1. Rész

Ahogy visszaértünk a kastélyba és leszálltam Serinről egyenesen a szobámba indultam, ám Xander megállított.

-Hova mész?

-A szobámba.

-Előbb, mutathatok valamit?

-Most ki kérdez sokat?

Elmosolyodott.

-Erre gyere. -mondta majd elindult a hosszú folyosón. Követtem, mikor megállt egy szobor előtt. Egy női alak volt. Rendkívül hasonlított arra, akit a festményen láttam.

-Ő kicsoda? -kérdeztem.

-Az anyám. -szomorúan mondta ki.

Éppen ezért nem kérdeztem tovább csak vártam. Ő rám sandított, de el is kapta a tekintetét mikor látta, hogy figyelem. Kíváncsi voltam mi történt, de mivel Xander nem faggatott engem, én se őt. Nem lett volna tisztességes. És akárhányszor erről esett szó, sebezhetőek lettünk mindketten. Én azért, mert nem volt senkim és hazudtam, míg ő azért, mert nem akart beszélni róla.

-Mit akartál mutatni?

Ekkor széthúzta az ablaknál levő függönyöket és a holdfény rávetődött a falra, ahol egy ajtó kezdett kirajzolódni. Lélegzet visszafojtva figyeltem a jelenetet.

-Ez a könyvtár. Ha jól emlékszem szeretsz olvasni.

Látva arckifejezésem elnevette magát.

-Ennyire nem kell meglepődnöd.

-Én... nem is tudom mit mondjak.

-Egy egyszerű köszönöm megteszi.

-Na de mivel érdemeltem ki?

-Mondjuk azt, hogy ajándék. És hidd el, hogy megérdemled. -egyenesen a szemembe nézve mondta ezt, amitől kissé megborzongtam.

-Köszönöm.

-Szívesen. -mondta és továbbment a folyosón.

Még figyeltem, ahogy eltűnik, és beléptem az ajtón, mire újra elakadt a lélegzetem. Rengeteg könyv állt hegyekben a könyvtárban. Végignéztem a címeket. Voltak olyanok melyekről sose hallottam és olyanok is, melyek az én világomból valók voltak. Majd levettem egyet, mely gondolom valami gyűjtemény lehetett. Először ismeretlen betűk sokasága tárult a szemem elé, majd végighúztam a kezem a sorokon és azok alakulni kezdtek. Minden szó értelmet nyert. Mikor lapoztam képek tárultak elém különös lényekről. Olyan állatokról, melyek nagyon hasonlítottak az én világomban levőkhöz mégis mások voltak, akár Serin.

Volt köztük kardfogú oroszlán, éjszarvas, kéktollú róka, csillagpárduc illetve a csillagvarjút is megtaláltam, amilyen Serin is volt. És egy kevés leírás is volt róluk, valamennyi képességgel rendelkezett és más más helyen laktak. Visszatettem a könyvet, úgy gondolva, hogy inkább még körülnézek. Több emeletet is megmásztam, rájöttem, hogy a könyvek nagyon pontosan vannak rendezve. Voltak történelmi, tudományos témájúak, de regények, verseskötetek is. Azt se tudtam, mit vegyek le először. Végül a történelemnél maradtam. Érdekelt a Birodalom története.

Ám amikor levettem, az első könyvet, abból egy összehajtott levél hullott ki. Felvettem, de nem nyitottam még szét. Viszont furdalt a kíváncsiság, mi állhat benne. Alaposan szétnéztem, biztosan nem figyel-e valaki és szétnyitottam a levelet.

"Kedvesem!

Olyan boldog voltam amikor a fiúk születtek. Azóta is igen szép évek teltek el. Gondolom te is szívesen emlékszel vissza ezekre. Viszont most, hogy a Nap Birodalomnak királya hadat üzent teljesen megváltoztak. Tusdar és Xander versengeni kezdtek azonnal, ahogy elmentél. Tudom, hogy meg akartuk osztani közöttük a Birodalmakat, ha győztesen térsz haza. A szívem szakad meg, hogy ezt kell írjam, de úgy érzem, Tusdar még nem érett meg az uralkodásra. Az ő viselkedése jobban is aggaszt mint Xanderé. Nem olyan régen hozzám fordult, mert őt is aggasztja testvére viselkedése. Furcsa embereket látott a társaságában olyanokat, akiket nem ismerünk. Aggódom, hogy talán igaza van...."

Viszont tovább már nem volt írás. Valaki valószínűleg el akarta égetni ezt a levelet, vagy véletlenül megéghetett. Akármelyik is volt, Xander anyja írta a levelet. Viszont fogalmam se volt mit kezdjek vele. Vigyem el Xandernek, mert fontos lehet, vagy tartsam titokba nehogy rájöjjön, elolvastam. Lehet, hogy már látta is. Így hát visszatettem a helyére. Akármi is az a levél nincs semmi közöm hozzá. Leültem végül az asztalhoz. Ott is volt néhány könyv, melyet még nem láttam. Az egyiknek az volt a címe, hogy Miénk az éj. Valami szerelmes történetnek ígérkezett.

Az első oldalon a West Side Story -ból volt egy idézet a musical alapján.

"Miénk az éj, csak kettőnké az éj hisz itt vagy és a múlt véget ér. Miénk az éj csak te vagy és az éj bármint légy, több vagy már bárkinél. Egy éj és minden furcsa sejtés, beteljesít egy érzés, én tudtam ez vár rám! Hisz eljöttél s a föld míg tart az éj, csillagként fönt száll! Miénk az éj oly végtelen és mély, a sápadt hold kigyúlt tűzben ég. Miénk, miénk az éj s e tündöklő vad fényt tékozlón őrültként szórja szét! A föld egy hely volt, hol csak éltem, egy cím, s nem tudtam én sem, hogy mért van szükség rám! De mától már egy szebb és jobb világ vár majd ránk, csak ránk! Jó éjt, jó éjt csak álmodj és ne félj, vigyáz ránk az éj!"

Ekkor mögöttem termett Xander és összerezzentem.

-Anyám kedvenc története volt.

-Csak egy ugyanolyan történet mint a Rómeó és Júlia. Egy értelmetlen szerelem és halál története. -mondtam és becsuktam a könyvet, szembefordulva vele.

-Miért gondolod, hogy értelmetlen?

-Mert ilyen szerelem nem létezik. És annyit nem ér a szerelem, hogy bárki meghaljon érte, mert elmúlik. Aztán pedig csak a csalódás marad.

-Úgy tűnik te sosem voltál igazán szerelmes.

-De voltam.

-Szóval nem hiszel a szerelemben? -kérdezte és közbe felhúzta az egyik szemöldökét.

-Nem nem hiszek benne. És gyűlölném, ha újra azt hinném, hogy szerelmes vagyok.

-Ha nem tudsz hinni benne, az azt jelenti, hogy nem tapasztaltad meg igazán. -lépett egyet közelebb, mire én hátráltam.

Egészen a falig hátráltam ő pedig követett és akkor, igen közel, megállt előttem.

-Mégis mit akarsz tőlem?

-Megmutatni milyen az a szerelem.

Rámeredtem és a szemébe néztem. Elkezdett közelebb hajolni hozzám, mire azt tettem, ami legelőször eszembe jutott. Kezem hatalmasat csattant az arcán, úgy, hogy az még én is megéreztem, de nem törődtem vele.

-Mégis mit képzelsz te magadról!? -kiáltottam rá. Elmentem mellette, egyenesen ki a folyosóra. Majd fel a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót.

Előtörtek a könnyeim és magam se tudtam miért sírok. Azért mert féltem, vagy mert Xander ilyen messzire merészkedett. Vagy mert... vágytam arra, hogy újra szerelmes legyek. És ez megrémített. Amióta itt vagyok Xander hatással volt rám, de jóformán semmit sem tudtam róla. De ő se tud rólam többet, nem lehet szerelmes belém. Talán ez a gondolat fájt a legjobban. Legszívesebben magamat is felpofoztam volna. Tudtam, hogy megint csak megcsalnak az érzéseim, ahogy ez Zack esetében is volt. És most nem menekülhettem sehová.

Ekkor valaki kopogott.

-Menj el!

De ő ehelyett belépett a szobába.

-Mit nem értesz azon, hogy menj el!?

Nemsoká jön a következő is ami szorosan kapcsolódik majd ezzel a résszel, így ugyanaz lesz a címe. ;)