Az időről fogalmam se volt, Xander mikor tért vissza, viszont az ajtóban állt már, amikor az állatos képeket nézegettem. A csillagpárduc gyönyörű volt. Játékos és igen barátságos. Legalábbis az emberekkel szembe. A kisebb rágcsálókkal nyilván más volt a helyzet. Nagyon szeretik a vizes helyeket és levegőt is kapnak a víz alatt. A kéktollú róka képes volt utánozni az éjszakai madarak hangját. Gyakran ilyen állatokat ejtett csapdába. A csillagpárduccal ellentétben igazán félénk volt, ritkán lehetett látni, de olyankor is inkább a bozótosban, az erdő mélyén.

-Tényleg ilyenek errefelé az állatok?

-A legtöbb igen. Anyám valahogy képes volt kapcsolatot tartani velük, sajnos én ezt a képességet nem örököltem. Oda volt az állatokért. Akárcsak te.

A szemébe néztem és nem tudtam mit mondjak. Így hát megint figyelmen kívül hagytam a megjegyzést, de azt hiszem most más hatással volt rám.

-Akarod látni őket?

-Megtennéd?

-Mit kapok cserébe?

-Ne kezd megint! -próbáltam szigorú arcot vágni, de nem sikerült, mert nem bírtam visszatartani a nevetésem. Xander is nevetni kezdett.

-Öt perc múlva indulhatunk.

-Mire kell az az öt perc? -kíváncsiskodtam.

-Még van egy kis elintézni valóm. De sietek.

Xander

Végre valamivel örömet tudtam szerezni neki. Boldog voltam és mégis ideges. Aggódtam a levél miatt, amit a testvérem küldött valamit biztosan akart tőlem, de fogalmam sem volt, hogy mit. Viszont, ha Tusdarról volt szó, semmi jót. Remélem nem sejtette meg, hogy Sky itt van. Még mindig meg akarja szerezni a királyságot. Talán Sky-t is bántaná ennek érdekében.

Viszont most muszáj kiürítenem a fejem. Előbb-utóbb Sky is rá fog jönni, mi vagyok valójában és meggyűlöl vagy elfogadja. Arról fogalmam sem volt mi lesz, ha az előbbi történik. Emellett van olyan okos, hogy észrevegye azt is, ha valami nincs rendben. Szóval le kell higgadnom. És nem hagyhatom, hogy elkalandozzanak a gondolataim.

Csodálkoztam, mennyire felszabadultan tudott nevetni. Féltem, az amit mondtam neki majd eltaszítja tőlem. Szerencsére nem így lett. Mély levegőt vettem.

-Uram? -állt meg előttem az egyik őr.

-Küldjétek el ezt a levelet Tusdarnak.

Láttam, hogy a katona tétovázik. Nem szívesen mentek a Nap Birodalomba.

-Ne aggódj, meghagytam, hogy nem tehet veletek semmit.

A katona bólintott, de továbbra se mondott semmit. Átvette a levelet. Majd elment. Még egy ideig néztem utána. De össze kellet szednem magam. Hát visszamentem Skyhoz.

Sky

Alig vártam, hogy induljunk. Tudtam, hogy néha gyerekesen viselkedek, de talán sosem fogok felnőni és ezen az egyen valahogy nem is akartam változtatni. Fel alá mászkáltam, míg Xander vissza nem tért.

-Látom valaki nagyon izgatott.

Nyelvet öltöttem rá, mire felnevetett. Követtem őt, az erkélyre közben a gondolataim ide oda cikáztak. A holdvirágok gyönyörűen nyíltak mindenfelé. És a csillagok is megjelentek. Xander felpattant Serinre és engem is felhúzott. Átkaroltam a derekát. A szívem megint hevesebben kezdett verni. Talán hibázok, de engedtem, hogy átjárjon az érzés. Olyan gyönyörű volt ez az éjszaka. Végignéztem az alattunk elterülő tájon. Az erdők lombjai kékes fekete színekben pompáztak. Visszapillantottam a kastélyra. Az is gyönyörű volt, bár az szinte teljesen fekete volt. Bajjóslónak tűnhetett volna, de nekem nem tűnt annak. Megvolt a maga szépsége. Serin lejjebb ereszkedett és láttam, hogy néhányan felpillantanak az égre. Néhol katonák járkáltak, volt ahol állatokat is láttam. Kinyújtottam a kezem és a csillagok körbetáncolták az ujjaimat. Ekkor Serin kissé gyorsan változtatott irányt és erősebben kellett kapaszkodnom Xanderbe. Ő felnevetett én pedig rácsaptam egyet a hátára. Ekkor jutott eszembe, hogy a korábbi pofonért még nem kértem bocsánatot, pedig kellett volna.

-Xander...

-Hm?

-Szeretnék bocsánatot kérni a... tegnapiért. Nem érdemelted meg. Ostoba voltam.

-Igazából megérdemeltem. Megijesztettelek. Szóval, nem kell bocsánatot kérned. Inkább nekem kellene.

-Én nem így érzem...

-Serin szállj le.

A csillagvarjú engedelmeskedett és azonnal a földön landolt. Xander rögtön leugrott róla és felnézett rám. Nem tudtam eldönteni mi csillog a szemében. Öröm? Bánat? Mindkettő?

-Akárhogy is volt, én sose haragudnék rád. -mondta és lesegített a madárról.

-Köszönöm.

-Szívesen. És erre tessék. -mutatta az utat.

Mosolyogva követtem. Az erdő varázslatos volt. Odafentről csak a lombokat láttam. De idelent megállt a világ. Talán lélegezni is elfelejtettem, sőt, nem volt okom lélegezni. Az erdő megtette helyettem. Egy tóhoz érkeztünk.

-Odanézz! -suttogta Xander a fülembe és a tavacska túloldalára mutatott. Közben kellemes borzongás futott át rajtam. A tó túloldalán egy gyönyörű szarvashoz hasonlító állat legelészett. -Ő Orin. Gyerekkoromban neveztem el őt és még néhány állatot. Régen sokat voltam közöttük, hála anyámnak is.

Orin felkapta gyönyörű fejét, majd felágaskodott. Xander elindult felé, de a hátrálni kezdett így megállt.

-Egy ideje nem jönnek a közelembe. Minden megváltozott. Sötétebbé vált, anyám halála óta. Az emberek nem bíznak bennem, a katonák is csak egy uralkodót látnak bennem. Egy darabig próbáltam barátkozni velük, de elfordultak.

-Mit tettél, hogy így néznek rád?

-Nem tudom. Talán tettem, vagy nem tettem valamit, de fogalmam sincs mi volt az.

-Akkor hozd helyre. -mondtam, mire felém fordult.

-De hogyan?

-Mutasd meg, hogy nem olyan vagy amilyennek gondolják. Neki is. -mutattam Orinra.

Mély levegőt vett és újra lépett egyet. Mire Orin hátrált. Most meg is rázta koronás fejét.

-Serin az egyetlen, aki megtűr.

-Szerintem te félsz.

-Ugyan.

-Ő is úgy hiszi.

-Miből gondolod...? -nem fejezte be.

Elindultam Orin felé. Fogalmam sem volt mi vezetett, talán valami megérzés. Orin nem mozdult. Kinyújtottam a kezem, melyet megszaglászott. Végigsimítottam a fején. Bundája dús volt és puha. Szarva kemény és hegyes. Xander még mindig mögöttem állt megbabonázva. Majd lassan, de határozottabban, elindult felém. Mikor mögém ért nem mozdult. Nem néztem rá, de hátranyúltam a kezéért. Megemeltem és Orin fejéhez emeltem. Nem történt semmi.

-Ők tudják mit érzel. Sokkal jobban mint te magad. -akkor kaptam el a kezem. Észre sem vettem, hogy ott felejtettem Xander kezén. Ijedten és zavartan néztem a szemébe. Ő pedig olyan szeretettel nézett rám. Most biztos voltam benne, hogy boldog. Lassan felemelte a kezét. Majd leengedte.

-Talán... Menjünk tovább. -szólt ő is zavartan, és arrébb állt.

Kicsit megkönnyebbültem és elmosolyodtam.

-Menjünk. -mondtam és megpróbáltam lecsendesíteni egyre hevesebben zakatoló szívemet.