KORRA

Lejárat

Elmeséltem Emilynek és Percynek az álmomat, és Percy azt mondta:

- Nem lehet! Biztos, hogy jól emlékszel rájuk? Mármint akiket nem ismersz.

- Biztos - válaszoltam. - De miért nem lehet? És mi nem lehet?

- Ők négyen meghaltak, Korra - válaszolta.

- Pedig eléggé élőnek tűntek - vontam meg a vállam.

- Mert félig azok is - jött egy hang az erdő felől. Egy alak lépett előre. Még sosem láttam a pasast, de azt már rögtön tudtam, hogy nem egy átlagos pasassal állunk szemben. Bár a hawaii pólója és rövidnadrágja nem erről árulkodott, viszont a háromágú szigony a jobb kezében eléggé unátlagossá tette.

- Apa? - kérdezte Percy. - Azt hittem te meghaltál.

- Egy istent csak egyetlen módon lehet eltűntetni végleg, Percy - mondta a pasas. - És Thanos nem tette meg. Valamit még tervez velünk, olimposziakkal. De nem tudom, hogy mit.

- Már bocsánat, hogy beleszólok, de ki maga? - kérdeztem.

- Poszeidon vagyok, a tengerek istene, Percy apja - mutatkozott be. - De térjünk is arra, hogy miért jöttem. Az ok, hogy itt vagyok, az, hogy ti itt vagytok. Ki tudlak titeket vinni, habár nem tengeren. Meg fogjuk szegni az istenek ősi egyezményét.

- Mit?! Nem, azt nem tehetjük! Tudod, hogy Zeusz utál engem, nem fog mégegyszer repülni engedni! Legutóbb is azért engedett, mert ők - mutatott Percy ránk - velem voltak. De most érzem, hogy nekik sem fog kegyelmezni.

- És mégis hogy akarnál elrepülni innen, ha megkérdezhetném? - szarkazmizált Poszeidon.

- Nem repülni fogunk?

- Nem - indult el Poszeidon az erdő belseje felé, mi meg követtük. Egy kis idő után az isten megállt egy barlang szája mellett.

- Mit akarsz te egy barlanggal? - kérdezte Percy.

- Ez egy lejárat - mondta az isten.

- Hova? - kérdeztem.

Percy sóhajtott egyet.

- Az Alvilágba.

- Pontosabban az Elíziumba - pontosított Poszeidon.

- És minek menjünk mi az Elíziumba? - kérdezte Emily.

- Megvédjük a Szellemkövet.