Draco szemszöge

Délután sikeresen összetörtem Granger előtt. Egy részem meggondolatlanságnak tartja, de a lelkem nagyobbik fele örül, hogy kiönthettem neki a szívem.
Egyedül mentem a klubb helyiség felé az utolsó óra után. A pince egyik kanyarja előtt megálltam cipőt kötni, elintézhettem volna egy varázslattal is, de érdekes beszélgetés zajlott a fordulón túl, így inkább leálltam hallgatózni.
- Carol tudod, hogy a gyengéim a kviddics játékosok. Ezért is kell segíts. - nyögött fel egy ismerős hang.
- Mit akarsz tenni? Krumot nem fogod olyan könnyen ágyba csalni, mint Dracot. - felelte egy csilingelő hang, aki Carol lehetett.
- Ma este, tizenegykor találkozunk a klubb helyiségben, olyankor már mindenki alszik. Remélem nem borúl ki a kis Draco, ha megtudja, hogy a híres Victor Krummal csaltam meg. - nevetett Dian. Ha harcot akar akkor legyen harc. Egy ördögi terv született meg a fejemben. - Na, de én most lépek. A szobába találkozunk.
Vártam amíg a léptek zaja elhal, csak aztán mentem tovább. A kanyar túlsó végén Carol állt. Dian volt a menőbb, de viszont Carol volt a szebb. Szőke haja szállt körülötte, ahogy felém fordult.
- Draco? - nézett rám kimeresztett szemekkel a lány.
- Igen? - álltam meg előtt lazán. Ötöd- éves volt Carol, de így is egy fél fejjel magasabb voltam nála. Belenéztem a sárga szemébe, közelről látszott, hogy a sminke itt-ott elkenődött. Elmosolyodtam, azzal a csábos mosolyommal. A fehér arca egy halvány piros szint vett fel.
- Öööö... Semmi. Csak... izé... Hol jártál? - dadogta Carol. Zavarában ide-ode kapkotta a tekintetét.
- Órán voltam. - feletem kurtán. Egy lépést közeledtem felé, mire még jobban elvörösöd.
- O-Oké. - motyogta a lány.
- Örülök, hogy ezt is sikerült megbeszélnünk. Szia. - léptem egyet hátra, otthagyva a még mindig zavarában toporgó Carolt. Nevetve mentem le a lépcsőn.
Napnyugta előtt egy félórával felmentem a kastély egy ritkán használt tornya tetejére. Rengeteg terem és szoba volt a kastélyba, ahol jó régen járhattak utoljára, ez a torony is ilyen volt. Egyesek szerint kisértetek vannak itt, de ebben az iskolában hol nincsenek? Az elsősök heccelik egymást azzal, hogy ki mer ide feljönni. Még olyan első évesről nem hallottam aki eljutott volna akár a lépcsőig. A porlepte helyiségben egy hatalmas boltív nyilt a tóra, meg a naplementére.
Hermione egy perc múlva futott be. A pálcámmal intettem, mire egy szál rózsa termett a kezembe. Sárga színű, a boldogság színe. Mosolyogva nyújtottam át a felvont szemöldökű lánynak.
- Ezt miért kapom? - kérdezte hol rám, hol a virágra nézve.
- Mert te hozod el nekem a mosolyt. Mikor rád nézek az olyan mintha a nap felkelne. - egy kezemmel átkarolom a derekát, ő beleszagolt a virágba, és szélesen elmosolyodik.
- Olyan illata van, mint neked. - suttogta Hermione.
- Nem tetszik? - kérdeztem tetetett csalódottsággal.
- Imádom az illatodat... - adott egy puszit a lefele görbült számra.
- Csak az illatomat? Mi vagyok én, parfüm? Ha hazaértem szólj, hogy készítessek egy parfümöt, a neve Draco Szívdöglesztő Malfoy Aroma lesz... - a képzelgésemet egy csók szakította félbe. Hermione nevetve csókolt, én is belemosolyogtam.
Együtt néztük meg ahogy a nap lemegy a horizonton. A vörös fények rávetültek a tó sötét tükrére. A boltiv párkányán ültünk. A fejét a vállamra hajtotta, melegség járt át valahányszor ránéztem. A mosolya felemelt a földről, ott jártam ahol előttem oly kevesen.
- Milyen csendes lettél hirtelen, hol jársz? - nézett a szemembe a lány, tekintete melegséget hordozott.
- Azon gondolkodtam, hogy ha aznap bájitalórán nem melléd osztott volna az a buta sorsoló, vajon akkor is itt ülnénk? - elmerengve bámultam a horizontot, a lemenő napból alig maradt egy kicsi szelet, ami még látható volt.
- ,,A nagy mi lett volna ha..."-n gondolkodol? Hm... Nem a dolgok miértjeivel, hanem okával kell foglalkoznunk. Ha az ember a sorsban hisz akkor mindenért a szerencsétlent okolja. Higgy bármiben is, tudnod kell, hogy én ezek után melleted leszek. - halkan beszélt, de minden szava egy-egy plusz szívdobbanást okozott, ha lehetséges ilyen. - Azt mondtad, hogy én hozom a napfelkeltét számodra, mégis naplementét jöttünk nézni. Miért?
- Az én ki Grangerem mindenen fennakad. - pusziltam bele a hajába. - Azért jöttünk naplementére, mert ahogy mindennek van eleje, úgy vége is és én veled akarom megérni mind a két részét. Az életet, meg ami utána jön. Mi ketten. - az ujjaink összekulcsolódtak. Lenéztem a törékeny lányra, hüvelykujjammal végig simítottam a kezét.
A vörös és narancssárga fények kezdtek eltűnni, a Hold bukkant fel, mellette volt az éjszaka másik örzője is, a Sarkcsillag. Ketten minden éjjel fent voltak. A Hold volt a sötétség utolsó reménysugara, míg a Sarkcsillag a vándorok útmutatója. Remény és utmutatás. Ők ketten egyek az éjszakában.
- Ha így folytatód valami regényíró leszel, vagy filozófus! - Hermione nevetése ébresztett fel a gondolataimból.
- A muglivilágban a filozofálást megfizetik? - kérdeztem egy kicsit csodálkozva. Mindenféle munka volt a muglik világába, ami eléggé fölösleges, hisz minden rendesen gondolkodó embert tud filozofálni, ha néha nem is jól.
- Igen. Diploma is kell hozza, de lehet vele keresni. - bólintott a lány. Ha ő nem tudott valamit a varázstalan világról akkor azt még a muglik sem tudták magukról. Ennek volt értelme? - Mi lesz ha valami elszakít tőled? - kérdezte komolyabban a lány. Szabad kezemmel elkezdtem simogatni Hermione selymes haját.
- Ha valami ilyesmi fog történni, elérünk akkor kitalálni, hogy mit csinálunk ellene. Addig is élvezzük ki az együtt töltött időt. - suttogtam a miközben átölelve magamhoz húztam a kezeim között olyan kicsinek tűnő lányt.