Szeptember 10. (Kedd)

Reggel boldogan ébredtem fel. Hihetetlen, hogy együtt járok Albival, a bátyám legjobb haverjával. Érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem izgatott. Legalább most legyek boldog, akármeddig is tartson az! Gyorsan kivettem pár ruhát a szekrényből és elkezdtem felöltözni. Mikor kész voltam reggeli nékül indultam volna ki, de Levi utánam szólt. - Reggelizni én fogok?
- Te már így is eszel, suliban tali - rohantam ki az ajtón. Kimentem a kapun és siettem volna a suliba, de Albiba ütköztem. - Hova ilyen sietősen Lele? - kérdezte mosolyogva.
- Sehova - tagadtam gyorsan. Albi közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de elfordítottam a fejem, ezért a csókból puszi lett. Ezt még párszor eljátszottam, de végül kapott egy csókot. - Mehetünk, hölgyem? - érdeklődött komolyan, de látszott rajta, hogy menten elröhögi magát.
- Mehetünk, uram - feleltem komolyan. Pár másodpercig bírtuk, de aztán mindkettőnkből kitört a nevetés. A suliig sokat beszélgettünk, majd bementünk a terembe. Albi a helyére ment én pedig a padja mellett álltam. - Túl messze vagy - nyöszörögte, majd a derekamnál fogva húzott az ölébe. - Sokkal jobb - suttogta a fülembe, majd belepuszilt a nyakamba, amitől libabőrös lettem.
- Mit látnak a szemeink? Csak nem Allét látjuk? - vigyorgott Ákos. - Vagy Lebit - mosolygott Ági is.
- Mik ezek a hülye ship nevek? - nevettem el magam.
- Hőőőő, nem hülye ship nevek! Hanem kreatívak - okoskodott Ákos.
- Jól van, bocsánat - hajtottam a fejem Albi vállára. A két fiú biccentett és leültek a helyükre. - Sziasztok - köszönt Kornélia a terembe belépve. Akik bent voltunk meg sem mukkantunk. A lány szomorúan sóhajtott és leült egy szabad géphez.
- Kicsit sajnálom - suttogtam Albinak.
- Tudod milyenek a cigányok - válaszolt ő is suttogva. Persze, apa azt mesélte, hogy mikor a nagyija kislány volt, akkor egy cigány kitépte a fülbevalóját a füléből. Persze nekem ezért nem lehetett fülbevalóm, de nem igazán bánom már. Csak kicsiként tűnt valami nagy különlegességnek. - Igen, tudom - sóhajtottam. Csengetéskor mindenki leült a helyére és csendben vártuk Bácskait. Pár perccel csengetés után toppant be a tanár úr. Bemutatkozott Kornéliának, majd elkezdődött a tizedikes anyag. Infó után átmentünk nyelvtanra. - Nyugi, Nógrádi nem fog megenni - simogatta a hátamat nyugtatásképp Albi.
- Tudom, de akkor is rettegek! Mi van ha feleltetni akar a tavalyi anyagból? Vagy pedig rögtön az új anyagból akar vallatni? - idegeskedtem, aminek meg lett a hatása, mert hirtelen kirohantam a teremből egészen a lány wc-be, ahol kiadtam magamból a kisboltban vásárolt fánkomat.
- Jól vagy, Leila? - hallottam Kornélia hangját. - Persze, csak... beeeh - öklendeztem újra. Mikor végeztem lehúztam a wc-t, megtöröltem a számat és kimentem a fülkéből. Kornélia aggódva nézett rám.
- Biztos, hogy minden rendben?
- Persze, de miért jöttél utánam?
- Aggódtam, ahogy a többiek is, csak ők nem mertek utánad jönni. Nem tudták, hogy miért rohantál ki. Figyelj, én nem akartam hallgatózni, de hallottam, hogy mennyire ideges voltál a tanártól és lehet ezért lettél rosszul - magyarázta, mire én elgondolkodtam ezen. - Talán igazad van - néztem rá. Halványan rám mosolygott. - Gyere, mosd meg az arcod, mert sápadt vagy - tanácsolta, mire tettem amit kért. Megmostam az arcom, kiöblítettem a szám és visszamentünk a terembe.
- Jól vagy, Lele? - kérdezte aggódva Albi.
- Igen, csak felidegesítettem magam és ezért rosszul lettem egy kicsit.
- Már megijedtem, hogy valami komolyabb baj van - ölelt magához. Ekkor belépett Nógrádi. - Mindenki üljön le! - nézett körbe, majd a tanári asztal mögé állt. Kezdetét vehette az első normális nyelvtan óra. Remek. Az órán szerencsére nem piszkált Nógrádi, ezért meg is nyugodtam. Nyelvtan után olasz kultúra következett. A szünetben Albival lementünk a büfébe. Ő vett magának egy szendvicset és egy mirindát, én meg egy pizzás csigát és egy pepsit. Már a pénzért kutattam a pénztárcámban, de Albi megelőzött és egy papírpénzt adott a büfés néninek.
- Ezt nem kellett volna - csóváltam a fejem és a soron kívül oda akartam neki adni az árát, de nem fogadta el.
- Ne csináld már! - nevetett. - Nem kell visszaadnod. Figyelsz te rám? - nevetett mégjobban, mikor már a zsebébe akartam beletuszkolni a pénzt. - Igen, figyelek, de ne mozogj már! Nem tudom beletenni a pénzt - nevettem fel. - Nem is fogod - mosolygott rám, majd megcsókolt, amit viszonoztam. - Havasi és Varga! Az iskolán kívül romantikázzanak! - szólt ránk Török, aminek hatására mi szétrebbentünk. Vörös fejjel spuriztam fel az emeletre. A folyosón Albi elkapta a karomat és magához ölelt, miközben a hajamba puszilt.
- Délután nincs kedved elmenni valahova?
- De - mosolyogtam fel rá. - És hova menne a kisasszony?
- Fagyizni?
- Rendben, de most siessünk órára - puszilta meg az orromat és elindultunk a terembe. Bent leültünk a helyünkre és csendben vártuk a tanárt. Pontban csengetéskor lépett be a terembe Rossi tanár úr.

««««««««««««««««««««««««««««««««

A nap hamar eltelt. Infó után Albival kézenfogva mentünk ki az épületből, hogy menjünk fagyizni. Egész úton beszélgettünk és nevettünk. Mikor odaértünk az egyik fagyizóhoz beálltunk a sorba. - Szeretnélek, majd bemutatni anyának és Andynek - nézett le rám.
- Jó és mikor?
- Holnap?
- Öhm, rendben van - néztem fel rá vegyes érzelmekkel, mert örültem, de féltem is, hogy vajon mit fognak gondolni rólam. - Hahó, milyet kérsz? - legyezte a kezét az arcom előtt. Pislogtam párat és felnéztem a kínálatra. - Csokis meggyet kérek - mondtam végül. Mikor megkaptam Albi is kikérte a sajátját (pisztáciásat kért), majd elindultunk sétálni.
- Kicsim, fagyis az orrod - mosolygott rám Albi, én meg meglepetten néztem rá. - Mi van? - kérdezte értetlenül Albi. - Semmi, csak most először becéztél - mosolyogtam fel rá. Ezen ő is elmosolyodott, majd egy szalvétával letörölte az orromat. - Tudom - felelte.
- Albi, szeretném visszafizetni - néztem fel rá komolyan.
- De mondtam, hogy nem kell - simította meg az arcomat. - De én kifejezetten szeretném.
- Tudod, mit? Ha elkapsz, akkor elfogadom, de ha nem, akkor nem fogadom el - mondta mosolyogva, majd futásnak eredt. Értetlenül meredtem rá, majd utána futottam. Mire az utca végére értem, addigra ő már messze járt. Esélytelen, hogy utolérjem, de azért megpróbáltam. Legnagyobb sajnálatomra a fagyimnak búcsút intettem, de csak az lebegett előttem, hogy utolérjem. Hiába futottam, nem értem utol. Futás közben a levegőm beszorult és nem kaptam levegőt. Megálltam, hátha jobb lesz, de semmi. Albi az utca végén megállt és visszanézett rám. Térdre rogyva kapkodtam tovább a levegőt.

Albi

Lele hirtelen a földre rogyott.
- Lele! - futottam vissza hozzá. Mire odaértem annyit láttam, hogy a levegőt kapkodja és hörög. Azonnal elővettem a telefonomat és hívtam a mentőket. - Jó napot a barátnőm rosszul van! - hadartam le a diszpécsernek. Mondta, hogy sietnek és lerakta. - Kicsim, nyugodj meg - simogattam a hátát. Nem tudtam mit csináljak. - Ahlbih, nehm khahpok lehvehgőht! - nézett rám sírva.
- Mindjárt itt lesznek a mentősök - próbáltam nyugtatni, de nem tudtam. Öt perccel később megjött egy mentőautó. Két férfi szállt ki az autóból és Leléhez mentek. Kérdeztek tőle pár dolgot, majd betették a mentőkocsiba. Én is beszálltam és elindultunk a kórházba.

««««««««««««««««««««««««««««««««

Idegesen járkáltam fel, s alá a folyosón. - Csak ne legyen semmi baja neki! - túrtam a hajamba. Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Elővettem a zsebemből és megnéztem ki hív. Andy. Nagyot nyelve vettem fel.
- Igen?
- Mi van veled, öcskös? Ott hagyott a csajszi?
- Nem, csak rosszul lett és most kórházban vagyunk. Nem tudom mi van vele - panaszoltam el neki.
- Mik voltak a tünetek? - kérdezte komolyan. - Nem kapott levegőt, szinte kapkodta és hörgött - válaszoltam. A vonal végéről néma csend, majd megszólalt. - Öcsi, a barátnőd... - kezdte, de ekkor jött ki az orvos Lelétől. - Bocs, de le kell tennem. Szia - tettem le és az orvosra figyeltem. - Hogy van a barátnőm?
- Mos már jobban van - nézett ránk (Lele nagyszüleire, Levire és rám).
- Mikor mehet haza? - kérdezte Lele nagyija. - Egy éjszakára bent tartjuk megfigyelésen, ezért már holnap haza is mehet. Viszlát - ment el. Mi pedig bementünk hozzá. Mikor megláttuk rémülten néztem rá a kisírt szemeit látva. - Mi történt? - kérdeztem rémülten.
- Semmi - törölte meg a szemeit.
- Leila, drágám mondd el, hogy mi a baj - kérlelte a papája. Lele mély levegőt vett. A szemem sarkából láttam valamit az asztalon. Rögtön összeállt a kép. - Asztmás vagy - mondtam. Ő csak lehajtotta a fejét.
- Igen és nem táncolhatok annyit, mint régen. Nem futhatok annyit, mint eddig. Szinte semmi sportot nem űzhetek intenzíven és ha ez nem lenne elég, az állat szőr is elősegítheti a rohamokat  - nézett ránk könnyezve. Szó nélkül odamentem hozzá és leültem az ágya szélére.
- Semmi baj. Túléled - suttogtam neki, miközben a kézfejét cirógattam.
- Igaza van. Nem halsz bele, ha nem táncolsz annyit - szólalt meg Levi is.
- Ahj, rendben - hajtotta le szomorúan a fejét. Nem mondtam semmit, csak megöleltem. A lány azonnal viszonozta. - Nagyon szépek vagytok együtt - szólt a nagyijuk. Mosolyogva néztünk rájuk. - Köszi, nagyi - mosolygott Lele. Még egy kicsit bent voltunk, majd kimentünk és hagytuk pihenni. Leviék nagyszülei hazavittek engem utána elmentek vissza a kórházba. Halkan mentem be a házba.
- Hogy van a csajod? - kérdezte rögtön Andy. - Asztmás és kicsit kikészült, mert nem táncolhat úgy, mint eddig.
- Sajnálom.
- Én is - indultam fel az emeletre. A szobámból vittem magammal egy boxert és bementem a fürdőbe letusolni. Fürdés után felvettem a boxeremet és bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra és Lelén járt az eszem. Erős lány, idővel jobban lesz.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.