Xander

Nagyon nehezemre esett türtőztetni a haragom. Fogaimat összeszorítottam, de mindezt úgy, hogy Tusdar ne lásson belőle semmit. De tudta. És ezzel teljes mértékben tisztában voltam.

-Ugyan, hát már csak meg se látogathatom drága bátyámat?

Gyűlöltem. Gyűlöltem, hogy minden egyes szava arcon csapott. Gyűlöltem, hogy tudtam milyen szörnyűséget tett. Gyűlöltem, mert fájt, hogy egy ilyen alak a testvérem és azt akivé vált. És mert, most hosszú ideje megint volt valami, amit elvehetett tőlem.

-Nem szokásod ilyen szívélyes látogatásokat tenned. -hangom rideg volt.

-Hát gondoltam, ha már a piactéren járok benézek hozzád is. -mondta unottan. De nyers tekintete másról árulkodott.

-Mit kerestél te ott?

-Csak szétnéztem, de látom elég rosszul időzítettem. -vigyorgott.

Ekkor felderengett előttem Sky arca. A fenébe!

-Csak nem eszedbe jutott valami? Esetleg valaki...?

Nem tudtam pontosan mit érzek. De harag és félelem biztosan volt benne.

-Nem tudom, miről beszélsz. -mondtam ki egy másodperccel több gondolkodási idő után, mit ahogy terveztem és ahogy normális lett volna. Tusdar, ha lehet most még erősebben és fenyegetőbben vigyorgott rám.

Nyugalmat erőltettem magamra. De szinte levegőt venni is alig mertem. Majd egy szolgáló haladt el az ajtó előtt. Fiatal lány volt, talán nemrég jöhetett.

-Na és ő hova siet?- kérdezte, miközben elkapta a karját és fenyegetően nézett rá. A lány elsápadt, barna szemei tágra nyíltak. Félt.

-Biztosan eltévedt. Új vagy itt? -kérdeztem nyugodtan.

-I..Igen.

-Engedd el. -néztem szigorúan Tusdarra.

-Ahogy parancsolod. -mondta és elengedte a lányt, aki el is iszkolt.

-És tisztelettel megkérlek, hogy távozz.

-Na, de csak így kidobsz? Hát milyen testvér vagy te? -egyenesen a szemembe nézett.

-Mi már régóta nem vagyunk testvérek.

-Elfelejted, hogy a vért, még te se tudod eltörölni. -emelte felém a mutató ujját, mintha csak fenyegetett volna.

-Talán nem. De soha többé nem fogok rád másképp tekinteni.

Éreztem, ahogy Tusdar gyűlölete is fellángol. Bár az én gyűlöletem más volt. Míg ő lángolt én csak jeges pillantásokat lövelltem felé. Ellentétek voltunk.

-Légy óvatos bátyám, nehogy olyasmi történjen, amit később netán még megbánnál.

Ezzel sarkon fordult, én pedig egy darabig még néztem utána. Leültem a trónra és a kezembe temettem az arcomat. Üvölteni akartam. Rászabadítani minden dühömet. De lassan újra csak ürességet kezdtem el érezni. Pont ettől az érzéstől féltem. Nem akartam visszamenni Sky-hoz, hogy így lásson. De nem volt más választásom, így megtörten elindultam a szobája felé.

Sky

Rengeteg idő telt el. Legalábbis úgy éreztem. Úgy éreztem, valami szörnyű fog történni. Már nem tudtam, mit kezdjek magammal, amikor ráeszméltem, hogy igazán sose néztem szét a szobámban. Pontosabban a dobozokban nem. A szoba fala hasonlóan sötét volt mint a kastély és egy-két faragás is látható volt. Viszont az asztalon apróbb dobozok sorakoztak, a szekrénybe pedig sose néztem be. Reggelre valaki mindig kimosta és az ágyam mellé rakta a ruhámat így nem is kerestem mást. A szolgák is akkor lehettek bent mikor aludtam, vagy nem voltam itt, mert amúgy sose láttam senkit. Mivel volt egy olyan érzésem, hogy Xander még egy darabig oda lesz, így kinyitottam a dobozokat, melyekből szebbnél szebb ékszerek kerültek elő. A szekrény pedig eddig olyan ruhákat rejtett, melyektől elállt a lélegzetem is.

Egy tűzszínű ruha akadt először a kezembe, melynek hosszúra hagyott lelógó ujja volt. Azonnal bele akartam bújni. Látni akartam magam abban a ruhában. A szobában volt, egy hatalmas tükör is így igazán gyorsan átöltöztem. Elképesztő volt. Majd sorra elkezdtem a többit is felpróbálni. Utolsóként egy fehéret vettem fel, mely egy kissé kivágott darab volt, de még épp annyira, hogy fel mertem volna venni. Ekkor valaki kopogott.

-Ki az? -kiáltottam ki.

-Csak én. -hallottam, meg Xander hangját.

Gyorsan felpattantam és azonnal ajtót nyitottam. Szomorú arckifejezése, meglepettségbe, meglepettből, gyengéddé és gyengédből egészen komorrá változott. Ez pedig olyan hirtelen zajlott le, hogy megrémültem. És nem is tudtam, melyik aggasztott a legjobban. Minden másról megfeledkeztem.

-Mi történt? -kérdeztem, miközben ő besétált a szobámba. Úgy ült le az ágyamra, hogy a hátát a falnak tudja támasztani. De egy pillanatra se vette le rólam a szemét és visszatért belé a szomorúság is. Majd tekintete rólam a könyvre vándorolt amit az ágyon hagytam kihajtva az utolsó oldalon. Felemelte.

-Szóval már tudod, hogy Tusdar az öcsém.

-Igen. De mit akart itt?

-Azt... abban nem vagyok biztos. És nem akarok sejtésekre hagyatkozni.

-Akkor magyarázd el mi ez az egész.

Xander mély levegőt vett és elszakította rólam a tekintetét.

-Régen, amikor kicsik voltunk, igazán szép gyerekkorunk volt. Emlékszem, ahogy anyánk mindig velünk volt. Apánk viszont nagyon keveset, mégis mindig mindent értünk tett. Ám ezek a napok gyorsan elrepültek. Amikor betöltöttem 18. életévemet apám háborúba indult az akkori Nap Birodalom királya ellen, akinek az volt a szándéka, hogy elfoglalja a mi Birodalmunkat. Akkoriban még nem tudtam, de a bátyám szövetkezett a királlyal, mivel annak nem volt örököse. Mindketten kapzsik voltak. Az éj leple alatt többször is kiszökött és a Nap király tanácsadóival találkozott. Amikor láttam ezt elmondtam anyámnak, de nem tudtam pontosan kik voltak azok az emberek. Feltételezem akkor anyám talán hitt nekem, de így nem tudott mit tenni. Tusdar akkoriban állandóan harcolni akart velem. Mindig kihívott párbajokra és a legtöbben "véletlenül" meg is sérültem. Tudtam, hogy ezeknek a párbajoknak a célja csak az lehet, hogy ő szerezze meg a trónt. Akkor ez még csak fájt, de nem volt elég ahhoz, hogy gyűlöljem.

Kissé itt elcsuklott a hangja.

-Igyekeztem jó testvér lenni. Ő viszont kis korunk óta gyűlölt, mert én voltam a trónörökös. Később anyánk megbetegedett. Az orvosok azt mondták felépül, de pihennie kell. Az egyik éjjelen tűz ütött ki anyám szobájában. Apám akkor még a háborúban volt. Én nem tudtam aludni azon az éjjelen... észrevettem a tüzet.. Tusdar ott volt...

A máskor oly vidám szemeiben, most könnyek csillogtak. Végigfolytak az arcán és én nem bírtam tovább. Eddig az ablaknál álltam szembe Xanderrel, most gyorsan léptem oda hozzá, leültem mellé és átöleltem. Ő szorosan átkarolta a derekamat. Arcom így a homlokához döntöttem.

-Sajnálom... -suttogtam, majd éreztem ahogy egy könnycsepp újra legördült az arcán. Ő nem félt kimutatni az érzéseit. Én pedig akkor úgy szorítottam magamhoz, mintha nem tudnék élni nélküle. És akkor villámcsapásként hasított belém a felismerés.

Lehet szerelem nélkül élni. De nem érdemes. Mert mi szeretni születtünk.

Nem tudom, meddig maradtunk így. De azt tudom, hogy ha még nem is voltam szerelmes, Xander örökre megváltoztatta az életem...

Helló again!

Úgy néz ki elég gyorsan haladok mostanság a részekkel, sajna nem lesz mindig így és lehet, hogy lesznek kisebb nagyobb szünetek de majd igyekszem ;)

Köszönök minden eddigi támogatást, a megtekintéseket és a votokat! <3

Puszii!!!!