Levy hevesen kalapáló szívvel zihálva szedte a levegőt, fenekével a mosdókagylónak támaszkodva. Fejét fogta, és szégyenlősen megrázta kínjában. „Te hülye, hogy tehetted ezt az esztelenséget?" „Hogy teheted kockára azt, ami van, egy ilyen merénylettel?" Csodálkozott, hogy a férfi nem jutott szóhoz a meglepetéstől, és nem kezdett el dühöngeni. „Biztos még sokkolja a visszakapott látása." Nem jutott eszébe jobb magyarázat. Mélyeket lélegzett, miközben kifelé fülelt, hogy van-e már valami reakció.

Megfordult, és a tükörbe nézett. Vele szemben, egy kipirult arcú, kékhajú lány állt zavarodottan. Szemei alatt sötét karikák jelezték, hogy varázsereje nemrég utolsó cseppig elhagyta őt, és még nem jött helyre.

- Az ilyesmi, nem két nap alatt áll helyre – mosolygott magára bíztatóan, aztán eszébe jutott az érzés, ami elöntötte. Alig ért a másikhoz az ajka, belső szerveit marokra fogta egy sóvárgó érzés és megtekergette. Szíve mintha egy rockzenekar dobjává avanzsált volna, erősen és hangosan dobolt a belső térben. Zavartan beszívta alsóajkát, és tétován pillantott újra a tükörbe. Nem is volt annyira vészes. Kócos, kék haja kontrasztosan keretezte hamvas bőrét, szája még piroslott. Alkatán, bőven talált kifogásolnivalót. Többek között, hogy kislányosan lapos 18 éves létére, alacsony és még olyan babásan puha is a bőre. Háromszög alakú, pipisárga bikinimelltartója fedett is- meg nem is, kéttenyérnyi farmernadrágjából pedig, nem sok hiányzott, hogy popsija kikandikáljon a centis rojtok közül. A kettő között pedig puha, fehér prémként vált láthatóvá a lapos hasa, kétoldalt homokóra íveire emlékeztető csípője és középen apró árokkal íves háta.

Próbált pipiskedni, mintha nagyobb lenne, de nem találta jobbnak a tükörben látott alakot ettől a mutatványtól. Sóhajtott, és megmosta az arcát hideg vízzel.

Összerezzent.

Halk kopogást hallott az ajtó irányából.

- Minden rendben van? - tudakolta Gajeel, miután sikerült felkaparnia magát a szőnyegről és visszatért a vér a fejébe, egyéb kalandos útjáról. Levy nagyot fújt és mosolyt erőltetett magára. Belül, minden porcikája reszketett a viszontlátástól. Erősen remélte, hogy nem rombolta le alapjában azt a kapcsolatot, amit eddig sikeresen megőrzött a cudarul zord vassárkányölővel.

Gajeel a fürdő melletti ajtófélfának támaszkodott, és összevont szemöldökkel várta a reakciót odabentről. Már amennyire érzékelhető volt az összevonás, a piercingjei esetében.

Nem kellett sokáig várnia. Az ajtó lassan kinyílt, és Levy derűsen mosolyogva kilépett odabentről.

- Hát persze – mosolyogta hunyorogva. - Minden rendben, csak hirtelen annyira megörültem. Teljesen elvesztettem a fejem. Ugye nem haragszol? - folytatta csevegő hangon, a háta mögött az ujjait tördelve. - Felejtsd el, az én buta kis kitörésemet. - Tekintetével mereven a padlót pásztázta, nem mert fölpillantani. Félt, hogy a válasz tönkrezúzhatja, az apró kavicsokból fölépített viszonyukat.

- Felejtsem el – ismételte Gajeel merengőn. Lily felkapta a fejét a hangjából áradó mellékzöngére, s enyhén megrezzentette a fülét. Jól hallott?

Levy lehunyta a szemeit, közben összeszorította fogait s bólintott. Körmei lassan vérzésig sértették tenyerét, annyira ökölbe szorította a kezét kínjában.

Várakozott.

Várt valami reakcióra.

Ijedten rezzent össze az ajtócsapódásra.

Fölnézett, de értetlen pillantása már csak Lilyével fonódott össze.

Az eset után Levy még napokig lábadozott. Feküdt, könyvet a kezébe sem bírt venni, csak bámulta a plafont némán. Olykor, teljesen zombi üzemmódba zuhanva bámult ki a fejéből, máskor tudatánál volt és visszapörgette az eseményeket, mindenféle alternatív befejezést kitalálva hozzá. Azon merengett, hogyan lehetett annyira buta, hogy olyan merész dolgot tegyen.

- Idióta – korholta magát fennhangon. Néhányszor megemelkedett, elsétált a fürdőszobáig, belenézett a tükörbe és kifejtette a véleményét. - Agyatlan picsa! - kiáltotta el magát, a hasonmására mutogatva.

- Basszameg! Rámragadt, a káromkodása! – állapította meg, keserűen. Ez a magában beszélős pillanat volt az, amelyikben eldöntötte, hogy nem fekszik tovább otthon, mert beleőrül. Vészesen kötelezővé vált, hogy emberek közé merészkedjen. Fölkapta a táskáját, belegyömöszölt néhány kamu könyvet, hogy átlagosnak hasson, és elégedetten lépett az ajtóhoz. Tekintete visszatévedt az íróasztalának támasztott akusztikus gitárra. Magányos volt, mióta gazdája nem vette kezébe. Halkan sóhajtott. Jó ürügy lenne a beszélgetésre, ha elvinné és megpróbálná visszaadni neki. Fölkapta hát a karcsú nyakánál fogva, és magával vitte.

Az ajtón kilépve, elsápadtan vette észre, hogy bugyiban és mamuszban szándékozik távozni. Visszalépett, s a becsukott ajtónak támaszkodva, lassan összerogyott. Fölhúzott térdeire hajtva a homlokát, halk zokogásba kezdett.

Ha visszapörgethette volna az időt, biztos visszatartotta volna magát attól a hirtelen érzelemkitöréstől. Nyúzottan fordult vissza, hogy melltartójára egy lenge mellényt húzzon, s magára öltse kedvenc forrónaciját. Ázott arcát megmosta, megpaskolta, s lábait könnyed floppos papucsba bújtatva, készen állt az indulásra. Hajába elfelejtette a szokásos pántot belekötni, de már nem volt kedve visszafordulni érte.

Megmarkolta táskája szárát, és lebukdácsolt a Fairy Hills-et a várossal összekötő hangulatos sétányon. Hetek óta nem esett már eső, ember és növény egyaránt tikkadtan várta a megváltó lehűlést. Az állott levegő megindulása, sokat sejtető illatokat sodort magával. Levy egy pillanatra megállt, s lehunyt szemmel élvezte a szellőt. Hangulata kicsit jobbá változott, szökdécselt, sietősebben lépdelt. Gajeel, biztos nagyon megharagudott rá a múltkori miatt. Talán, majd megbékél. Talán...

Lucy néha benézett hozzá, amíg maga alatt volt. Nem szolgált túl jó társaságként szőke barátnője számára, ezért leginkább csak beugrott, hozott valami finomságot, aztán ment is haza. Látta, hogy jelenléte, nem alkalmas.

Hatalmas sóhajt eresztett meg, amikor belépett a céh épületbe és végigballagott a hűvös folyosón. A nyári kánikulában, talán ezen az egy helyen rekedt meg a hűvösebb levegő. Érthetetlen, a medence helyett, miért nem itt hűsölnek a lébec varázslók?

Idegesen megigazgatta táskája vállpántját, és próbált minél természetesebben átsétálni az emberektől nyüzsgő termen.

- Üdvözöllek Levy, jó látni, hogy jobban vagy! - kiáltotta oda neki már messziről Makarov mester, a bárpult tetején üldögélve. Kezében pipáját tartotta és kedélyesen pöfögött rajta. Ezzel a harsány kiáltással, sikerült felhívnia mindenkinek a figyelmét arra, hogy a lány a terembe lépett. Kútba-fulladt a terve, hogy észrevétlenül az egyik sarokba oson és a könyve mögé bújik. Megeresztett egy kedves mosolyt, és oda biccentett.

Jet és Droy lendületesen, szinte nekiszaladtak és felöklelték, ölelték, szorongatták, harsány éljenzéssel kísérték útját, oda sem figyelve, hogy nyomorultul érzi magát a hangzavarban. Macao és Wakaba csak mosolyogva biccentettek, Mirajane pedig már útban is volt felé egy hűsítő vitaminkoktéllal, hogy jobbulást kívánjon neki.

Így hát Levy megnyomorgatva, gyöntölve, nyamvadtul érezvén magát, kiballagott a koktéljával Lucy mellé, aki a medence partján próbált némi árnyalatot szerezni hamvas külsejére.

- Hajh – sóhajtotta kékhajú barátnője, miközben lerogyott egy üresnyugágyra.

- Levy! Végre kimozdulsz?

- Ma éreztem ennyi erőt magamban, hogy felkeljek – sóhajtotta halkan, miközben levette a hátáról a táskáját meg a gitárt, föltette lábait a nyugágyra és kényelmesen elhelyezkedett. Közben észrevétlenül körbesandított.

Lucy megemelte napszemüvegét és fölült, hogy jobban odafigyelhessen barátnője gesztusaira. Megigazgatta hófehér bikinijének a pántjait, és lesújtó pillantást vetett a medencébe vadul ugráló Natsura. Akciója vízpermettel vonta be a környéket.

- Ez aztán elemében van, ilyenkor – nyögte mélán a szőke lány.

Eközben Mirajane egy másik jeges itallal megállt Lucy mellett és lepakolván magához ölelte a tálcáját.

- Igazán örülök, hogy végre jobban vagy Levy-chan – mosolyogta, s kiélezett szimata, azonnal jelezte neki, az áldozata nyugtalanságát. Nem kellett sokat merengenie rajta, hogy félrepillantásai mögött mi rejlik.

- Köszönöm szépen, és az italt is. Mesésen finom. - szürcsölt bele Levy a csíkos szívószálba, ami a jeges, gyümölcsös csoda közepéből meredt az ég felé. Szemei néha elkalandoztak más irányba, nem lelvén valami fontos dolgot.

- Tudtam, hogy Gajeel-san számára te vagy a legjobb ember – jegyezte meg, úgy mellékesen, fehér tincseinek a végeivel játszadozva. - Nem bántam volna, ha kicsit tovább tart az ügyed. Szegény, az utóbbi időben annyit dolgozott. - sóhajtott föl színpadiasan, aztán drámai hatásszünetet tartott. Levy fölnézett rá, fejében kérdés fogalmazódott.

- ...

- Pihenhetett volna még nálad egy keveset. Mióta meggyógyult csak betoppan, felmarkol egy gyors munkát, és távozik is - szólalt meg , még mielőtt Levy kimondhatta volna az őt gyötrő kérdést. Az apró lány szemei elkomorultak. Szóval ennyire bosszús lett miatta.

- Igen, ezt én is észrevettesm! - pislogott föl Lucy egyetértőn. - Kora reggel besurran, leakaszt egy pergament és későn érkezik vissza. Csak fejvadász hirdetéseket vesz magához. Keresi a harcot, és a banditákat leadja a mágiarendőrségen.

- Ezt Nav mondta? - kérdezett bele Mirajane. Lucy bólintott.

- Mindig a tábla mellett szobrozik, pontosan tudja milyen felkérések vannak rajta. Nem látja mit visz magával Gajeel, de jól tudja mi hiányzik onnan.

- Legalább jól van? - érdeklődte Levy, lenyelve a gombócot a torkából.

- Nem nézett ki túl jól – állapította meg Mira.

- Szerintem sem. Nyúzottnak tűnik – tette hozzá Lucy sajnálkozva, akaratlanul is Mira keze alá dolgozva a kijelentésével. - Próbáltam beszélni vele, de elég ellenséges hangulatban volt. - Levy, egyre sápadtabban hallgatta a lányokat.

- De ez így nem jó! Meg kell mondani neki, hogy fejezze be amit csinál! A mesternek szóltál Mira? Túlhajszolja magát.

- Éppen ma reggel beszélt vele, hogy lassítson a tempón.

- ..és?

Mirajane megcsóválta a fejét, a reggeli jelenetre emlékezve. Kora reggel Gajeel lerobogott az emeletről, magára kapta utazó köpenyét és már viharzott volna tovább, de az ajtóba érvén, Makarov útját állta. Visszafordultak, beszélgettek, ám néhány mondat után útjára engedte. Nem tudta a beszélgetés tárgyát, de a mester azt hümmögte, hogy Gajeelnak most időre van szüksége.

- Levy, nálad is ilyen volt? - A kérdezett nemet intett. - El sem tudom képzelni, miért lett ilyen ingerült. Még rosszabb, mint a balesete előtt volt. Sokkal szúrósabb – ecsetelte halkan Mira, miközben azt mérlegelte elég információt hintett-e el, az aggódó arcú szómágusnak.

- Nálam teljese n szelíden viselkedett – említette elmerengve, ujjaival a gitárt végigsimítva. - Még játszott is, amíg aludtam.

Mira és Lucy tekintete összevillant. Tudták, hogy a férfi viselkedése erősen összefügg a Levynél történtekkel. Diszkrét hallgatásuk kezdetét vette. Mira felpakolta a tálcára Levy kiürített poharát és dolga-végezetten el illegett. A szómágus szótlanná vált, Lucy pedig egyre jobban érezte, hogy a színe nem fog változni, a közeledő esőillatból megállapítva. Magára tekerte lapszoknyáját, beletúrt szőke hajába, s jólesően kiélvezte a még hétágra sütő napot.

- Lucy - Levy az ajkába harapva, ujjaival játszadozva csücsült a nyugágyában. Nem tudott nyugodtan maradni, a hallottaktól. - Elképzelhető, hogy valami rosszat tettem?

A szőke hajú lány bíztatóan elmosolyodott, és ő is fölült, hogy kényelmesebben beszélgethessenek. A medencében a napfény kellemesen fodrozódott, és végre Natsu már nem ugrált a partról, hanem egy úszógumiban kiterülve ringatózott a víz tetején. Halkan és diszkréten pancsoltak néhányan, ám a közelgő eső miatt, már többen is elhagyták az udvart és bevonultak az álmosító hangulatú nagyterembe.

- Levy, te nem tudsz rosszat tenni.

- De... én ... én ... - mély lélegzetet vett, behunyta a szemeit. - Megcsókoltam őt! - hadarta el gyorsan, mielőtt meggondolta volna magát, hogy megosztja aggodalmát a barátnőjével. Lucy elsápadt, aztán a társa aggodalmát látva elmosolyodott. A szél megborzolta a búzakalász színű hajtincseit, így ujjaival beletúrt és hátraegyengette.

- Már észrevettem, hogy nagyon tetszik neked – közölte Levy legmélyebb megdöbbenésére. - Szerintem nem sokan vannak, akiknek nem világos, hogy vonzódsz hozzá.

A kék-hajú letörten pittyegett néhányat a felismerésre, hogy nyílt titok a titok, amelyre ő is hosszas rágódás után eszmélt rá, nem is olyan rég.

- Nagyon tetszik – cincogta halkan, nehogy meghallják mások is a vallomást. - Fogalmam sincs, hogy történt, egyszerűen csak megtörtént.

- És, mit csinált?

- Nem tudom

- ?

- E...elmenekültem és bezárkóztam a fürdőbe – Levy, sosem érezte magát ennyire tanácstalanul. Lucy hümmögött, aztán a nyugágyáról fölegyenesedett és megölelte barátnőjét.

- Nem csodálnám, ha éppen emiatt dühöngene. - Komótosan megpaskolta barátnője fejét, és hátán megérezve az első esőcseppeket, javasolta, hogy ők is húzódjanak vissza az épület belsejébe.

Levy bólintott, s még idejében értek be az ajtón, mögöttük szaporán csattantak a cseppek a felhevült kövön.

Felnyalábolt cuccaikat egy üres asztalnál letéve, halk nevetéssel nyugtázták, hogy idejében indultak el.

A nap további részében, próbáltak a többiek jelenlétében más témáról beszélgetni. Magazinokat lapoztak, összemosolyogtak, olvastak csendben, figyelték a klántagok jövését-menését. A teremben az élet megindult, zene szólt, ital folyt, ittas ember arca csattant az asztalon és kövön, az eső pedig kitartóan dobolt a külső szerkezeten. Kopogása halk üteme adott, az andalítóan nyüzsgő teremnek.

Levy nem tudta mikor nyomta el az álom, de mire fölemelte a fejét odakint sötét volt az ég.

Riadtan pislogott körbe. Lucy vele szemben olvasott, közben sültkrumplit szemezgetett az előtte heverő tányérból. A terem majdnem üres volt, valaki a sarokban szintén az asztalra borulva aludta az igazak borgőzös álmát. Mirajane fáradtan mosolyogva törölgetett, a bárpultnál ülve Fried, kitartóan figyelte a ténykedését. Egy másik távoli asztalnál pedig a mester pöfögött a pipáján csöndesen. Merengett, közben elégedetten dörmögött magában. Nos, ennyien tartózkodtak már csak odabent. Több lámpa is el volt oltva, nyugodt hangulatot varázsolva a terem, egyébként nyüzsgő életébe.

- Sajnálom, teljesen elnyomott a zsongás.

- Ühüm – helyeselt Lucy. - Nem akartalak itt hagyni, nehogy megint kizárjanak a szállóból és ne legyen hová menned. - jegyezte meg halkan, miközben lapozott egyet az újságjában.

- Hová lennék nélküled? – hálálkodott Levy, két ásítás között. Tekintete az asztalon heverő gitárra tévedt, aztán Mirajane tekintetét kereste, hogy megkérdezze tőle, ami eszébe jutott.

- Még nem jött vissza – szólt halkan asztaltársnője.

- Honnan tudod, hogy ezt akartam... - lepte meg a barátnője tájékozottsága, ám annak átható pillantására elpirult. - Mindegy. Azt hiszem megvárom, hogy ezt visszaadjam neki - mutatott, az elárvult hangszerre.

Lucy megértően bólintott. Fölállt, nyújtózott egy nagyot, majd összepakolta a holmiját és elővette az egyik kapu kulcsát.

- Akkor én hazamegyek - jegyezte meg. - Ha végeztél, tudod merre találsz. Alhatsz nálam. Kivéve persze, ha más terveid vannak – tette hozzá sietve, kaján hangon.

- Luuuuuu !!

- Komolyan! - nyugtatta meg, s nevetve elindult kifelé. Útközben, megidézte maga mellé Virgot, hogy ne kelljen magányosan hazamennie a sötét utcán. Nem mellesleg, nála mindig volt készenlétben esernyő. Levy hitetlenkedve csóválta meg a fejét. Nem kellemes, amikor ugratják az embert olyannal, ami elég érzékeny pontja.

Márpedig neki, Gajeel érzékeny pont volt. Mindig erős érzelmekkel viseltetett iránta. Rettegés, félelem, érdeklődés, barátkozás, ragaszkodás, aztán lassan arra eszmélt, hogy több küldetést vállalt el vele, mint a csapatával. Persze mindez merő véletlenül, mert valami okból kifolyólag a dolgok úgy alakultak, hogy a végén egymás oldalán találták maguk. S osztályú vizsga, óraalkatrész keresés, edzés, mágusverseny s az azt követő harcban is egymás mellé sodródtak.

Halkan felsóhajtott és ráborult az asztal lapjára. Karjait maga előtt kinyújtotta, egyik kezével elérte a hangszert. Egy ujjal megpendített rajta egy húrt. A termen, halk szólam pendült végig. Három társa, felé fordult, nyugtázták jelenlétét és visszamélyedtek elfoglaltságukba.

Az idő tovább telt, a mester halk sóhajjal elvonult félretenni magát más időkre. Pár perccel később, Mirajane egy bögre forró teát tett elé az asztalra.

- Nemsokára megérkezik - mondta szelíden, s közelebb tolta a bögrét az álmatag lányhoz, aki csak bólintani tudott.

- Hallom egyre ügyesebben töröd meg a képleteimet - dicsérte meg a zöld-sörényes szómágus, a fiatal lányt.. Levy nem figyelt a megjegyzésre, inkább Mirajane előző mondatát rágcsálta magában. Mindjárt itt lesz?

- Jóéjt! - mondta Mira halkan, s Frieddel az oldalán felsétáltak az emeletre vezető lépcsőn.

Leví körülnézett a sötét és üres teremben. A túlsó sarokban az asztallal ölelkező sötét egyén hortyogott komótosan. Az egész teremben, már csak egy fénylakrima világított hangulatosan. A szél olykor megrázta, megtépte az udvaron lévő fák koronáját. Belekapaszkodott, fütyült rajtuk, eleresztette, s újra megtupírozta negédesen. Félelmetes volt a teremtett hangulat. Az odakészített teába belekortyolt. Jólesően végigborzongott tőle. Kellemes cseresznye íze volt, kevés mézzel édesítve.

Ujjai megint rátévedtek a húrra, megpendítették. Élvezte a belőle származó, búgó, rezgő hangot. Messze volt már az a nappali forróság, amihez felöltözött. Karját fázósan megdörzsölte, s újra pendített egyet. Néhány perc múlva már volt annyi bátorsága, hogy a kezébe vegye és akkordot is próbáljon lefogni rajta. A bejáratnál csapódott az ajtó, aztán a folyosón vizes alak cuppogott végig. A lány fölemelte a fejét, és kíváncsian figyelte, ahogy egy magas, köpenybe burkolt árny, végig tocsog a termen és a bárpultra lerak egy tekercset. Köpeny alól kinyúló kezén szegecses karpántok árulkodtak a személyazonosságáról. Csuklyáját hátravetve előhalászta köpenye alól útitársát, a kicsiny párducot és őt is a pultra helyezte.

- Menj csak! - dörmögte neki, mire az hálásan eliszkolt a füleit szorosan a fejéhez szorítva.

- Gajeel – állt föl Levy az asztal mellől. A férfi nem fordult meg a neve hallatán. Fáradtan pislogott egy hosszút, s mély lélegzetvételnyi szünet után, türelmetlen hangon válaszolt.

- Mit akarsz?

A lány közeledett pár lépést. Hirtelen, nem tudta mit mondhatna. Torkán, mintha csak egy egér akadt volna meg. Kapart, harapott, cincogó hangot hallatott.

Zsibbadt agyának első gondolata a gitár volt. Fölkapta az asztalról, és odavitte hozzá.

- Ezt szerettem volna visszaadni - mondta csöndesen, s abban reménykedett, hogy ezzel az ürüggyel sikerül beszélgetni.

- Nem kellett volna fáradnod vele – megfordult és elvette tőle a hangszerét. Arca beesett volt, szemei alatt sötét karikák húzódtak. Vonásai szilárdak és kemények voltak. Szemei kegyetlenül vöröslöttek, mint „azon" az éjjelen. Levy kicsit megriadt az emléktől. Tétován, menekülési útvonalat keresett, de ha talált volna sem lett volna esélye. Tudta, emlékezett rá.

- Jól vagy? - tudakolta őszinte érdeklődéssel. A vörös szemek alaposan végigmérték. Most kicsit sajnálta, hogy teste javarészt fedetlen volt, karjait védelmezően fonta össze maga előtt zavarában, amikor Gajeel szó nélkül hátat fordított neki és elindult az emeleti lépcsőhöz, a szobák felé.

A lány elkeseredetten nézett utána. Hát nem sikerül megbékélnie vele? Kérdezte magában.

- Van, hol aludnod? - kérdezte váratlanul, mikor megállt az első fokra lépve.

Nemet intett neki, de a férfi ezt nem láthatta. Lily már rég előre sietett, és magukra hagyta őket a beszélnivalójukkal. Meglehet más oka is volt a sietségének.

- Nincs nálad se kabát, se esernyő, hova a pokolba mennél ilyen időben?

Levy ostobának érezte magát.

- Gyere!

- Mi?

- Lepihenhetsz nálam – mondta röviden. - Ha így mész hazáig, megfagysz! - tette hozzá sietve s megindult előre, fölfelé a lépcsőn. Levy összeszedte magát és felmarkolta a táskáját, hogy utolérje a fölfelé haladó férfit. Fönt az emeleten, Gajeel fölrántotta az egyik ajtót és szó nélkül bement rajta, meg sem várva a nyomában botladozó lányt.

- Oi, most jössz vagy nem? - lökte oda, az ajtóban megilletődötten ácsorgó, tétova nőszemélynek. Odabent sötét volt, és nem látott semmit. Félt a sötétben, de gyáva volt elismerni ebben a pillanatban. Inkább az ajkába harapott, és tűrte a vakkanásszerű odaszólást. Gajeel lecsatolta, és ledobta valahová az utazóköpenyét, azután halvány fényt varázsolt egy lakrima segítségével. A szoba sötétjére fény derült. Egy terjedelmes, barna kanapé volt a szoba közepén. Anyaga ránézésre is szúrós szövetszerű volt. Biztos nem a kényelmet szolgálta. Az ajtóval szemben súlyos barna sötétítővel elfüggönyözött ablakot vert az eső. A sötétítő a föld fölött pár centivel lógott nehézkesen a sötétbarna karnisról. Az ajtó mögött néhány ódon szekrény sötétlett, kazettázott ajtókkal, néhány makk és tölgymintás faragással futtatva. A kanapéval szemben a túlsó fal mellett, súlyos íróasztal volt, tetején néhány tollal, egy üres üvegpohárral, néhány darab anya csavarral.

Gajeel a fénycsinálás után megfordult. Így vele szemben magasodva, már-már félelemkeltő volt a tartása.

- Balra van a zuhanyzó, mellette a hálószoba. - mutatott a két egymás melletti ajtóra, amit eddig észre sem vett a nagy bámészkodásban. - Ha úgy érzed melegedj át, elég hideg volt lent.

- Nem kell – válaszolta halkan Levy, a karját dörzsölve. A férfi vállat vont, és közömbösen elment mellette. Ment, hogy előkészítse magának a kanapét, mint éjjeli fekvőhelyet. Az egyik szekrényhez lépett, pokrócot vett ki belőle, és elegyengette a felületét. A lány mélyeket lélegzett. Olyan hidegen viselkedik vele. Vajon neki is ilyen furcsa érzés volt, az ő könnyvektől ki sem látszó otthonába belépni? Szemeivel követte minden mozdulatát, ahogy a kanapé párnáját fölpofozta, leterítette a durva pokrócot rá és eligazgatta.

- A szoba arra van! - mutatott Gajeel az ajtóra, ami tőle balra fehérlett a sötétkék tapétából. A lány bekukkantott az ajtón. A szobában bent is sötétkék tapéta simult a falakra, a padló is ugyanaz a sötét hajópadló volt. A szoba közepén nagy ágy feszített két puhának látszó párnával, és egy vékony paplannal, hívogatóan bevetve.

- Mégiscsak megmelegednék. Jól hangzik az a zuhany – cincogta erőtlenül, amikor kinézett a hálószobából. A férfi föl sem nézve, a másik ajtóra mutatott.

Szégyenlősen beólálkodott az ajtón, amit azonnal megjegyzett, hogy belülről semmilyen zárral nem láttak el. Zavartan sóhajtozott, miközben levette mellényét és melltartóját, szépen ráhelyezte a nadrágjára és bugyijára. Belépett a kicsiny fürdőszoba zuhanya alá, és eltekerte a csapokat. Egy ideig játszadozott velük, mire beállt a megfelelő hőmérsékletre, aztán fölemelte maga fölé a zuhanyrózsát és jólesően magára folyatta a forró vizet. A gőz lassan körbelengte a kicsiny fürdőt, s ő nem győzött az ajtó felé figyelni, nehogy hívatlanul belépjen valaki. Végül kinevette magát, s próbálta élvezni a forró zuhanyt. Talált a csapon egy szappant, azt kölcsönvette, s kezében felhaboztatva, alaposan lemosta vele magát. Közben azon merengett, vajon leemelheti a fogasról az ott tartott törölközőt? Ugyanis a házigazda nem adott neki sajátot, és csak az lógicsált a helyiségben. Elzárta a vizet, leakasztotta és magára csavarta. Az ajtót kinyitva, a gőz menekülésszerűen távozott bentről. Kilépett, és szorongva megállt az ajtóban. Zavarában ajkát harapdálta, amit hamarost észrevett a kanapén elmélyülten pakolászó férfi.

- Francba! - sóhajtotta, s minden további szó nélkül, előszedett egy egyszerű összehajtott pólót, amit a tétován várakozó lány kezébe nyomott. Az fogta magát, és visszarákolt a fürdőbe, hogy magára vehesse a kölcsöngöncöt.

Levy már a széthajtás pillanatában látta, hogy hatalmas lesz az ő kicsiny méretére. Merészen kikiáltott az ajtón.

- Nem volna, valami kisebb pizsamaféle?

- Pizsama nélkül szoktam aludni – érkezett az arcpirító részlet. Kénytelen volt, beleegyező sóhajjal nyugtázni kinézetét, a fürdőszoba tükrében. Mintha egy elméretezett hálóinget húztak volna rá, a nyaka lógott, az ujjak denevérszerűen lengtek, s az alja a térdéig ért. Ez utóbbit nem bánta, lévén a bugyiját is levette.

Kilépett a fürdőből, jelenlétét szemöldökfelvonás és fejcsóválás kísérte. Ezt látva bosszúsan csörtetett be a hálószobába és nyekkent le az ágy szélére. Feneke alatt megnyikordultak a rugók. Nocsak? Derült föl a tekintete, s újra lehuppant.

A rugók újra nyögtek. Játékosan újrajátszotta a jelenetet.

Aztán újra.

Meg újra.

Megint újra.

Fülét megütötte az odakintről beszűrődő, halk szitkozódás, mire ráeszmélt, lehet nem kéne húzni az agyát a klán legkeményfejűbb sárkányölőjének. Elpirult a gondolatra, hogy most miatta mérges odakint. Tényleg, vajon mit csinálhat? Odasomfordált az ajtóhoz és kikukkantott rajta. Ült az asztalnál és írt. Biztos a jelentést írja, amit le fog adni, hogy felvezessék a küldetését lezáró aktába. Hangtalanul kilopakodott és leült mögötte a kanapén. Fölhúzta maga mellé a térdeit és onnan figyelte, ahogy körmöl a sárkányölő. Percek teltek el. A toll sercegett a papíron, az eső kopogott, s Levy feje lehanyatlott a térdére.

Később érezte, hogy könnyedén fölemelik és ölben viszik. Aztán puhán leeresztették az ágyba és betakarták.

Kényelmesen helyezkedett el a nagy és hideg fekhelyen, aminek félköríves fejtámlája ugyanaz a sötét és jellegtelen fa volt, mint a padló. Azt ajtó behajtódott a távozó alak után.

A lány percekig forgott, mire rájött, hogy az ablakot verő szél és eső, olyan ijesztő, hogy nem fog tudni elaludni tőlük.

- Gajeel – hallotta a saját hangját a sötétben. Szólítására megreccsent a kanapé és hamarost bedugta a fejét az ajtón a kívánt személy. A lány csak némán meredt a kérdő tekintetbe. Már biztos megírta a jelentését, és lefeküdt volna ő is.

- Nem akarok egész éjjel, itt állni – morrant rá a férfi, míg ő azt fogalmazgatta hogyan adja elő neki a dolgot.

- Félek a sötétben – nyögte ki végül, mire a kemény arcvonások ellágyultak.

- Nézd. Értelemszerűen itt nincs fénylakrima, a hálószobába aludni jár az ember - jegyezte meg a lehető legmeggyőzőbb hangon.

- Mozognak az árnyak – panaszolta a lány, az ablakra mutatva. Gajeel mélyet sóhajtott.

- Oké. Mondjuk résnyire nyitva hagyhatnám az ajtót, és akkor odakintről jön be fény. Magyarázatát tett követte, ám akkor villámlott és dörgött egy egetszaggatót. Levy összerezzent és a takaró alá húzta a fejét.

Gajeel, mélyet sóhajtott. Vette a lapot, hisz egy olyan párduccal élt együtt, akit vihar idején mindig elnyelt a föld. Most se volt róla fogalma sem, hogy hová bújhatott a villámlás elől. Lekapcsolta a szobában a lakrimát és bevonult a hálóba. Leült az ágy szélére és nekidőlt a fejtámlának, gondosan tartva a távolságot a lánytól.

- Most már nem félsz? - tudakolta.

- Nem – hangzott a felelet, a csillogó barna szemek felől. A férfi mélyet sóhajtott. Végre pihenhet egy keveset a fárasztó küldetés után.

- Gajeel?

- Hm?

- Alszol?

-Próbálok

Pár perc múlva megismétlődött a párbeszéd, aztán újabb percek múlva újabb fészkelődés hallatszott a lány felől.

- Gajeel, alszol?

- *csába megint, mi a baj?

- Ne... nem érzem, hogy itt vagy – vallotta be szégyenlősen a lány.

- Hogy a fenébe tudnék elaludni, ha ellenőrizgeted itt vagyok-e? - kérdezte bosszúsan, s bebújt a takaró alá. Levy hallotta az ágynemű surrogását, aztán érezte, hogy Gajeel a kezét az övé mellé teszi. Kapott az alkalmon, s a kezet két kezével magához ölelte.

Gajeel nagyot nyelt, ahogy érezte a kölcsönpólón keresztül a meleg női testet.

- Jaj, pöttöm – sóhajtotta kínlódva, az elégedetten álomba merülőnek.

****

Hát ennyi volt. Remélem tetszett. 

Utólag rájöttem, hogy nem voltam elég nyilvánvaló, hogy Freed húzta csőbe kettejüket... de már nem akartam változtatni rajta ...

***

Remélem élvezted az olvasást. Köszi, hogy végigtoltad az egészet ^__^

Ajánlást, lájkot vagy listára mentést nagyon köszönök , a hozzászólásoknak is nagyon tudok örülni ^-^