Xander

Garionnal együtt, sietős léptekkel haladtam a kert felé.

-Szóval, miről akarsz beszélni? És miért pont itt?

-Mert itt, más nem hallhatja. Megnéztem az emlékeket. És tudok az egyezségről is.

Garion egyáltalán nem lepődött meg és ez kissé dühített.

-Tudtad, hogy ott voltam?

-Nem. De így, legalább a saját szemeddel láthattad, miért mondtam, hogy Sky nem maradhat itt. Elejétől fogva láttam, hogyan tekintesz rá, de nem csak ezt. Azt is, hogy Tusdar hogyan tekint kettőtökre. Amikor apád meghalt, Tusdar üldözőbe vett. Azt hitte nálam vannak az emlékei. De tévedett. Mert azok, Esresánál voltak. Valahogy rájöhetett erre, mivel később nem követett. De amikor Esresa visszahívott, elmondta, hogy Tusdar emlékei még biztonságban vannak.

-Szóval, Tusdar sem emlékszik ezekre.

-Nem. Azzal viszont nagyon is tisztában van, hogyan okozhatja a legnagyobb fájdalmat mindkettőnknek.

-Sky által. - Garion bólintott. -És mi lesz, ha Sky is megnézi az emlékeket?

-Esresa nem mondta meg, mit vett el, de úgy gondolom, jobb ha továbbra sem tud erről. -nyújtotta felém a medált.

-Ezt nem tehetjük. Joga van neki is tudnia, mi történt.

-Viszont, ha megismeri a gyerekkorát még kevésbé fog akarni elmenni innen. Hiszen minden ideköti. Úgy hiszem jobb, ha ez egyenlőre itt marad. Ha pedig legyőzöd Tusdart, odaadhatod neki.

A medálra esett a tekintetem. Nem éreztem helyesnek, hogy eltitkolom az emlékeket Sky elől. De ma majdnem meghalt a karjaimban. És ez a kép a fejemben emlékeztetett arra, hogy döntenem kell.

Sky

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mióta utoljára felébredtem. De lényegesen kipihentebbnek éreztem magam, bár szinte ugyanolyan gyengén, mint eddig. Majdnem furcsa volt, hogy nem fáj semmim. Lassan és óvatosan ültem fel. Kissé még mindig szédültem, ezt leszámítva minden rendben volt. Meg azt, hogy aggasztott Xander tekintete. Eleinte minden normális volt. Átölelt. Velem sírt. De aztán.. Úgy nézett rám, mintha akkor látott volna utoljára, majd nem nézett a szemembe többet.

Lassan megpróbáltam felállni is, ami egyenlőre nem tűnt jó ötletnek. Vissza is ültem, mire nyílt az ajtó és Garion lépett be rajta.

-Hát felébredtél. -mosolygott. -Jobban érzed magad?

-Igen. Azt hiszem, most már rendben leszek.

Garion letette az asztalomra a tálcát, amit magával hozott, s melyről ínycsiklandozó illatok kezdtek el terjengeni a szobában. A gyomrom hangosan jelezte, hogy bizony kérne a finom falatokból.

-Egyél nyugodtan. De csak lassan, nem kéne egyből megterheld a gyomrod.

Bólintottam, majd falatozni kezdtem. Elmondhatatlanul jól esett újra ízeket érezni. Miután befejeztem újra elálmosodtam, de semmi kedvem nem volt aludni.

-Xander hol van?

-Épp gyakorol, néhány katonával.

-Beszélnem kell vele.

-Azt hiszem, ez most nem a legjobb alkalom. Pihenned kell.

-Nem akarok pihenni. Eleget pihentem már. De úgy érzem, valami nincs rendbe vele.

-Szerintem, csak megijedett, ahogy mindannyian.

Ennél, azért már jobban ismertem Xandert. Tudtam, hogy ez nem elég ok. Én javuló félben voltam, emiatt nem aggódhatott. De inkább, nem szálltam vitába apámmal. Viszont, ezek után képtelen voltam aludni. Csak forgolódtam. Később Garion újra benézett, ezért úgy tettem mint, aki továbbra is alszik. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy vajon Xander haragszik rám? Más nemigen jutott eszembe. Hisz ostobaságot csináltam, miattam aggódott. De eldöntöttem, hogy ezek után csak Xanderben bízok meg és Garionban. Meg Esresaban és Ashtanban. Ashtan. Mennyi mindent tett értem és eddig, egyszer sem köszöntem meg neki igazán. Tennem kellett valamit érte. De fogalmam sem volt mit.

Telt, múlt az idő. Elvesztettem az időérzékem. Örültem volna, ha legalább az emlékeimet meg tudtam volna nézni. Hátha megtudok valami érdekeset. De apám azt mondta, hogy a lánc elszakadhatott, mikor elestem vagy a katona elvihette. Vagy akkor veszthettem el, mikor felemeltek, és a hajóra hoztak. Így bele kellett nyugodnom, hogy ami volt, azt talán sosem fogom megtudni. De egy idő után, nem is nagyon érdekelt.

Az ígéretem is sokat járt a fejembe. El kell mondjam Xandernek, hogy valójában mit érzek. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy ő, mit reagál majd erre. Élt bennem egy halvány emlékkép arról, amint épp kimondja, hogy szeret. De fogalmam sem volt, hogy élet és halál között, vajon mi lehetett a valóság. Lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem.

Minden nap próbálkoztam azzal, hogy sétáljak egyet a palotába. Xander egyszer sem jött meglátogatni és ha Gariont kérdeztem, ő mindig annyit felelt "elfoglalt", vagy éppen valami konkrétumot. Például "gyakorol" vagy "kiment a piacra, mert megint valami káosz tört ki" esetleg "nagyon sok a papírmunka, el kell intéznie. Én meg egyre jobban féltem attól, hogy amit Ashtan mondott, beteljesedni látszik. Kezdtem elveszteni őt. Hisz eddig ezek mellett a dolgok mellett, mindig szakított rám időt.

Viszont eljött az ideje, hogy az orvos azt tanácsolta, tegyek nagyobb sétákat. Sokszor a szobájához mentem és bekopogtam. De soha nem válaszolt senki. És azzal álltattam magam, hogy biztos odakint van valahol. Pedig nem hittem.

Majd egy nap a kertbe vettem az irányt. Gondoltam, hátha megtalálom Alfarast, vagy Zerint, vagy valamelyik másik állatot. Ehelyett Xander állt ott egyedül, szótlanul bámulva szülei sírkövét.

-Xander?

Ő a hangomra kissé összerezzent, de nem fordult felém, így én léptem mellé.

-Már régóta szeretnék beszélni veled.. - sandítottam rá, de arca láttán megdöbbentem. Ennyire szomorúnak és fáradtnak soha nem láttam. Még amikor az édesanyjáról beszélt, akkor sem volt ennyire meggyötört az arca.

-Mi a baj? Történt valami?

-Nem csak.. már régóta beszélnem kellett volna neked valamiről. Viszont eddig úgy éreztem, képtelen leszek a szemedbe nézni.

-De miért?

-Vissza kell menned a saját világodba. A földre.

A szívem beleremegett a gondolatba.

-Hogy micsoda? Mégis miért kéne?

-Mert rádöbbentem, hogy nem tudlak megvédeni. Garionnal egyet értettünk abban, hogy ez a legjobb megoldás.

-Egyet értettetek? Hogy dönthettetek ebben nélkülem? Az meg sem fordult a fejetekben, hogy én nem akarok elmenni?

-Ezért volt szükségem időre. -nézett végre rám. -Hogy meggyőzzelek.

-Nem kell semmiről meggyőznöd. Nem megyek el.

-Nem maradhatsz itt. Ha Tusdar megint tesz valamit veled..

-Nem fog semmit se tenni velem. Az én hibám volt, hogy ez az egész megtörtént! De megígérem, hogy többet nem esek ebbe a hibába.

-Te nem ismered Tusdart. Mindent el fog követni azért, hogy bántson téged. Még akár alakot is válthat, hogy becsapjon.

-Nem érdekel, ha veled lehetek.

-Sky.. akkor sem maradhatsz itt. Pont emiatt.

-Elfelejtetted, hogy miattad vagyok itt? Hogy te akartad megmutatni nekem mi a szerelem? Pont most akarsz elküldeni?

-Sajnálom. Nincs más választásom.

-Biztosan van más megoldás.

-Nincsen.

-Kell lennie!

-Kérlek, ne nehezítsd ezt meg nekem. -sóhajtott.

-Xander én szeretlek. És nem tudok elmenni nélküled.

Xander szemei elkerekedtek. Valószínűleg erre nem számított, hogy kimondom.

-Ezért, kell lennie más megoldásnak. Legalábbis... ha te sem érzel másképp. -éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik.-Ha te is így érzel, nem érdekel mit tesz velem Tusdar. -folytattam, miközben a könnyek elkezdték fojtogatni a torkomat.

Ő viszont hátat fordított nekem.

-Bárcsak visszacsinálhatnék mindent.

Szóval igen. De nem fogja kimondani. Nem képzelődtem.

-Akkor azt mondtad, szeretsz, nem? Amikor úgy hitted lehet, nem épülök fel.

Mégis hallani akartam.

-Képzelődtél.

És ahogy ezt kimondta, összetört bennem valami. Nem lehet.. nem lehet igaz. Hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem. Majd könnyeim utat törtek maguknak és elkezdtek lefolyni az arcomon.

-Hazudsz..., mert a szíved az, ami igazat mond. -szorítottam szívére a kezem, mely egyre gyorsabban dobogott.

Ekkor levette a kezem a mellkasáról és felém fordult. Én pedig, egy újabb hirtelen ötlet hatására megragadtam a gallérját és teljes erőmmel magamhoz húztam, ám ő gyorsabb volt. Az utolsó pillanatban, mielőtt összeérhettek volna kikerülte az ajkaimat, ehelyett szorosan magához ölelt és nem engedett el, akárhogy is próbáltam menekülni. Az utolsó esélyemet védte ki. Ha megcsókoltam volna, soha nem küldhetett volna el, de így...

-Kérlek.. -suttogtam a zokogástól elhaló hangon, mire szorosan megragadta a vállaimat és eltolt magától.

-Tényleg nem érted? Nem veszíthetlek el még egyszer! -remegett a hangja, és már az ő szemében is csillogtak a könnyek. -Ta igara shirak hakon!

És ott, és akkor a szívem újra darabokra tört.

Ahoj! (Vagy nem tudom hogy írják)

Szóval  @FantasyLuca légy szíves ne nyírd ki Xandert, és remélem, szavadhoz hűen nem fogsz utálni :)

Puszii mindenkinek <3