Január 3. (Csütörtök)

Reggel nyúzottan ébredtem. Kilestem az ablakon és láttam, hogy esik az eső. Éljen a szürke január. Álmosan kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a ruháimat. Gyorsan felöltöztem utána kifésültem a hosszú sötét hajamat és lebattyogtam a lépcsőn. Nem voltam éhes, ezért reggeli nékül mentem a buszmegállóhoz. Időközben már nemcsak simán, hanem havas eső esett. Morogva vártam a buszt, ami viszonylag hamar odaért. Felszálltam és csodával határos módon találtam egy helyet. Azonnal megindultam oda, de megláttam, hogy Adrián mellett üres a hely. Akkor inkább állok, de mellé nem ülök le az holt biztos! Az egész utat végig álltam és amikor leszálltunk ő utánam szólt.
- Leila beszélhetnénk? - kérdezte Adrián.
- Nem, mert veled nincs mitől beszélnem! - vágtam dühösen a fejéhez és berohantam az épületbe. Egyenesen a mosdóba mentem. Blanka és Jenni épp bent beszélgettek, miközben a hajukat igazgatták, majd mikor megláttak engem az egyik fülkébe viharozni, utánam jöttek.
- Leila, mi a baj? - kérdezte aggódva Jenni.
- Sehmi - sírtam.
- Na, kicsi szívem gyere ki és mondd el, hogy mi a baj - kérte Blanka.
- Nihncs sehmi! Hagyjatok, most egyedül akarok lenni! - temettem a kezembe az arcom.
- Jaj, ne csináld már. Mi a baj?
- Adrián! - mondtam, majd jobban elkezdtem zokogni. - Mit csinált? Megverjem?! - kérdezte indulatosan Jenni. Felálltam a wc tetejéről és kinyitottam a fülke ajtaját. - Nem kell.
- Biztos? Ha valaki téged megbánt, az minket is! - nézett rám komolyan Blanka. Halvány mosollyal vettem tudomásul, hogy nekem vannak a legjobb barátnőim a világon.
- Tényleg nem kell - kerültem ki őket és megmostam az arcomat.
- Szerencse, hogy végzős. Legalább nem kell tovább nézned a képét - simította meg a vállam Jenni.
- Pontosan. Hm... mi lenne, ha ma délután elmennénk fodrászhoz? - vetette fel Blanka. Azonnal benne voltam. Egy kis változás úgysem árthat. Kimentünk a mosdóból és én elindultam az infó terembe.

««««««««««««««««««««««««««««««««

A nap szörnyen unalmas volt. Minden órán a téli szünet és Levi balesete volt a téma. A nap végén Blankával és Jennivel elindultunk a fodrászhoz. Gondoltam vágatok belőle és kérek egy kis világosabb melírt a hajamba. A végeredménnyel megvoltam elégedve, mert az eddig hátam közepéig érő lobonc helyett a lapockámig ért. Nekem tetszett. Ezután bementem a kórházba Levihez.

Levi

Egésznap egyedül döglöttem a kórteremben. Kezdtem itt unatkozni. Egyszercsak kopogtak, majd lenyomták a kilincset és belépett... Anya. Döbbenten néztem felé.
- Úristen, hogy nézel ki! - jött oda hozzám és leült a székre.
- Nem Miskolcon kéne lenned? - kérdeztem értetlenül. Anya megrázta a fejét és megfogta a kezem.
- A kisfiam az első. Apád?
- Be se dugta az orrát - morogtam.
- Jellemző. Hogy vagy?
- A körülményekhez képest jól, csak fáj a mellkasom.
- Nem értem, hogy lehet ilyen felelőtlen az apád! Figyelj Levi, én szívem szerint magammal vinnélek, de...
- De...?
- De apádnak több joga van hozzád, mint nekem - felelte szomorú mosollyal az arcán. Értetlenül meredtem rá. - Ezt nem értem. Hogy érted? - kérdeztem, de mikor szólásra nyitotta a száját valaki kopogott és Leila dugta be a fejét.
- Juj, elnézést - szabadkozott, de anya felállt és az ajtó felé ment.
- Semmi baj, már úgyis menni készültem. Vigyázz magadra Levi! - köszönt el anya és kiment. Leila kíváncsian nézett rám.
- Ő volt az anyukád? - jött beljebb.
- Mostmár semmiben se vagyok biztos - motyogtam.
- Miért?
- Hosszú. Mizu van veled? - tereltem és csak ekkor vettem észre, hogy valami változott rajta.
- Jó a hajad - dicsértem meg. Mosolyogva tűrte hátra az egyik melírozott tincsét. - Köszi - válaszolta.
- Mikor mehetsz haza? - ült le a székre, ahol pár perce még anya ült.
- Az orvosok azt mondták, hogy vasárnap végre hazamehetek, ha nem lesz semmi gáz.
- Apukád jön majd érted?
- Nem hiszem, miért? - néztem rá érdeklődve. Lassan rám emelte a kék szemeit és úgy válaszolt.
- Mert akkor megkértem volna a nagyszüleimet, hogy hazavigyünk téged. Csak ezért - felelte, mire én zavartan néztem a fehér takarót.
- Ez... - kerestem a szavakat. - Ez igazán kedves - fejeztem be a mondatot. - Ugyan, egy barátért bármit - mosolygott kedvesen. Ekkor megszólalt Leila telefonjából a Mad world. A lány elhúzta a száját és felvette. - Igen? Nem. Nem, a kórházban. Nem, én jól vagyok csak látogatóba jöttem. Levi. Balesete volt szilveszterkor. Igen. Jó megyek, de a hétvégén nem veszem fel azt a borzalmat! Nem! Anya, értsd már meg, hogy nem veszem fel azt a ruhát! Tudod mit, majd otthon beszélünk - nyomta ki a telefonját. Csendben néztem a bánatos lányt.
- Miért ez a csengőhangja?
- Mi? - kapta fel a fejét.
- A Mad world. Miért ez a csengőhangja anyukádnak? - pontosítottam, mire gondolkodni kezdett. Türelmesen vártam a válaszát.
- Mert egy őrült világban élek, ha a szüleimről van szó - felelte egyszerűen. Bólintottam jelezvén, hogy értem. Beállt a kínos csönd, amit én törtem meg azzal, hogy erősen kezdett szúrni a mellkasom. Leila rémülten nézett rám.

Leila

Levi a mellkasához kapott és a levegőt kapkodta.
- Levi, mi van veled?!
- Nehm khapohk lehvehgőht! Szhúr ah mehllkahsohm! - válaszolt zihálva, mire felpattantam a székről és kirohantam orvost hívni. Amint találtam egyet ledaráltam Levi fájdalmát és utána rohantam. Nekem kint kellett maradnom. Sokáig vártam, míg kijött a doki.
- Jól van a barátod, most jelenleg alszik. Hagyd pihenni - ment el a doki. Mély sóhaj kíséretében mentem ki a kórház épületéből. Remélem nem lesz semmi baja.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon minden rendben lesz Levivel? És mire gondolhatott Levi anyukája?

By: M.