Összepakoltam a cuccaim a lakásban. Kevin eközben kint várt a kocsiban. Nem szóltunk egymáshoz… Elszakadt a cérna! Játszadozik velem. Mint macska az egérrel. Kivittem a bőröndöm a kocsihoz majd beraktam a csomagtartóba. Ezután beültem a hátsó ülésre. Mérgesen bámultam kifelé az ablakon.

- Most…haragszol rám? - hára fordult.

- Nem szólok hozzád! - vontam vállat rá sem nézve.

- Most is hozzám szóltál - felnevetett.

Nem válaszoltam. Egész végig némán ültem a kocsiban. Mikor megérkeztünk, kiszálltam és becsaptam az ajtót. Kivettem a bőröndöm és egyenesen indultam be a házba. Haragudtam rá. De valahogy mégsem… Szívem szerint nem érdekelt, hogy Alisont is szereti. De az eszem, -ami sokkal okosabb a szívemnél,- azt súgta hogy ne adjam be a derekam. És az eszemre hallgattam.

Felmentem a szobámba és elkezdtem kipakolni a cuccaim. Közben azon kattogtam hogyan mondjam el Edward-nak, hogy David ismerte Alisont. Vagy lehet nem is kellene…

Igaz, hogy már késő volt, a falióra szerint, tíz óra volt. Kiléptem a szobából és Alice-t pillantottam meg a lépcső alján. Meredten állt egyhelyben és folyamatosan csak egy helyre nézett.

- Minden rendben? - szegődtem mellé.
Követtem a tekintetét…

Egy kétméteres démonnal néztem szembe! A kandalló előtt állt ahol sokkal sötétebb volt mint ahol mi álltunk. A szemei kiemelkedtek a sötétben…

- Menj fel gyorsan a szobádba! - lökte meg a vállam. - Igyekezz!

Amint léptem egyet, a démon fenhangon morogni kezdett. Amint előrébb lépett, és a konyha ledlápmái haloványan megvilágították, felismertem. Alice nem tudott megmozdulni. Szinte kővé dermedt. Mikor visszanéztem Kevinre, eltűnt. Alice azonnal rohanni kezdett Edward szobájába. Indultam volna én is, csakhogy erős kezek ragadtak meg és húztak be egy sötét sarokba. Lejebb hajolt hozzám, hogy a szemembe nézzen… mindkét kezét a fejem fölé támasztotta és csak nézett…egyenesen a szemembe. A szívem zakatolni kezdett. Talán félnem kellett volna tőle, de én mégsem éreztem félelmet. Sőt rádöbbentem, arra hogy a szerelem amit iránta érzek, csak még jobban felerősödött. Egyre közelebb hajolt hozzám ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek.

- Engedd el! - a hang irányába kaptam a fejem és szembesültem Edward-dal aki egy fegyvert szorongatott a kezében. - Ne bántsd őt. - kérlelte.

Kevin leemelte a kezét, majd megfogta a kezem. Akkor jöttem rá, hogy nem akar megölni! Hisz megtehette volna akkor is, de nem tette. A kezemnél fogva közelebb húzott magához.
Edward lőni akart… Kevin elé álltam.

- Várj! Nem akar bántani! - a vállam fölött átnéztem Kevinre aki gyengéden érintette meg a derekam.

- Ez csak nyugtató. - mondta. - Állj félre Irina!

Nem álltam odébb. Egyetlen tapotatt sem mozdultam. Edward értetlenül nézett rám majd lassan leemelte a fegyvert. Ő maga is rádöbbent, hogy Kevin nem akar bántani. Összevont szemöldökkel nézett Kevinre.
Szembe fordultam vele, de ekkor már az emberi énjével néztem szembe. Halovány mosolyt csalt arcára majd az ujjaink összefonódtak.

- Hagynod kellett volna, hogy apa lőjön. - súgta a fülembe amitől kirázott a hideg és akaratlanul is tenyerem a mellkasához helyeztem.

- Nem volt rá szükség. - ráztam meg a fejem lassan, majd észbe kaptam, hogy épp a mellkasát tapizom, ezért gyorsan elkaptam a kezem és elfordultam tőle.

- Menj, pihenj le. Fáradt vagy, hisz napok óta nem aludtál. - mondta mosolyogva majd elindult fel a lépcsőn a szobájába.

A fejemet fogva Indultam fel a szobámba ahol Alice már tűkön ülve várt rám.

- A múltkori átváltozásakor, mindannyiunkat megakart ölni! Apának nyugtató lövedékkel kellett megfékeznie ahhoz, hogy ne nyírjon ki minket. De most nem kellett nyugtatót használnia…mert te voltál a nyugtató! - meredten bámulta a padlót majd felpattant.

- Ezzel mit akarsz mondani? - összefontam a karjaim.

- Hát nem érted? Kevin belédszeretett! Eddig azt hittem megakar ölni téged, de tévedtem. Egyetlen szív képes szeretni kettőt… Alisont, és téged! - zavartan nézett rám majd elsétált mellettem.

                           _______

Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Azon kattogtam, hogyan mondjam el Edward-nak. Reggel leindultam a nappaliba ahol Edward nyugodtan olvasta a reggeli újságot. Kihasználtam hát az alkalmat.

- Jó reggelt! - leültem mellé.

- Neked is. Hogy aludtál? - érdeklődött.

- Jól, mivel nem is aludtam. - vontam fel a vállam nevetve.

- Ó, értem… butaságot csináltál az este. Nem lett volna szabad megakadályozni hogy lőjek. Nagy baj is lehetett volna.

- De nem lett. - vágtam rá egyből.

- Igen… - összevont szemöldökkel nézett rám majd folytatta az olvasást.

- Mondanom kell valamit. - vettem egy nagy levegőt.

- Hallgatlak. - lerakta az újságot és rám figyelt.

- David…hazudott mikor azt mondta nem ismeri Alison Argent-et!

- Mi van?! Ezt meg honnan veszed? - elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Mikor ott voltam nála, felmentem a mosdóba…de mikor onnan kiléptem, láttam egy ajtót félig nyitva és…bementem. Tudom, nem kellett volna…de… nem tudtam ellen állni a könyvek látványának. Főleg annak a könyvnek ami az íróasztalán volt. Beleolvastam. Leírta a találkozását Alisonnal! És azt is, hogy látta leugrani. - megkönnyebbülten fújtam ki magam.

- …eszembe sem jutott volna, hogy ismerné… ő tudja, hogy beleolvastál? - aggódva emelte rám kék szemeit.

- Nem hiszem… vagyis nem tudom. - felugrottam mikor megláttam, hogy Kevin lesétál a lépcsőn majd felénk tart.

- Egy szót se! - súgta oda Edward.

- Mi az? - összevont szemöldökkel szemlélt minket végig.

- Semmi! - vállat vonva indultam el a konyhába.

Szinte éreztem, hogy Kevin még mindig figyel.
Sokkal jobban éreztem magam, hogy elmondtam neki. De zavar az is hogy elárultam Davidot. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben mikor megláttam Davidot belépni. Úgy néztem rá mint aki szellemet látott.

- Minden rendben? - szegődött mellém Kevin.

- Aha persze! - bólogattam hevesen.

- David, beszélnünk kell! - indult el felé Edward ingerülten.  - Mondd csak, ismerted te Alison Argent-et?

David kővé dermedt a kérdés hallatán. Lassan felém fordította a fejét. Láttam a szemében, hogy tudja, amit láttam, elmondtam Edward-nak.

Szóval mégis tudja hogy elolvastam!

- Igen. Nagyon is jól ismertem Alison Argent-et!