Jeremiah egész hétvégén nem jelentkezett, én pedig nem akartam zargatni - el tudtam képzelni, hogy minden szabad percét a kórházban fekvő édesanyja mellett szeretné tölteni, de tagadhatatlanul rosszul esett, hogy egy rövidke üzenettel sem dobott meg a két nap alatt.

Aztán vasárnap este megtört a jég : felhívott és azt mondta, hétfőn suli előtt elvisz a sulihoz közeli kávézós - reggelizős helyre.

Anyának azt sem tudtam, hogyan meséljem el a sok dolgot, ami a hétvége alatt történt, de csillogó szemei mindent elárultak arról, mennyire örül a boldogságomnak.

Így hétfőn reggel hétkor Jeremiah a házunk előtt vár rám, én pedig már kevésbé félszegen sietek hozzá.

Szoros ölelésben és forró csókban részesít, ami teljesen felkavarja alig beindult testem működését.

- Mióta sminkeled magad? - tekint végig arcomon, amit kisebb - nagyobb sikerekkel, de valóban festékkel ékesítettem.

- Az őszi bál óta - adom meg az egyszerű választ, hátha összefüggésbe tudja hozni magával. - De ennyire figyeltél előtte, hogy nem viselek?

- Még szép - bólogat, majd a homlokora nyom egy apró puszit.

Beszállunk a kocsiba, majd megigazítom bordó pamutruhámat. Úgy gondoltam, itt az ideje csinosabban öltözködnöm, mégsem festhetek szürke kisegérként az igencsak vonzó barátom mellett.

Rövid utunk alatt nem merem felhozni a fiú édesanyját, bár nem történhetett semmi rossz, ha Jeremiah ilyen jó kedvében van.

Hamar odaérünk a kávézóhoz, melynek ajtaját a fiú lovagiasan kitárja előttem és megvárja, hogy átlépjem a küszöböt, majd követ a helységbe.

A kávézót édes illatok, s a koffein semmivel sem összehasonlítható aromája lengi be.

Pár ismeretlen arcot vélek felfedezni a helységben, nem sokan vetemednek az egyébkéntnél is korábban való felhelésre, de így legalább nem kell sokat várni a kávénk elkészüléséhez.

- Mit szeretnél? - érdeklődik a fiú, megállva a pulttól kicsit távolabb, hogy az az mögötti falon végigvezethessük szemeinket az árlistán. Széles a kínálat különféle péksüteményekből, de megannyi tojásrántotta, melegszendvics, tejberizs vagy zabkása kombináció közül lehet választani.

Ennek a helynek még az első randihelyként szolgáló Blue bottle kévézónál is hangulatosabb : az asztaloknál arany keretben foglalt kis üzenőtáblácskák vannak, amikre szerintem véleményt formálhat a vendég.

- Szerintem egy latte machiátót iszom és mellé egy vajas croissantot kérek - döntök a reggelim sorsáról, majd a fiú a pulthoz lép, előveszi tárcáját, engem pedig asztalfoglalásra kér. Lecsapok az egyik ablak melletti helyre, az asztallapon megcsillan a kora reggeli Nap egyik csalafinta sugárnyalábja.

Kisvártatva megérkezik a két kávéval, valamint a croissanttal ami fehér tányéron tálalva, mellette piros színű, vélhetően eperdzsemmel hívogat.

- Remélem van ebben az új chai latte őrületben valami, mert szükségem van a koffeinre és ha nem finom, nagyon morcos leszek a netes posztokba, amiken jól nézett ki - neveti el magát.

Közelebb hajolok hozzá, hogy megszemlélhessem a szóban forgó italt : a fehér bögrében igen mutatósan terül el a zöldes kávé, tetején habbal minta rajzolva.

A fiú viccesen keresztet vet, majd ajkához emeli a kávét és aprót belekortyol.

Reakciójából azonnal látszik, hogy ízlik neki.

Ekkor egy pincér fárad hozzánk s leteszi Jeremiah másik rendelését : ízléses, fahéjjal szórt tejberizs.

Én is iszogatni kezdek a kávémból, közben a croissantot a lekvárba mártom s beleharapok. Omlós, puha tészta kerül a számba, ami pompásan harmonizál az epres dzsemmel.

A fiú mosolyogva figyeli, milyen élvezettel vagyok képes lakmározni, majd óvatosan hüvelyujjával letörli a szám sarkából a dzsemet.

- Igazából így kellene - mondja, majd ügyesen áthajol az asztalon és apró csókot nyom ajkamra.

- Már leszedted az ujjaddal - húzom félmosolyra szám.

- Indokot kerestem a csókra - vonja meg vállát.

Miután mindketten végzünk a reggelinkkel, utunkat a kocsi, s azzal az iskola felé vesszük.

Mindigis kíváncsi voltam, az autóval járó diákok hogyan oldják meg a parkolást, de azzal kell szembesülnöm, hogy semmi titok nincs a dologban - akárcsak a tanárok, mi is az épület előtti parkolóban állunk meg a kocsival.

Az iskolába vezető lépcsőn összefutunk Lottival, aki somolyogva figyeli kettősünket.

- Sziasztok - köszön, majd szemöldökét húzogatva méreget hol engem, hol a testünk mellett lógó, összekulcsolt kezeinket.

- Szia, Lotti - köszönök neki, a fiú pedig követ.

- Mi az első órátok? - érdeklődik a fiú, arébb húzódva a lépcsőfokokról, hogy ne legyünk a diáksereg útjában.

- Nekem biosz - felelem, Lottinak pedig szinte biztos, hogy angol.

- Elkísérlek, Ams - ajánlja fel a fiú, amit a világért sem utasítanék el.

Lottitól elválunk már a folyosó elején, de szorosan megölelget, nehogy abban az egy órában, ami elválaszt minket az újboli találkozástól, hiányérzetem támadhasson.

A bioszterem kicsit lejebb fekszik, addigis szorosan összefont kézzel tesszük meg az utat, természetesen pár kíváncsiskodó szempárral akadunk össze, de susmorgástól sem mentesülünk.

A labor elé érve, kicsit félrehúzom őt az ajtótól.

- Jeremi, anyukád hogy van? Olyan jó kedved volt reggel, gondolom nem rosszabbodott a helyzet, bár hogy tudna .. - kapkodok a szavak közt. - Jó, befejeztem - ingatom fejem a sok butaság hallatán, ami számon át utat tört magának.

- Felébredt a kómából - mondja, de olyan természetességgel, ami meglep.

- Hiszen ez szuper! - lelkesedem és szinte a mellkasának vágódik a testem az ölelés során.

- Holnap kiengedik, tegnap azért még át kellett esnie számtalan vizsgálaton és majdnem minden nap be kell majd járnia a fejsérülése miatt - meséli.

- Hozzátok fog menni, ugye? - tudakolom.

- Igen - bólint. - Mihelyst erősebb lesz, elkezdjük a feljelentést és megindítja a válópert attól a mocsoktól. Az egyetlen bökkenő, hogy a pasi háza nincs közös néven vele, úgyhogy abból nem kap semmit.

- De nálatok lesz, Jer - simogatom a fiú puha arcát. Szemei olyan őszintén néznek rám, hogy úgy érzem, képtelen lennék hazudni neki újból.

- Azért egyelőre elég jeges a hangulat. Ők sem találkoztak egymással egy ideje és most, hogy már nincs vészhelyzet, apa is más színben látja a dolgokat és kezdi érezni a súlyát anya tettének.

Beszélgetésünket a kegyetlenül trillázó csengő szakítja félbe.

- Szünetben találkozunk - lehel csókot ajkamra.

Mikor magamra hagy és a terembe lépnék, Deborah szikrákat szóró tekintetével és csíkká szűkült, dühtől remegő ajkaival találom szemben magam.

Úgy érzem, végre eljött az "én időm" és a részek olyan ütemben érkezhetnek, ahogy azt eddigis szerettem volna - de most megvalósítható. Mit gondoltok eddig Jeremiah és Amelia kettőséről? Milyen közös nevet adnátok nekik? Nekem a Jerami jutott eszembe, olyan franciás😅 Várom a véleményeket a részről valamint a shipneveket❤️