Úgy döntöttem, végre megemberelem magam és beszélek apámmal. Meghallgatom, mit akar mondani, bár nem igazán fűlt a fogam hozzá. Xander nem erőltette, rám hagyta a dolgot viszont igaza volt neki is, meg Ashtannak is. Mégiscsak az apám.

Amikor felébredtem egyből elindultam megkeresni Gariont. De sehol sem találtam. Így hát elsétáltam az udvar felé, melyet igazából a szolgáktól tudtam meg hol van, mert sose jártam még a kastély ezen részében. Csak Serin emlékeiben láttam. A kert gyönyörű volt talán szebb is, mint amire emlékeztem. Mindenhol virágok nyíltak, melyek szirmai mintha csillámporral lettek volna beszórva úgy csillogtak ez éjszakában. Voltak kék liliomok és fekete rózsák. A holdvirágok hófehéren ragyogtak. De még rengeteg olyan is volt, aminek a nevét se ismertem. A kertet félkörben oszlopok vették körül, mögötte fás rész terült el, mely éppen csak néhány fából állt. A fák felé indultam, kezemmel a virágok szirmait finoman érintve. Mikor apámat megláttam, a fák előtt álldogálva, egy pillanatra megtorpantam. Lába előtt két sírkő emelkedett ki a földből. Eleonor és Arden.

Garion

Furcsa volt megint a kastélyban ébredni, annyi év után. Mintha hazatértem volna. Mégis fájt a szívem, és bűntudatom volt amiatt, hogy nem lehettem Amy és Sky mellett, amikor a baleset történt. Nehéz idők lehettek Skynak. Miközben a folyosón sétáltam, a múlt visszanevetett rám. Láttam a folyosókat fényárban. És láttam Skyt alig néhány évesen, ahogy a folyosókon az őröket bosszantja. És Xandert is, ahogy már akkor csillogott a szeme, ahogy ránézett. Úgy tűnik, Esresa állta a szavát. Most már egyedül én emlékszek ezekre az időkre. Na meg persze ő. Kisétáltam a kertbe, mely tele volt virágokkal. Sokkal szebb volt mint azelőtt. Xander tényleg felvirágoztatott mindent. De a nép kegyét elvesztette. Ellentétben Ardennal. Hisz őt mindenki nagyon szerette.

-Gondoltad volna, hogy egyszer még itt fogok állni, nélküled? -magyaráztam a sírkőnek, akárha láttam volna Ardent. -Mennyit álmodoztunk, hogy a gyerekeink együtt, boldogan fognak felnőni. És mennyi minden megváltozott. Sajnálom, hogy cserben hagytalak. Hogy nem értem ide időben. Talán akkor minden másképp alakult volna. Igaz, akkor Esresa soha nem avatkozott volna közbe. Te bíztad meg nem igaz? Hogy alakítsa az ő jövőjüket..

Majd Eleonor sírkövére pillantottam.

-Bárcsak érteném, miért hozattad vissza...?

Ekkor Serin a vállamra szállt. Én pedig azonnal lehunytam a szemem. Egy olyan emlék tűnt fel, melyet Serin látott. Minden változni kezdett, és az erkélyen találtam magam. Eleonor előttem ült, arca meggyötört volt.

-Tudtam, hogy el fogsz jönni és megkérdezed miért tettem, viszont félek a választ már nem fogom tudni megadni. -kínosan felnevetett. -Remélhetőleg nem így lesz, de van egy megérzésem... Serin tisztában van azzal, hogy ez egy fontos üzenet. És azt is tudtam, hogy erre majd magadtól is rájössz, hiszen az eszedet nem véletlen, hogy a gyerekek is örökölték. Kár, hogy ők nem emlékezhetnek már azokra az időkre. Esresa megtartotta az ígéretét, bizonyára már ezt is tudod. De ne feledd, az elvesztett emlékekkel, túl sok más dolog is elveszhet. Esresa és én is úgy gondoltuk, egy nap meg kell tudniuk, mit történt. Nem csak Xander jövője miatt, Sky életéért is. Ne állj közéjük, inkább tégy meg mindent, hogy Xander készen álljon! Segíts neki. Szüksége van rád. Amikor Tusdar elment összeomlott. Sose láttam még ennyire szenvedni. Tudom, hogy ez nem könnyű.. De mindkettejüknek így lesz  legjobb. Esresát az emlékek tengerén találod. Vidd el őket is, hogy elékezzenek!

Serin a velem szembe levő ágra röppent.

-Sajnálom Eleonor. -suttogtam. -De ha nem tudom Xandert felkészíteni, akkor el kell váljon az útjuk..

Akkor megpillantottam Skyt a szemem sarkából és hirtelen felé fordultam.

-Szia. -nyögtem ki. Hát felnőtt. Kész nő lett. Mennyire hasonlított az édesanyjára. És Xander valóban szerette. Akaratlanul is felötlött bennem, ahogy aggódva utána nézett. De ha ez lesz a veszte, azt soha nem tudnám megbocsátani magamnak.

Sky

-Szia. -a végére nagyon elhalkult a hangom. -Beszélnünk kell! Én..

-Sajnálom. -mondta hirtelen. -Igazad volt. Ott kellett volna lennem. Erre nincs mentségem.

Úgy álltam ott, mint aki lecövekelt.

-Miért mentél el?

-Mert visszahívtak. Egy Esresa nevű hercegnő hívott vissza.

-Miért hívott vissza?

És akkor Garion elmesélt mindent. Rádöbbentem, hogy a három lovas azok mi voltunk. Ezek szerint, Serin tényleg megérezte, hogy idetartozom. Annyi kérdés választ kapott, és értelmet nyert. De megint felmerült néhány.

-De hogy lehet, hogy akkor teljesen más emlékeim vannak a gyerekkoromat illetően?

-Mert..

És itt Garion úgy tűnt, teljesen elbizonytalanodott.

- ...Esresa kitörölte az emlékeid és másokat adott helyette.

Megdöbbentem. Rendben volt, hogy apám meg akart védeni és elvitt innen. De ez most szíven ütött.

-Ehhez.. nem volt jogod.

-De másképp vissza akartál volna jönni. Nem tehettem mást.

-Megértettem volna.

-A szíved mélyén te is tudod, hogy nem.

Szólásra nyitottam a számat, de végül mégis hallgattam.

-Xander hogyhogy emlékezett rád?

-Ő is más emlékeket kapott, de nem mindent vettek el tőle. Nemi az édesanyja döntött így.

-Visszaszerezhetőek ezek az emlékek? -kérdeztem kétségbeesetten.

Garion felsóhajtott.

-Igen, de nagyon messzire kéne menni értük.

-Nem számít.

A fejembe vettem, hogy visszaszerzem őket. Jogom van tudni, mi történt.

-És te nem tudnád átadni mik történtek?

Garion szemei meglepettséget tükröztek. Valószínűleg nem tudta, mennyit tudok.

-Az nem lenne ugyanaz.

-Igaz, mert csak azt látnám, amit ő.

-Megbocsátasz?

Egyenesen a szemembe nézett. Vajon az emlékeim hazudtak? Tényleg ennyire boldogok voltunk itt is? Szomorúan elfordítottam a fejem. Nem tudom, mit higgyek.

-Talán. -a válaszom elég ridegen hangzott, pedig nem volt szándékomban és nem úgy gondoltam. Mielőtt magyarázkodni kezdtem volna, Garion megszólalt.

-Megértem. Túl sok ez egyszerre.

Csak bólintani tudtam. Teljes zűrzavar volt a fejembe. Megint úgy éreztem Xander az egyetlen, akiben még nem csalódtam. Egyesül benne bízhatok igazán.

Akkor meg is hallottam a hangját. Felkaptam a fejem. Egy szolgálóval beszélt az oszlopok mellett.

-Mit gondolsz róla? -szegezte nekem hirtelen Garion a kérdést, és pedig ledermedtem.

-Azt hiszem... kedvelem őt. -mondtam ki azt, amiben már biztos voltam.Bár a szívem heves tiltakozásba kezdett a kijelentésem ellen. Xander végre ránk nézett és elindult felénk. Minden egyes lépésével, ahogy közeledett, erősödött fel szívem hangja.

-Garion, el kell intéznünk néhány dolgot. -hangja határozottan, de kedvesen csengett, mégis összerezzentem rá. Vajon Xander tudja, hogy nem teljesek az emlékei?

-Azt hiszem, én visszamegyek a szobámba. -jelentettem ki és elsiettem.

A szobámba érve meglepetten vettem észre, egy letakart csomagot a szoba közepén. Majd becsuktam magam mögött az ajtót, amit addig javítottak meg, amíg távol voltunk. A csomaghoz léptem és lerántottam róla a finom, selyemszerű anyagot.

Na heló!

Itt meg nem írtam Ashtan szemszögéből csak Garionéból, de még mindkettő lesz. És egy kérdés felétek, mert kíváncsi vagyok :D Ti hogy reagáltatok volna Sky helyében? Az emlékekkel kapcsolatos résznél. Úgy értem, ha veletek történt volna.

Köszi a válaszokat előre is és a rengeteg voteot megtekintést és kommentet is mindenkinek! Ti vagytok a legjobbak!

Puszii