KORRA

Leo és az álom

Ogügié szigetén alig volt valami. De most komolyan. Voltak fák, folyók, bokrok, sziklák, barlangok és egy ház. De semmi más. Egyetlen csónak sem volt. Hogy miért kéne csónak? Megmagyarázom:

Szóval valahogyan ide kerültünk Ogügié szigetére – amiről azt sem tudom, hogy hol van –, és kiderül a szigetről, hogy Kalüpszó lakhelye volt, amíg Leo fel nem szabadította az átka alól. Ja, és Percy azt mondta, hogy akármennyire jó vízidomár vagyok, akkorsem tudunk erről a szigetről elmenni csónak nélkül. Még ő, Poszeidon fia sem tudna. Ez nagyszerű, ugye? Épp azon vagyunk, hogy egy fegyvert megszerezzünk, ami be tudná zárni a Sötét Világ és a Föld közötti kaput. De nem! Ahelyett, hogy egy szigeten raboskodnánk, mennünk kéne a fegyverért!

Már második éjszakánk volt a szigeten, amikor egy rémálmom lett. Leot, Sadie-t, Ginnyt és egy istennőt láttam. Szép fehér környezetben voltak. Egy palotában. Kerestek valamit. Elindultak a palotából, én pedig követtem őket. Egy tisztáshoz mentek, ahol gyönyörű fű és egy tó várta őket, tele tavirózsákkal. Egy igazi álomvilágban voltak.

Sadie levetette magát a földre, és azt mondta:

- Sosem fogjuk megtalálni! - Hangjában érzehetően idegesség volt.

- Ne mondd ezt! - mondta Leo. - Valahol itt kell lennie!

- Thanos már elvitte volna? - kérdezte Ginny.

- Akkor ez a hely már nem létezne - válaszolta az istennő. Csak most láttam meg igazán, hogy milyen szép is az istennő. Haja tűzvörösen izzott, ruhája vöröses-feketés volt, szemei pedig szintén vörösen csillogott. Azt gondolta, hogy ő valószínűleg a tűz istennője, vagy valami olyasmi, de aztán észrevettem, hogy a ruhájában a színek mintha folynának. Mintha hullámzana a vörös. Meg a haja is. Mintha a piros szín életre kelt volna, és hullámozhatnékolni támadt kedve. Akkor talán a láva istennője lehet?

- Ssh! - csitította el gyorsan Sadie a többieket. - Hallottátok?

- Mit? - kérdezett vissza Ginny. Egy ágreccsenés.

- Ezt.

Mégegy ágreccsenés. Volt még valaki rajtuk kívül azon a helyen. Aztán az egyik bokorból négy ember lépett elő. Egyiket sem ismettem jözülük. Az első egy srác volt, akinek szőke, rövid, de oldalra fésült haja volt. A srác jobb kezében egy aranykard volt, ami néha szikrázott egyet.

A másik három alak pedig lány volt. Kettejüknek fekete haja volt, viszont egyiküknek rövidebbre volt vágatva. Neki olyan rokkos stílusa volt. Ő egy lándzsát tartott a kezében, ami szintén szikrázott egyet-kettőt, de a hátán még egy íj is látszott. Derekára pedig a nyíltegeze volt felkötve, teli nyilakkal. A másik lány kicsit izmosabbnak látszott. Neki a haja hosszú volt, kb derekáig ért, és össze volt fonva. Hátán egy lila köpeny volt, amit egy-egy aranygomb kötött a lány mellvértjéhez.

A harmadik pedig másabb volt a mindkettőnél. Neki barna haja volt, ami háta közepéig ért. Kezében egy kis bronztőrt tartott, de oldalára egy kard is oda volt kötve. A lány narancssárga ruhát viselt, amin egy fekete pegazus látszott, alá pedig ívesen – szintén feketével – oda volt írva, hogy Félvér Tábor.

Leoék elfehéredtek. Úgy tűnt, hogy ismerik őket. Aztán egy pillanat múlva a látomásom elszállt, és Percy és Emily között felriadtam. Azok ketten meg aggódva ültek a két oldalamon, és engem néztek.