Amikor kinyitottam a szemem a holdfény gyönyörűen besütött a szobámba. Minden halvány kékes derengésben pompázott. Furcsálltam, hogy sötét van még mindig. Majd gyorsan felültem. Amit rögtön meg is bántam ugyanis elkapott a szédülés. Azt felfogtam, hogy nem otthon vagyok. De akkor hol?

A szoba egy kastélyszobához hasonlított. Ilyen típusú hotel sehol sincs a környéken. Felkeltem és végignéztem magamon. Megdöbbentem. Ez nem a saját ruhám volt. Gyorsan kinéztem az ablakon. Alattam mélység terült el mintha egy szakadék lett volna, de mégsem egészen. Lépcsőzetesen város és erdős részek váltogatták egymást. Alatta pedig csak mély szakadék tátongott, melynek nem láttam az alját.

-Ez csak egy álom, nem lehetek egy kastélyban.

Akkor kopogtattak az ajtón. Olyan gyorsan fordultam meg, hogy majdnem a padlón végeztem. Hát igen, az egyensúlyérzékem legalább a régi. Nem tudtam mit kéne mondanom, de a szavak automatikusan hagyták el ajkamat.

-Szabad!

Ekkor egy férfi lépett be. Jóvágású volt, fekete haja szinte összeolvadt az árnyékkal és a sötét falakkal. Szeme szintén sötét volt, de ahogy közelebb lépett a holdfényben láttam, hogy valójában kék és nem fekete. Egyenesen felém sétált majd alig kicsivel megállt előttem.

-Ki maga és mit akar tőlem? -kérdeztem egyenesen a szemébe nézve.

-Hát így mondasz köszönetet annak, aki megmentette az életed? -kérdezte ő. Kezét az arcomhoz emelte, de ellöktem onnan és kihívóan néztem rá.

-Attól még tudni akarom, ki vagy, illetve, hogy hol és miért vagyok itt?

-A nevem Xander. A kastélyomban vagy. És azért vagy itt, mert másképp kilapította volna a csinos pofikádat egy kamion.

-Hogy kerültem ide? És te hogy kerültél a mi világunkba?

-Mondjuk úgy, hogy van egy átjáró a te világod és az én világom között. De azt csak én ismerem. És épp ott jártam, amikor megláttalak. Elég ostoba voltál, hogy az út közepén sétálgass egyedül a sötétben.

Nem tetszett ez a hangnem és szívesen visszavágtam volna, de rájöttem igaza van, így inkább hallgattam.

-És neked mi a neved? -kérdezte, miközben elfordult tőlem és a velem szemben levő fotelban foglalt helyet.

-Sky East. -feleltem tömören.

-Örvendek. És mégis mit kerestél az országút közepén abban az időben?

-Ehhez semmi köze. Viszont, azt szeretném tudni, hogy mikor visz haza?

-Vár valaki rád otthon?

-A barátaim. És az anyám.

-Konkrétabban.

Erre kicsit felhúztam magam. Mi köze hozzá? Észrevette a reakciómat és felállt. Megint elém állt úgy mint az előbb. Tekintete fürkésző és kíváncsi volt. Majd megtámasztotta két kezével magát a falon, úgyhogy teljesen az ablakhoz szorított.

-Mit akar tőlem? -kérdeztem, bár hangom kissé megremegett.

-Egyezzünk meg valamiben. Ha kérdezek és válaszolsz kérhetsz tőlem valamit, de ha te kérdezel és én válaszolok te adsz cserébe valamit.

-Miért érzem azt, hogy ez egy aljas alku? -ekkor a szám elé kaptam a kezem, mert a kérdés csak úgy kibuggyant belőlem.

-Lehet hogy az. -mosolyodott el. Kicsit most jobban elidőztem a vonásain mint kellett volna. Borostás arc, magabiztos arckifejezés, gyönyörű szemek... Ácsi! Túl sokat gondolkodok és még baj lesz ebből. Nem akartam szerelmes lenni főleg nem abba, aki itt áll előttem, azt se tudom ki ez és hogy hol vagyok pontosan. Mert amit bemesélt nekem az átjáróról az elég nevetséges volt.

-Szóval? -hirtelen visszarántott a valóságba.

Nagyot nyeltem.

-Még át kell gondolnom.

Ellökte magát a faltól, de a válla felett még hátrapillantott.

-Ám legyen, de ne gondolkozz túl sokáig.

Ahogy meggyőződtem róla, hogy tényleg elment leültem az ágyamra. Egy másik világ... Ez őrültség. Megcsíptem magam amennyire csak tudtam, de ez nem nyugtatott meg. Nagyon is ébren voltam. Annyi minden kezdett kavarogni a fejemben.

Először is, miért hozott ide? Ahhoz hogy megmentsen nem kellett volna egy másik világba hoznia. És mi ez az alku? Valami játék? Mert, ha az inkább nem kérek belőle. Kissé aggódtam. Na jó bevallom féltem. De hogy a francba ne? Itt voltam egy ismeretlen helyen, egy ismeretlen férfival. Talán megszökhetnék?

Ez még nem jutott eszembe. Felpattantam és lenyomtam a kilincset. Az ajtó kinyílt, ágy egy őrnek kinéző alak toppant elém.

-Mit óhajt kisasszony? -kérdezte.

-Öhm... én... kissé megéheztem. Fel tudna valaki hozni nekem valamit?

-Máris küldetek a vacsorájáért.

-Köszönöm. -mormogtam és visszatértem a szobámba.

Szóval az ajtón nem jutok ki. A francba! Bár kastélyba vagyok. Elvileg. Az ablakhoz sétáltam és belebámultam a sötétségbe. Vajon..? Nem! Ott nem juthatok ki. Biztosan csak fáradt vagyok és álmodok.

Így hát ledőltem az ágyra és csakhamar elnyomott az álom. Újraéltem mindent. A kamion ahogy felém tart. Majd egy fekete holló. Az a kék szempár akkor izzott. Majd a sötétség. Felriadtam. Nem aludhattam túl sokat, mert odakint még mindig sötét volt.

-Jó reggelt, galambom.

-Maga meg hogy kerül ide!?

-Kérlek, ne magázz, az annyira öregít. -mosolygott. -És előbb tudni akarom, hogy mi a válaszod az alkura.

-Nem. Nincs semmiféle alku. Tudni akarom mi történt. És különben is nem érné meg. Nekem sokkal több kérdésem van.

-Akkor sajnálom, de nem válaszolhatok.

-Úgyis kiderítem valahogy.

-És mégis hogy? Az őrök nem mondanak semmit. Megtiltottam már nekik. A szolgálóknak szintén.

-Akkor sem tarthat itt örökké! -vágtam a fejéhez.

-Ó dehogynem. -mosolygott csak tovább.

-Majd meglátjuk! -mondtam és elindultam felé.

Őrült ötlet. Őrület. De ez az egyetlen esély. Fel kell ébrednem, mert ez nem lehet igaz. Alig értem közelebb gyorsan irányt változtattam és az ablak felé vetettem magam. Ám még időben elkapta a derekam és visszarántott.

-Eressz el!

-Meg akarsz halni?

-Ez nem lehet igaz! Fel kell ébrednem! Ez nem lehet valóság! -karmoltam, ütöttem ahol csak értem. De ő nem engedett el.

-Eressz már el!

-Amíg meg nem nyugszol és vissza nem nyered a józan eszed, addig nem.

Mély levegőt vettem. De még mindig szorosan tartott. Egy dolgot már tudtam Xanderről. Nem volt ostoba. Sőt, túlontúl okos volt. Talán tényleg bele kellene törődnöm. Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. Éreztem minden egyes szívdobbanását, ahogy szorított. Mintha nem is az övé lett volna. Hanem az enyém. Furcsa érzések kerülgettek.

-Rendben. Áll az alku. -nyögtem ki.

-Akkor az első kérésem, hogy nem szöksz meg és nem veted ki magad az ablakon.

-Ez kapásból kettő. -mondtam és én is halványan elmosolyodtam. Éreztem, hogy ő is mosolyog.

-Fogsz te még többet is kérdezni. Ígéred?

-Ígérem. -mondtam és komolyan is gondoltam. Erre elengedett.

Kicsit úgy érzem kuszán indult az első fejezetem de mindegy. XD A többiben egyre több minden kiderül majd a szereplőkről.

Üdv!