- Gajeel! - csattant fel élesen Levy. Szemüvegét lecsapva pattant föl a padról, hogy a béklyózottak segítségére siessen, ám kezei kicsinek és gyengének hatottak az erős vasbéklyók mellett.

- Gajeel! - Mielőtt az egész céh egyetlen emberként hördült volna föl, ezen a tettlegességen, Makarov- mester hangja hasított át a termen, számon kérően visszhangozva a falakról.

Levy aprónak ható kezei, a bilinccsé formált vason pihentek tétlenül. Föllélegzett, hogy a konfliktus nem fog elfajulni, s türelmetlen pillantást vetett a férfire elfelejtvén, hogy nem láthatja. A szorítás megszűnt, társai a földre rogytak köhögve és égő nyakukat dörzsölgetve. A bilincsek kézfejjé, ujjakká alakultak és eredeti méretükre, alakjukra formálódtak vissza.

A környék egy emberként lélegzett föl. Gajeel ugyan szelídebb, kezelhetőbb lett mióta csatlakozott hozzájuk, ám belül még tombolt benne a fékezhetetlen indulat. Ugyanakkor az ominózus zajkeltők mindenképpen pórul jártak volna, csak éppen másik harminc ember kezei, botjai és egyéb varázseszközei által. Ezt a mesternek is be kellett látnia, lévén az épület legfelső szintjén ő is hasonló gondolatokat ízlelgetett, mikor a felfelé ekhózó kántálással megtelt a koponyája.

- Gajeel! - hangzott el újra, mintha csak egy dühöngő állatnak mondaná, hogy „nyugszik". A szó varázsütésszerűen hatott a férfire. Vonásai elernyedtek, szeme izzó vörösből halvánnyá pislákolt, s talán bűntudatból de lehunyta.

- Mester.

- Mirajane egy perce tájékoztatott az eseményekről. - tudatta jövetele okát gyorsan, hogy kitérjenek az előző incidens magyarázata elől. - Úgy látom már a megfelelő kezekben vagy, ám nem a megfelelő helyen.

- Mester? - Gajeel nem láthatta, hogy Makarov Levyre pillant, majd a fal tövében kushadó „pompomlány" pároson megpihen a tekintete, és visszavándorol az előtte ácsorgóra. A férfi nyilván nem tudta mire vélni a számonkérés hiányát.

- Levy!

- I...igen- mester?

- Vonuljatok félre egy csendesebb helyre. - Levy zavartan lehunyt szemmel bólintott. Abban a pillanatban nem volt ereje hangot is kipréselni magából. Ha próbálkozott volna, még a végén nevetséges macskanyávogásként bukott volna föl belsejéből, az elcsukló tiltakozás. Makarov bólintott a beleegyezést látva, s enyhülő tekintettel Gajeelhoz fordult.

- Úgy vélem rád fér egy kis pihenés. Ne hidd, hogy nem vettem észre mennyit dolgoztál az utóbbi időben.

- Hm.. Nem tudtam, hogy még mindig megfigyelés alatt állok! - dörmögte halkan az érintett.

- Ha így nevezed, hogy a családom minden tagjára odafigyelek, akkor igen. Nem lehetett nem észrevenni, hogy megérkezel, felmarkolod a következő munkát és már távozol is. Ez így ment hetek óta. Hajszoltad magad küldetésből küldetésbe. Talán kerülsz minket?

A mester szelíd, dorgáló hangjára Levynek eszébe jutott, hogy ezekre ő is felfigyelt. Nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a saját munkája előtt és után, sosem találta egyik asztalnál sem a fekete sörényt, melynek látványára minden alkalommal elszorult a torka. Kissé csalódott is volt miatta, de figyelmét hamar elterelték a napi események, hogy unalmas perceiben a téma újra erőszakosan az elméjébe fúrhassa magát.

- Javaslom menjetek az emeletre, vagy a z alagsori könyvtárba, hogy Levy nyugodtan gondolkozhasson a megoldáson. - A lány kikerekedett szemekkel hallgatta a mester okfejtését, s bosszúsan állapította meg, hogy arca kimelegedett a gondolatra is, hogy Gajeel szobájába vonuljanak és kettesben maradjanak. Mire észbe kapott sikolyszerű hang gurgulázott föl a torkán.

- Nem! - Gyorsan nyelt egyet, mert több szem is az ő reakcióját figyelte. - Ne.. nem tudnék a könyveim nélkül hasznos segítség lenni! - hangzott a helyesbítés. Gajeel közömbösen állt tovább, úgy tűnt kész elfogadni a mestere utasítását és nem ellenkezik vele. - Nocsak, ez nem rá vall – jegyezte meg magában epésen a lány, míg Makarov újabb ötletére várt.

Nem hiába.

- Ha így gondolod, akkor a legjobb helyen nálad lennétek Levy-chan. - Levy álla zuhanórepülésben landolt a padlón.

- Dehát... A Fairy Hillsbe nem engednek be férfiakat! - visszakozott, az első eszébe jutó kifogással.

- Azt hiszem pillanatnyilag nem áll fönn az a veszély, hogy Gajeel azért menne oda, hogy a lányokat kukkolja – utolsó szavait a mester némi nyálcsorgatással ízlelgette a szájában. A fent említett felmorrant, s bosszúsan összeráncolta a homlokát.

- „Pillanatnyilag" – ismételte színtelen hangon, mintha fegyvertelenség és perverzség vádja között válogatna. Merengett vajon melyik lenne szívesebben? Vagy kevésbé szívesebben. Arca a merengés közben enyhe piros árnyalatúra színeződött, hisz akaratlanul is fölrémlett előtte holmi női alak, amit nem vetett volna meg.

- Ehh – érvelésből kifogyva, volt több hozzáfűznivalója a lánynak, s ez felért egy beleegyezéssel. Agyában röptében keringtek a képek mosogatóban hagyott tányérokról, szétdobált könyvekről, kimosott fehérneműiről, melyek szárító hiányában a szék támlájára voltak kidobálva. Gondolta a kánikulában úgyis pillanatok alatt megszáradnak.

Halk sóhajjal konstatálta, hogy bizony felettébb eleresztette magát az elmúlt napokban.

Hátul egy hang suttogva megjegyezte. „A könyvtárba kevésbé meri küldeni!" A felelet is suttogva érkezett. „Ne csodálkozz, a könyvekkel nem lehet harcolni, hamar kikészülne!" „Szerintem már most is ki van." Hallatszottak mindenfelől a rossz ízű gondolatok, amikre jobb volt nem reagálni.

- Értettem! - sóhajtotta beletörődve, s újfent a táskájába rakodta az asztal tartalmát. Mély lélegzetvétellel jelezte, hogy kész van, s végighordozta tekintetét a jelenlévőkön. A mester bátorítóan hunyorgott rá a bajusza alól, Mirajane szívmelengető mosollyal búcsúzott tőle, Lucy a hüvelykujját mutatta, hogy mindent bele. Megtömött táskáját átcsapta a vállán, s indulásra készen fordult az asztalhoz. Lily tanácstalanul pillantott a lányra, majd Gajeelra, aki fölkelt ugyan az asztaltól, de nem volt előre látható, hogy mi módon fognak eljutni vele bárhová is. Levy mélyet sóhajtott s nemes egyszerűséggel karon ragadva elindult vele kifele. Első meglepetésén túllépve, hamarost bepróbálkozott a Lilynek is elüvöltött jelenettel.

- Nem kell vezetni, tudok menni magamtól is!

A céh tagjai szikrányi kétkedéssel figyelték hármuk ajtó felé vonulását. Gajeel próbálta kihúzni jobbját a lány öleléséből, míg Lily előttük lépdelve nyugtázta, hogy még mindig kifelé haladnak.

- Nem vezetlek! Csak beléd karoltam, el ne essek a sötét folyosón - Gajeel szava elakadt, s az ajtó mögött eltűnve sem lehetett további ellenkezést hallani a részéről. Úgy tűnt nem talált szavakat, a lány leszerelő taktikájára, ahogy az odabentről fülelők sem, akik még hallották a belenyugvó morgást a távozók felől. A kántáló duó szeretett volna szintén Levy lakására menni, hogy megóvják őt holmi perverz és aljas próbálkozásoktól. Ám Makarov kifelé araszolás közben elcsípte őket, és közmunkát sózott a nyakukba.

Az ajtón kilépve néhány szokatlan dolog tűnt fel a lánynak. Elsőként két helyről is vékony csíkban szállingózott füst az ég felé. Aztán emlékei szerint a bejárat mellett egy nagy kaspó állt és nem egy kőhalom, aztán ott volt egy elég durva sérüléseket szerzett oszlop is. Kérdő tekintete a válla fölött, Lilyre villant.

- Ne is kérdezd! – csóválta meg a fejét a feketeség szemlesütve. Ez a reakció önmagában válasz volt a céhben hallott és érzékelt anomáliákra, remegésre, dörrenésre, földmozdulásra egyaránt.

Magnolia város kimagasló dombjára épült a Fairy Hills nevezetű leányszálló, amiben Levy is lakott. Az alapítója már évekkel ezelőtt meghalt, ám a szállót mindenféle varázslatok védték a behatolók ellen. Merengett is rajta, hogyan fogja hatástalanítani, hiszen valahogy be kell vinnie a lakosztályába ezt az ádáz sárkányt. Az oda vezető úton arcpirítóan megbámulták a párost, akik továbbra is egymásba kapaszkodva mentek az utcán. A hőségből az ember azt hitte volna, hogy sokkal kevesebben mennek ki a szabadba, inkább a kőfalak között hűsölnek, de nem így volt. Meglepően sokan jártak, keltek, kosarakkal a kezükön, vagy talicskát tolva, esetleg céltalanul bóklászva. Lily ezúttal nem zavartatta magát és ráérősen lemaradt a pár mögött. Végre nem az ő cukisága volt a téma, hanem az előtte lépdelők. Néhány erősen negatív mondat is elhangzott a hátuk mögött, olykor. „A rendes és aranyos, illemtudó kislány", aki valami „gyalázatos módon összeszűrte a levet" azzal a „sötét suhanccal." Levy egyre inkább elbátortalanodott. Tudta, hogy Gajeel jobb hallással van megáldva, s felettébb csodálta, hogy elengedi a füle mellett a csípős pletykákat.

- Sajnálom.. - sóhajtotta alig hallhatóan, miközben végig fenntartotta a látszatot, hogy ők tulajdonképpen egymásba karolva sétálnak, s nem épp a szeme világát vesztett vaksit irányítja.

Gajeel komoran bámult maga elé.

- Mit sajnálsz? Hogy épp a hírnevedet rombolod velem? Te „rendes, jó kislány" - morogta halkan, ám élces hangsúllyal, ahogy tovalépdeltek az egyre fogyatkozó macskaköveken a szálló irányába.

- Pff.

Levy előre izgult, hogyan fognak bejutni, és aggodalmán a mester nyugtatása sem sokat segített. Legnagyobb meglepetésére, mégis minden akadály nélkül bejutottak a szálló kapuján, aztán a bejáratán és a lépcsőn fölfelé haladva sem történt semmi, ami arra utalt volna, hogy bármilyen védővarázs is riadót fújt volna. Levy csodálkozott, hiszen tanúja volt, hogy Jet és Droy véletlen átlépték a kaput és az aktiválódó varázsképletek előbb víz, aztán elektromos, majd tűz csapást mérve a betolakodókra, kintebb tessékelik őket a megfelelő távolságra a bejárattól. De ha a mester azt mondta, hogy nincs ok aggodalomra, akkor nincs. Vajon mire értette? És mi állhat a háttérben? A szálló előtt senkivel nem futottak össze, ellenben a szálló halljában többen is kérdően fordították figyelmüket a szokatlan jelenségre. Férfi lépett a területükre! Elég közömbös férfi, aki úgyszólván tudomást sem vett a jelenlétükről, csak baktatott tovább a kékhajú lány oldalán, egészen a szobájáig, ahol az tétován a kulcsait matatva végigdobolt a ruházatán. Gajeel ezalatt hanyagul a kitapintott falhoz támaszkodott, arcáról nem sugárzott semmilyen érzelem. Közömbösnek tűnt, ám mintha szája szeglete enyhén fölfelé kunkorodott volna.

Levy a szobája előtt nagyot nyelt. Újra fölrémlett előtte a reggel otthagyott állapot. Fölsandított a maga elé bámuló férfira, aki mintha csak elbambult volna semmi jelét nem adta annak, hogy látna.

A szobája nem volt nagy, ám az ő igényeinek éppen megfelelt.

- E..elnézést a rendetlenségért – esedezett gondolkodás nélkül, amikor a nyitott ajtón át beengedte a két vendégét. Gajeel sokat sejtetően visszafordult felé, s lesújtó grimaszt eresztett meg.

- Megígérem, hogy nem nézek szét! - közölte szarkasztikusan és beljebb lépett, hogy Levy bezárhassa hármuk mögött a viseltes kazettázott ajtót.

- Nem úgy értettem! – szabadkozott, miközben sebtében összekapdosta a „kiteregetett" intim ruhadarabokat, mielőtt Lily jobban körülbámult volna a csupa könyvespolc borította szobában. Táskája a rumli közepén landolt, amíg eltüntette a szekrénye mélyére az összeszedett dolgokat, s már libbent is tova a szétszórt könyveket az asztalára, vagy legalábbis mellé összerendezni.

Lily csodálkozva körbehordozta tekintetét, miután napirendre tért az ide-oda libbenő és szökkenő rongyokat összekapdosó leányzón. A jókora ablaknál azonnal kiszúrta magának a kényelmesnek tűnő kipárnázott párkányt, mint lehetséges szundihelyet, ahonnan figyelemmel kísérhette az udvar eseményeit. Kiszemelt napozóhelyéről tovapillantva, csodálkozó tekintettel ismerkedett a környezettel. A teljes falat betöltő könyvespolcokra, ami mellett egy régi íróasztal rogyadozott megpakolva vaskos kötetekkel. Egészen a sarokban egy ágy bújt meg alig észrevehetően az irodalomtól hangsúlyos szobában. A lányosan lila függöny, ágynemű, s az ágyon heverésző plüssöcskék árulkodtak valamelyest a szoba lakójának világáról.

A szoba távolabbi sarka nagyszerűen le volt választva egy asztallal és néhány székkel, s konyhaként funkcionált. Mellette egy ajtócska félig kinyitott állapotban mutogatta fürdőszoba mivoltát a kíváncsi szemek felé. Az egész összkép egy kicsi, bájos, de lakájos otthont mutatott.

A pillanatnyi csendet kihasználva Levy a karjára terített ruhadarabjait villámgyors mozdulattal süllyesztette az első keze ügyébe akadó üreges dologba. A hűtőbe.

Mindeközben Gajeel tétován álldogált azon a helyen, ahol belépéskor elengedték a kezét. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, szimplán csak várakozó üzemmódba kapcsolt. Körbeszimatolt a szobában és megállapította, hogy mindennek Levy illata van. Hogy mit jelentett ez nála, az rejtély. A szobát körbelengte egy adag papír, könyvek ragasztására használt enyv, könyvek kötésére szolgáló bőr és műbőr, csipetnyi tinta, leheletnyi virág és valami, aminek az egyvelege egy tipikus Levy esszenciát eredményezett. Gondolatban átfutott rajta egy érzés, hogy nem kellene itt lennie. A mester kifejezetten ezt a megoldást ajánlotta, hát nem visszakozhatott már utólag. Sok volt neki a nap történése, az ideg, a felismerés, és maga a tény, hogy oda küldték, ahol a legkevésbé akart tartózkodni. Számára is csak apránként állt össze a kép, de nem akart a lány mellett tartózkodni.

- Egy pillanat, és nekiugrok a keresésnek. - mentegetőzött a lány, miközben szandálja a bejárati ajtó mellett koppant.

- Hm?

- Mi hm?

- Azt hittem már a megoldást keresed – dörmögte szemrehányóan, amire a lány észbe kapva emlékeztette magát a kapott feladatára.

- Valóban. De előbb megnézném újra, hogy maradt-e bármi nyoma a mágiának. Csak egy perc! - Újra megállt a férfi előtt, s reszkető kezeit lazán a bőrétől néhány centire, majd futólag az arcára simította. Ujjai alatt érzékelte az élet lüktetését, a mágia nyers erejét, s a másik bőrének egyenletes melegedését. Újra érezte azt a megmagyarázhatatlan dolgot, amit elsőre is érzékelt, de nem tudta megfogalmazni. Ujjhegyével külön végigsimított a szemein, arcélén, halántékán, de semmi új dolgot nem tudott beazonosítani. Csak, amit az előző alkalommal is érezni vélt.

- Ez mire jó? - vetette fel a kis párduc, gazdája és a lány körül sétálva. Hangjától Levy visszazökkent a valóságba, s megint szégyenérzettel vegyült az a jóleső érzés, amit a vizsgálás öröme okozott számára.

- A szó mágiához a kezemmel formálom a szavakat – magyarázta.

- Ezért, ezt a fajta varázslatot a kezemmel megérezni és beazonosítani is képes vagyok, de rendkívül bosszantó, hogy csak nagyon halványan érzékelem - sóhajtotta lemondóan. - Meg kell próbálnom abból az apró érzésből kiindulom, ehhez a könyvek fontos segítséget jelentenek. Azokban sokféle magyarázat és tanács van, de így is időbe telik majd megtalálnom.

- Hajrá Levy-chan – próbálta lelkesíteni Lily, amire halk morgás hallatszott.

- *csába, már te is kezded? - fortyant föl a sárkányölő ingerülten.

- Csak lelkesíteni szerettem volna!

- Kurvára örülnék, ha már túl lennék ezen, és elmehetnék egy kibaszott küldetésre. - zárta le egyértelműen a szurkolás témát Gajeel, s bosszúsan ledobta magát az asztal mellé a szőnyegre, ahol egy területre melengetően nyújtózott végig a nap fénye. Lily szótlanul lezuttyant mellé, s ingerült társa mellől pislogott a meglepett Levyre.

- Csodálkozom, hogy bírod ki dühöngés nélkül – kezdeményezte a beszélgetést a kis párduc, amint elterült a földön törökülésben elhelyezkedett férfi mellett. Lehunyt szemmel sziesztáztak egymás mellett, míg Levy megigazította rövidnadrágját s betelepedett az asztalához, hogy végre munkához láthasson.

- Nem vagyok idegbeteg – hangzott a megkésett, nyugodtnak kevésbé sem ható felelet.

- Ühüm – helyeselt lehunyt szemmel a kicsi

- BASZOTTUL NEM VAGYOK!! - zengte be a szobát a hiábavaló tagadás, s dacosan félrefordította a fejét, hogy részéről lezártnak tekinthető a beszélgetés.

Gajeel egy ideig még türelmesen ült a szőnyegen, s a lány minden mozdulatát kiélezett figyelemmel hallgatta. Hallgatta a könyvek lapjainak susogását, s minden szünetnél élénk érdeklődéssel fülelt. A szünetek jók, állapította meg magában. Olyankor valami érdekes dolog akadt a könyvben, ami felett a lány elidőzött, memorizálta, vagy éppen leírta egy jegyzettömbbe. Levy sorra nyitogatta és pakolta félre az előtte tornyosuló köteteket, több könyvmagaslatot létrehozva ezzel maga körül.

Az idő lassan telt, a lapok surrogtak, a toll sercegett a papíron, a falon lévő óra idegesítően hangosan és szánalmasan lassan ketyegett, s az ablakon át behúzódó napfénycsík lassan kúszott végig a szobán, ami megtette hatását, a két vendég lassú és egyenletes szuszogást hallatott.