Nem tudom mikor vagy hogyan, de elnyomott az álom. Amire utoljára emlékeztem az az volt, hogy Xander cirógatta a hajamat. De mikor felébredtem már egyedül voltam. Minden csendes volt. Felkeltem és az ajtóhoz sétáltam. Az őrök már biztosan megszokták, hogy elmászkálok, mert már meg se rezdültek. Ám egy fiatal szolgálólány sietett el előttem, akit még sose láttam. Na nem mintha másokat láttam volna.

-Hé várj!

-Igen? ... -akart még mondani valamit. Zavart volt, mintha nem is tudná hogyan szólítson.

-A nevem Sky. -mosolyogtam rá. -Hívj csak így nyugodtan. Téged, hogy hívnak?

-Annie.

-Nos Annie, nem tudod hol van Xander?

-Ööö... Sajnálom... -sütötte le félénken a szemét. Jóval fiatalabb volt nálam és szerintem most nemrég kerülhetett ide.

-Semmi gond. -kacsintottam egyet és továbbindultam.

Elhaladtam egy hatalmas terem mellett, melynek még sose láttam nyitva az ajtaját. Hát most beléptem. Eddig úgyis csak a könyvtárat és a szobámat na meg persze az erkélyt ismertem. Hajtott a kíváncsiság. Elcsodálkoztam. A terem két oldalán a falon, mintha csillagok ragyogtak volna. A többi oldalon a város fényei és az égbolt látszott. A plafon olyan volt mint a hold, de csillárok lógtak mindenhonnan.

-Az anyám tervezte.

Hirtelen pördültem meg. Xander az ajtóból mosolygott rám.

-Gyönyörű.

-Igen, az. -mondta, de egyenesen rám nézett továbbra is. -Kár, hogy ő már nem láthatta. És téged sem.

-Sajnálom.

-Kedvelt volna téged.

-Úgy gondolod? -kérdeztem, mire közelebb lépett hozzám.

-Biztos vagyok benne. Szeretsz táncolni?

-Szeretek. Egy időben jártam tánciskolába is. Jó régen volt.

-Akkor felkérhetlek egy táncra?

Kezét nyújtotta felém. Kissé bizonytalanul fogadtam el. Mozgása határozott volt, mégis gyengéd. Minden egyes érintésére jobban hallottam a szívem hangját. Megszűnt a világ körülöttem. Nem volt semmi és senki csak ő meg én. Zene is szólt, de nem tudtam honnan jött. Nem is számított.

Hogy változhatott meg minden ennyire? És mikor kezdtem beleszeretni Xanderbe? Kár lett volna hitegetnem magam, hogy nem így történt. Reménytelenül kezdtem beleesni. Újra meg újra meglepett valamivel. A nép nem ismerte. Nem tudták, hogy milyen is valójában ő. A zene lassan befejeződött és újra csak néztük egymást. Éreztem, ahogy elpirulok, amikor szeme ajkamra tévedt. Elkezdett közelebb hajolni hozzám, de az utolsó pillanatba mintha meggondolta volna magát. Nem tudtam eldönteni, hogy fellélegeztem-e vagy inkább csalódott voltam. Talán kicsit mindkettő.

-Azt hiszem nekem mennem kell... -kezdte, de nem mozdult.

Lassan bólintottam. Majd eszembe jutott valami.

-Xander!

-Igen?

-Csak meg akartam kérdezni, hogy... esetleg... elmehetnék-e Serinnel az erdőbe.

-Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet..

-Kérlek, Serin és a többi állat is velem lesz.

Az ajkába harapott. Tudtam, hogy nem tetszik neki a kérés.

-Ám legyen, de csak akkor szállj le, ha már látod Phexidest. És küld vissza Serint. Nemsoká utánad megyek.

-Rendben. Köszönöm! -kiáltottam és átöleltem. Ő visszaölelt és a hajamba nevetett.

Xander

Meglepett a kérése és nagyon aggasztott. Először úgy gondoltam, hagyom a papírmunkát a francba és vele megyek. De nem tehettem. Már így is húztam, toltam a dolgot néhány napja és a nép is nyugtalan. Az, hogy Tusdar idejött felborított kissé mindent. Most pedig reméltem, hogy az állatok tényleg vigyázni fognak Sky-ra. Nem tudtam neki nemet mondani.

Azt is ki kellett találnom, hogy védjem meg Tusdartól. Átolvastam a varázslatok könyvét, és még rengeteg mindent. De szinte semmit sem találtam. Igaz, azt már tudom, hogy hogy küldhetem haza. De semmit többet. Ha vele voltam pedig másra nem tudtam gondolni. Főleg most, hogy tudtam nem akar elmenni. Annyira boldog voltam. De félek.

Kikísértem az erkélyre és felsegítettem Serinre.

-Ne feledd, amit kértem és légy nagyon óvatos.

-Nem fogom és az leszek ne aggódj. -mosolygott le rám.

Sky

Olyan boldog voltam, hogy elengedett. És úgy éreztem az egyedüllét kicsit jót fog tenni. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Persze nem bántam volna, ha velem tart. Ő pedig tudta. De aggódott is. Láttam, ahogy vívódott magában. De nem akart nemet se mondani. Serin felemelkedett és minden erőmmel belé kapaszkodtam. Visszanéztem és még integettem Xandernek. Ő visszaintett és figyelt még egy darabig, majd lassan eltűnt a szemem elől. Nemsoká már az erdőben voltunk és Phexidest kerestem a szememmel. Hamarosan meg is találtam. Serint nem kellett utasítsam már indult is vissza a kastélyba.

A hűvös levegő nagyon jól esett. Mélyeket lélegeztem, hogy magamban tudjam tartani az esti erdő illatát. Egy darabig a fák lombkoronáját nézegettem, majd elérkeztem a tóhoz. Lerúgtam a cipőmet és belógattam a lábamat a vízbe. Phexides lefeküdt mellém és újra dorombolás szerű hangot hallatott.

Közben rengeteg gondolatom kapott szárnyra. Először is, az a lány nagyon ijedt volt és érdekelt, hogy kerül ide. Annie névre hallgatott. Másrészt tudtam, hogy meg kellene kérdezzem Xandert miért fél attól, hogy kiálljon magáért és a népéért. Lehet, talán nem ismerem elég jól Tusdart, sőt biztos vagyok benne, de ez nem lehet ok. Vagy csak rossz oldalról látom a dolgokat és testvéreként még mindig szereti. Mélyet sóhajtottam. Ha ez az ok, akkor nem tudok sok mindent tenni érte, neki kell találnia megoldást.

 Egyszer csak egy ág reccsent meg mögöttem. Phexides azonnal fenyegetően morogva a hang irányába indult, nekem meg megfagyott a vér az ereimben.

-Ki van ott? -álltam fel hirtelen.

Arner ugrott elő kecsesen a bokorból és engem nézett. Na jó, kezdek paranoiás lenni. Kinyújtottam a kezem, de ő ahelyett, hogy odajött volna inkább leült velem szembe és engem nézett. Így figyeltük egymást egy darabig, aztán elindultam felé. Egy fél pillantás alatt eltűnt. Ekkor Phexides újra morogni kezdett.

-Mi van veled? Ez csak Arner.

Ám a következő pillanatban a tó felől egy hatalmas tűzszínű madár bukkant fel és egyenesen felém tartott. Az eddigi nyugalmamat rémület vette át. Azonnal sarkon fordultam és futásnak eredtem, de a ruhám miatt nehezen haladtam. A madár elsüvített felettem Phexides pedig utána vetette magát. Lassan el is tűntek a szemem elől és megint csak a csend ölelt körbe. Fogalmam sem volt, hol vagyok. Ekkor egy kéz tapadt a számra és hátrarántott. Hátam egy fának csapódott és rémülten néztem az ismerős sötétkék szempárba, mely nagyon ismerős volt. Két okból is, nagyon hasonlított arra a szempárra, amely úgy ragyogott rám, minden nap amióta itt voltam, amit szerettem minden bánatával, titkával és örömével együtt. Másrészt amikor legutóbb láttam ezt a szempárt lángok vették körül.

-Jól gondoltam, hogy Xander rejteget valakit. Úgy tűnik a bátyámnak, ha más nem is, ízlése van.

Majd még három szót suttogott a fülembe:

-Damen pakliol té.

Éreztem, ahogy forróság önti el a testem. Mintha lázam lett volna, kivert a víz és rázott a hideg. Majd lassan elsötétült minden.