—Üljetek le az asztalhoz - mutatott a szemben lévő asztalra.

Kevin unottan indult el majd ült le a kanapéra.

—Ahhoz, hogy rájöjjünk miért vannak közös álmaitok, meg kell, hogy fogjátok egymás kezét.- mondta el Mary néni és közvetlen kinyitott egy kis fekete ládát melyben kártyák voltak.

—Mi?- vonta fel a szemöldökét Kevin.

—Ne tégy úgy, mintha leprás lenne - jegyezte meg Mary néni.

—Ha muszáj...-azzal nyújtotta felém a kezét.

Rohadtul hülyén éreztem magam Kevin reakcióján, de már tudni akartam miért álmodjuk ugyanazt.

—Sokáig fog tartani?- türelmetlenkedtem.

—Nem - válaszolta az orra alól.

Elkezdte kivetni a kártya lapokat az asztalra egymás mellé, lefordítva.

—Mindketten hunyjátok be a szemeteket.- utasított közben nagy levegőt vett.

Behunytam a szemem és vártam...

Kevin lélegzetvétele nagyon zavaró volt.

—A tiéd is az!- szólalt meg...gondolatban.

—Miért vagy a fejemben?- háborodtam fel.

—Ha akarom ha nem, hallom a gondolataid.- vágta rá.

—Nyissátok ki a szemeitek.

Semmit sem értettem ebből a humbukból, a kártyákat látván pedig majdnem elröhögtem magam.

—Most elmondom mit mutatnak a lapok.- azzal megfordította a lapokat.

—Fekete varjú - halál, újszülött- újjá születés, a múlt- előző élet, szem- látnok, vér- hiedelem, szív- szerelem, tüskék- bosszú, álmok- a jövő

—És...akkor most miért is álmodjuk ugyanazt?- vonta fel a szemöldökét Kevin.

—Mert közös a jövőtök, azért. - felelte majd nagyot sóhajtott, és úgy tűnt mintha megviselte volna a kártyavetés.

—Ezzel?-mutatott rám lekezelően, majd hangos nevetésbe kezdett, ami inkább fájdalmas volt, mintsem vicces.

—Minden rendben?- néztem rá kérdőn.

—Igen...-kapkodott a levegő után.

—Hé, gyere -megfogta a derekát Edward és felvezette a szobába.-Túl öreg vagyok már ehhez.-tette hozzá Mary néni.

—Biztosan téved! - fonta össze karjait mindentudóan.

—Igen, lehet. De akkor mégis miért közösek az álmaink?- közelebb léptem hozzá, és talán abban bíztam együtt rájöhetünk.

—Lehet, hogy túl sokat gondolsz rám - jegyezte meg halkan.

—Ezek szerint akkor szintúgy van fordítva is.- halovány mégis gúnyos mosolyt csaltam ajkaimra.

—Jó, tegyünk egy próbát - belekortyolt az italába majd folytatta.— Ma ne aludj - tette hozzá, és unottan felsétált az emeletre.

Mi van? Most akkor én ne aludjak?

Hát ez hihetetlen...de akkor hát legyen.

—Szóval...sógornők leszünk!- szegődött mellém Alice aki szinte repdesett az örömtől.

—Mi? Ne most viccelődj kérlek. - elindultam a hűtőhöz és kinyitottam.-Hol van a csokis pudingom?- akadtam ki azonnal, ugyanis Edward mindannyiunknak szokott hozni nasit, és névvel van ellátva.

—Honnan tudjam?- vont vállat és indult is fel a szobájába.

—Puding tolvaj!- kiabáltam utána, majd elnevettem magam.

Nem értem miért lenne közös a jövőnk...beszélnem kell Mary nénivel.

Felsétáltam a lépcsőn a szobáig, és kopogtattam.

—Minden rendben?- kérdezte miután kinyitotta nekem az ajtót Edward.

—Persze...vagyis nem. Beszélnem kell vele.- mondtam határozottan.

—Már jól vagyok, gyere csak be - mondta.

Régen jártam a szobába anya halála után most másodjára...

Felkavart a látvány...újra eszembe jutott.

—Akkor én megyek, készítek neked teát. - mondta és távozott is.

—Ülj le - paskolta meg maga mellett a helyett.

—Hogy értetted azt hogy közös a jövőnk?- nyitottam ezzel egyből, bár megannyi kérdés kavargott a fejemben.

—Nem tudom. A kártya ezt mutatta.- bólogatott lassan.

—És ha...

—Tévedek?-vágott közbe majd folytatta.-Sosem tévedek Irina ahogy a kártya sem.

—De hogy lenne már közös a jövőnk, hisz ő Alisont szereti még mindig. Ráadásként utál...

—Talán...talán Alisont látod, csak a saját magad képében.- kiszállt az ágyból és fel-alá járkált a szobában merengve.

-Mi?- néztem rá kidűjedt szemekkel.

—Lehet, hogy Alison mutatja neked a jövőt.- fonta össze karajait.

—De miért pont én?- mutató ujjam a mellkasomhoz raktam.

—Mert látnok vagy, azért.- mondta.

—A lánc az ágyam alatt...

—Nem én hagytam ott, hanem biztosan ő.-vágott a szavamba.

—Mi van? Alison járt a szobámban?- ijedten fogtam a fejem.

—Ezek szerint szüksége van rád.-jelentette ki.

—Talán...a nyaklánc mutatja neked jövőt...

—Akkor most azt akarod mondani, hogy az álmaimban nem én vagyok Kevinnel, hanem ő?- néztem rá kérdőn.

—Igen - bólintott határozottan.

—Szóval egy Boszorkány turkál az agyamban!- lefagytam...csak pislogni volt erőm.

—Ezt Kevinnek is tudnia kell.-azzal azonnal indultam Kevin szobájába, de megtorpantam mikor...hallottam az ajtó mögül hogy nincs egyedül.

Egy női hangot hallottam...lihegni.
Megfordultam, hogy elillanjak, de az ajtó kinyilott.

—Mit akarsz?- kérdezte a hátam mögül.

—Én csak...-megfordultam de arra nem számítottam, hogy Kevin meztelenül áll az ajtóban.

Azonnal eltakartam a szemem, és hátat fordítottam neki.

—Inkább később elmondom!- azzal indultam is sebesen az utamra.

Zavarba jöttem...nem is kicsit.

A nappaliban ültem és a kávémat iszogattam közben kavarogtak a gondolataim, mikor sikítást hallottam Kevin szobájából.
Annyira megijedtem, hogy a kávé kiömlött egyenest a fehér szőnyegre.

Egyetlen sikítást hallottam a nőtől...
Ezernyi gondolat cikázott a fejemben.
De mikor szembesültem Kevinnel aki unottan sétált le az emeleten egy fehér atlétában ami vérfoltokkal volt tele, akkor már bizonyosodott bennem hogy a nő sikítása, az utolsó hang volt amit kieresztett!