PERCY

Álom vagy látomás?

Már egy hete voltunk otthon. Ez alatt az idő alatt felkészültünk arra, hogy Thanos, a titán bármikor megkezdheti a támadását, amibe még az is lehet, hogy belehalunk.

Legutóbb, mikor találkoztam Thanossal, akkor a Sötét Világból menekültünk ki a többiekkel, mert Thanos megharagudott, hogy megöltem az egyik elit katonáját, Iscys-t, a Hatalom Kő megtestesítő valamijét. És kis híján ő is megölt minket. Egyikünket meg is ölte, mikor még a palotában voltunk. Tony Starkot, a Vasembert. Ő hátrahagyott nekünk egy üzenetet, amiben egy prófécia volt, és egy elbúcsúzó üzenetet Peppertől, aki gondolom a barátnője, jegyese vagy nemtom mije lehet. Erre a dologra másnap reggel fogok elindulni Emilyvel és Korrával, aztán majd lesz valahogy.

Szóval arról akartam beszélni, hogy mi volt este, ugye? Akarom mondani az álmomról akartam, nem másról.

Hát az történt, hogy ismételten álmodtam. És mint minden félvér-álom, ez is egy látomás lett.

Az elején láttam, amint Thanos Wakandában harcol a Bosszúállókkal, és miután Thor a mellkasába vágja a bárdját, Thanos csettint egyet, majd eltűnik. Aztán láttam, ahogy Thanos a palotájában ücsörög, és a Lélekkövet nézegeti a kezében. Nem értettem, hogy mit nézeget ennyire, de egy kicsit erősítette Athéné gyanúját arról, hogy az elporladt emberek a Kőbe kerültek. Aztán amúgy ki tudja, lehet csak az a kedvence, azt annyi.

Aztán láttam Emilyt és magam, amint Thanos ellen harcolunk. Thanos mindkettőnket padlóra küldött, és valahogy – ne kérdezzétek, hogy –  megszerezte a Fény Kardját, és azzal szúrta le Leot, aki egész testében lángolni kezdett, majd semmi sem maradt belőle. Aztán ugyanezt a kardot belemártotta Mark mellkasába is, amitől a srác lávává változott át, és szétfolyt. Ordítani próbáltam, de nem ment.

De a legutolsó álmom volt a legösszezavaróbb. Az Elíziumban jártam. Ne kérdezzétek, honnan tudom, hogy néz ki az Elízium, mert még nem jártam ott. Egyszerűen csak éreztem. Jászont és Pipert láttam, ahogy boldogok együtt. Odamentem hozzájuk, és megszólítottak:

- Percy? Te hogy kerülsz ide? Meghaltál?

- Már egyszer igen, de feltámadtam - válaszoltam. - Annyira sajnálom...

- Neked semmit sem kell sajnálni, Percy - szólt rám Jászon.

- De... Te is miattam haltál meg. Kétszer is.

- Ez nem igaz. Te nem megöltél, te felszabadítottál. Void megette volna a lelkem, ha nem szabadítassz ki előbb.

- De most már nem Void a problémád, ugye? - kérdezte Piper.

- Nem - mondtam. - Thanos. Ő küldte Voidot is.

- Igen, tudjuk Void történetét - mondta Jászon. - Statera elmondott mindent.

- Statera?

- Egy halhatatlan nem örökre tűnik el. Nem lehet megölni, emlékszel?

- Statera másik neve Rawa, ő a Fény Szelleme. De ezt már gondolom úgyis tudod.

- És ő is itt van?

- Igen. De Percy, nem ezzel kell most foglalkoznod, hanem Thanossal. Meg akarja ölni Gaiát.

- De te mondtad, hogy egy halhatatlan nem halhat meg. Gaia pedig egy olyan halhatatlan, aki még el sem tűnhet.

- Thanosnak meg van az eszköze arra, hogy elpusztítsa Gaiát végleg, ezzel véget vetve a földi, alvilági, tartaroszi és olimposzi életnek is.

- De nem tudom, hogy állíthatnám meg - mondtam.

- Meg van az erőd hozzá, Percy - bíztatott Piper. - Mindig is meg volt. Ne attól az erőtől várd a csodát, amit most kaptál, hanem legyél az, aki! Legyél az, akit mi is megismertünk! Legyél az, aki mellett szívesen élnek és meghalnak a társai. Legyél az, akiért meghalnának a barátai! Vagy akár ölnének.

- És a segítségért pusztísd el a Követ!

- Milyen Követ? Hat is van nála!

- Viszlát, Percy - köszönt el Piper és Jászon, majd mind a ketten ködbe burkolóztak, majd az Elíziummal együtt elltűntek.