Ashtan

-Ugyan honnan tudhatnál te bármit is? -sóhajtottam.

-Tudod jól, erre a választ.

-Persze. Tehettél volna valamit! Figyelmeztethettél volna!

-Hogy önként rohanj a vesztedbe?

Esresa egy nagyon mély sebet tépett fel. Kezét a vállamra csúsztatta.

-Ő elárult téged. De ha nem a saját szemeddel látod, hittél volna nekem?

-Akkor sem kellett volna meghalnia!

-Ő választotta ezt a jövőt.

Treenával gyerekkori barátok voltunk. Gyönyörű szőke haja volt, mint Skynak. Szemei egy árnyalattal voltak csak sötétebbek. Szinte már kísértetiesen hasonlított Skyra. De nem egészen. Azt hittem szeret, míg Tusdar megbízta azzal, hogy tudjon meg tőlem mindent Esresáról. Titkokat, melyeket csak én tudhattam. Majd mikor nem sikerült a terve, végzett vele.

-Tényleg önmagáért szeretnéd őt? Vagy csak, mert te is nagyon szerettél valakit, aki a múltadban élt?

-Én..

-Ne akadályozd a jövőjét.

-Milyen jövőt?

-Azt amit ő választhat magának.

-Honnan tudod, hogy nem lehet közös jövőnk?

-Mert Sky jövőjében te nem leszel benne. Sky nem szeret téged és tudom, hogy ezzel te is tisztában vagy. Neked csak akkor lesz jövőd, ha nem választod el őket és segítesz nekik.

-És miért kellene elhinnem, hogy a javamat akarod?

-Mert az öcsém vagy.

Xander

Ablakom a kertre nézett. Láttam Skyt, ahogy a virágokat nézegeti. Olyan finoman érintette őket, mintha attól félne bármelyik érintésével összetörne, akár csak egyet is. Észre se vettem, hogy Ashtan ködként lopódzott be a szobámba.

-Nagyon el vagy mélyülve a gondolataidban, barátom.

-Nem vagyunk barátok. -morogtam.

-De ellenségek sem.

Ami igaz az igaz. Azt leszámítva, hogy pimaszul próbál Sky közelébe férkőzni, nem okozott még gondot a királyságban.

-Miért jöttél?

-Mert Esresa szerint szükséged van rám.

-Akkor tévedett. Várj csak hol van most?

Ashtan vállat vont.

-Nem tudom. Nem mondta. Ő nem szokott tévedni.

-Akkor vegyük úgy hogy ez egy ritka kivétel. -hangom keményen csengett, ahogy a feszültség egyre nőtt bennem.

Ashtan mellém lépett és kinézett az ablakon.

-Ugyan már! Miért a csudáért nem mondod meg neki, hogy szereted?

-Ez nem tartozik rád.

-Elfelejted, hogy én is a te Birodalmadhoz tartozok. Az én sorsom nem kevésbé függ tőled, mint a népé.

Ezzel nem tudtam vitatkozni. Bár ő átjárhatott a Birodalmak között, igaza volt. Nem tudott volna a Nap Birodalomban élni. A hőség elpusztította volna. Túl kevés volt az árnyékos hely.

-Mert félek attól, hogy ő nem így érez. Főleg, hogy az én társamnak lenni nagy felelősség is. És ezzel ő is tisztában van.

-Hát komolyan csak ennyi a bajod? -nevetett fel. -Skynak ez tuti nem jelentene nehézséget ez. Hiszen a piacon mindenki kedvelte, és a városban is terjed a híre. Emellett te tudod a legjobban, hogy van olyan agyafúrt, mint Garion.

-Épp ezért nem hinném, hogy szerelmes belém.

-Ezt könnyen kideríthetjük.

-Ashtan! -kiáltottam utána, de ő már a kertben is volt. Egy pillanatra megdermedtem, vajon mit akar csinálni, majd élesen belém hasított, annak a lehetősége amit tenni fog. Megszorítottam az ablakpárkányt. Minden erőmre szükség volt, hogy innen nézzem végig, mit tervez.

Sky

Annyit agyaltam, hogy a végén arra jutottam, szükségem van friss levegőre és egy kis környezetváltozásra. Ha a szobámba maradok továbbra se lesz ihletem, ahogy eddig se. Ám amikor lementem a kertbe, végigsimítottam a virágokon és az jutott eszembe, hogy talán, a liliomokat festhetném meg először.  Majd Ashtan hangja zökkentett ki a gondolataimból.

-Szép jó estét hercegnő!

-Szia Ashtan! -mosolyogtam rá. A megszólítás valamiért egyáltalán nem zavart. -Miben segíthetek?

-Csak egy egész apró dologban. -mondta, miközben egyre csak közeledett felém. Meglepett a határozott tartása és ahogy megállt előttem. De amit csinált, arra igazán nem számítottam. Olyan hirtelen történt minden. Két kezébe fonta arcomat és magához húzott, ajkain vészesen közeledtek egymáshoz. Kezem azonnal meglendült, még csak gondolkoznom se kellett rajta. És mindkettőnket alaposan meg is lepett. Ashtant talán, mert erre nem számított, engem meg az erő miatt, amivel arcon csaptam. Mikor újra rám pillantott még a helyét is láttam, ő meg csak mosolygott.

-Teljesen elment az eszed!? Mit képzeltél?

-Csak biztos akartam lenni.

-Mégis.. miben?

-Hogy te tényleg csak Xandert szereted.

Elakadt a szavam. És mire újra megszólalhattam volna, Ashtan köddé vált.

Ashtan

Xander ujjai egészen elfehéredtek, ahogy a párkányt markolta, még most is.

-Te teljesen megőrültél? -fordult felém.

Elnevettem magam.

-Miért is?

-Ezzel csak elvesztetted a bizalmát. Nem bizonyítottál semmit.

-Próbáld meg ugyanezt és meggyőződhetsz arról, hogy neked nem áll ellen. Akkor, tényleg szeret.

-Te teljesen megvesztél!

-Lehet. -vigyorogtam rá.

-Nagyon jól tudod, hogy miért nem tehetem meg. És különben is, honnan tudjam, hogy nem megint csak összezavarni akarsz mindkettőnket?

-Ha úgy gondolod, hogy veszélyt jelentek rátok, elmegyek és csak akkor jövök vissza, ha te azt mondod. Vagy ha szükséged van rám.

Szinte biztos voltam benne, hogy minél messzebb küld. De igazából, nem gondolkodott sokáig.

-Ne menj messzire. -hangja parancsolóan hatott.

Meglepett a válasza, de többet nem szóltam, csak mélyen meghajoltam. "Szükségük lesz rád." visszhangzottak Esresa szavai a fülemben.

Sky

Lassan körvonalazódott előttem egy liliom, miközben próbáltam felfogni, ami az imént történt. Vajon Ashtan miért akarta tudni mit érzek? Vagy lehet hogy..? Nem. Xander nem bízta volna meg ilyesmivel. Vagy mégis? Erre viszont csak Ashtan válaszolhatott. Annyira elkalandoztam, hogy egyszer csak valaki kikapta a kezemből az ecsetet. Hirtelen fordultam meg. Alfaras fekete fejét épp elfordította, s közben vékony ecsetem végét rágcsálta.

-Hé! -nevettem fel. Az ecset után nyúltam, mire felcsapta  a fejét és elhátrált.

-Alfaras, ne csináld! -szóltam rá, de ő csak elügetett a kert végébe.

-Most mit akarsz, hova menjek? -kérdeztem értetlenül az állattól, mire az odasétált hozzám és leejtette az ecsetemet.

-Nagyon szépen köszönöm. -hajoltam le az ecsetért, mire megszaglászta a hajamat. Kezemmel végigsimítottam a nyakán. Kedvem támadt felülni rá és gyorsan körülnéztem. Sehol, senki. Felálltam egy farönkre, míg a fekete mén egy helyben állt. Majd felhúztam magam a hátára. Olyan ismerős volt így, lovon ülni. Pedig emlékeim szerint sose ültem még lovon. Sarkammal finoman megérintettem az oldalát és néhány kör után ügetésre, ügetésből vágtára váltottunk. Elképesztő volt az a felszabadultság, amit éreztem. Elég volt, hogy elfelejtesse velem minden eddigi gondomat. Néhány kör után leszálltam és újra nekifogtam festeni, míg az ébenfekete paripa nem messze tőlem a fűbe hempergett.

-Szép lesz. -szólalt meg egy hang mögöttem, ami miatt majdnem elejtettem az ecsetet. Garion a már majdnem kész művet szemlélte.

-Xander már megkezdte az előkészületeket, az utazáshoz.

-Mikor indulunk?

-Holnap.

Haliho!

Már itt is vagyok! Remélem van öröm!

Puszii