Szeptember 13. (Csütörtök)

Reggel kikeltem az ágyból, majd elkezdtem öltözködni. Azt terveztem, hogy majd délután átmegyek Levihez és odaadom neki a gitárját, mert Albi mesélte, hogy ami régebben volt neki az valahogyan eltört (az okát nem mondta el). Mikor készen lettem fogtam a táskámat és letrappoltam a lépcsőn. Anyuék nem voltak itthon így elindultam a buszmegállóba. Albi már ott várta a buszt, miközben a telefonját nyomkodta. - Szép jó reggelt! - köszöntem neki vidáman. Albi felnézett a telefonjából és mosolyogva üdvözölt engem. - Szia, Lele - köszönt, miközben elrakta a készüléket. - Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen a fiú. - Jól és te?
- Én is - mosolygott. Ekkor gördült be elénk a busz. Felszálltunk rá, majd leültünk egy üres kettes ülésbe. Az egész utat végig beszélgettük, majd a sulinál leszálltunk és bementünk az épületbe.
- Szia, Leila! - ugrott vidáman a nyakamba Kami.
- Szia! - öleltem meg szorosan. Miután elengedtük egymást, hárman mentünk az infó terembe. Többen már bent voltak. - Szasztok - köszöntünk nekik, majd leültünk a helyünkre. Becsengetésig beszélgettünk utána bejött Bácskai tanárúr. Szabad foglalkozás volt, ami azt jelentette, hogy Kami állatos videókat nézett, Laci recepteket, Albi deszkás videókat, Lilla a facebookon lógott, Anna természetvédelmi területeket nézett, Orsi trailereket, Áki focis videót bámult, a többiekére meg nem láttam rá. Én persze különféle koreográfiás videót néztem. Voltak köztük egyszerűek és bonyolultak is. Csengetéskor átmentünk a mi termünkbe irodalomra. A szünetben azonban nagy port kavart Levi érkezése, mert volt egy monokli a szeme alatt. Döbbenten figyeltük a fiút. Albi rémülten ment oda hozzá és faggatni kezdte őt, mire Levi csak ennyit felelt. - Majd később elmondom, oké? - nézett a legjobb haverjára, aki csak némán bólintott. A nap hátralevő része erről szólt. Levi rejtélyes monoklijáról. A nap végén először rohantam haza. Minél előbb elakartam vinni Levinek a gitárját, mert kíváncsi voltam a reakciójára. A gitár tokkal a hátamon siettem Leviék házához. Ott megálltam a kapu előtt és becsengettem. Egy negyvenes éveiben járó férfi nyitotta ki az ajtót.
- Szia, mit szeretnél? - kérdezte a férfi.
- Jó napot. Levi osztálytársa vagyok és hoztam neki valamit - mosolyogtam kedvesen a férfire. - Valóban? Nos, a fiam még nincs itthon, de ha gondolod megvárhatod - mosolyodott el, mire megköszöntem az ajánlatot és beljebb mentem. - Ülj le nyugodtan a nappaliban a kanapéra - jött utánam a férfi. Tettem amit kért, mire ő elment a konyhába. Pár perccel később egy dobozos üdítővel és egy kis bolti sütivel tért vissza. - Szolgáld ki magad bátran - tette le a dohányzóasztalra a kihozott dolgokat. -Nem kérek köszönöm - ráztam meg a fejem.
- Rendben. És, hogy hívnak? - érdeklődött.
- Havasi Leila.
- Szép neved van, Leila. Engem Szabó Róbertnek hívnak, de szólíthatsz Robinak is - mutatkozott be Levi apukája is, miközben leült mellém.
- Van valami szösz a válladon, várj leszedem neked - nyúlt át a másik oldalamra, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Levi lépett be rajta.
- Apa, engedd el őt!!! - üvöltött az apjára Levi. Gyorsan odajött hozzánk és engem felrántott a kanapéról.
- Csak egy szösz volt a vállán - magyarázkodott Robi a fiának, de ő nem hallgatta meg, hanem felrángatott engem az emeletre. Benyitott az egyik szobába és behúzott oda, majd becsukta az ajtót.
- Mit keresel itt? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Csak szerettelek volna meglepni valamivel - nyújtottam át neki a tokot. Levi hitetlenül vette el, majd letette a földre és kinyitotta a tokot, mire előbukkant az éjfekete gitárnak a teste és a nyaka. Látszólag szóhoz sem jutott. - Szeretnék bocsánatot kérni a múltkori kirohanásomért. Nagyon sajn... - nem tudtam befejezni, mert szorosan magához ölelt. - Köszönöm, Leila! Nagyon szépen köszönöm! - hálálkodott Levi. - Nagyon régóta vágytam egy ilyenre - folytatta, mire elmosolyodtam, hogy sikerült neki igazán nagy örömet szereznem. És ez nekem mindennél többet jelentett.
- Megtudsz nekem bocsájtani? - kérdeztem félve a válaszától.
- Még szép! - engedett el, hogy belenézzen a szemembe.
- Köszönöm!
- Nem, én köszönöm! - mosolygott boldogan. - Azt hiszem mennem kell - néztem az órájára, ami fél hatot mutatott.
- Oké, gyere lekísérlek - nyitotta ki az ajtót, majd előre engedett. Lementünk a lépcsőn és a bejárati ajtó felé vettük az irányt, amikor Levi apukája megszólított minket. - Hova mentek?
- Haza kísérem Leilát - felelte mogorván Levi. Ennyire rosszban lenne az apukájával?
- Ne vigyelek inkább én haza? Kocsival gyorsabb lenne - ajánlotta fel, de Levi gyorsan közbeszólt.
- Nem, nem kell hazavinned! Majd jövök - mentünk ki az ajtón. Jobbnak gondoltam, hogyha inkább nem teszem szóvá a viszonyát az apukájával. Az út csendben telt. Amit Levi tört meg elsőként.
- Sajnálom - suttogta zsebre dugott kézzel, miközben a járdát bámulta.
- Semmi baj. Én se vagyok a legjobb viszonyban a szüleimmel - vontam meg a vállam. Fura volt, mert most először normálisan és magamtól hoztam a velük való viszonyomat szóba. - Elhiszem - mosolygott keserűen. Amikor a házunkhoz értünk, ő értetlenül nézett rám.
- A legutóbb nem is ide kísértelek haza.
- Tudom, mert akkor a nagyszüleimhez mentem - feleltem halvány mosollyal az arcomon.
- Értem. Remélem ezúttal nem a nagynénédhez vagy a keresztszüleidhez kísértelek el - nevetett fel őszintén.
- Nem, tényleg itt lakom... sajnos - suttogtam az utolsó szót. Levi befejezte a nevetést, majd tanácstalanul álldogált.
- Akkor, holnap a suliban - köszöntem el és épp bementem volna, amikor megragadta a karomat és magához húzott egy ölelésre. - Vigyázz magadra! - suttogta, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára és elment. Döbbenten néztem utána. Ez... ez most tényleg megtörtént velem?

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, végre megjött az ihlet Leiláék történetéhez is :D Remélem tetszett ez a rész. Vajon kitől kaphatta a monoklit Levi? És Miért félti Levi az apjától Leilát? Várom a tippeket :)

By: M.