Levegőszomjjal küzdve válok el a fiútól első, de számomra egetrengető csókunk után.

Ezernyi kép kavarog a fejemben, a szám azonban összetapadva ellenkezik bármiféle szó elhagyásától.

Percekig csak hagyom, hogy a fiú cirógassa a vállam, simítsa a hajam. Közben gondolataim a fiú eddigi életstílusa körül forognak. Sosem volt híres a tartós kapcsolatairól, vagy egyáltalán arról, hogy kibírja egy lány mellett, akármilyen tekintetben is ... Én is erre a sorsra fogok jutni? Egyáltalán mi lesz ebből az egészből? Mire kellettem eddig ennek a fiúnak?

Megrázom a fejem, s megtöröm a csend burkát.

- Jeremiah - szólalok meg végre.

- Igen? - pillant rám. Óriási, sötétbarna szemeitől megrebben a szempillám és pillekönnyűnek érzem a testem. Mintha húzna a talaj.

- Arra gondoltam - hápogok, mint egy esetlen kiskacsa - hogy lenne - e kedved ... lenne-e kedved nálam aludni ma. Hogy ne legyél egyedül. Mert apukád úgyis bent marad - bökök az ajtó felé. - Én pedig egész hétvégén egydül leszek.

A fiú apró mosolyra húzza ajkait. Nem tudom eldönteni, ez egy "benne vagyok", vagy egy szánakozó, "nevetséges vagy" féle.

- Kicsi Amelia - ingatja meg a fejét, minek következtében laza, göndör tincsei össze - vissza repkednek. - Hidd el, még jobb, ha nem alszom ott - mondata végén apró csókot lehel homlokomra.

- Miért nem? Szerintem jó ötlet - kerekednek el szemeim, ahogy a fiú állítását próbálom megcáfolni.

- Nem kellene elsietnünk, én pedig nem bírnék magammal - jelenti ki egyszerűen.

- Tessék? - nézek rá kérdőn, mire ő biccent felém egyet. Hirtelen leesik, mire is akartam rákérdezni és érzem, ahogy a fejem azon nyomban érett paradicsommá változik és pislogással próbálom elterelni gondolataimat a fejembe kúszott képről - azonban már késő.

- De nagyon szívesen átmegyek, ha arra is érvényes a meghívás - veti hirtelen fel. - Tudtad, hogy kicsi eperként is nagyon bájos a pofid? - simít végig arcomon. Csodás, szóval nem tudtam elrejteni..

- Inkább menjünk - motyogom halkan, mielőtt ennél is megsemmisültebben érezhetném magamat.

Jeremiah apró kezem után nyúl, majd összekulcsolja az ő sokkal méretesebb tenyerével.

Inkább már felé sem merek pislogni, csak magamban, halkan ujjongok a történések felett.

A kocsihoz érve, a telefonom csöngésére leszek figyelmes.

A kijelzőn Lotti neve jelenik meg.

- Naa hazaértél már a randiról? Milyen volt? - búgja a telefonba, s csicsergő hangján egyből a tárgyra tér.

- Lotti, felhívlak este, jó? Még Jeremiahval vagyok - pillantok a fiúra, miközben kinyitja előttem az anyósülés ajtaját.

- Olálá, akkor mindent bele, csajszi - szinte biztos vagyok benne, hogy még láttatlanba is hozzátett egy kacsintást.

- Majd hívlak, szia - zárom rövidre a beszélgetést és behuppanok a kényelmes székbe.

......

- Nagyon szép a lakásotok - szemlélődik a házban Jeremiah.

A nappaliban állva, tüzetesen megnézi az összes falra helyezett családi képünket, különös figyelmet szentelve azokra, amik engem ábrázolnak. Szemlesütve veszem tudomásul, milyen szól szórakozik a fiú a strandolós, pucér kiskori fotóimon.

- Annyiszor mondtam már anyának, hogy talán nem ezek a legalkalmasabbak vengédvárók - szabadkozom, Jeremiah azonban vigyorogva ingatja fejét.

- Igazán szexi voltál már akkoris - ellenkezik. - Szívesen megnéznélek abban a kis egyrészesben - utal az egyik fotón megjelenő, pingvines fürdőruhámra.

- Sajnos már nem jó rám - vonom meg a vállam, de nehezemre esik nem elnevetni magam.

- Milyen kár - Jeremiah karjával közelebb húz magához, majd csókot lehel ajkaimra.

Szivem majd kiesik a helyéről, a testem lázban ég, én pedig csak a fiú erős kezének köszönhetően vagyok még talpon.

Vajon ez mostantól mindig ilyen lesz? Talán nem ártana egy nyugtató a táskámba ...

- Na jó, én készítek valami kaját, gondolom te is éhes vagy - válok el tőle, mikor érzem, hogy arcom újból lángolni kezdene.

- Csináljuk együtt! - ajánlja fel segítségét a fiú, aminek hálás vagyok és egy biccentéssel elfogadom.

Találok jó pár tojást a hűtőben, s eldöntöm hogy omlettet készítek.

- Omlett lesz, remélem szereted - jelentem be a fiúnak, aki hevesen bólogat a hír hallatán.

Előveszek még vajat, sót, snidlinget, a fiút pedig megkérem, hogy keressen mél tálat, amiben össze tudjuk keverni a hozzávalókat.

Miután megmutatom neki mindennek a pontos lelőhelyét, otthonosan kezd mozogni a konyhánkban, amit ámulattal követek.

Hamar elkészül a vacsoránk, s leülünk vele az asztalhoz.

- Hogy vagy, Jer? - bukik ki belőlem a kérdés, amit már a kórház óta tartogatok magamban. Bár elmesélte az anyukája hátterét, arra nem tért ki, ő maga mit érez ebben a helyzetben.

A fiú fújtat egyet orrával, mint egy mérges kis bika.

- Tudod, annyira szürreális az egész - kezd bele. - Évek óta nélküle élek. Apa remek szülő és próbál kettejük helyett is cselekedni, de sokszor kicsit kemény velem. Olyankor mindig eszembe jut, mennyivel másabb lenne a helyzet, ha anya velünk maradt volna. Az Istenért - csap aprót az asztalra, majd azonnal bocsánatért esedezik - mégiscsak saját akaratából döntött így. Mérges vagyok rá. Lemondott apáról és rólam is. Legalább ha már a házasságuk nem működött, engem látogatott volna meg néha. Vagy csak egy telefonhívás. Mondjuk a szülinapjaimkor. De most mégis féltem. Az anyám és bármit tett velünk, szeretem.

- Legalább él, Jeremiah - sóhajtok fel. - Szerintem mondd el neki, mit érzel, mik vannak a fejedben ezzel kapcsolatban. Talán hajlandó lesz változtatni valamit.

- Egyáltalán azt sem tudom, mi lesz ezek után, Ams - sóhajt mélyet. - Ahhoz a pasihoz fix, hogy nem megy vissza.

- Rendbe fog jönni minden - mosolygok rá. Ekkor eszembe jutnak a kórházbeli gondolataim kettőnket illetően.

- Jeremiah - kezdek neki halkan, közben a hajam csavargatom ujjai közt, ezzel próbálva enyhíteni a feszültségem - nem is tudom, hogy mondjam. Jól éreztem magam mindkét randinkon és .. és .. tudom, mikre kellenek neked a lányok, tudom hogy csak strigulázod őket ... és én..

- Amelia, kérlek, csak hagyd, hogy megtörténjenek veled a dolgok. Ne próbáldd irányítani. Hadd bizonyítsam be, hogy most más lesz.

Egy boldog mosollyal tudok csupán reagálni az elhangzottakra, de látom Jeremiah nyúzott arcán, hogy megbántottam és jelenleg ez volt az a beszélgetés, ami a legkevésbé hiányzott számára.

A vacsora után, bármennyire is marasztaltam a fiút, bevetve pár filmcímet, amit megnézhetnénk, hazament. Bár megértem, látszott az arcán, hogy megviselte a mai nap, nem is beszélve a mentális állapotáról.

A hosszúra nyúlt búcsúcsók után azonnal indítom a FaceTime - ot Lottival.

Meg is jöttem a résszel, ez most kicsit unalmasabbra sikerült szerintem, de kell néha egy - egy ilyen áthidaló rész. Véleményeiteket, mint mindig, szeretettel várom😌💗 A Back to you - ba is nemsokára érkezik fejezet, ígérem, de addigis kint van a III.