Amikor visszatértünk, Xandernek mindent elmeséltem. Kivéve hogy tudom, hogy Tusdar is szívtolvaj. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy el kell mondanom, akár tudja, akár nem.

De képtelen voltam tiszta fejjel gondolkodni. Az emlékkő a kezemben pihent. Vajon miért volt olyan fontos Esresának, hogy lássam az emlékeimet, mikor úgy döntöttem nem érdekel mi volt? De igazából a szívem mélyén tudtam, hogy félek olyasmit tudok meg, ami nem tetszene. Mély levegő...

-Tsaran lethodar!

Rengeteg emlék rontott be az elmém mélyére. A szüleim, ahogy játszottunk apámmal és Alfarason lovagoltatott. Xander, ahogy nyúztam, hogy találjon ki valami értelmesebb játékot a bújócskán kívül. Tusdar.. Ahogy figyelt mindent. Majd Eleonor.

A kertben álltam, épp próbáltam a virágokat lefesteni. Ő odalépett hozzám.

-Gyönyörű lett.

-Köszönöm. -feleltem.

-Sky szeretnék adni neked valamit. Valamit, ami nagyon fontos. Ami most történik, egy nap majd emlékként tér vissza hozzád.

Akkor nem értettem ez mit jelentett. De most megértettem.

-Csak azt kérem ne kérdezz semmit. A maga idejében, mindent meg fogsz tudni. Ebbe a kőbe zártam az ajándékod. Ez olyan erő mely hatalmas és veszélyes, de te csak igen keveset tudsz belőle használni. Viszont az, akivel megosztod a szíved tudni fogja. -mondta és a kezembe zárta a követ.

-De mi ez?

-A csillagok ereje. Te leszel a fény a nappalban és az éjszakában. Te adod az erőt mindkettőnek. De vigyáznod kell, nehogy rossz kezekbe kerüljön. Ha felnyitod a pecsétet az erő a tiéd lesz. Ez nem kérés dolga, ha egy nap gyűlölnéd. Ez a sorsod, melyet nem választhatsz.

A kő nagyot koppant a csendben és visszahozott a jelenbe. Döbbenten vettem a kezembe újra a követ, mely még mindig izzott. Úgy éreztem az emlékben, mintha figyeltek volna. Talán, Tusdar is tudja már ezt. Két kezembe zártam a követ, mire az emlék folytatódott. Borzasztó sötét volt. Esresa pedig jóval fiatalabb, mint most, egész pöttöm lánykaként ült éjfekete lován.

-Kapjátok el őket! A lány fontos számunkra! -ez Tusdar hangja volt.

A tűzmadarak felénk lendültek. De Esresa gyorsabb volt. Megmentett minket.

A kőből kihunyt a fény.

-De miért én? -suttogtam magam elé.

"Ez a sorsod."

Talán Esresa tudta, hogy ez fog történni. Bíznom kellett benne és így eggyel több dolog volt, amit el kellett mondanom Xandernek. De most nem voltam rá képes. Fáradtnak éreztem magam. És nemsoká el is nyomott az álom.

Egy virágos réten voltam. Tusdar felém sietett.

-Hallom valaki új erőre tett szert!

-Semmi közöd hozzá! -fordultam felé, de hangom kissé elgyengült a végére.

-Valóban? De most már legalább van okod félni. -jött közelebb.

-Talán van.. -fordítottam el a fejem, miközben próbáltam visszatartani a könnyeim. -De soha nem fogom hagyni hogy ez az erő a tiéd legyen.

-Tényleg? -kérdezte én meg felé fordultam. Mikor ajkai, már majdnem elérték az enyémet, könnyek között ébredtem fel.

Xander

Túl sok minden történt egyetlen nap alatt és úgy gondoltam Skynak szüksége van a pihenésre, így inkább nem zavartam. Esresát viszont, meg kellett mentenünk valahogyan. Ashtan pedig nem tért magához azóta, hogy nyugalomba helyeztük. Valamit tennem kellett érte, hisz annyiszor segített. Igaz barátnak bizonyult és mindig csak veszített miattunk. Garion sem érezte magát túl jól, így hamar magamra hagyott. Drein önkínzásból éjszakai műszakot akart vállalni, de sikeresen ráijesztettem azzal, hogy kidobom a palotából, ha nem felejti ezt el sürgősen.

Így hát én is álomra hajtottam a fejem.

Sky alakja felém magasodott. Kék csillagok és szirmok hullottak mögüle.

-Sky? -kérdeztem, mire ő csak rám mosolygott.

-El fogod veszíteni. -hallottam meg Tusdar suttogó hangját valahonnan. Erre a lány teste valóban semmivé foszlott, hiába nyúltam utána. Csak egy csillag maradt a tenyeremben, melyet magamhoz szoríthattam, majd zuhanni kezdtem és azt is elvesztettem.

A kastély megint lángokban állt. Futottam egyik szobából, a másikba és Skyt szólítgattam, de ő nem felelt. Majd anyám szobájához értem. Gondolkodás nélkül nyitottam be rajta, viszont amit ott láttam, attól megfagyott az ereimben a vér. A tőr, a lángok minden, minden ugyanolyan volt mint azon az éjszakán. De az ágyon nem Eleonor feküdt. Hanem Sky.

Erre felébredtem, sőt kiálthattam is mert egy őr rontott be.

-Sky hol van? -kérdeztem.

-A szobájában, de te jól vagy?

-Látnom kell őt, most rögtön.

-Ahogy gondolod. -mondta az őr és meghajolt majd távozott.

Pillanatokon belül Sky szobájánál termettem, de mikor kopogni akartam sírást hallottam az ajtó mögül, így tétován benyitottam.

-Sky, miden rendben?

-Persze.. -de újabb erővel tört fel belőle a zokogás, mielőtt még bármi mást mondhatott volna. Gondolkodás nélkül mellé ültem és magamhoz húztam.

-Te is rosszat álmodtál? -kérdeztem.

-Miért nem mondtad, hogy Tusdar is szívtolvaj?

-Tessék?

-Azt mondta így elszakíthat tőled. Valóban az? Te tudtál róla?

-Nem. De sajnos nem lehetetlen. Hiszen a testvérem.

Megvártam, amíg megnyugszik, de ezzel együtt álomba is merült. Nem tudtam mit tehetnék. Az egyetlen megoldásnak azt láttam, hogy megerősítem az őrséget körülötte. De már csak nagyon rövid ideig.

-Semmi baj nem lesz. -suttogtam a hajába. -Meg foglak védeni.

Sky

Halványan, még hallottam Xander hangját, majd minden újra sötétbe borult. A könnyek kifárasztottak. De a rémálmok visszatértek.

-El kell menned és soha többé nem térhetsz vissza!

Előttem Xander állt.

-De miért?

-Mert Tusdar nem használhat fel téged.

-Nem küldhetsz el újra! -kiáltottam felé sírva és próbáltam belé kapaszkodni, de egyre jobban távolodtam tőle.

-Sky.. Sky ébredj! -Xander aggódva nézett rám és én újra könnyekre fakadtam. Ő magához húzott.

-Talán hoznom kéne valamit, hogy legalább te tudj nyugodtan pihenni.

-Nem! Ne menj el kérlek! -kértem és még inkább magamhoz szorítottam.

-Jól van, ne aggódj, nem megyek el.

Xander mellkasához döntöttem a fejem, de az ingét nem akartam elengedni. Magamhoz akartam láncolni, hogy mindig itt legyen velem. Bármi is történjen. És féltem beszélni az erőmről, nehogy a rémalom valóra váljon újra.

Xander

Fájt látnom, hogy ugyanolyan helyzetben van mint én. Biztos voltam benne, hogy ez Esresa műve. Pontosabban, Tusdar kényszeríti őt erre. Úgy szorítottuk egymást, mintha ez lett volna az egyetlen esélyünk, hogy életben maradjunk. Egy lélegzetvételnyi hely sem volt közöttünk. Azt akartam, hogy mindig mellettem legyen. És tudtam ő is így akarja. Mégis.. volt valami, amit még mindig nem tudtam megtenni. Hajtincseit kezdtem figyelni. Ha ilyesmi, nem sokkal azután történik, hogy idekerült, akkor valószínűleg már beverte volna a képem. Már akkor amikor kopogás nélkül benyitottam. És most, mégis ebben a pillanatban, semmi sem állhat közénk.

Na kész ez is :D Most nincs hozzáfűznivalóm, max annyi, hogy az erőről is meg tudunk még dolgokat csak nem most :) Szóval nem kell aggódni, szép lassan haladok, szokás szerint.

Puszaa!