Amint kinyitom a kávézó ajtaját, a kis csengő, ami arra kötve van, erőteljes jelzésbe kezd, elérve, hogy mindenki felém fordítsa tekintetét, beleértve Jeremiaht is.

Azonnal megcsap a friss kávé mennyei illata, s amint közeledek a fiú által elfoglalt asztalhoz, parfümjének illata is csiklandozza orrom.

Egy egyszerű póló van rajta, az, amit ma az iskolában is viselt, mégis észveszelytően néz ki benne.

- Csinos vagy - bókol, mialatt leülök, én pedig belepirulok - hát persze, mi mást is tehetnék...

- Régóta itt vársz? - próbálom más mederbe terelni a beszélgetést.

- Olyan öt perce érkeztem. Megnézegettem az itallapot, van egy új, karamellás - kókuszos jegeskávéjük, elvileg nagyon sokan kérik mióta behozták - meséli.

- A kókuszt végülis szeretem - habogom, mintha ez az ital lenne az egyetlen választásom.

- Szuper, akkor két olyat kérek - mosolyodik el, majd tárcáját az asztalról magához ragadva a pult felé veszi az irányt.

Gyorsan előkapom a saját pénztárcám a táskám mélyéről, majd a fiú felé lobogtatom.

- Ne butáskodj, én fizetek - legyint egyet, majd a pult mögött álló srác felé fordulva adja le rendelésünk.

Míg készülnek a kávéink és Jeremiah a pultnak támaszkodva várja őket, alkalmam nyílik körbejáratni szemeim a helységben.

Igazán hangulatos a kávézó, a nevéből adódóan a kék szín az uralkodó, de kellemes árnyalata.

A szék, amin ülök, kopottas, vintage hatású, a falak babakékre festettek, rajta pedig megannyi fehér hátterű kép lóg, némelyiken kávékról látható képek, de sokan vannak tipikus neten is található idézetek.

A pult mögötti falat egy világtérkép borítja, rajta jelölve a kávéláncolat egyéb országokban fellelhető boltjaival, valamint kék betűkkel egy rövid írás a kávéról, annak származási helyéről, importjának néhány lényegi állomásáról.

Mikor Jeremiah visszatér a jegeskávéinkkal, igazán belopta magát a kávézó a szívembe.

- Láttam, hogy alaposan megnéztél mindent - mondja a srác, majd belekortyol a kávéba. - Mindig ilyen tüzetes vagy?

- A legtöbb esetben igen - bólogatok. - Azt hiszem, anyától örököltem. Ő méterekről kiszúrja, ha valami nincs rendben.

A szívószálat ajkaim közé véve, belekortyolok a kávéba, aminek tartottam az ízétől, de meglepően finom a kókusz és karamell egyvelege.

- Nézdd, Jeremiah, tudom, hogy már kértem bocsánatot, de újra meg kell tennem - mondom el egy szuszra. - Nagyon csúnya dolog volt, hogy átejtettünk Lottival. Tőlem és tőle is. De megbántuk. Megbántam.

- Igazából benned csalódtam - vonja meg a vállát. - Bár még mindig nem ismerlek jól, de rendes lánynak tűntél, Lottiról pedig úgyis hallottam már ezt - azt.

- Pedig ő sem olyan, mint amilyennek mondják - kelek rögtön barátnőm védelmére. - Vagy talán te is egyenlő vagy a rólad szőtt pletykákkal? Szoknyapecér, a legyet reptében is megdöngető, üresfejű, burzsuj, legjobb sportolója a sulinak?

- Naaa, azért a sportban nincs hiba - neveti el magát.

- Nem hiszem el - ingatom a fejem játékosan.

- De azért a többiről csak annyit mondanék, hogy ami egyszer megtörtént, vagy párszor, azt az iskola a szájára veszi és mindjárt lesz belőle több is.

- Akkor igazából szűzies életet élsz?

- Azt azért nem mondanám. De mindigis megválogattam a partnereim, ha ettől fész - szavai nem tetszenek, de szemei szinte csillognak a kitörni készülő nevetéstől.

- Ezt kérlek hagyd abba - ingatom a fejem. - Ennyi egós szöveget nem bírnak elviselni a füleim.

- Nem is ezért hívtalak el. Inkább mesélj magadról. Mit lehet tudni rólad azon kívül, hogy jó vagy matekból és szeretsz fiúkat átejteni Lottival?

Szemöldököm felhúzva nyitom szóra a számat.

- Igazából semmi mást. Ez a két dolog az életem - vonom meg a vállam, mire a fiú kishíján kijuttatja szájából a kávékortyot.

- A szüleiddel élsz még, ugye?

A kérdés váratlansága miatt egy percre megrökönyödöm és próbálok levegőhöz jutni.

- Anyukámmal - helyesbítek. - Apa három éve meghalt.

- Ohh, Jézusom, ne haragudj! - kap kezem után, majd erősen megszorítja, már-már fájdalmasan is, mégsem ellenkezem.

- Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett - szöknek könnyek a szemembe. - Úgyhogy ha bármit elkövetsz az úton, vállald a felelősséget, azt hiszem -próbálok egy erőltetett nevetést magamra kényszeríteni, de inkább a könnyeim törnek maguknak utat.

Gyorsan letörlöm őket kézfejemmel, majd veszek egy mély levegőt.

- Sajnálom - nyögi ki Jeremiah. - Én apámmal élek. Anya elhagyott minket, mikor öt voltam. Egy menőbb lakás és több számocska a bankkártyán fontosabb volt neki nálunk. Azóta felénk sem szagol.

Hosszú pillanatokig egy szót sem vagyok képes szólni, a szivem hevesen kalapál és torkom gombócossá válik. Persze eszembe jut, hogy ezek szerint óriásit kamuzott a netes beszélgetés alatt, de az igazság is elég szörnyen hangzik.

- De persze ezt nem tudja senki. Csak a fiúk - vonja meg vállát, látva szótlanságom.

- Apukád biztos ura a helyzetnek - bököm ki végül.

- Igen, csak néha nehéz neki két szülőt is helyettesítenie. De szerencsére legalább nem kell hallgatnia a pasiügyeimről - vicceskedik, aminek hatására fellélegzem, végre megtörni látszik a gond sújtotta légkör.

Ezután könnyedebb témákat próbálok felhozni : kivesézzük a kedvenc filmjeink listáját, legkínosabb gyermekkori történeteinkről is szó esik, majd a továbbtanulás is felbukkan.

Jeremiah hallgatása közben pozitívan csalódom a fiúban, persze nem vonok le messzemenő következtetéseket, de eddig abszolút cáfolja a személye körül keringő pletykarengeteget.

- Jeremiah! Ez a kedvenc helyem, de így, hogy összefutottunk, még jobb - csapja meg fülem egy ismerős hang, a tulajdonosát pedig a fiú vállán nyugvó, hosszú, neonsárga műkörömről felismerem.

Deborah felbukkanása a másodperc töredéke alatt oszlatja el az addig számomra egyre kellemesebb légkört és okoz görcsöt hasamban.

A fiú lesütött szemeivel válaszra sem méltatja, azonban a lány nem elégszik meg ezzel, s rám emeli jeges, megsemmisítő tekintetét.

- Abby, nahát!

- Amelia - szűri ki fogai közt Jeremiah.

- Tessék? - csicsereg értetlenül Deborah.

- A neve Amelia és nem Abby! - csattan fel Jeremiah, szemeit már a velem szemben álló lányra szegezve.

A lány magatartása egy pillanat alatt megváltozik, kezeit tördelve pislog hol rám, hol a fiúra.

- Oké, én - mutogat a pult felé - megyek kávét..sziasztok - köszön el tőlünk, abszolút megsemmisülve, én pedig hitetlenül méregetem a fiút, aki métereket nőtt a szememben.

Meg is érkeztem a folytatással, remélem elnyeri tetszéseteket a várva várt randi❤️
Remélem az írásom körül keletkezett balhé nem rettentett el sokatokat az olvasástól. A legszebb az egészben, hogy már személyeskednek egyesek, eljutottak a leribancozásomig, ha megvédem magam akkor pedig egoista vagyok😂 Üzenem minden idetévedő, rosszakaró embernek, utoljára, nyomatékosítva : mindannyiótokat tiltani fogom, ugyanis nem ezzel akarok foglalkozni, hogy minden undorító hangvételű írásotokra reagáljak, mert van életem,köszi.❤️