Szeptember 30. (Hétfő)

„ - Ki az? - kérdezte zihálva.
- Csak én vagyok az. Levi - nyitottam be, de kikerekedtek a szemeim a döbbenettől. ”

Levi

- Te meg mi a bánatot csinálsz?! - akadtam ki, de a látványtól elfogott a rosszullét. A falnak támaszkodtam, de így is elájultam.

Timi

- Levi! - szóltam neki és megpróbáltam felállni. A combom és a csuklóim nagyon fájtak. Odamentem hozzá és leguggoltam mellé. A fájdalomtól könnyezni kezdtem. Megpróbáltam felsegíteni Levit, de nem ment. - Laci! - kiabáltam a nevelő apámnak. Azonnal feljött, de rémülten nézett rám, majd a földön fekvő fiúra.
- Megölted?
- Mi? Nem! Csak elájult... - néztem rá, mire ő felsegítette és átvitte egy szabad szobába. - Nem értem miért teszed ezt magaddal, Timi.
- Nem is kell megértened - vontam vállat és leültem az ágy szélére.
- Hozok valami kötszert - ment ki. Fájdalmasan néztem a vérző csuklóimra és a combomra.
- Miért teszed ezt magaddal? - kérdezte halkan Levi. Felé kaptam a fejem. Aggódva nézett rám.
- Hogy inkább kint fájjon, mint bent - válaszoltam szomorúan. - Mondhattad volna, hogy mit csinálsz, mert akkor nem mentem volna be. Nem bírom a vért - ült fel és kerülte a véres testrészeim látványát. - Ne haragudj, Levi. De nekem ez már sok! Sorra kapom az üzeneteket attól a szeméttől és már félek! - temettem az arcomat a kezeimbe. - Hé, ne félj! Itt vannak a szüleid meg a testvéreid is.
- Tudom, de nem mertem nekik elmondani - sóhajtottam, Laci pedig ekkor lépett be. - Ehj, te lány - jött hozzám, hogy be fáslizzon. Mikor velem végzett, Levihez lépett.
- Jól vagy?
- Igen, csak nem bírom a vért - Laci erre nem tudott mit mondani, csak meg veregette a vállát és magunkra hagyott. - Sajnálom, hogy látnod kellett.
- Nem para, de többet ne vagdosd magad, kérlek. Ha másért nem is legalább miattam ne.
- Jól van és tényleg bocsánat - öleltem meg. - Semmi baj - ölelt át ő is. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Olyan jól esett a közelsége.
- Timi - suttogta Levi.
- Hm?
- Nem fáj a derekad? Eléggé természetellenes pózban vagy. Na várjál - fogta meg a derekamat és az ölébe húzott. Vörös fejjel néztem rá.
- Csak nem zavarba jöttél? - mosolyodott el.
- Uhm, nem - válaszoltam, mire elnevette magát.
- Ne nevess ki! - durciztam be.
- Bocsánat, Timike - kezdett csikizni, mire én visítva dőltem hátra, Levi pedig tovább csikizett. - Ne! Hagyd abba! - nevettem.
- Pedig jó hallani ha a nevetsz - nevetett ő is.
- De én utálom! - vihogtam és ekkor kezdődött a rémálmom, mert nevetés közben röfögni kezdtem. Azonnal befogtam a számat.
- Timi már megint röfögsz? - jött a szobába nevetve Móni. - Ó, szia Levi - köszönt a fiúnak. - Heló - köszönt a nővéremnek Levi.
- Szerintem nem ártana ha mennél. Szia, Levi! - segítettem fel az ágyról és kitoltam az ajtón. - De Timi!
- Szia, Levi! - csuktam be az ajtót.
- Sajnálom húgi - nézett rám bocsánat kérően Móni. - Sokra megyek vele - dünnyögtem és átmentem a saját szobámba. Mostmár tuti, hogy semmi esélyem sincs Levinél.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövid rész! Timi vagdosta magát és ezt látta meg Levi.

By: M.