Nem tudom mennyit alhattam. Az utolsó emlékem a parton volt még. De mikor ismét kinyitottam a szemem már nem én öleltem át Osamu-t hanem fordítva. Már nem volt vizes a ruhája, ahogy az enyém sem, de az illatán még érződött, hogy megmártózott a folyóban. A kabátja és a zakója nem volt rajta csak az ingében temettem az arcomat. De nekem is csak a legalsó ruharétegeim maradtak a fehérneműim felett. És nagyon reméltem, hogy Osamu vetkőztetett le eddig. Mert senki másnak nem engedem meg ezt a cselekedetet! Más nem hámozhat ki a ruháimból! De nem foglalkozhattam ezzel tovább. Már nem ez volt a legnagyobb problémám... Pedig bár ez maradt volna. De nem tudtam hol vagyunk, de egy fűtött szoba volt az félhomály uralkodott benne. Csak egy nagyobb kanapé volt bent amint voltunk mi ketten is. Ezen kívül egy kis asztal meg két fotel. Egy nagyon apró nappalinak tűnt. Így ébredés után tényleg nem volt ötletem hogy hova is kerülhettünk. Ha nem Osamu mellkasán pihentem volna, akkor pánikba is esek. De a közelsége tartotta bennem a lelket.

- Osamu? - suttogtam miután felmértem, hogy hol is vagyok

- Felébredtél édesem? – simogatott lassan, ő már szerintem jó ideje nem aludt már, rám várt, hogy kinyissam a szememet - Hogy érzed magad? Nem fáj valamid? Ugye nem lett semmi bajod?

- Nem fáj, semmim. Jól vagyok. Legalábbis egyelőre úgy érzem... De mondd, hol vagyunk? A... A parton voltunk és ott volt Chuuya...

- Ezek szerint felismerted... - mosolyodott el egy kicsit, de egyből lekonyultak ajkai - Most a Maffia épületében vagyunk. Mori beszélni akar velem. De megmondtam, hogy nem megyek mellőled sehová! Amíg fel nem kellesz, addig itt is maradok. De utána sem vagyok hajlandó egyedül hagyni téged. Mindig itt leszek kicsim...

- Arigatou Osamu... - bújtam jobban oda hozzá.

- Fázol? - érezte meg, hogy kicsit didergek.

- Csak egy nagyon kicsit. - vallottam be.

De ez elég volt neki. A kanapé, amin feküdtünk a fűtőtest mellett volt. Arra terítette rá az én ruháim mellett a saját zakóját és a kabátját. Ez utóbbit éppen elérte anélkül, hogy fel kellett volna jobban ülnie és engem el kellett volna a kényelmes mellkasáról mozdítania. Kicsit nyújtózott érte, levette és rám terítette

- Nem egy takaró, de legalább már száraz és meleg. Jobb most már életem?

- Igen, de az ölelésed és elég lett volna nekem...

- Azt még így is megkaphatod kedves. - puszilta meg a fejemet

- Osamu... kaphatok csókot – emeltem fel a fejemet egy kicsit.

- Hogyne kaphatnál? - mosolygott és ajkaimhoz hajolt.

Éreztem a csókban, hogy aggódik, de nem csodálom. Mindenáron távol akart tartani a maffiától, erre központjába kellett most hoznia. Igenis ideges volt. Még ha nem is vallotta be a csókon érződött. De volt még benne öröm is, amiért mellette voltam. Hála, azért amiért még élünk. Elszántság, hogy mostantól nem hagyja, hogy bármi bajom essen. Szeretem mikor ilyen féltő.

Legalábbis, eddig jó volt. Ilyenkor aranyos és úgy vigyáz, rám mintha cukorból lennék. Pár hónapja, amikor leestem a lépcsőn és kicsit össze zúztam a bokámat állandóan körbe ugrált, ha otthon volt. Még a mosdóba is csak menyasszony pózban szállítva mehettem ki. Nem engedett ráállni. Tényleg nagyon édes volt tőle. Sőt már néha kicsit sok is, mert el halmozott mindennel és két kilót híztam az alatta pár hét alatt, amíg rendbe jöttem. De most tudom, hogy ez más fajta aggodalom, mint ami az volt. Most nem attól félt, hogy nem gyógyulok meg vagy megütöm magam. Most sokkal komolyabb a dolog, hiszen az életemről van szó. Nem tudjuk a maffiafőnök, hogyan fogadja majd a tényt, hogy a jobb keze évek óta titkolózik előtte. Méghozzá miattam. Ha azt gondolja, hogy az én hibámból Osamu-nak meggyengült a hűsége akkor lehet, valami olyat tesz, amit nem akarunk. Nem csoda, hogy most nagyon aggódik miattam. De én nem tudok magam miatt aggódni csak miatta. Nem akarom, hogy baja legyen!

Amikor már éppen belemelegedtünk volna a csókolózásba kopogtak, majd nyílt az ajtó. Anélkül, hogy engedélyt adtunk volna rá. A kalapos lépett be rajta. Mikor meglátott minket elcsodálkozott.

- Úgy látom felébredt a barátnőd. - csukta be az ajtót, amíg felültünk a kanapén - De szerintem nem a legmegfelelőbb helyen csináljátok ezt. Egyébként Mori szeretne minél hamarabb látni. - nézett Osamu-ra

- Megmondtam, hogy nem mozdulok mellőle. Ha látni akar [Név] és jönni fog velem!

- Osamu... - kapaszkodtam a mellkasába.

- Te aztán nagyon ragaszkodsz hozzá. De nem akarsz, esetleg bemutat minket egymásnak Dazai?

- Ha nagyon muszáj... Kicsim ő Nakahara Chuuya a társam. Chuuya... ő [Teljes Név] a kedvesem.

Beleborzongtam az utolsó szoba. Mert eddig még senkinek sem mondta ezt így el. Olyan jó volt hallani. Hiába mondtam már nekem ezerszer, hogy „kedvesem". Hiszen otthon szinte mindig így szólít. De azt hogy most kijelentette mások előtt is, hogy igenis én vagyok a kedvese, pillangókat reptetett a hasamban. Végignéztem kalaposon, mert a folyóparton annyira nem tudtam megfigyelni. Utána bólintottam neki mielőtt köszöntöttem.

- Chu- vagyis... Nakahara s-san?

- Nyugodtan tegezhetsz! [Név]... san... - éreztem, hogy azért került az én nevem mögé „san", mert Osamu elég szúrósan nézett a társára, jelezve neki, hogy annyira nem engedi, hogy olyan szintű közeli ismeretségbe lépjen velem - A parton már úgyis a keresztnevemen szólítottál.

- Akkor neked sem kellene „san"-oznod a nevemet... - mosolyogtam

- Ez esetben. Örvendek [Név]!

- Én úgyszintén Chuuya!

Odalépett hozzánk és elhúzta az egyik kezemet Osamu mellkasáról. Megcsókolta az ujjaimat. Nagyon meglepett a tette, mert ezt a kedvesemen kívül más még nem csinálta nekem. Kicsit kíváncsi lettem, hogy vajon a Maffia emberei között több az úriember, mint az egyetemen? Mert bár már végeztem a tanulmányaimmal nem találkoztam ott senkivel, aki hasonló kategória lett volna... Chuuya ajkai csak egy pillanatig voltam a bőrömön mivel Dazai szinte egyből elhúzott tőle miközben morgott rá.

- Chuuya! Tudod hol a határ!

- Ennyire félted őt? Hogy még tőlem is távol tartanád?

- Mindenkitől, aki veszélyt jelent rá! Vagy aki szemet vethet rá!

- Ha jól emlékszem az egyetlen alkalom, amikor valamelyikünk ellopta a másik nőjét az már vagy 6 éve volt és azt te tetted!

- De visszaadtam!

- Emlékszel még mit mondtam akkor?

- Semmit hozzám vágtál egy buszt!

- Most is kaphatsz egyet!

- Csak ne akkor mikor [Név] is ennyire közel van hozzám! Őt ne bántsd!

- Komolyan kinézed belőlem hogy ártok neki?

- Bárkiből kinézem! Belőled meg főleg! Ne nyúlj hozzá! Fogtad?

Ezen a veszekedésen, ami olyan hirtelen bontakozott ki előttem, hogy szinte fel sem fogtam, nevetnem kellett. Amire mind a ketten rám néztek

- Mi olyan vicces kedvesem?

- Csak az, hogy így összevesztetek pont ilyennek képzeltelek titeket fiatalabbként is azok alapján, amiket elmondtál. Mintha nem változtatok volna semmit sem. Valamint... Az, hogy így védelmezel... Annyira aranyos vagy ilyenkor. Ezt nagyon szeretem benned.

A „szeretlek" szó hallatán elpirult és ott a vörös orra előtt csókolt meg. Talán azért, hogy még inkább bebiztosítsa helyét és jelezze Chuuya-nak hogy eszébe ne jusson még egyszer olyat tenni, mint az előbb. Osamu nagyon féltékeny típus. Talán már említettem, hogy egyszer majdnem bejött a kórházba hogy megöljön valakit, mert egyértelműek voltak a szándékai velem kapcsolatban. Így el tudtam képzelni róla, hogy ez a csók még egy kijelentés volt, hogy az övé vagyok és kész! Ezt senki sem változtathatja meg. De talán csak azért csinálta, hogy mindkettőnket nyugtasson ezzel. Ha ez volt a célja, akkor ezt is elérte.

- Osamu? - suttogtam kérdőn - Ezt miért kaptam?

- Csak, úgy mert meg akartam tenni. - simogatta arcomat

A kékszemű krákogása törte meg a pillanat varázsát. Ezzel jelezte, hogy dolgunk van. De én még akartam mondani neki valamit mielőtt a hírhedt Mori san elé kerülnénk. Mert lehet, hogy utána már nem fogok tudni beszélni vele.

- Chuuya... - szólítottam meg miután a szemébe néztem – Köszönöm!

- M-mégis mit? - képedt el - Hogy ott maradtam veletek a parton, míg ez a bamba, akasztani való makréla fel nem ébredt?

- Nem csak azt... Chuuya... szeretném megköszönni, hogy mindennap, vigyázol rá Osamu-ra hogy haza jöhessen hozzám egyben!

Chuuya arca pillanatok alatt olyan lett, mint a haja. Olyan vörös a szemöldöke felszaladt a homlokán és kicsin múlott, hogy az álla is leessen, de az még tartotta magát. Elpirult a szavaktól, amiket elmondtam. Tudtam hogy érzékeny pontjához értem mindkettejüknek. Mert Osamu ujjai is erősebben fogták egy picit a derekamat. De mégis el akartam mondani ezeket neki. Hiszen már Dazai-nak is megemlítettem, ha találkozok a kalapossal, megköszönöm neki mindezt. De meglehet, hogy erről a kötéses kedvesem megfeledkezett. Vagy csak nem vette ennyire komolyan. És nem készült fel rá.

- U-ugyan é-én nem is tettem semmit! - húzta órára a kalapját, ahogy takarni próbálta a pirulását. – É-én nem vigyázok rá!

- Tudom, hogy Osamu nem mondaná el neked, de nekem elmondta, hogy nagyon fontos vagy neki!

- Micsoda?

- [Név]!!

Kapták fel erre mindketten a fejüket, mert már korábban elkezdték a padló mintázatát vizsgálni. Erre ilyet mondtam el neki. Egyikőjük sem számított rám.

- Tudom, hogy a barátjának tart és örül, hogy te vagy a társa, és hogy a saját szavaival éljek: „Még az életét is képes lenne rád bízni!"

Na, most már tátva maradt a szája mind a kettejüknek. De ezt elsőként Chuuya-n láttam meg. Biztosan nem hitt nekem, de muszáj volt, mert a Dazai-nak is hót piros volt már az arca. Nem véletlenül. Most olyat mondtam, amit ha nem találkozunk talán sohasem tudott volna meg a páromtól a vörös. Ez a folyamatos ellenségességük csak álca nekik. De szerintem belül tudják, mit gondol a másik. Csak nem akarják kimondani. Ezért tettem meg én helyettük!

- Éppen ezért szerettem volna megköszönni egy ilyen társ vagy neki Nakahara Chuuya

- [Név]... kicsim... Kérlek, hagyd abba! – már egyik kezével eltakarta az arcát, míg a másaikkal mindig a hasamat ölelte.

- Megmondtam, hogy meg fogom köszönni neki, ha találkozunk. – néztem fel rá mosolyogva.

- Igen megmondtad... de... De ilyeneket kikotyogni... [Név] ez nem volt szép tőled...

- Hátha ezentúl nem veszekedtek olyan sokat. Ha ennyit elértem, nekem már elég.

- Hihetetlen vagy édesem... - adott egy apró csókot, amin érződött, hogy igazából nem bánja, amit tettem.

Hogy is bánta volna? Ez mélyebb szintre vitte a partnerségüket. Mostantól még inkább meg fognak egymásban bízni. Ez a bizalom eddig sem ingott meg köztük sosem hiába vesztek össze napi szinten. Ha arról volt szó mindketten az életüket adták volna a másikért.

- Chuuya! - szólt Dazai miután elengedett.

- Igen?

- Hallhattad... és most elmondom én is! De csak egyszer. Szóval jól nyisd ki a füledet! Mert nem ismétlem meg! Fogtad? Nakahara Chuuya, az életemet is rád bíznám! Éppen ezért azt akarom, hogy ha bármi történne Mori-nál akkor az életeddel véd [Név]-et!

- Osamu? - kaptam rá tekintetemet.

- Értetted Chuuya? Most bíztam rád az életemet! Mert nekem [Név] az életem!

- Nem kell kifejtenéd jobban Dazai. Látom mit jelent neked és nem kell aggódnod, vigyázok rá! De inkább ne történjen semmi odabent az öregnél! Rendben?

- Én is ezt szeretném a legjobban!

- Osamu... Chuuya...

- Sajnálom, hogy megijesztettelek édesem. De biztosra akarok menni! Nem engedem, hogy akár egy ujjal is hozzád érjen. Megvédelek tőle mindenképpen, és aztán hazamegyünk. Rendben?

- Igen... De...

- Mi a baj kicsim?

- Osamu... mielőtt bemegyünk a főnökötökhöz... beszélhetnénk kicsit négyszemközt?

Kérdőn nézett rám majd bólintott és Chuuya-hoz fordult.

- Magunkra hagynál minket most még egy pár percre?

A kalapos nem felelt csak bólintott, sarkon fordult és kimentem. Szemmel követtem, amíg be nem csukta maga mögött az ajtót. Utána kibontakoztam Dazai öleléséből és nagy levegőket vette. Ezt a dolgot még el akartam neki mondani mielőtt a maffiavezér színe elé visz.

- Kicsim... Minden rendben? - aggódott a hirtelen komolyságom miatt

- Osamu... - fogtam meg a két kezét és néztem a szemébe - Erről tudnod kell. Bár jobb alkalmat is választhattam volna arra, hogy elmondjam... de hát így alakult...

Magamnak kis erőt kellett még gyűjtenem, hogy kimondjam, mert fogalmam sem volt hogyan reagál majd erre a tényre. Hiszen sosem beszéltünk ilyesmiről. Kicsit féltem is ettől a vallomástól.

- [Név] megijesztesz! Valami történt?

- Terhes vagyok Osamu!

Becsuktam a szememet és csendben reméltem, hogy nem lesz rossz vége annak, hogy elmondtam. Hirtelen ölelt át én meg csak meglepetten tudtam pislogni. Olyan nagy volt a lendülete, majdnem felborított, de megtartott végül. Elbújt a hajam mögé és az orrát a nyakamon éreztem annyira hozzám bújt.

- O-Osamu?

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm!

- N-nem haragszol rám?

- Miért tenném? – nézett megint a szemembe a bugyuta kérdésem miatt - Sosem éreztem még ilyet!

- Ö-örülsz?

- Igen nagyon! M-mégis mikor? Hogyan? Mióta tudod? – nem tudta hirtelen milyen kérdést tegyen fel nekem.

- K-késett „az"... már egy egész ciklus ideje kiesett... é-és.. A héten rosszul is voltam... émelyegtem, és ha hallottam egy kisgyereket az utcán sírni én is elkezdtem könnyezni... m-már... minden olyan bajom volt már, mint ami a nagykönyvben meg van írva... így amikor bent voltam a kórházban. Titokban csináltam 3 tesztet is... mindegyik pozitív lett.

- [Név]?

- Apa leszel Osamu! – már kiscsordultak a könnyeim is, nem bírtam tovább visszatartani őket, túlságosan meghatott az, hogy elmondtam.

- Imádlak én egyetlenem! Annyira szeretlek [Név]!! – ölelt át ismét.

Úgy szorított, hogy éreztem, hogy ő is sír! Örömében sírt! Tényleg örült neki. Én teljesen másra számítottam. Attól féltem mérges lesz rám meg ilyenek. De kellemesen csalódtam és most olyan biztonságban érzem magam, mint mikor otthon vagyunk ketten. De aztán pár pillanat múlva megremegett a teste. Eltolt magától egy kicsit ilyet volt a szeme.

- Várjunk csak!? Ha már egy pár napja tudod, akkor-... Hogy voltál képes utánam ugrani hídról??? ESZEDNÉL VAGY??? Bajotok eshetett volna! Soha többé ne merj ilyen őrültséget tenni még egyszer! Megértetted??

- Annyira édes vagy, hogy így utólag aggódsz értünk. De... te is tudod nagyon jól Osamu... ha nem vetettem volna magamat utánad, akkor már nem élne egyikünk sem. Te sem és mi sem... Ez volt az egyetlen megoldás. De ennek hála most élünk- Mindannyian élünk és...

- És az én gyermekemet hordozod a szíved alatt! - újra átölelt és megcsókolt.

Forrón, ahogyan szokott. Még könnyes volt a szeme ez nedvesítette a csókunkat. Ő, aki árván nőtt fel, a Maffia nevelésében, most apa lesz! Biztosan nagyon megérintette. Talán jobban is, mint engem. De mégis meg kellett szakítanunk. Össze kellett magunkat szednünk.

- Ne sírj Osamu... A főnököd elé megyünk...

- Igazad van kedves. Mostantól erősnek kell lennem, hogy megvédjen titeket!

Tenyerét a hasamra simította. Nagyon óvatos volt. Még semmi se látszik belőle. De már most úgy vigyázz rá mintha már a kezében tarthatná. Érzem nagyon jó apa lesz. Az idilli pillanatunkat kopogás szakította megint félbe. Chuuya volt az, ahogy benyitott az ajtón.

- Sajnálom srácok... de indulnunk kell Dazai. Mori nem vár örökké...

- Tudom... - húzta ki magát - Induljunk kedves! – tartotta a karját nekem.

Bólintottam. Úgy sétáltam Osamu-ba karolva és kapaszkodva, hogy a szememet végig csukva tartottam. Egy pillanatra sem lestem körbe. Ez Chuuya-nak fel is tűnt. És miután beszálltunk a liftbe és becsukódott az ajtó, szóvá is tette.

- [Név] miért csukott szemmel jársz?

- Anélkül is tudja, hogy elmondtam volna neki. – felelt Osamu helyettem is - hogy minél kevesebbet lát a maffiából Mori annál könnyebben engedi majd ki az ajtón.

Chuuya egyetértően bólintott és hümmögött egy párat, de nem szólt többet. Éreztem az auráján, ahogy engem figyelt, hogy nem akar rosszat kettőnknek. Bízhatok benne! Hiszen Dazai is bízik benne.

Felértünk a legfelső szintek egyikére. A vezér irodájának szintjéhez. Hallottam, ahogy a fiúk köszönnek pár fegyveres embernek, akik nyitották nekünk ajtót. Onnan tudtam, hogy van náluk fegyver, mert mikor kinyílt a lift hallottam, hogy élesítik a lőfegyvereiket. Nagyot nyeltem mikor elmentünk mellettük. Bementünk egy sötét irodába odabent Dazai jelezte, hogy kinyithatom a szememet. És én meg is tettem. Nagyon magas volt a belmagasság. Hatalmas üvegablakokon át a város egyik legszebb kilátása tárult az ember szeme elé. Yokohama éjjeli fényekben. A hosszú iroda végén óriási faragott asztal mögött várt a város alvilágának legnagyobb hatalmú embere.

- Kedvesem bemutatom Mori Ogai –t a főnökömet és a Port Maffia jelenlegi vezetőjét. Mori san ő- mielőtt a nevemet megmondhatta volna a férfi belé fojtotta a szót.

- Szóval kegyed lenne a hölgy akiért egy ilyen rajongással van ami kedvenc Dazai kun-unk. Megtiszteltetés találkozni kegyeddel.

- Üdvözlöm... - motyogtam idegességemben, ahogy végignéztem rajta félelem fogott el. Valamiért úgy éreztem Mori san nem kedvel engem.

- Mond csak Dazai kun... Mióta titkolózó előttem a kisasszony létezését illetően?

- Már egy ideje... De éppen ezért a láthatod, hogy nem árt a szervezetnek.

- Valóban...? Nos, annyi szent hogy nagyon ügyes voltál, hogy így elrejtett őt. Hiszen eddig én sem találtam rá.

- Nem akartam veszélybe sodorni az életét.

- Most mégis itt áll... Nagyon hozzád nőhetett, ha ilyennek is kiteszed.

- Azt hiszed én így terveztem? Sosem akartam, hogy találkozzatok! Azon az estén mikor megpillantottam és beszéltünk... Már akkor megmondtam neki, hogy ebből egy éjszakánál, nem lehetsz több. Nem akartam, hogy miattam baja essen! De... az egyből kettő lett... abból három... és végül... Beleszerettem!

- Osamu...

- És mit tennél, ha elvenném őt tőled?

Ijedtemben odabújtam hozzá. Dazai védelmezően átkarolt és kicsit simogatta a hátamat, ahogy remegtem. Meg akart nyugtatni. Viszont nem nézett rám, hanem farkasszemet nézett a főnökével. Én nem mertem ránézni sem a maffiafőnökre így csak kapaszkodtam és nem engedtem el Osamu-t.

- Nem fogod elvenni tőlem! Ez a te érdeked is!

- Valóban? Ezt fejtsd ki! Mert én nem így látom...

- Nem tűnt fel hogy évek óta nem próbáltam meg öngyilkos lenni? Tudom, hogy észrevetted! Amióta találkoztam vele egyszer sem kellett Chuuya-nak a saját kezemtől megmentenie, vagy kihúznia a folyóból. Ennek ő az oka. Már azon az első éjjelen is tudtam, hogy [Név] egy különleges lány. Miután elváltunk ő tartott vissza attól, hogy végezzek magammal. Tudtam, hogy hiányoznék neki és fájt, ha erre gondoltam. Találtam magamnak valamit, ... valakit! Aki életben tart! [Név] az életem! Nem veheted el tőlem! Vagy engem is megölsz vele!

A monológja közben szorított. Feszült volt mivel ilyeneket kell elmondania a főnökének. De mégis... Minden kedves szóba beleborzongtam. Ahogy rólam beszélt, érezni lehetett rajta mennyire szeret, és hogy meg fog védeni. Nem vehet el tőle senki.

- Nem kell aggódnod Dazai kun... - szólt kis szünet után Mori san - Nem választanak el tőle.

Mindketten fellélegeztünk, de még tudtuk, hogy nincsen vége ennek a beszélgetésnek így csak némán hallgattam mit fog mondani még a doktor.

- Csak ki akartam csalni ezt a vallomást belőled.

- Elég egyedi módon tetted... - tett szemrehányást Osamu.

- Észrevettem a változásodat, valóban, és most már tudom, hogy ez azért van, mert veled van a kisasszony. Jobban is dolgozol így visszagondolva elmúlt évekre, amióta megtaláltad őt. Nekem ez előny...

- Örülök, hogy így látod Mori san.

- Viszont a titkolózásod akkor sem tetszik...

- Pedig megérthetted, miért tettem.

- Megértem... Ezért nem bántalak titeket. De... el kell intézned nekem valamit.

- Mi lenne az? – kérdezte - Ha [Név]-et kihagyod belőle és úgy élhet, mint eddig velem együtt... akkor megteszem, amit akarsz.

- O-Osamu? – először felnéztem rá

Majd lassan hátra tekintettem a maffiafőnökre. Már nem árasztotta azt a veszélyes aurát, mint mikor bejöttünk. De még mindig nyugtalanító volt vele egy légtérben, egy épületben lenni.

- Sejtettem... - kulcsolta össze ujjait maga előtt, ahogy az asztalán könyökölt – Chuuya kun elmondta a beszámolódat a hídon történtekről.

- Valóban? – nézett oldalra a kalapos irányába.

- Megvédted a szervezetet. Ez dicséretreméltó! Ahogyan az is, hogy ráuszítottad a rókákat a tokiói ellenségünkre. Mintha magam utasítottalak volna erre.

- Valóban így volt, és tőled lestem el ezt a trükköt. Pedig tudom, hogy te öletted meg a vezér jobb kezét. Nincs igazam?

- Erről nem nyilatkozom... - kerülte ki a vádat – De, éppen azért mert ők egymásnak fognak ugrani el kell vágni minden szálat, ami hozzájuk és Vörös maffiához köt minket. Minél hamarabb! Tudod mi a dolgod...

- Igen... Tudom... Mikor kezdek? – kicsit feszült a keze a derekamon, aggódni kezdtem miatta.

- Ma még hagyom, hogy ki pihenjetek a traumát, és hogy keressek és kisasszonynak egy biztonságos szállást erre az időre. Valószínűnek tartom, hogy a rókák még keresnek titeket, hiszen a folyó még nem mosta eléjük a holttesteiteket. Jobb, ha nem találják meg a barátnődet.

- Ebben egyetértünk. – nézett végre a szemembe, ami kicsit megnyugtatott ugyan, de láttam, hogy Osamu is fél... fél, hogy valami baj fog történni velem.

- De holnap délben várni foglak. Ne késs el!

- Nem fogok. De lenne még itt egy feltételem!

- És mi lenne az?

- Azt akarom, hogy Chuuya vigyázzon [Név]-re! Senki más nem engedek a közelébe!

- Ez érthető kérés... Rendben. Legyen, ahogy akarod! Addig nélkülözni fogom Chuuya kun szolgáltatásait.

- Valamint kellene tenni valamit a rendőrség ellen is.

- Ezt hogy érted?

- [Név] munkatársai tudják, hogy történt vele valami. Ugyanis rátelefonáltak a hídon, és a rókák vezére azt mondta nekik a telefonba, hogy [Név] lehet nem éli meg a reggel. Biztosra veszem, hogy már keresi a rendőrség.

- Ez egy érdekes fejlemény... - gondolkodott el majd döntést hozott - Intézkedek ez ügyben Dazai kun, ne fájjon a fejed emiatt.

- Köszönöm! Ennyi lett volna? Távozhatunk?

- Igen. Örültem a találkozásnak Kisasszony!

- Ú-úgyszintén...

- Dazai kun... holnap találkozunk.

- További szép estét Mori san.

Elengedett minket. Chuuya távozás előtt még meghajolt Mori san előtt. Dazai már nem. Gondolom, neki nem kell, hiszen mégis csak ő a jobb keze. Vannak dolgok, amiket neki nem kell megtennie. Bár nem haragban váltunk el én továbbra sem mertem kinyitni a szememet odabent. Csak akkor nyugodtam meg, amikor kiléptünk az épületből. És Osamu azt mondta végre kinyithatom a szememet. Fellélegeztem, hogy láttam az eget. Ami tele volt csillagokkal. Nagyon szép látványt nyújtottak. Még így fényszennyezéssel együtt is. Nagyon nagy kő hullott le a szívemről. Osamu kijutatott a maffia karmaiból következmények nélkül. És most végre hazamehetünk!