Másnap reggel Lotti negédes mosollyal fogadja a híreket.

- Szuper vagy, Am - lelkendezik, meg is lepődöm a kedves szavain. - Ma is lesz korreped vele, ugye ? - húzza fel szépen ívelt szemöldökét. Wow, már a becézésig is eljutottunk.

- Lesz - bólogatok.

Ezután ott is hagy a szekrényemnél, amit kinyitva, előveszem belőle a matekkönyvem.

A teremben már majdnem mindenki jelen van, így elfoglalom helyem Jeremiah mellett.

- Hé, Amelia, nem tudod, mi a kedvenc virága a barátnődnek? - biccent hátra Lotti felé.

- A rózsa talán - tippelek. Mivel semmit sem tudok a lányról, a rózsát tartom a lehetséges válasznak : szép külsőt takaró, szúrós növény. Pont mint a szóban forgó alany.

- Köszi - biccent egyet a fiú, majd újra a haverjához fordul.

Még mindig hihetetlennek tartom, hogy igazi randira hívta el Lottit ... Egy olyan személyiség miatt, ami inkább az enyém, mint az övé.

Mikor a tanárnő megérkezik, kezeiben egy köteg fehér papírlapot fedezek fel.

Röpdolgozat szaga van a levegőben ...

- Sziasztok! - köszönt mjinket, majd a magasba emeli a lapokat. - Dolgozat! Füzeteket becsukni, számológépeket előkapni! Ne merjen senki sem csalni! - a hátam mögül hangos elégedetlenkedés hallatszik.

Mindenki nehezményezi az előre be nem jelentett dolgozatot, ami a tanárnő specialitása.

- Remélem Miss Prescott a segítségére volt - jegyzi meg a nő, mikor a papír osztásával Jeremiah padjához ér.

Elém szótlanul, egy halvány, bíztató mosoly kíséretében csúsztatja a lapot, majd megragadva a tollam, az ürességre firkantom a nevem.

Míg a tanárnő felírja a táblára a feladatokat, Jeremiah segélykérően fordul felém.

- Psszt, Amelia! - súgja oda végső elkesereddségében. - Kérlek, segíts! Az edző kivág a csapatból, ha újra karót kapok!

Kelletlenül fordítom felé a fejem.

- De a korrepetáláson pont ilyeneket vettünk - bökök a táblán látható első két feladatra, amik könnyűnek bizonyulnak. - Ha azokat megcsinálod, megvan a kettes.

- Nem fog menni, Ams - nugátbarna szemeit enyémekbe fúrja, ajka esdeklően biggyed le. Most bezzeg előhalászta a nevem a sok többi közül.

Mélyet sóhajtok.

Utálom a lágy szívem.

- De előbb én oldom meg az összeset. Aztán másold le - suttogom neki. - Még valami.

- Bármi.

- Nincs több bunkózás - ejtem ki a szavakat.

- Eddig sem volt, Ams - ingatja a fejét, majd rámkacsint, azt gondolva, ettől elalélok.

Tévedett.

Inkább válaszra sem méltatom utolsó gondolatát, és a táblán lévő feladatok megoldására koncentrálok.

Körülöttem mindenki susmorog, amit Miss Marschall nem hagyhat szó nélkül - sorra kapja ki a kezükből a dolgozatot, és megfedő pillantásokkal sújtja őket.

Mikor az utolsó feladatra is megkapom az eredményt, a papírlapomat elveszem csuklóm alól, majd nem túl feltűnően, de Jeremiah számára jobban látható szögbe csúsztatom.

A fiú lelkesen pislog a dolgozatomra, és szélsebesen szántja saját lapjára eredményeimet.

Érzem, ahogy egész bennsőm remeg a bukásveszélytől.

Már a harmadik feladatnál jár, mikor Miss Marschall kezét érzem meg a vállamon.

A szivem óriásit dobban és majdnem felpattanok a székről.

- Mr Waters, a szemtengelyferdülés igen komoly betegség! - szól éles hangján, majd elveszi keze alól a papírt. - Sürgős kivizsgálásra küldöm az iskolaorvoshoz, de természetesen csakis a délutáni büntetése után, amit szívélyes hangulatban tölthet el Miss Prescott kisasszonnyal.

Érzem, ahogy fülem égni kezd a rámnehezedő megalázottságtól.

El sem merem képzelni, a többiek hogy nézhetnek most rám. Főleg Lotti ...

A szó fennakad bennem. Képtelen vagyok megvédeni magam a nővel szemben.

- Jólvan, ideje beadni a dolgozatokat! - a tanárnő elfoglalja helyét az asztala mögött és a kicsöngő megszólalásával a többiek kifelé menet leadják a dolgozataikat.

- Többet vártam magától, Amelia! - szól utánam, mikor kivánszorgok a teremből.

Lotti felszegett fejjel vonul el mellettem, majd odaint Jeremiahnak, aki megböki haverja vállát, majd visszaint neki.

Az órák után a büntetésnek helyet adó terembe sétálok.

Az iskola már kihalt, csupán a fociedzés zajai szűrődnek be a sportpályáról.

Zsebemben a telefonom pittyegni kezd.

Mrs.Marschall egy banya, ugye? Este beszélünk - írja Jeremiah.

Igen, hallottam, sajnálom. Oksi - pötyögöm vissza, majd gyorsan a táskámba csúsztatom a mobilt, mikor a színen feltűnik a fiú.

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt talizunk - nevet fel a fiú, majd kinyitja maga előtt az ajtót, amin gálánsan be is lép előttem.

Levágja magát a leghátsó sor egyik padja mögé, én azonban előre ülök és előhúzom az Elfújta a szél című regény folytatását, amit tegnap este kezdtem el olvasni.

A terembe megérkezik a tanárnő.

- Kérlek csendben foglaljátok el magatokat, nekem van némi javítanivalóm - kér minket, majd valóban egy nagy kupac papírba temetkezik.

Már tíz perce falom csöndben a sorokat, mikor Jeremiah mentolos leheletét érzem a levegőben.

- Mit olvasol, Amelia? - tudakolja.

Felpillantok a lapok közül. Ez az első kérdés, amit hozzám intéz és velem kapcsolatban a korrepetálás óta. Eléggé unatkozhat.

Mikor konstatálom, hogy Miss Marschall magunkra hagyott minket, kiegyenesedem a székben.

- Ripleytől a Scarlettet.

- Biztos - röhög fel. - Miről szól?

- Ismered az Elfújta a szelet? - kérdezem félve.

- Nagyjából. Az nem ilyen tizennyolcadik századi regény, vagy mi? - szája mosolyra húzódik.

- De, valami olyasmi - sóhajtok fel, majd szemeim újra a lapra vezetem.

- Érdekes, Lotti is szereti az ilyen filmeket - morfondírozik, a testem pedig megfeszül.

- Érdekes - bólintok rá, Jeremiah pedig megvonja a vállát és újra magamra hagy.

Sziasztok!
Végre megérkezett a folytatás, ami szerintem nem lett annyira izgi, mint az eddigi részek, de remélem elnyeri tetszsésetek!❤️
Hihetetlen, hogy már 121 - en követtek engem! 🙄❤️Ennek örömére a hétvége fele jön egy meglepi🙈!