A csillagok előttem táncoltak. Lapoztam egyet a könyvben, majd tekintetem Xanderre siklott, aki időközben elaludt a kanapén. Letettem a könyvet az asztalra és felkeltem. Őszintén szólva amit eddig olvastam fogalmam sem volt miről szólt. Közben többször is Xanderre sandítottam. A fények visszatükröződtek az arcán. Minden annyira nyugodtnak tűnt abban a pillanatban. Pedig mindenki tudta, hogy semmi sincs rendben. Legalábbis az őrökön úrrá lett a nyugtalanság. Folyamatosan jöttek-mentek a folyosón. Sokszor be is nyitottak. Már kezdett kissé bosszantani. És megint úgy éreztem, hogyha én nem lennék itt minden jobb lenne.

Serin az ablakban ült, szemei minden mozdulatomat figyelték. Odasétáltam, és végigsimítottam a tollain.

-Miért kellett idehoznod, hm? Hogy mindent elrontsak?

Ekkor hirtelen a vállamra ugrott. Felnevettem, és kezemmel tovább simogattam. Abban a pillanatban elfogott a szédülés. Serin mutatni akart valamit.

Amikor ismét kinyitottam a szemem egy már ismerős nő nézett le rám. Eleonor.

-Xander! Gyere nézd mit találtam! -kiáltotta boldogan hátra. Egy fekete hajú kisfiú futott felém. Ragyogó mosolya örömmel töltött el. Majd félelmet is éreztem, ez viszont csak Serin emlékezetében élt. A saját érzéseim mintha részben különváltak volna. Pedig ebben az emlékben egyek voltunk.

-De gyönyörű! -mondta Xander, igazi csodálattal a hangjában.

Eleonor felemelt és a vállára rakott. Éreztem, ahogy Serin mozgatja a szárnyát, de az ebből adódó fájdalmat is. Majd lassan az emlék változni kezdett. Valahol a felhők felet voltam. A távolban körvonalazódott a kastély. A kertje gyönyörű volt, mindenhol holdvirágok nyíltak. A közepén két kisfiú játszott. Eleonor mosolyogva figyelte őket. Arden is odalépett és átölelte a feleségét. Majd megint minden megváltozott. Xander és Tusdar többé nem játszottak együtt. Kezükben kard volt.

-Tusdar, miért csinálod ezt? Miért találkoztál azokkal az emberekkel?

-Mert ők hisznek bennem. Elismerik azt, ami nekem jár.

-Apánk meg akarja osztani köztünk a birodalmakat. Azt hittem tudod.

-Az apánk túl gyenge ahhoz, hogy egy uralkodót nevezzen ki! -csattant fel Tusdar. -Te sem akartál király lenni! Közölhetted, volna apánkkal, hogy adjon mindent nekem! A királyságnak erős kéz kell, nem mint a tiétek!

-Te is tudod, hogy ebben nem én döntök. És apánk jó uralkodó, a nép is szereti.

-Pontosan ez az. A népnek erős kéz kell!

Ekkor vállon karcolta Xandert, de a seb viszonylag hamar elkezdett hegesedni.

-Ne akarj pusztító tűzvésszé válni Tusdar!

-A tűznek nagy ereje van. És akié az erő, azé a hatalom. -mondta, majd sarkon fordult.

Xander lemondóan hajtotta le a fejét. Eleonor futva érkezett meg hozzá.

-Te jó ég, mi történt? -kérdezte, mikor meglátta Xander szakadt ruháját a vállán.

-Tusdar. -volt a rövid válasz.

-Mondott valamit?

-Hogy apám túl gyenge az uralkodáshoz. Mert nem használja jól a hatalmát. És mert szeretettel bánik a néppel.

-Pedig pont ettől leszünk erősek. -sóhajtott Eleonor. -Sajnálom, hogy ezt ő nem értheti. De ne engedd, hogy ez eltántorítson. Ezért sem szabad lemondanod.

-Jól tudom. De mi lesz, ha nem tudom majd megállítani? Ha nem tudom meggyőzni?

Eleonor erre, újra csak szomorúan felsóhajtott. Majd átölelte Xandert.

Tusdar pedig mindent látott. Láttam, hogy féltékeny. És ez olyan dühöt szított, mely végzetessé vált. Azt hiszem, még több mindent megértettem. Tusdar látta, mennyi szeretetet kapott Xander az édesanyjától. De mivel rossz döntéseket hozott Eleonor már nem tudta ugyanúgy szeretni. Ő is hibázott ebben. Tusdart pedig elvakította az ereje. Megint megváltozott a tér.

Virágszirmok hullottak alá a kastély tetejéről. A nép a király visszatérését ünnepelte. A Napkirály elesett. A trónteremben pedig egy testvérpár állt. Arden átadta a Birodalmakat. Ami Tusdarnak láthatóan nem tetszett, hisz dühösen elment.

Hirtelen az erdőben találtam magam. Lángoló tollú madarak vettek körbe. Hátukon lovasok ültek. Három másik lovast üldöztek. Nekik éjfekete lovaik voltak, melyek nyakán és farán ezüst csíkok és holdak húzódtak végig.

Ekkor visszatértem a könyvtárba. Serin egyből magasabbra repült és egy faragott szobrocskán pihent meg.

-De kik voltak a lovasok? -kérdeztem tőle.

Ő viszont csak a magasból nézett le rám. Ha tudta is, biztos voltam benne, hogy nem fogja elárulni. Épp felkeltem, hogy visszamenjek Xander mellé, amikor kinyílt az ajtó és egy őr lépett be. Enyhén meghajolt felém, majd finoman megérintette Xander vállát, aki azonnal felriadt.

-Bocsásson meg felség, de még lenne néhány elintéznivaló.

-Máris megyek. -mondta, rám nézve. Ahogy az őr kilépett újra megszólalt. -Mennyit aludtam?

-Nem eleget. -hangom akaratlanul is kissé csalódottan csengett. Odasétáltam hozzá, és leültem mellé.

-Még mindig magadat okolod igaz? -emelte fel a arcomat, hogy a szemébe nézhessek.

Nem feleltem. Nem akartam kimondani azokat a szavakat.

-Te nem tehettél semmiről. Tusdar előbb utóbb úgyis kitalált volna valamit, amivel kárt okoz nekem. Itt egyedül én voltam a hibás.

-Nem. Nem kellett volna elmennem. Hallgatnom kellett volna rád. Hiszen nem akartál elengedni.

-Mégis megtettem. Mert én...

Az ajtó hatalmas robajjal kicsapódott és négy őr rohant be rajta.

-Mi van más megint? -kérdezte kissé ingerülten Xander.

-Uram, elnézést de.. -az őrök arcán a teljes rémület tükröződött. - ...a kardfogú oroszlán megszökött.

-Hogy szökhetett meg!? -Xander most nem kicsit volt dühös.

-Uram..

-Eredjetek a nyomába, keressétek meg! Ha kárt tesz valakiben, abból nagyon nagy bajok lesznek. -megragadta a kabátját majd magára rántotta.

-Veled megyek!

-Szó sem lehet róla! Maradj itt és zárkózz be. -hangja olyan szigort ütött meg, mely még engem is meglepett.

-Xander nem maradhatok itt ölbe tett kézzel! Ő miattam került ide! És nem tehet róla, hogy Tusdar karmai közé került.

-Én sem akarom, hogy elpusztuljon. De ha bánt valakit... az én felelősségem is. Te itt maradsz! -erősítette meg még egyszer majd hátat fordított.

-Xander.. -ragadtam meg a karját.

-Értsd meg, nem veszíthetlek el újra! -ragadta meg a vállamat. De ami akkor ott tartott igazán, az a tekintete volt. Ahogy akkor nézett rám. Hagytam elmenni, de ahogy távolodott gombóc keletkezett a torkomban.

-De én se téged.. -suttogtam a semmibe.

Hahó mindenki!

Bocsi, tudom péntekenkéntet ígértem és meg is akartam írni, a fejezetet, de olyan migrénes fejfájásom volt, hogy azt senkinek se kívánom. Igyekszek hetente felrakni részt, de ezek után inkább nem ígérek semmit. Mindig valami közbejön sajna. Viszont igyekszek. Talán ezt mégis megígérhetem.

Puszii mindenkinek és köszönöm a további támogatást és hogy hála nektek a történet megint tör előre :D