Január 1. (Kedd)

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Kómás fejjel vettem fel.
- Leila, kibaszott gyorsan gyere a kórházba!! - szólt bele idegesen Albi.
- Mi van? - ültem fel értetlenül.
- Levi bent van!
- Micsoda?!
- Majd itt elmondom - mondta, majd ledarálta a címet és lecsapta. Gyorsan kipattantam az ágyból és felkaptam a ruháimat és lerohantam a lépcsőn. A nagyiék lent reggeliztek.
- Hova sietsz? - kérdezte a papi.
- Levi kórházban van - vettem fel a kabátomat.
- Elvigyünk? - állt fel a nagyi, mire én hálásan néztem rá. Ők is felöltöztek utána együtt mentünk a kórházba. Bent a recepción azonnal megkérdeztük, hogy hol van, mire elmondták. Elmentünk a lifthez és felmentünk a másodikra. Már a folyosó végéről láttuk a többieket. Azonnal odafutottam hozzájuk.
- Mi történt vele? - kérdeztem azonnal.
- Hajnalban elütötte egy autó - válaszolt Albi.
- Jaj ne! - temettem az arcomba a kezem.
- Miattam ütötték el, mert tőlünk ment el akkor! - néztem fel kétségbeesetten.
- Nem a te hibád - ölelt át a nagyi.
- De ha mégis?
- Higgy nekem, hogy nem miattad van itt.
- A szülei itt vannak? - érdeklődött a papi. Albi szemforgatva rázta meg a fejét.
- Nem, de nem is voltak itt.
- Milyen szülők az ilyenek? - fújtatott idegesen a nagyi. - Olyanok, mint az enyémek - dünnyögtem, mire a papi összehúzott szemmel nézett rám.
- Ez nem igaz - suttogta a fülembe a nagyi. Sóhajtva ültem le az egyik székre. - Bűntudatom van - néztem Albira. - Hé, ne emészd magad. Minden rendben lesz. Remélem - próbált vigasztalni Albi. Ekkor Levitől kijött egy orvos. Mindenki azonnal lépett hozzá és kérdésekkel bombáztuk.
- Elég! Nem tudok egyszerre válaszolni minden kérdésre! Na, először is melyikőtök Leila? - kérdezte, mire én sután felemeltem a kezem.
- A te nevedet ismételgette folyton. Menj be hozzá - mosolygott rám a doki, én pedig elindultam be. Becsuktam magam mögött az ajtót és közelebb léptem Levihez. Csukott szemmel feküdt az ágyon és valamit motyogott. Leültem az ágy melletti székre és őt figyeltem.
- Sajnálom, Levi - mondtam neki.
- Nem a te hibád - suttogta erőtlenül. Rögtön felkaptam a fejem. A szemeit lassan kinyitotta és rám nézett.
- Pedig miattam vagy itt! - ráztam meg a fejem bánatosan.
- Ez nem igaz, Leila - suttogta.
- De, mert ha nem mentél volna el akkor talán nem ütöttek volna el téged - álltam fel a székről.
- Ne menj el! Kérlek - nézett rám szomorúan. Lehajtottam a fejem és visszaültem.
- Nem értem miért nem jöttek be a szüleid - ingattam a fejem.
- Apa biztos józanodik - forgatta meg a szemeit. - És anyukád? - kérdeztem, de ő a takaróját kezdte szuggerálni.
- Megint beletenyereltem valami családi dologba? - kezdtem tördelni a kezeimet.
- Mondhatni.
- Akkor ne mondd el. Sajnálom.
- Nem nagy ügy, csak anya megelégelte apa viselkedését és lelépett még a szünetben.
- De téged miért nem vitt magával?
- Mert akkor másik suliba kellett volna menjek és én azt nem akarom. Én inkább itt maradtam apával - vont vállat. Szomorúan tettem a kezem az ő kezére. Keserű mosollyal nézett rám. Valamilyen szinten átéreztem a helyzetét. Csak nem hiszem, hogy egymástól válnának el anyáék, hanem esetleg tőlem.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövid rész! Levi él és felfedett egy kis apróságot a szüleivel kapcsolatban. Vajon igaza lesz Leilának azzal kapcsolatban, hogy esetleg megválnak tőle a szülei? A véleményeket várom kommentbe és építő kritikát szívesen fogadok :)

By: M.