A kenyérmorzsák elérték a Köd Hídját.
- Jaj, most mi legyen? Alig látom, hogy mi van az orrom előtt!- sopánkodtak a nyomik.
- Nyugalom, harmad-unokatesóim.- csitította őket Glutén.- Majd én előremegyek, megfogjátok a kezem, és minden rendben lesz!
- Jaj, remélem nem fog leszakadni!- jajdultak, majd jó szorosan megfogták egymás kezét, és libasorban elindultak a hídon.

A híd recseg-ropog, és nehéz. Mintha még lennének rajta a kenyereken kívűl.
- Miért van egy érzésem, hogy le rog szakadni?- kezdte a vészjóslást Víz.
- Ne aggódjatok már annyit! Ha félsz, szorísd meg a kezem!- mondta Glutén.- Jó... Ennyire azért nem kell! Au!
- Bocsiii, csak... ha...
- Hapci!?
- Halmaz?
- Harang?
- Hamu!
- Hamu?
- Hamuba' sült pogácsa!- szaladt ki (végre) Víz szájából.
- Sziasztok, kenyerek!

Hamuba' sült pogácsa egy csomó kis széndarabbal (izé... hamuba' sült pogival) érkezett meg.
- Adjatok hát erőt, darabkáim!- mondta, majd a ,,széndarabok" izzani kezdtek a fekete pogácsa körül, aki végül magasabb lett, mint korábban.

Itt van a kép, ha fent nem látnád: