-Miről beszélsz?

-Szerintem tudod te jól, csak magadnak se akarod bevallani.

-Ashtan, mi lenne, ha fognád magad, és nem szólnál bele abba, mit, miért és hogyan teszek. És azt ajánlom, hagyd békén Skyt.

-Ó, csak nem féltékeny vagy?

A kezem megállt egy pillanatra a levegőben. Vajon az lennék?

-Szóval te tényleg beleszerettél. -folytatta.

-Te pedig túlontúl messzire mész, nem gondolod?

-Tudod, hogy nem az illemtudatomról vagyok híres. Mégis bolondulnak értem a lányok.

-Pff egy ilyen beképzelt hólyagért? Kötve hiszem.

-Mondja ezt az, aki bárkit megkaphatna, mégis egy másik világból keres magának lányt, és még csak a saját testvérétől se tudja megvédeni.

Szavai most mély sebeket ütöttek. Talán igaza van. Felvetültek bennem ugyanazok a kérdések, melyek már egy ideje ott motoszkáltak a fejembe. El kellene engednem Skyt ahhoz, hogy meg tudjam védeni? Mi lesz, ha nem találok más módot?

-Igazából arra vagyok kíváncsi, ő mit érez. Vajon mennyire tudnám elbizonytalanítani?

Ekkor meglendült a karom, de persze nem találtam el semmit.

-Vele ne merj játszadozni!

-Te is játszadozol vele, ha nem vagy hajlandó küzdeni érte. -hallottam még a hangját, majd a köd lassan feloszlott.

Az egész testem remegett a dühtől. Majd ennek helyét újra átvette a félelem.

Sky

Mikor kinyitottam a szemem, Zerin épp mereven az ajtót figyelte mellettem. Követtem a tekintetét. Ashtan állt ott, keresztbe font karokkal, és egy félszeg mosolyt küldött felém.

-Te mit keresel itt? -ugrottam fel.

-Ugyan, ennyire nem kell megijedni.

-Nem félek tőled.

-Nem is kell. Nem akarok én ártani senkinek. -lökte el magát az ajtófélfától.

-Akkor mit csinálsz itt?

-Csak meglátogattam Xandert. És rávilágítottam néhány dologra, melyet a nagy sötétségben nem akar észrevenni.

Összeszorult a szívem.

-Mit mondtál neki? -hangomból akaratlanul is kicsengett az aggodalom.

-Az igazából csak kettőnkre tartozik. -lépett közelebb hozzám.

-És tőlem mit akarsz? -kérdeztem kissé támadó hangnemben. A kijelentése után, amit az erdőben tett, nem tetszett, hogy kettesben kell lennem vele.

-Csak kíváncsi lettem, ki is lehetsz te valójában. Hiszen nem rémített meg Xander kegyetlen testvére sem. Hiszen még mindig vele vagy.

-Mért rémített volna? Ebben a birodalomban szinte mindenki félreismeri Xandert. Tud küzdeni azért amit szeret, csakhogy azt is tudom, hogy ez nem könnyű. Főleg nem Tudarral szembe. Mégis a testvére..

-Szóval úgy gondolod, meg fog védeni? Vagy csak talán elvakít a szerelem?

Szóra nyitottam a számat, majd becsuktam. Ashtan már egész közel állt hozzám. Felnéztem rá és álltam a tekintetét. Majd hátat fordítottam.

-Talán igen. Talán, tényleg csak elvakít. De nem számít, én támogatni fogom.

-Pedig tudod, hogy ennek rossz vége lesz.

-Nem érdekel! Nem érdekel, érted? -csattantam fel. Már... már nem számít.. Ha csak azért csinálod, hogy szenvedjek...

-Nem én vagyok a rosszfiú és nem fogok az utadba állni. De engem érdekel a sorsod. -szakított félbe, hangja most megértően gyengéd volt.

Meglepetten néztek jégkék szemeibe. Láttam bennük valamiféle mély gyötrelmet. Amit nem tudtam hova tenni.

-Miért..? -tettem volna fel sokadszorra ugyanazt a kérdést, ám ekkor nyílt az ajtó. És Anne képett be rajta.

-Jó estét! Az úr megkért hozzam fel a vacsoráját.

Értetlenül néztem szét. Ashtan eltűnt.

-Mond meg neki, hogy köszönöm. És neked is.

-Igazán nincs mit. -pukedlizett, majd ki is libbent a szobából.

Én meg elhatároztam, hogy leállítom a szolgálókat erről a viselkedésről. Nem volt igazán étvágyam, így az étel nagy részét Zerin ette meg. Nagy része alatt az egészet értem. Ashtan nem bukkant fel újra, emiatt sétára indultam a folyosókon. A könyvtár üres volt, ezért keresgélni kezdtem. Reméltem, hogy találok valamit, amit szintén Eleonor írt. Talán egy naplót vagy bármi mást, amiben még részletesebben beszélt az érzéseiről. A legfelső polc olyan magasan volt, hogy a könyveket még a létra tetejéről is alig értem el. Elindultam lefelé, hogy máshol is szétnézzek, de egy fok eltört a lábam alatt. Ijedtemben felkiáltottam.

-Megvagy! -kapott el valaki. Meglepetten néztem bele, az aggódó, sötétkék szemekbe. -Jól vagy? Mit kerestél odafent?

-Csak valami olvasnivalót. -adtam kitérő választ. Nem akartam, hogy tudja, miatta kutatok.

-Máskor legyél óvatosabb. -mondta és letett a földre. -És nemsoká indulnunk kell.

-Biztos vagy benne? Nem kéne még várnod?

-Mire? Jól vagyok. Tényleg.

A földre szegeztem tekintetem. Úgy éreztem el kell mondanom mennyi minden aggaszt. Az a rengeteg kérdés a fejemben. Emellett arról, amit Ashtan mondott. Minden hirtelen olyan nyomasztóvá vált. Xander az állam alá nyúlt és felemelte az arcom, hogy a szemébe nézhessek.

-Mi a baj? -tette fel azt a kérdést, amivel kapcsolatban annyi mindent szerettem volna mondani.

-Semmi. -feleltem röviden, és a kijárat felé indultam. Szinte éreztem Xander tekintetét magamon.

Aznap mintha a csillagok fényesebben ragyogtak volna. Az égen egyetlen felhő sem volt. Felnéztem, és ez kissé segített megnyugodnom. Xander is az eget nézte. Annyira szerettem volna tudni, mi játszódik le benne. De hallgattunk mindketten. Ő is, én is. De a csendet is egyszer meg kellett valakinek törnie.

-Ezt vedd fel. -nyújtott felém egy fekete köpenyt.

-Miért?

-Nem sokan tudják, hogy elmegyünk.

-Ha áruló van a kastélyban úgyis megtudják, nem?

-Pletykát könnyen indíthat az ember. De ha nem tudod az igazságot, a pletyka csak pletyka marad.

Volt benne valami. Xander felpakolt Serinre néhány táskát majd felsegített engem is.

-Elvileg Serinnel gyorsan felérünk a hegyekbe. De hogy Gariont ott találjuk-e arról sajnos fogalmam sincs.

-Megtaláljuk. -mondtam határozottan. Muszáj.

Még Serinnel is körülbelül egy fél napot utazhattunk megállás nélkül, hogy megpillantsuk a hegyeket. Időközben rengeteg kisebb város mellett is elhaladtunk. Valamennyire vágyakozó szemekkel pillantottam le.

-Ha visszafelé tartunk megnézhetjük őket. -hangjában mosoly bujkált.

-Az csodálatos lenne. -pillantottam vissza hálásan Xanderre.

Egy erdőben szálltunk le. De ez teljesen más volt, mint a kastély közelében levő erdő. Itt nem volt tó, csak egy egészen vékony csermely folyt alá valahonnan. Kíváncsian néztem szét. A levegő annyira más volt idefent. Mélyen szívtam be a friss esti levegőt.

-Szép ugye?

-Az nem kifejezés. -mosolyogtam rá. Elfeledkeztem minden aggályomról. Megint csak ketten voltunk és ez megnyugtatott. Xander egyszer csak lehajolt, majd néhány levelet söpört el a földről. A levelek alatt patanyomok lapultak.

-Erre járt. -mondta.

-Honnan tudod, hogy ő az?

-Ezeket a nyomokat bárhol megismerem. Van egy lova. Ő mentette ki egy folyóból. Az is egy különleges állat. Gairon Alfarasnak* nevezte egy csillag után.

-Biztosan gyönyörű.

-Az. -bólintott rá Xander.

Nemsoká a táj havasra váltott. Itt már elég hideg volt, hogy a köpenyembe burkolózzak.

-Nagyon fázol?

-Nem, jól vagyok. -ekkor megláttam egy ház füstjét nem is olyan messze.

-Odanézz! -mutattam Xandernek. Ő elmosolyodott és sietve megindultunk arra. Ám amikor megérkeztünk és bekopogott nem jött válasz.

-Talán, elment valahová.. -találgattam.

-Vagy inkább bujkál. Serin! -ekkor a hó megreccsent mögöttünk. Arra néztem és egy fekete alakot láttam elsietni.

Serin viszont gyorsabb volt mint a fekete ló és lovasa. Vajon miért menekül? -fordult meg a fejembe.

-Kapd el Serin. -magam mögül Xander hangja hátborzongatónak hangzott. A madár tudta a dolgát. Felkapta a lovast, ahogy utolértük őket és a hóba ejtette. Xander gyorsan leugrott Serinről. Bennem pedig megfagyott a vér, ahogy a férfi felállt és megpillantottam az arcát.

-A... apa?

*létező csillag neve, a szó jelentése: ló

Sziasztook!

Kicsit korábban és kicsit hosszabb fejezettel érkeztem ma, remélem ez senkit nem zavar, de mindenképp függővéget akartam. Véleményeiteket továbbra is szívesen olvasom.^^ Nem volt ötletem a fejezet címéhez, így mivel az előzőhöz szorosan kapcsolódik ugyanaz lett :D

Puszii