30. rész
Fekete Macska ledermedt, térdre rogyott és mereven maga elé bámult.
- Úgy látszik Plagg elmondta neki! - mondta Tikki.
Katicabogár társa mellé féltérdre ereszkedett, megfogta vállát:
- Fekete Macska! Én, sajnálom!
A fiú rá sem hederített a lányra.
- Mi a gond, szuperhőspáros?! Most a harc ideje van! - kiáltotta Lucille majd támadásba lendült.
Katicabogár elrántotta Macskát és hárított végül harcba elegyedett Lucille-al. Marinette tudta, hogy most társa nélkül kell boldogulnia amíg fel nem dolgozza a hallottakat.
Eközben Lucille szívében:
Teljes sötétség uralkodott Lucy körül, az orráig sem látott.
- Vajon hol vagyok? És hogyan jutottam el ide? - tanakodott.
Ijesztő hangokat hallott maga körül így óvatosan lépdelve kereste a kiutat. Elveszettnek és magányosnak érezte magát, hiányzott az apja Morgan és folyton Fekete Macskára gondolt.
- Bárcsak láthatnám még egyszer! - óhajtotta.
Ekkor egy kis kör alakú valami jelent meg előtte. Hasonlított Szirén tükrére ezért óvakodva közelítette meg. Abban a valamiben látta Macskát ahogy hatni próbált Lucille-ra vagyis őrá.
- Ezek szerint Halálfej átváltoztatott! - ismerte be Lucy.
Követte az eseményeket majd egy kis hangot hallott Katicabogár felől, Tikki volt az:
- Fekete Macskának meg kell ölnie őt, hogy felszabadíthassa!
Lucy-nak földbe gyökerezett a lába, egész teste remegett, próbálta visszafolytani a sírást.
- Hogy.......mi? Meg.......kell......ölnie! - alig bírt beszélni.
A szemei pedig a szenvedő, ledermedt Fekete Macskán megakadt. Eszébe jutott amit kwamija Nooroo mondott a férfinak akinek a fogságában van "biztos van más megoldás".
- Tehát Halálfej el akar tenni láb alól és egyuttal a hősöket is! - megvilágosodott.
Elhatározta, hogy amit csak tud megtesz azért, hogy segítsen Katicának és Fekete Macskának, de fogalma sem volt hogyan.
Katicabogár kezdett kifáradni a harcban:
- Fekete Macska!! Tudom hogy nehéz döntés előtt állsz, de KÉRLEK segítened kell!!
- Nem hall téged! - vigyorgott Lucille - ami azt illeti!
Hirtelen leállt a támadással.
- Fekete Macska! Végezz vele! - utasította Lucille.
Katicabogár karba tette a kezét, nevetségesnek találta, hogy a társa megtámadná őt.
Tikki felkiáltott:
- Marinette!! Fekete Macska most össze van zavarodva! A gonosz hatása alá kerülhet!!
Katicabogár alig hogy meghallgatta kwamiját, Fekete Macska támadásából kellett kitérnie.
- Csak nem gondoltad, hogy ártani tudna a kedvesének! - kacagta Lucille.
- Fekete Macska, térj észhez! - kérlelte Katica.
A fiú továbbra sem vette figyelembe Katicát, azonban megfogta a lány egyik kezét és a falhoz tapasztotta. Katicabogár meglepődött.
- Nem tudom megtenni... - súgta gépiesen.
- Fekete Macska?!
- Kell lennie valami más megoldásnak! Muszáj! - hadarta a fiú.
Katicabogár úgy érezte összeszorul a szíve.
- De ha csak így menthetem meg, akkor.........megteszem! - megremegett a fiú hangja.
- Ne, Macska! - mondta Katica.
- Mi folyik ott?! - kérdezte Lucille.
Lucille érezte, hogy bajban lesz ezért újabb támadásra szánta el magát.
- Ezúttal a fiút! - kapta az utasítást - végezni akar veled!
Lucille habozás nélkül rátámadt Fekete Macskára közben megparancsolta az akumáknak, hogy tartóztassák fel Katicabogarat. A rovarok sűrű felhőt alakítva körbefogták Katicát aki vadul kapálózva próbálta elhessegetni őket.
Fekete Macska továbbra sem tudta rávenni magát, hogy rátámadjon Lucy-ra. Hiába hitegette magát, hogy az ott nem Lucy mégsem tudott ártani neki.
Az egyik hárítást követően Fekete Macska a földre került. Lucille felemelte karját mire számtalan akuma gyűlt rá.
Végső csapást akart mérni a fiúra:
- Utolsó szó?
- Szeretlek! - felelte Macska.
Lucille lecsapott. Katicabogár kilátott egy pillanatra az akumák közül és úgy látta mintha Lucy szellem képében Fekete Macska segítségére sietett volna. Azonban a fiú a földön feküdt mozdulatlanul és Lucille ahelyett, hogy elvette volna Macska talizmánját ahogy Halálfej akarná, inkább felé közelít. Az akumák szétrebbentek.
- Most te következel!
Amint kimondta akumák százai repültek Katicára betemetve őt, mint sebesen folyó eső utáni iszap.
Katicabogár kétségbeesetten próbált menekülni, de hiába.
- Te leszel a biztosítékom! - mondta hűvösen Lucille.
- Fekete Macska! Ébredj! Adrien? Hallasz engem?
Lágy hang szólongatta a fiút. Fekete Macska szemhéja rezegve kinyílt. Egy hideg, sötét helyen találta magát. Lassan felült, szétnézett:
- Katica? Hahó?
Semmi válasz. Feltápászkodott, fegyverét a kezébe vette és elindult. Hirtelen havazni kezdett. Kinyújtotta kezét, hogy megérintsen egy hópelyhet. Azonban messze egy alakot vett ki. Közeledett felé. Ahogy egyre közelebb ért úgy lett egyre melegebb. Érezte, hogy felmelegszik testileg és lelkileg.
Egy rózsaszín pokrócot pillantott meg az ismerős hajzuhataggal, Fekete Macska fellélegzett.
Eltette fegyverét, szemben állt az alakkal, felsegítette:
- Lucy! - suttogta és csókot nyomott a lány ajkára - annyira örülök neked!
- Fekete Macska!
- Mi történt veled? Mi volt ez az egész? Ugye csak egy rossz álom?
- Fekete Macska!
- De a lényeg, hogy itt vagy biztonságban! És immár hazamehetünk!
- Adrien!!
Fekete Macska elhallgatott.
- Beszélnünk kell! - szomorúan kibökte Lucy.
Fekete Macska fülei is lekonyultak a lány határozott, szomorú hangjának hallatán. Érezte, hogy amit most hallani fog egyáltalán nem lesz kedvének való.
Ezalatt Halálfej egy másik helyiségből figyeli az eseményeket forgatagát.
- Mit művelsz, Lucille?! Fekete Macska eszméletlen, Katicabogár pedig a markodban van! Szerezd meg a talizmánjaikat!!! - utasította az akumatizált lányt.
- Ne szólj bele!! - kiáltotta Lucille.
- Hogy merészeled!! Nem beszélhetsz így velem, te kis....
- Emlékeztetnélek, hogy nincs hatalmad felettem! Lehet, hogy te adtad, de ÉN irányítom!! - vigyorgott Lucille.
- Áááááh! - üvöltötte Halálfej.
Mérgében ide-oda járkált a szobában. Egyre dühösebbé vált, eddig egyik csatlósa sem tudott ellene fordulni.
- Úgy gondolom hibát követtem el! Egyelőre várok utána beavatkozom! - elhatározta a férfi.
Sajnálom, hogy ilyen nehezen sikerült hoznom az új részt. Hamarosan vége lesz a sztorimnak és (tudjátok) egyre nehezebb hozni az új részeket.
Nehezen megy a befejezés.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro