Szeptember 11. (Szerda)

Albi

A mai nap egy ismerősöm miatt úgy el lett baszva, mint a hét szentség!
Reggel úgy keltem ki az ágyból, mint a mosott szar. Megdörzsöltem az arcomat és kibújtam a kényelmes ágyamból. Lelét ma engedték ki a kórházból. Ettől vidámabb lettem és a szekrényemhez battyogtam kivenni a ruháimat. Felöltöztem, a hajamat beállítottam és lementem reggelizni. Ettem egy szendvicset utána elindultam a suliba. Út közben Lelén járt az eszem. Mennyire szeretem! Mire a buszmegállóhoz értem megláttam egy nem kívánt személyt.

- Sziaa, Albii! - rohant hozzám, hogy megöleljen. Én el akartam lökni magamtól, de folyton visszajött.
- Hagyjál már Barbi! Barátnőm van!
- De én jobban szeretlek, mint az a kis csitri! Higgy nekem, Albus - nézett rám boci szemekkel. - Ez engem nem érdekel - léptem hátrébb, de megfogta a vállam és megcsókolt.

Leila

Már haza felé tartottunk a nagyiékkal. Végre elhagyhattam a kórházat. Idővel rájöttem, hogy igazuk van és az asztmám nem a világ vége. Otthon boldogan szálltam ki a kocsiból és bementem a szobámba. Majd csak holnap megyek suliba. Bekapcsoltam a netet a telefonomon és épp írni akartam Albinak, de láttam egy üzenetet Gergőtől. Gyanútlanul megnyitottam. Bár ne tettem volna.

Gergő: Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de a barátocskád, nem szeret téged igazán. Ezt a képet is csak azért küldöm, mert te nem egy ilyen srácot érdemelsz meg, hanem sokkal jobbat, aki nem csal meg téged.

Először könnyeztem, majd hangosan zokogni kezdtem. - Hogy tehetted, te rohadék! - üvöltöttem sírva, majd az ágyamra feküdtem és a párnába fúrtam a fejem. Miért van az, hogyha boldog vagyok valakivel, akkor annak meg kell csalnia engem?! MIÉRT?! Egész nap a szobámban bőgtem. A nagyiék kezdtek értem aggódni. Hiába akartak bejönni, kiküldtem őket, hogy egyedül akarok maradni. Délután mikor Levi hazaért rögtön hozzám akart bejönni. - Leila, mi a baj? - nyitott be. - Semmi, hagyj békén! Egyedül akarok maradni - sírtam.
- De Leila - jött beljebb.
- Levi, hagyjál már békén!! - szóltam rá erélyesebben. A bátyám kissé rémülten nézett rám, majd kiment. Egyedül sírtam tovább. És én még szerettem, ezt a szemetet!

««««««««««««««««««««««««««««««««

- Ezt tette?! - kérdezte tágra nyílt szemekkel Francesca, az olasz levelező társam. - Igen, de nem tudom mivel érdemeltem ki. Talán az a lány szebb? Vagy egészséges? - töröltem meg a könnyes szemeimet.
- Nem tudom. Biztos van erre valami magyarázata.
- Mire?! Arra, hogy megcsalt?
- Jó, ezt visszaszívom - húzta el a száját az olasz barátnőm. Ekkor pittyent egyet a messengerem. Albi írt.
- Emlegetett szemét.
- Írt?
- Igen.
- Mit? - érdeklődött, mire én megnyitottam. - Khm „Szia, kicsim! Levi mesélte, hogy valami baj van, mert mióta hazaértél azóta sírsz és ki sem moccansz a szobádból. Mi a baj? A kórházban volt valami?” Még van bőr a képén megkérdezni, hogy miért vagyok kibukva! Megáll az eszem - dühöngtem. - De legalább rád írt és nem az van, hogy tudomást se akar venni rólad.
- Jó ez igaz, de akkor is fáj.
- Elhiszem - felelte Fran és ebben a percben kinyílt a szoba ajtaja és egy csinos nő lépett be rajta. - Francesca, gyere vacsorázni.
- Megyek, anyu - nézett az anyukájára, majd vissza hozzám. - Mennem kell, majd még beszélünk. Szia, Leila!
- Szia, Fran - köszöntem el és a videochat véget ért. Megnéztem az üzeneteimet. Volt 21 olvasatlan üzenetem, 5 nem fogadott hívásom messengeren, 12 nem fogadott hívás telefonon és 4 sms. Albi aztán tényleg elakar érni, mert ezt mind ő hagyta. A netet kikapcsoltam, a telefonomat meg lenémítottam. Eldőltem az ágyon és néztem ki a fejemből.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövidebb rész! Leila nem élvezhette tovább a boldogságot 2 és fél napnál tovább, de vajon megtudják beszélni vagy már nem lesz több Alle/Lebi?

By: M.