- Ugye egy percig sem kételkedsz abban, ki írta ezt? - húzza fel szemöldökét Lotti, mikor végre feltárom előtte az üzenetet, amit egy ismeretlen számról kaptam.

- Én is Deborahra gyanakodtam.

- Nem gondoltál arra, hogy esetleg felhívod ezt a számot? - tárja szét karjait értetlenül.

Ingatni kezdem fejem.

- A következő, ami felett nem jutok napirendre, hogy mégis mi a fészkes fenének csak a bál napján mutatod ezt meg?! - szegezi nekem Lotti a kérdést. Szemei szikrákat szórnak, kezdem kellemetlenül érezni magamat.

- Lotti, teljesen egyértelmű, hogy Deborah az. Aki Jeremiahval megy a bálba. Miért adnám meg neki az elégtételt és válaszolnék valami jó megmondom neki a magamét hangvételűt? Azóta nem kaptam semmit, úgy tűnik, biztos helyen érzi magát Jer párjaként.

- Akkor megmutatod neki, hogy mégsem - a lány arcáról a düh pimasz elégedettségbe vált.

- Jajj Lotti, hogyan? - huppanok le mellé a kanapéra, ami az egyébként pompázatos szobája fala mellett terül el.

- A bálban, Ams - forgatja meg szemeit, amitől már én is szinte szemtengelyferdülést kapok. - A ruha plusz te bombázatos párosítás! Ráadásul még kezelésbe sem vettelek - karcol macskakörmöket a levegőbe.

Egy bágyadt mosoly terül szét arcomon és szívembe melegség árad.

Anyán kívül sosem volt eddig olyan nő vagy lány az életemben, aki ilyen kedvesen bánt volna velem.

- De ideje lenne kezdeni készülődni - bök fejével a faliórára. - A bál két óra múlva kezdődik és a hajunkon kívül még semmi sincsen kész!

Valóban, Lotti gondokskodotta frizuránkról - a plázában az általa legjobbnak tartott fodrász kreált nekem göndör fürtöket az alkalomra, ráadásul hamvas szőke hajamból pedig valami balayage technikát emlegetve egy csodát varázsolt - amibe igazából anya és barátnőm rángattak bele, de a végeredményt látva majdnem lefordultam a székről örömömben.

- Gyorsan kisminkelem magam, aztán jöhetsz te - kacsint rám Lotti, majd a pipere asztalához ül én pedig kíváncsian követem, odahúzom mellé az íróasztalához tartozó gurulós bőrszéket.

Megannyi fiókocskát nyitogat ki, a sminkeket egymás mellé sorakoztatja, majd munkának lát. Olyan könnyedséggel és magabiztossággal festegeti magát, amilyennel én sosem fogom magam, holott próbálkozom vele én is.

A szemeit rózsaszínes árnyalatokkal emeli ki, ami illeni fog a babarózsaszín maxiruhájához. Ajkaira egy barackos rúzs kerül, majd arcának magas pontjaira fénylő púdert simít fel a huszadik ecsettel ami a keze ügyébe került.

Elégedetten vizslatja magát a tükörben, majd felém fordul.

- Szép vagy, Lotti - mondom tiszta szívből.

- Akkor képzeld el, te mennyire szép leszel - bök felém játékosan az ecsettel, majd helycserés támadást hajtunk végre.

- A lényeg, hogy bízz bennem - állítja fel a szabályokat. - Ha azt mondom, ne mozogj, ne mozogj. Ha arra kérlek, csukd be a szemed, ne rezegtesd azokat az igazságtalanul hosszú pilláid! - kacagja el magát.

- Rendben - bólintok, majd hagyom, hogy Lotti hátradöntsön a székben.

Megannyi dolog rámkenése után életet lehel orcáimra, majd gyönyörű pezsgőszínű szemhéjpúderrel dobja fel a szemem, amire halovány tusvonal kerül, szempilláim pedig gigantikusnak tűnnek a spirál után.

Hamar végez, ám az eredményen ez cseppet sem látszik.

Mögém lépve, mosolyogva néz szembe velünk.

- Marha dögösek vagyunk! - jelenti ki, mire nevetésben törünk ki.

- Már csak bele kell imádkoznunk magunkat a ruhákba - sóhajtok fel, hiszen tudom, nem lesz könnyű feladat figyelni a hajra és a ruhára, miközben ügyeskedünk. - Kezdjük a tieddel, az egyszerűbb!

Lotti leemeli a fogason lógó, földig érő ruháját, lehúzza a zipzárt a hátán, majd átveszem az irányítást - óvatosan megkeresem az alján a lyukat és belebújtatom a lányt, végezetül pedig a zipzárt is felhúzom. A cipőt szintán odakészítettük, hogy ne söpörje a padlót az alja.

Az enyém következik - Lotti hasonló gondossággal passzíroz bele a csupa csipkébe, majd elegyengetem magamon a tükör előtt a hálós részeket.

A lány átnyújtja nekem a lábbelit, amiktől még mindig nem jutok szóhoz - a ruhával szinte teljesen megegyező színű, kellően de mégsem túlzottan magas cipellők, amiknek az orrán aranyszínű rózsák kúsznak fel a lábujjaim magaslatáig.

- A fiúk mikor jönnek? - utalok kísérőinkre.

- Nyolcra hívtam őket, szóval perceken belül érkezniük kell - válaszol Lotti, arca csupa mosoly.

Magamhoz kapom a kistáskámat, majd egy utolsó pillantást veszünk a tükörben.

Óvatosan, egymásba kapaszkodva tipegünk le a lépcsőn a földszintre, ahol már várnak ránk Lotti szülei.

- Istenem, lányok, meseszépek vagytok! - csapja össze tenyerét Lotti anyukája.

- Ugye mondtam, hogy apád büszke lenne rád! - hallom meg anya hangját.

- Anya? - mosolyodom el, majd amilyen gyorsan csak ebben a cipőben lehetséges, odasietek hozzá és a nyakába ugrom.

- Azt hitted, nem akarom teljes pompájában látni a kicsikém a nagy nap? - simogatja óvatosan a hajamat. - Nagyon szép vagy - súgja a fülembe.

- Lányok, egy gyors kép? - veti fel Lotti mamája, majd a fal felé terel minket.

Készít pár fotót Lotti telefonjával is, nehogy ne kerülhessek ki vele az összes közösségi oldalára, majd megszólal a csengő, ami a fiúk érkezését jelzi.

- A párjaitokkal nem akartok közös képet? - veti fel Lotti mamája.

A lányra pillantok.

- Nem, Lottinak kellemetlen lenne, a bálban pedig én úgyis tudok fotózkodni az én párommal - Lotti megmentett engem egy kínos pillanattól Patrickkel amiért hálás vagyok.

- Bejönni sem lenne kedvük?

- Anyaaa, sietnünk kell! - kiált vissza Lotti, aki már magára kapta kabátját és az ajtóban állva vár rám.

Magamra dobom én is a dzsekimet, majd elindulunk.

- Sziasztok! - intünk a fogadóbizottságnak, majd kilépünk a hűvöskés éjszakába.

Patrick és Adam egymást méregetik a sötétben, de gyanítom, az orrukig sem látnak.

Ahogy kinyitjuk a kaput, a szemeik a sötét ellenére is láthatóan felcsillannak, ami meglepő módon mosolygásra késztet.

- Mehetünk, hölgyeim? - játssza Adam a gavallért, majd jobb karját Lotti felé nyújtja.

Patrick csupán esetlenül feszeng mellettem, de végre útnak indulunk.

Tíz perc séta után végre odaérünk a sulihoz, aminek kapuján hangyabolynyi ember hullámzik be, egymásba karolva vagy éppen magabiztosan vonulva.

Bent kellemes meleg és dübörgő zene fogad.

Az alsóbbévesek kitettek magukért - az álom téma hallatán sok minden eszembe jutott a díszítést illetően, de a mennyezetről lelógó, felhő alakú lufik, kékes szegmensek és az ágynak megrajzolt színpad elnyerte tetszésem.

Egy iskola szinten működő együttes játszik, ők az egyik fellépő, aztán egy másik srác fog dj-ként zenét szolgáltatni.

Miután a ruháinkat a ruhatárra bízzuk, Lotti azonnal elhúzza Adamet fotózkodni, én pedig egyedül maradok Patrickkel.

- Kérsz valamit inni? - kérdezi azonnal, orrnyerjén megigazítja a szemüvegét, kezeit zsebre vágja.

Persze - válaszolok rá azonnal, ő pedig eltűnik a tömegben.

Lottiék közben újra mellémszegődnek, Patrick hollétéről érdeklődve.

- A lényeg, hogy nem itt van - vonom meg a vállam.

- Nem megyünk táncolni, lányok? Ígérem, két nővel is elbír a parkett ördöge - Adam végigmutat testén, mi pedig felkacagunk.

A tömeg sűrűjébe kerülünk, majd mikor felcsendül a Little party never killed nobody című szám, óriási üdvrivalgásban törünk ki, és önfeledt táncolásba kezdünk.

Lotti többször összenéz velem, leolvasható az arcáról az őszinte öröm - Adam, az este és miattam is.

Azonban egy pillanatra az ajtó felé kapom a fejem - s pont ekkor toppan be Deborah, oldalán Jeremiahval, aki szívdöglesztően fest a szmokingjában.

Lotti, látva elrévedt tekintetem, megszorítja a kezem majd közelebb húz magukhoz.

- Hozok valamit magunknak! - harsogja Adam.

Lotti beleegyezően bólint.

- Patrick hol a fenében lehet? - próbálja túlharsogni a zenét.

- Elment italért - vonom meg a vállam.

- Szerintem annyira ideges, hogy nyakalja a puncsot - utal arra, hogy csak és kizárólag alkoholmentes italok találhatók az ételes standon.

Összemosolygunk, majd folytatjuk a táncot a következő számokra.

Azonban újabb húsz perc telik el, Adam már rég erősíti hármasunkat, Patrick pedig sehol és bár Adam nagyon kedves és tényleg próbál engem is szóval tartani, érzem, hogy töltenének egy kis időt kettesben is.

- Megkeresem Patrickot, hátha igazad van és kiütötte magát az almalével - simítom meg Lotti vállát, s még mielőtt visszaránthatna, magukra hagyom őket.

A puncsos asztalhoz igyekszem, a fiú azonban sehol. Végigjárom a tánctér szélét, s az egyik lelátón megpillantom a célszemélyt.

- Jajj, Amelia, elfelejtettem a puncsot! - a fiú felém emel egy üres poharat, ám szájából erős, szeszes szag áramlik.

Zsebéből kiesik egy flaska.

- Esküszöm, alig volt benne - teszi szívére kezét.

Valóban nem tűnik vészesnek a helyzet, de képzelem, Patrick mennyire hozzászokhatott az alkoholhoz, így ez a kevés is elég lehetett.

- Semmi baj, nem kell mentegetőznöd.

- Igazából csak arra kellett, hogy elmerjem mondani, mennyire tetszel nekem - csuklik egyet a szerelmi vallomása mellé. Idilli ...

- Patrick ...

- Ne mondj semmit, ssstt - ujját ajkamra helyezi, majd hirtelen közelebb húzódik ls ujját szája váltja fel.

- Patrick! - szólok rá erélyesen.

- Kérlek, Am! - a fiú a nyakamnak esik, bárhogy próbálom ellökni, kezeivel lefog.

Lotti alakját nem tudom kivenni a tömegből, a zenét pedig nem tudom túlkiáltani ...

A fiú újra számat csókolná, ám ekkor egy ököl bukkan fel a színen, ami a fénysebességnél is gyorsabban vágódik Patrick arcához.

Az ököl tulajdonosa pedig Jeremiah ...

El sem hiszem, eljött a jeles nap, mikor végre feltölthetem a teljesen megírt folytatást...Tudom tudom, rengeteget várattalak Titeket, cserébe a szokottnál hosszabb, de hogy izgibb is - e, azt Ti döntsétek el és írjátok meg kommentben!❤️🙄