Harry-ben hirtelen furcsa gondolatok támadtak.
Bár ez a meglehetősen random kitárulkozása váratlanul jól sült el, mégis ez a helyzet annyira furcsa... és tök buzis volt.

Bár nagyon is jól esett neki a szőke társa támogatása, mégis, mivel az évek múlásával már nem volt rá akkora hatással a történtek felelevenítése mint egykor, így meglehetősen megdöbbenve észlelte  Draco meglepően intenzív együttérzését, támogatását.

Miközben a másik férfi megfogta a kezét, csak arra bírt gondolni, hogy vajon ezen tragikus háttértörténet szekrényben való megosztása milyen hatással lesz a kettőjük kapcsolatára.
Ezek után már egyáltalán nem beszélgettek egymással, Harry esze teljesen más dolgokon járt, mint a verbális kommunikáció, és Draco is meglehetősen magába szált.

Amikor egy órával később a feletteseik szeme láttára egymásba gabalyodva kiborultak a szekrényből, tisztán leolvasható volt azoknak a róluk alkotott véleménye.

Ezek után az sem érte őket meglepetésként, hogy egy alapos leugatás után Harryt kivágták a munkahelyükről.

-Mégis mit képzelt, Potter?! A társa még új, azonban az az óvatlanság, amit ön mutatott ezen munka közben, túltesz minden határon!
Ki van rúgva.

Harry, mivel még mindig a szekrényben történtek hatása alatt állt, nem zavartatta magát nagyon, sőt, meglehetősen örült annak, hogy legalább a társát nem rúgták ki.

Már éppen készen állt rá, hogy örökre búcsút mondjon az Aurorságtól, azonban amint kilépett a felettese irodájából, egy hang megállította:

-Mégis miért mondtad el nekem?

Harry-nek meg sem kellett fordulnia, hogy tudja, kihez tartozik a hang. És azon sem kellett sokat gondolkodnia, hogy miről beszél.

Megfordult, majd belebámult az óceánkék szemekbe, miközben egy fáradt sóhajtás kíséretében elmondta az igazat:

-Fogalmam sincs.

Azzal megfordult és meg sem állt a városközpontig, ahol aztán ledobta magát egy  mocskos öreg padra.
Most hogyan tovább?
Fogalma sem volt.