Tusdar

-Felség!- szólított meg az egyik őr.

-Mi van már megint? -kérdeztem unottan.

-A kém itt van.

-Küld be! -egyenesedtem fel a trónon.

Egy viszonylag magas, fiatal alakváltó katona lépett be. Az egyik volt a frissen kiválasztott őrök közül az Éjféli Birodalomban. Naiv és nagyravágyó. Akár a többi. Unalmas, de használható. Meghajolt, és megállt előttem. Ő se mert a szemembe nézni, ahogy a többiek sem.

-Mond, miért jöttél? Hogy megy bátyám sora a királyságba?

-Felség, ma elhagyták a Birodalmat. A lánnyal és Garionnal együtt.

-Hová mentek?

-Az emlékek tengerére. Úgy hallottam, Esresát keresik.

Ez érdekes. Meg kell tudnom, mit akarnak Esresától. Talán, megint itt az ideje egy kis játéknak. Xandert örökre tönkreteszem.

Sky

Reggel már korán úton voltunk. Én Zerinnel jöttem, mivel a nagymacska addig nem hagyott békén egyikünket se, amíg azt nem mondtam, hogy elkísérhet, az úgynevezett emlékek tengeréig. Xander Serinnel jött, apám pedig Alfarassal. Így gyorsan odaértünk. Majdnem egész végig lefelé haladtunk a királyság déli oldalán. Az idő lassacskán csípős hidegre fordult. A tél ide is betörni látszott, bár felhőnek még nyoma se volt az égen. A leheletünk viszont már apró párafelhőket, hagyott maga után. Összébb húztam magamon a köpenyemet, kezemet pedig Zerin bundájába fúrtam. A víz lágyan ringatózott a kikötőben és egy mesébe illő hajó várt ránk. Az állatokat sajnos nem vihettük magunkkal. Serin nem bírt volna el mindannyiunkat, a hajón pedig nem lett volna elég hely a hatalmas állatoknak. Apám szerint pedig az volt a biztos, ha együtt maradunk, így úgy döntöttek hajóra szállunk inkább. Mindhárom állattól elbúcsúztam és izgatottan felsiettem a fedélzetre. Minden új volt és minden érdekelt, de nem felejtettem el indulásunk célját. Miközben a hajó elindult, Garionhoz fordultam:

-Vajon, milyen messzire kell mennünk?

-Van egy sziget a tenger közepén. Valószínű, hogy Esresa ott vár ránk. Ha tegyük fel a szél nem kedvez, maximum két és fél nap.

Az nem volt túl kevés.

Xander

Míg Sky a hajózásról, a tengerről és a szigetről faggatta Gariont én figyeltem, ahogy a távolban eltűnik a part. Vajon engem miért nem keresett meg Esresa, amikor Ashtant? Felzaklatott ez a gondolat. Talán, azt akarja tudni, hogy nekem tényleg fontosak-e ezek az emlékek?

Sky valami miatt felnevetett, és ez kiszakított újabb gondolataim fogságából. Felé fordultam, de ő Garionnal beszélgetett tovább. Nagyon izgalmas lehetett neki ez az egész. És egyre inkább kezdtem bűntudatot érezni.

A hajóorr felé indultam. Emlékeztem, apámmal sokszor jártunk a tengerre. Mindig ott álltunk és figyeltük a tengert, meg az éjszakai égboltot. Hogy fordulhatott hirtelen minden ennyire rosszra?

-Na végre felség! Csakhogy megtaláltalak! -lépett mellém Ashtan.

-Hát te? -kérdeztem őszinte meglepettséggel.

-Hallottam mit terveztek, így gondoltam veletek tartok. Remélem, nem gond.

-Nem. Bár.. nem aggódsz amiatt, hogy Sky kérdőre von? Főleg, ha itt most ketten jól elhaverkodunk?

-Majd kitalálok valamit.

-Hol hallottad, hogy elmegyünk?

-Valahogy kiszivároghatott a palotából. A városban.

Még csak ez hiányzott.

-Remek. -mondtam erre komoran.

Hirtelen felerősödött a szél. A hajó pedig sebesebben kezdte szelni a hullámokat.

-Úgy tűnik ez most nekünk kedvez.

-Szerinted mennyi idő míg odaérünk? Úgy értem, ha ez így marad.

Ashtan kérdőn nézett rám.

-Még soha nem voltál ott?

-De.., csak még akkor amikor az apám még élt. Már nagyon, de nagyon régen volt.

-Sajnálom. -mondta Ashtan együttérzően.

Bólintottam.

-Talán, holnapra már ott is leszünk. -válaszolta meg eredeti kérdésem.

Megveregettem a vállát miközben indulni készültem. Ám meggondoltam magam.

-Én is sajnálom, amit az öcsém tett.

-Te honnan tudsz arról, hogy tett valamit ellenem? -ráncolta a szemöldökét Ashtan.

-Esresa elmondta amikor megtörtént. Ne haragudj. Az én hibám volt.

-Ez nem igaz. Treena is választott. Ezt választotta magának. De te ne okold magad emiatt.

-Miért segítesz nekem? -tettem fel a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.

-Igazad volt. Megőrültem.

És hiába is próbáltam visszatartani, mégis felnevettem.

Ashtan

Jó volt Xandert nevetni látni. Még, ha csak egy pillanatig tartott is. Ez voltam én. A régi Ashtan, aki akkor volt boldog, ha örömet szerzett másoknak. Sokan mondták, hogy kifordultam magamból. Nem tévedtek. Bajkeverő lettem és ahelyett, hogy vidámságot hagyjak magam után, csak a bosszúság járt a nyomomban. Régen szerettek ezért. Az hiszem ideje volt, hogy visszatérjen a régi énem. Rá kellett jöjjek, hogy már nem éri meg rágódni azon, mi volt. Nekem a jövőt kellett választanom a múlt helyett.

Xander bejelentette, hogy visszavonul, amit egy bólintással nyugtáztam. Éppen időben tette, mert épphogy eltűnt Sky jelent meg.

-Te meg miért vagy itt?

-Hercegnő! A városban hallottam, hogy Esresához mentek. Gondoltam meglátogatom.

-És kivel beszélgettél az előbb?

-Ó, csak egy matrózzal.

-Értem. -mondta és maga elé mélyedt.

-Csak nem bánt valami?

-Xander.. neki volt köze ahhoz, ami tegnap történt?

-Nem kért meg semmi ilyesmire, ha erre gondolsz. -néztem rá úgy mintha tényleg nem tudnék semmit. -Csak biztos akartam lenni abban, hogy irántam semmit sem érzel.

-De miért így?

-Mert úgy gondoltam, magadnak se mered beismerni. Vagy tévedek?

-Tévedsz. Magamnak beismertem. Csak Xandernek még nem.

-Akkor talán meg kéne tenned. Mielőtt még elveszíted. Vagy, ha ez megtörténik nem kell aggódnod. -vigyorogtam rá. -Még visszajöhetsz hozzám.

Eleinte csúnyán nézett rám, majd elnevette magát és a vállamra ütött.

-Bolond. -mormogta.

És még sokáig álltunk ott némán, a csillagokat bámulva.

Sky

Nyugodt este volt. Végre úgy éreztem, hogy rendesen kialudtam magam és nem voltam fáradt. Hittem Ashtannak "...talán meg kéne tenned. Mielőtt még elveszíted." A szívem hevesebben zakatolt a gondolatra, de próbáltam megnyugtatni magam. Ma elmondom neki mit érzek. Minden rendben lesz. Muszáj.

-Sziget a láthatáron! -kiáltotta valaki, mire az apám és Xander a hajóorr irányába futottak el éppen előttem. Nekem egy pillanatra kihagyott egy ütemet a szívem, ahogy megláttam Xandert. Ez nem lesz így jó. Apám előtt nem mondhatok semmit. Nem tudom mit szólna, és ez az én döntésem. Így hát várnom kell vele estig. Vagy amíg haza nem érünk. Így hát sajgó szívvel indultam el én is az orr irányába.

Haliiii!

Fhú skacok rendesen megszenvedtem ezzel a fejezettel. Folyt köv hamarosan, remélhetőleg ;)

Puszi