Tovább zokogtam. Xander mondata nem nyugtatott meg. Gyönyörű szavai inkább csak jobban fájtak.

-Ne sírj, kérlek..

-Minden az én hibám.

-Sss. Ez nem igaz. Hamarabb el kellett volna mondanom mindent. Akkor ez az egész nem történik meg. -cirógatta meg gyengéden a tincseimet.

-Pihenned kell. -mondtam szipogva és visszanyeltem a többi feltörni készülő könnyemet. Finoman eltoltam magamtól. Éreztem ahogy a láza megint elkezdett emelkedni.

-Maradj még! -kérlelt, de én megráztam a fejem. Majd az ajtóhoz siettem. Valamiért úgy éreztem, hogy el kell hagynom a szobát. -Visszajövök, amint tudok, ne aggódj. -Ezzel már ki is léptem az ajtón.

-Ígérd meg! -szólt még Xander utánam.

-Ígérem. -mosolyogtam vissza teljes erőmből. Majd végigsiettem a folyosón. Ám egy árny követett. Egy apró tűzmadár volt, gyertyáról, gyertyára szállt. Tudtam ez most nem álom. Tudtam, hogy nem menekülhetek előle mégis megpróbáltam.  Próbáltam befordulni olyan folyosókra, melyeket nem ismertem, de a madár utamat állta. Vissza is fordultam, de a madár ismét ott volt és nem engedett tovább. Olyankor hatalmasra nőve állta utamat és lassan közeledve hajtott tovább. Az erkélyajtónál ismét megtorpantam. Gúnyos nevetés ütötte meg a fülemet és egyértelmű volt honnan jött. És az is, hogy kié. Kiléptem a holdfénybe.

-Mostanában gyakoriak ezek a randevúk nem igaz?

-Miattam jöttél? -kérdeztem, hangom érzelemmentesen csengett.

-Mondhatni. Xander elég gyenge most, nem igaz?

Nem válaszoltam. Csak néztem magam elé. Csak a következő mondatára kaptam fel a fejem.

-Annyira hogy talán meg is ölhetném.

-Azt hittem megegyeztünk. -mondtam kissé rémülten.

-Tényleg? Miben is?

-Hogy nem bántod. Bármit kész lennék megtenni ezért.

Ekkor elindult felém és én hátrálni kezdtem. A fal a hátamhoz ért, mire Tusdar felemelte a kezét és megérintette az arcomat. Elhúzódtam az érintése elől, de nem tudtam hova menni. Nem is mertem.

-Egyenlőre kár lenne érted, ha meghalnál. De ki tudja egy nap talán az a nap is eljön... -simított végig a nyakamon. A mozdulattól megborzongtam. - ..egyenlőre viszont, csak annyit kérek, hogy ne feledkezz meg erről a találkozásról.

A következő pillanatban már madara hátáról vigyorgott le rám. -Még találkozunk.

Meg akart félemlíteni jól tudtam. És sikerült neki. Lecsúsztam egészen a földre. De nem akartam többet sírni így visszafojtottam a könnyeim. Tehetetlennek és gyengének éreztem magam. Ekkor valami selymes ért az oldalamhoz. Arner bátorítóan mellém bújt, mintha csak értette volna, milyen nyomorultul érzem magam. Phexides leült elém és oldalra billentette a fejét, amin akaratlanul is mosolyognom kellett. Egy őr sietett felém.

-Kisasszony jól van?

-Igen, valami baj van?

-Az úr küldött, hogy megnézzem. Valaki telerakta gyertyákkal a kastélyt, ami nekünk eddig nem tűnt fel. Valószínűleg Tusdar keze lehet benne. Ő maga jött volna, hogy lássa önnel minden rendben, de nem engedhettem.

-Még mindig a szobájában van? -kérdeztem.

-Nem. A holmijaival együtt átment a könyvtárba, s ha jól tudom a kisasszony holmijait is átvitette.

Az utóbbi dolog meglepett. Az előbbi pedig hamarabb is eszembe juthatott volna, hisz ebben a kastélyban eddig sosem láttam gyertyákat. Tusdar figyelt engem és Xandert. De ki tehette fel a gyertyákat? Vajon áruló lenne a kastélyban? Akárhogy is, nem volt időm töprengeni. Ha Xander nem pihen nagyobb baja is lehet. És abban is biztos vagyok, hogy nem regényt olvasni ment a könyvtárba.

Amikor benyitottam már teljesen biztos voltam ebbe. Épp az egyik polcnál állt, szeme végtelenül fáradtan bámulta a kezében levő könyvet. Megindultam felé és elkapva a karját a kanapéhoz húztam.

-Mit..? -kérdezte volna, de megelőztem.

-Pihenned kell.

-Viszont a népnek szüksége van rám.

-Ha így folytatod nem lesz senki, akire szükségük lehetne.

-De..

-Semmi de! És miért hoztad ide a holmijainkat?

-Mert beszélnünk kell. És úgy hiszem kimerítő lesz. -mondta komolyan, amitől nekem görcsbe rándult a gyomrom.

Xander

Láttam, hogy kissé megrémült.

-Ami történt, azt nem akarom még egyszer átélni, de neked is segítened kell. -mondtam nyugodtan. Már amennyire tőlem tellett, hisz felkavart, hogy eddig semmilyen módot nem találtam arra, hogy megóvjam Tusdartól. Azonkívül, hogy persze hazaküldöm. -Meg kell ígérned, hogy nem mész többet sehova kísérő nélkül. Még a kastélyon belül sem.

-Te is azt hiszed, hogy valaki áruló, aki a kastélyban van?

-Könnyen lehet. De az is előfordulhat, hogy Tusdar varázslattal gyújtotta meg a gyertyákat. A nép között pedig, ha ennek elterjed híre, kitör majd a pánik. Emellett.. sajnos ebben a kastélyban senkiben nem bízhatok.

-Bennem megbízhatsz.

Elmosolyodtam. -Talán benned egyedül.

-Nem értem. Egyetlen barátod sincs itt?

-Volt. Garionnak hívták. Apám tábornoka volt. De ő is a te világodban talált feleséget. És ezért ott maradt. Azóta hallottam, hogy visszatért, de lehet hogy csak szóbeszéd. Mindenesetre a Csillaghullás hegységben látták utoljára. Állítólag.

-És gondolom az nagyon messze van. -sóhajtott.

-Sajnos. Egész pontosan itt. -mutattam a kezemben tartott könyvre.

-Na várj csak! Ugye nem azt akarod mondani, hogy oda akarsz menni? Ilyen állapotban?

-Egész pontosan három nap múlva.

-Sürgősen felejtsd el. -hangja határozott volt. Ami nevetésre késztetett.

-Tán elfelejtetted ki vagyok?

-Oh pontosan tudom én azt. -nézett a szemembe és bár próbált a szemeivel szigorúan nézni ajka mosolyra húzódott.

Sky

Nem bírtam ki. Nem bírtam komolyan tekinteni azokba a pajkosan csillogó szemekbe. Xander szinte incselkedett velem. És gyakorlatilag megint rádöbbentem arra, hogy újra, meg újra megérintette a szívem.

-Csak nem aggódsz értem? -kérdezte szinte már-már pofátlan vigyorgással az arcán.

-Ugyan. Miért tenném? -kérdeztem ártatlanul, majd felálltam és keresgélni kezdtem a könyvek között.

-Mit keresel?

-Nem létezik valami ágyhoz ragasztó varázslat vagy ilyesmi? Csak mert azt hiszem jól jönne.

-Nem kell emiatt aggódnod a sebek itt hamar begyógyulnak.

-Honnan tudjam, hogy nem versz át?

-Hazudtam én valaha neked?

-Nem.. de... -belepirultam abba ami eszembe jutott és inkább elhallgattam. Xander felállt és mögém lépett.

-Nem kellett volna elhallgatom előled, hogy ki vagyok.

-Nem erre gondoltam.. -nevettem fel kissé kínosan.

-Akkor mire?

-Inkább az jutott eszembe mi lenne, ha meghalnék. Pontosabban, amit akkor mondtál.

Ekkor elnézett mellettem és enyhén ő is elvörösödött.

-Egyvalamit viszont tudnom kell. -folytattam, csak mert nem hagyott nyugodni a gondolat. Talán tudhatta mi az, mert arckifejezése megint komorrá vált. -Hogy lehet, hogyha akkor homlokon csókoltál nem hatott rám a varázslatod?

-Mert az nem igazi csók volt.

Azt hiszem nagyon lassan esett le amit mondott. És kissé ijesztő is volt a gondolat. Fogalmam sem volt, hogy hogy képzeljem el ezt a dolgot. Talán Eleonor írt erről is. Így gyorsan témát váltottam.

-Szóval, három nap múlva indulunk?

Xander arcán megkönnyebbülés suhant át.

-Ki mondta, hogy velem jössz?

Nem válaszoltam, csak a vállára ütöttem.