Taemin pov: Nem tudtam sokat aludni, mert éreztem, hogy rázkódik az ágy. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy Jia sírt. Egy ideig csak csendben figyeltem, majd hirtelen a vállára tettem a kezem és a karjaimba húztam, tudom, más helyzetben küzdött volna, de most belesimult a karjaimba és úgy zokogott tovább. Folyamatosan simogattam hátát, ami tőlem szokatlan, magam se értem, miért vagyok vele ilyen most. Lassan elkezdett megnyugodni, már nem remegett, már nem folytak a könnyei az arcán, ami számomra annyi jelentett, hogy nemsokára megpróbál kiszabadulni az ölelésem fogságából. Nem akartam, hogy ez a pillanat tovaszálljon, nem akartam őt elengedni, ölelni akartam, csókolni és érezni, hogy csak az enyém, csak én érinthetem őt. A szemébe néztem szigorúan és megcsókoltam az ajkait, aztán az ágyra nyomtam őt, hozzápréseltem magam teljesen, sose éreztem még így magam nő mellett. Csókoltam az ajkait, majd a nyakát, a kezeit leszorítottam, hogy ne küzdjön ellenem. A bőre és a szája finom édes volt, mint az alma. Minél tovább csókoltam, annál többet akartam ebből a lányból, de megerőszakolni nem akartam, ezt az én gyomrom se vette volna be, annyira szemét nem vagyok. Egészen a pólója nyakáig csókoltam a bőrét, aztán a mellkasára feküdtem és csak simogattam és simogattam a melleit. Szépek voltak és nagyok, pont a kezeimbe illettek. Nem ismertem a lányt, mégis a belsőm azt a sugallta nekem folyamatosan, hogy ezt a lányt nekem teremtették, én meg elhittem. Mindig hittem a belsőmnek, az eddig sose hazudott nekem, így sose kellett csalódnom, ha rá hallgattam, remélem ezúttal is így lesz. Olyan szép volt így minden, nem volt semmi zavaró, olyanok voltunk, mint egy romantikázó szerelmespár. Sose gondoltam volna, hogy egyszer így leszek egy nővel. Őt még nem ismerem, de tudom, hogy sose lökném ki az ágyból úgy, mint az eddigi kis örömlányokat. Estefele lehetett, amikor bejött az egyik emberem szólni, hogy Szöulba érkeztünk. Ekkor vettem észre az ablakon beszűrődő napnyugta csodás árnyalatait.

Jia Pov: Ő volt az, Taemin, aki megfogta a vállam. Nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Amikor megölelt, nem éreztem azt, hogy félnék, lehet, hogy azért, mert szükségem volt egy személyre, akihez oda tudok bújni, hogy lenyugodjak, persze amint ez sikerült, a józan eszem visszakapcsolt, beindult a menekülési, illetve védelmi ösztönöm. Az agyam, sőt az egész testem a menekülésre, az ellökésre ösztökélt, csak a próbálkozásomat megtörte az ő ereje. Erősen szorított le az ágyhoz és csókolni kezdett, magamban azon imádkoztam, hogy ne erőszakoljon meg. A családom nagyon vallásos, ezáltal én is, megfogadtam magamnak, hogy a házasságom napján veszítem el a legnagyobb értékem. Nagyon meglepett az a lépése, amikor megállt a csók osztásával és csak rám dőlt, kicsit megnyugodtam és reményt adott nekem, hogy csak van benne valami emberi és jó. Simogatni kezdett, majd hagytuk, hogy a szoba csöndjébe burkolódzunk. Ezekben a percekben kezdtem azt érezni, hogy talán tudok majd vele beszélgetni félelmem nélkül és hazaenged, vissza a családomhoz. Szép lassan egy terv fejlődött ki bennem a hazautazásom érdekében, amilyen hamar csak lehet, ezt el akarom érni. Sokáig, azaz örökre, illetve végig csak nem tarthat magánál akaratom ellenére, akármilyen nagy ember is. Napnyugta után kicsivel egy egészen helyes férfi lépett be és közölte, megérkeztünk Seoulba, azaz Koreába, ami kicsit távol van az én csodás Pekingemtől és Kínámtól. Egyszerre ültünk fel Taeminnel, majd indultunk ki az utastérbe. Ő előre ment a pilótafülkébe, én pedig nem tehettem mást, mint hogy várjam őt. Belül éreztem, hogy más lesz itt velem és más élet vár rám mellette. Kérdő szemekkel követtem őt le a lépcsőn, mikor a karomnál fogva vezetett ki a gépből a reptér aszfaltjára.

Jinki pov: Mire a többiek leszálltak, én már rég előálltam az itteni kocsinkkal és a csomagokkal. Taemin egy mosollyal díjazta a gyorsaságom. A lánnyal együtt először a lakására vittem, hogy lepakoljanak és rendezzék soraikat és viszonyukat. Láttam a barátom szemében, hogy nem akarja elengedni a bigét, de a lány meg nagyon is haza akar menni. Nagy harc fog még rá várni a lánnyal. A családjával nem, mert ők is hasonlóan szereztek magunknak feleséget, ez ilyen családi vonás. Emlékszem, mikor a bátyja választotta ki a feleségét, 2 év kellett, mire a lány beleszeretett Taesunba, de végül sikerült neki. Azóta nagyon boldogok és van már gyerekük is. Néha-néha én is elgondolkodom, hogy jól jönne egy kapcsolat az életembe, de nem így, ahogy ők csinálják. Én szeretek udvarolni és randizni járni, körülrajongani a választott hölgyeményt. Sajnos nehéz magas ranggal párkapcsolatot intézni, mert ugrásra készen kell állni mindig, ha dolog vagy munka van. Én itt, nem messze egy kis birtokon lakok a nagy Lee-ház és Taemin háza között. Taemin apja vette ezt a területet az embereinek, mikor ő lett a don, majd a fiának adta ezt a kis birtokot, amit imádok. Lehet rajta lovakat és egyéb haszonállatokat tartani, illetve növényeket termeszteni, élhetek a hobbijaimnak, amik feltöltenek vagy lenyugtatnak egy nagyobb ügy után. Most az aggaszt, hogy megpróbál ellenük fellépni egy másik család, de még nem tudom, hogy ezt hogyan közöljem azokkal, akiket szolgálok, mivel valaha nagy barátságot, sőt testvériséget ápoltak, rengeteg közös üzletük volt annak idején. A legjobban működő ilyen üzlet az étterem és a tánciskola volt. Nem is tudom, hány tehetséget okított ott Taemin táncolni. Egyszer csak a két család összeveszett és a Jung család minden közös tulajdonú ingatlanból, üzletből kisemmizte a Lee családot. Az egyik katonám kis végrehajtója folyton szaglászik, hogy mire készülnek, így várok. Ha mozgolódni kezdenek, lépek. Megvédem a családot, akik befogadtak segítenek engem évek óta.