Szeptember 14. (Péntek)

Reggel mosolyogva ébredtem fel. Tegnap sikerült kibéküljek Levivel és emiatt nagyon boldog voltam. Kikeltem az ágyból, felöltöztem utána a fürdőben elvégeztem a reggeli rutinomat, majd a szobámban felkaptam a táskámat a földről és leszaladtam a konyhába. Csináltam ott egy szendvicset, amit elcsomagoltam és elindultam a buszmegállóba. Ezúttal Albi nem volt ott. Így egyedül álldogáltam, míg megjött a busz. Felszálltam rá és leültem egy szabad helyre. Már épp becsukódtak az ajtók, amikor Albi rohanó alakját megláttam.
- Várjon meg! - kiabálta, de a buszsofőr nem hallotta meg és elindult. A fiú pedig a busz után kezdett sprintelni, hogy a következő megállóban feltudjon szállni a járműre. Visszatartott lélegzettel figyeltem őt az ablakon keresztül. Látszott rajta, hogy kapkodta a levegőt, de azért sem állt volna meg pihenni egy kicsit. A busz időközben megállt a következő megállónál. Albi pedig rögtön felugrott a járműre és a sofőrrel kezdett vitatkozni.
- Nehm hallohtta, hohgy khiabáltahm, hogy állhjon mehg?! - kérdezte lihegve a fiú.
- Nem hallottam.
- Éhs ahzt sehm láhtta, hohgy sprihntehlek? - támaszkodott a térdeire mélyeket lélegezve, hogy szabályozza a légvételt.
- Nem téged figyeltelek és most ülj le különben kiraklak és futhatsz még egy kicsit a busz után - felelte mogorván a sofőr, mire Albi dünnyögött valamit és megindult felém. - Hát ez hihetetlen! - ült mellém. Csendben hallgattam, hogy reggel elaludt és hiába rohant az a bunkó (nem egészen így fejezte ki, de az nem volt szalonképes) buszsofőr tuti, hogy látta csak kiakart vele szúrni (ezt sem így fejezte ki). Mire megérkeztünk a sulihoz, addigra gazdagabb lett a káromkodási szókincsem. Albival együtt léptünk be a suli ajtaján és egyből a termünk felé vettük az irányt. Az első óra matek volt. Péntekenként annyi szerencsénk van, hogy csak öt óránk van. Szerencsére. Leültem a helyemre Kamilla mellé. A fülhallgatójával a fülében rázta a fejét, tehát zenét hallgatott.
- Mit hallgatsz? - kérdeztem, de nem felelt, mert tovább hallgatta a zenét.
- Hahó, Mili! - fogtam meg a vállát, mire rémülten nézett rám. - Jujci, bocsi, Leila. Mit mondtál?
- Azt kérdeztem, hogy mit hallgatsz - mosolyogtam rá, mire odaadta az egyik fülhallgatóját, hogy bele hallgassak. Valami koreai szám szólt belőle. - BTS Fake love - válaszolt a fel nem tett kérdésemre a barátnőm. Bólogatva adtam neki vissza. Nem az én világom a K-Pop. Csengetéskor bejött Bebesi tanárnő. Felírt néhány feladatot a táblára és nekünk azt kellett megoldani. Először Lacit hívta ki, aki harmincöt(!!!) percig állt kint a táblánál.
- Jól van, Lacikám ülj le a helyedre, mert úgysem leszünk fiatalabbak - küldte a helyére a tanárnő, mire Dani hátulról megszólalt. - Khm a tanárnő már biztosan nem - köhhintette, mire belőlünk kitört a röhögés. A tanárnő mit sem törődve az órából hátralevő idővel felkapta a cuccát és sértetten kivonult a teremből. - Ez azért elég gonosz volt, Dani - csóválta meg a fejét Petra. - De te is nevettél rajta - mutatott a szőke lányra. Megráztam a fejem és közbe léptem.
- Petra úgy értette, hogy most biztosan megbántottuk ezzel a tanárnőt és lehet, hogy a következő órán vért fog izzasztani velünk, annyira meg fog szívatni minket - magyaráztam el neki, mire Petra vadul bólogatott.
- Mi már ismerjük annyira Bebesit, hogy tudjuk ez lesz a sorsunk, amit Lele mond - állt be a beszélgetésbe Albi is. - Aham - ennyit mondott, majd kiment a teremből.
- Ha miatta fogunk szívni én lerendezem suli után - morogta Milán.
- Hé! Senki sem fog megverni senkit! - szólt Milánra Levi. Az érdekfeszítő beszélgetésnek a csengő vetett véget. Mi pedig mindannyian rohantunk tesire, mert teljesen kiment a fejünkből, hogy a második óra tesi. Az öltözőben vihar sebesen átöltöztünk utána kimentünk az udvarra.
- Na lányok, mivel még tart a szép idő így mi lenne, ha futnátok öt iskolakört? - csapta össze a tenyerét a tanárnő, mire mi vad tiltakozásba kezdtünk. - Ez nem kívánságműsor tehát nyomás! - fújta meg a sípját, mire mi futni kezdtünk. Személyszerint én egész jól bírtam, hála a táncolásnak. Mire végeztünk az öt körrel addigra már a lányok többsége a halálán volt.
- Gyerünk lányok, melegítsetek be szépen - szólt ránk a tanárnő. Pár pillanatra a fiúk felé pillantottam és irigykedve figyeltem, ahogy ők vidáman fociztak. Ez nem fair. Miután bemelegítettünk a tanár megfújta a sípját és elküldött minket egy "vége az órának, egészségetekre" mondattal. Gyorsan elrepült a tesi óra. Tesi után az olasz terembe mentünk. Voltak akik a terembe maradtak a szünetre, de olyanok is akadtak, akik kimentek az udvarra. Kami és én az előbbiek táborát erősítettük, míg az utóbbiakét Levi, Albi, Patrik és Ati. Egész szünetben beszélgettünk Kamillával. A hétvége volt a téma. Bővebben a pizsi parti. Már mindketten alig vártuk a délutánt. Csengetéskor bejött Rossi tanár úr és első körben fordítottunk. Olasz után biosz jött utána pedig egy osztályfőnöki, ahol le lettünk szidva.
- Gyerekek, Bebesi tanárnő mesélte, hogy mi volt matek órán! Dani, hogy képzelted ezt? - nézett a szemüveges fiúra, aki csak megvonta a vállát.
- Hát a fantáziámmal tanár úr - felelte egyszerűen, mire páran kuncogtak ezen. - Hétfőn bocsánatot kérsz a tanárnőtől!
- Oké.
- Talán rendben!
- Bocs...
- Talán bocsánat!
- Oké.
- Mondtam már, hogy talán rendben! - vitatkozott az oszi Danival.
- Jól van, tancibá' - vigyorgott Dani, mire mi próbáltunk nem hangosan felröhögni.
- Dani, kihúzod a gyufát - nézett szigorúan a fiúra, de nagyon látszott, hogy mi vagyunk az első osztálya szegénynek. - Messze még a tanév vége.
- Hát az biztos - biccentett Faragó, mi pedig eddig bírtuk röhögés nélkül.
- Gyerekek, gyerekek ez nem lesz így jó - csóválta a fejét Faragó.
- Tetszik kérni nyugtatót? - érdeklődött Patrik, mire mi már fuldokoltunk a nevetéstől. Hihetetlen egy osztályfőnöki volt az is biztos.

««««««««««««««««««««««««««««««««

Délután izgatottan pakoltam be a táskámba. Még sosem aludtam az egyik barátnőmnél. Mondjuk nekem még igaz barátaim se voltak... Na mindegy, de valahogy itt minden más. Jó értelemben. Mikor bepakoltam a hétvégére a ruháimat lebaktattam a lépcsőn. Már az ajtót nyitottam volna, amikor anya hangját hallottam a hátam mögül.
- Hova készülsz, Leila? - kérdezte, mire lassan megfordultam. Szigorúan nézett rám és karba tett kézzel. Ajjaj!
- Kamillához. Tudod, megengedtétek, hogy a hétvégén ott legyek náluk - feleltem. - Igen, de aztán mondtam, hogy mégsem tudsz menni hozzá, mert ma fontos vendégek jönnek.
- Mi?! Ilyet nekem nem is mondtatok!
- Dehogyisnem. Tegnap mondtam, sőt te még mondtad is, hogy, jó persze - mondta anya.
- Kérlek anya! Legalább most hadd menjek el! Utána ha lesz ilyen itt maradok - könyörögtem, de ő csak a fejét rázta. - Utállak! - üvöltöttem az arcába és felrohantam a szobámba. Az ajtót persze jól becsaptam magam mögött. A táskámat ledobtam a földre és az ágyamra borultam. Nem hiszem el, hogy megszegték az ígéretüket! A telefonomat a kezembe vettem és ráírtam Kamira.

Leila: Szia, ne haragudj, de nem fogok tudni menni :(
Kami: Szia, de miért?!

Erre nem tudtam mit írni. Mondjam el az igazat? Vagy hazudjak? Nehéz kérdés. Inkább a könnyebbik megoldást választottam.

Leila: Nem érzem jól magam. Fáj a fejem és azt hiszem lázas vagyok...
Kami: Jaj, akkor jobbulást :) Remélem hétfőn jössz susuba :))
Leila: Susu???
Kami: Suli XD
Leila: Ja, oké. Szia

Nem vártam meg a válaszát, hanem kikapcsoltam a netemet és tovább feküdtem az ágyban.

««««««««««««««««««««««««««««««««

Este anya benyitott a szobámba.
- Lenyugodtál?
- Nem és ezek után ne várd el, hogy lefogok menni oda! - néztem rá szikrázó tekintettel. Egy ideig farkasszemet néztünk utána megindult a szekrényemhez és kivett egy világoskék egybe ruhát.
- Vedd fel - tette az ágyamra a ruhát, de nem mozdultam. - Idefigyelj Leila! Ez egy nagyon fontos vacsora, amin neked is részt kell venned! - kezdett el vitázni anya. - De én nem fogok oda lemenni, nem érted?! - álltam fel, hogy vele egymagasságban legyek.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz, de te is lefogsz jönni vacsorázni, akár tetszik, akár nem! - szorította meg a karomat anya. - Akkor sem megyek! Kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok kezdeni ott lent nélkülem - mosolyodtam el a végére. Anya ezt nem értette, de nem is baj. Az a lényeg, hogy én tudtam.

««««««««««««««««««««««««««««««««

Este lent ültünk a vacsora asztalnál négyen. Anya, apa, apa főnöke és én.
- Hogy megnőtt a lányod, Nándi - nézett elismerően apára a főnöke, majd rám. Végig mosolyogtam.

- Valóban. Gyönyörű lány lett az évek során - büszkélkedett velem apa. A szalvétát elvettem, hogy megtöröljem a számat, majd felálltam. - Hova mész kicsim? - kérdezte anya kedvesen. Tudtam, hogy ez csak a színjátéka része. Régen mesélte, hogy a suliban ő volt a legjobb színjátszó a színjátszókörben. - Csak a mosdóba - feleltem, majd felmentem a lépcsőn. A fürdőszoba helyett azonban a szobámba mentem. Fogtam a táskámat és kinyitottam az ablakot. Picit magas volt. - Én Istenem, jó Istenem most ments meg engem - vetettem magamra keresztet, majd kidobtam a táskámat, én pedig utána ugrottam. Ahogy a földre érkeztem egy erősebb fájdalom nyilallt a lábamba. Pár percig fájt utána már tudtam menni. Mély levegőt vettem és elindultam. Már mióta megakartam ezt tenni.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész. Vajon hova mehet Leila? Várom a tippeket kommentbe 😉

By: M.