(A fenti zenét hallgattam miközben írtam. Remélem emel még a hangulaton!)

--------------------------------------------------------------------------------

- a fejezet 18+ 🍋 részletet tartalmaz -

Hetekig. Sőt hónapokig nem láttam, nem hallottam róla. Hiányzott! Tudtam jól, hogy ez így lesz. Hogy nem fog rögtön másnap megkeresni. Bár szinte biztos voltam benne hogy ő figyelt engem. Néha megéreztem a tekintetét magamon, olyankor mindig abba az irányba kaptam a fejemet amerről éreztem a jelenlétét. De hiába kerestem a tömegben nem láttam. Még nem akarta, hogy megtaláljam. De ő látott engem. Lehet, hogy én is hiányoztam neki, nem tudom... Talán biztosra akart menni és ellenőrzött, hogy tényleg tartom-e a szavamat és nem keresek másik személyt helyette. És én nem kerestem. Vártam rá. Tudtam, hogy nem az volt az utolsó közös éjszakánk. Várni fogok rá, nem érdekel, hogy mennyit, de megvárom. Az sem izgat, hogy ő a Yokohama a világ egyik legveszedelmesebb embere. Nekem Dazai Osamu nem jelent egyet, a Port Maffiával, a vérrel, a halállal. Nekem ő csak egy férfi, aki iránt olyan érzelmeket táplálok, amelyeket már nagyon régóta nem éreztem. A barátnőim észrevették rajtam a változást. Azt hogy sokkal többször mosolygok, mint előtte, és gyakran nézegettek a mobilomon egy képet. Na, ez a kép volt annak a bizalomnak a megingathatatlan alapja, ami miatt hittem. Hittem, hogy még láthatom őt. Ugyanis Dazai készített velem egy közös képet. Ő akart rólam egy fotót és hagyta, hogy én is tartsak magamnál egyet róla. Ez egyet jelentett azzal, hogy még akar találkozni. Nem beszéltünk meg időpontot. De tudtam, hogy lesz második randevúnk. Hogy én több vagyok neki, mint az összes többi nő, akiket egy estére ágyba vitt. Őket másnapra elfelejtett. Engem viszont nem.

Már késő este volt, mikor valaki kopogott az ajtómon. Furcsa volt, nem csak az időpont miatt, a jelzés is olyan erőtlennek hangzott. Éppen csak meghallottam a fülemben szóló zene miatt. Ott hagytam az anatómia tananyagomat és az ajtó kinézőhöz sietem. Kilestem rajta.

- Osamu! - nyitottam egyből ajtót, amint felismertem

- Sz- szép jó estét hercegnő... - gondol t a formaságokra, de egyből el is engedte azt mikor látta mennyire rémült arcot vágok - Segítenél egy kicsit [Név]?

Rossz bőrben volt. Alig állt a lábán. Láttam, rajta hogy fájdalmai vannak. Megtépázták elegáns öltözetét. Kabátján, amit most csak maga mellett húzott, golyó ütötte lyukak voltak. A kötéseit és az öltönye alatt a fehér ingét is befogta a piros folyadék. És ráadásul csepegett a karjáról, a fekete anyag alól a vér. Nagyon megijedtem, amiért így kellett őt látnom. De mégis valahol belül éreztem valami melegséget is. Nem azért mert újra láthattam, hanem mert bízott bennem annyira, hogy sebesülten hozzám jött. Mégsem tudtam sokáig foglalkozni ezzel a gondolattal, mert a vércseppek egyre szaporábbá váltak.

- Ugye nem - elkaptam a mondatomat és bentebb támogattam Osamu-t egészen a fürdőszobáig – Mondd, hogy ez nem a te véred! - ültettem le a hideg csempére hátha összeszedi magát tőle.

- A nagyja nem... Csak egy golyó talált el...

- Baka! Hogy lehetsz ilyen nyugodt?

- Gyakran megesik... De ha így megyek vissza... akkor Mori tuti megöl...

- Mori?

- A főnök... Ez egy engedély nélküli akció volt. Nem kellene megtudnia, hogy ott voltam... [Név] ellátom magam, csak segíts levenni az öltönyömet

Lesegítettem róla a fekete anyagot, a mellényét, még az ingét is. Mintha múmia lett volna alatta. Most is meglepett a látvány, mert fényben még nem láttam. De már találkoztam vele így. Sőt még közelebbről is éreztem már ezeket a kötéseket. Viszont ez alkalommal nem elmélkedhettem azon a kellemes éjszakán. A karján érte a lövés, nem vérzett nagyon. De láttam, hogy átment rajta a golyó. Már attól fájdalmaim lettek, hogy belegondoltam mit érezhetett mikor áthaladt rajta az a lövedék. A többi vér ezek szerint az ellenfelei tulajdona volt valamikor. Ez kicsit megnyugtatott. Nem ő vesztett ennyi vért. Dazai elkezdte letekerni magáról a kötszert. De a második tekerés után megfogtam a kezét.

- [Név]? - nézett rám kicsit csodálkozva

- Osamu... kélek! Hagyd, hogy segítsek, ennél még többet! Látom a szemeden, hogy fájdalmaid vannak. Ellátom a sebedet rendesen! Elvégre orvos leszek vagy mi... És egyébként is, így mégis csak könnyebb, mint egy kézzel... Nem igaz?

A kezemnél fogva rántott magához és csókolt meg. Nagyon váratlanul ért, de le sem tudom írni mennyire felpezsdítő élmény volt, megint ajkait érezni az enyémeken. Viszonoztam a csókját, de nem hagytam neki sokáig. Mert félek, túlságosan is belemelegednénk. Elváltam tőle. És mielőtt megszólalt volna ujjamat a szájára helyeztem, hogy hadd beszéljek most én.

- Ezt majd inkább utána... hogyha befoltoztalak.

- Rendben sensei... De szeretném, ha tudnád, hogy hiányoztál

- Te is nekem Osamu! El sem tudom mondani mennyire!

- Had csókoljak meg még egyszer [Név], aztán engedem, hogy helyre rakj!

Én csókoltam meg, és olyan jól esett, hogy megtettem. De éreztem, hogy Osamu-t is megleptem ezzel. Egy kicsit hosszabb csókot váltottunk. És egy kicsit el is mélyítettük. De a nyelveink csak egy pillanatra találták meg egymást. Utána láttam hozzá sebének ellátásához. Letekertem ma kötései. Mindet, mert a régieket is cserélni kellett. Nem csak azért, mert mások vére áztatta vörösre, hanem mert amúgy is éreztem a tapintásán, hogy már legalább egy hónapja rajta vannak anélkül, hogy cserélte volna őket. Reméltem, hogy azért fürdeni fürdött amióta nem láttam és csak lusta volt cserélni nem pedig igénytelen volt. Vagy rosszabb esetben hagyni akarta, hogy elfertőződjenek a sebei. Mikor szinte minden géz letekeredett a testéről akkor néztem meg jobban a karját átlyukasztó lövést. Szerencséje volt, mert nem volt életveszélyes. Ugyan átment rajta nem roncsolt szét minden útjába kerülő szövetet. Nekem csak ki kellett tisztítani a sebet utána összevarrhattam. Nem ért nagy artériák ezért bírta ilyen sokáig talpon. Szótlanul tűrte, hogy bezárjam a sebet. Csak néha szisszent fel, hiszen a helyi érzéstelenítő nem mindenhol hatott annyira hogy tényleg ne érezze a műtétet. De azt mondta én legalább megpróbáltam csillapítani. Volt, hogy semmi fájdalomcsillapító nélkül varrták össze egymást a társával. Még belegondolni is fájt, de mellette örültem, hogy én nem okozok neki sok kellemetlenséget.

Viszont később mikor már letettem a tűt és a cérnát meglepett azzal, hogy elkezdett mesélni magáról. Talán csak azért, hogy elterelje figyelmét arról, amit csinálok. Lehet meg akartam mutatni, hogy mennyire bízik bennem. Nem tudom, de jó volt hallgatni. Végre megtudtam róla pár dolgot. Hogy a lakótársa, akiről a múltkor is beszélt, Nakahara Chuuya, aki szintén végrehajtó a maffiában. Osamu társra és áldott. Most mondta el, hogy ő is az. Már találkoztam ilyen emberekkel. Olyan érdekesek. Nekik nem olyan átlagos az életük, mint nekem. Bár már azt hiszem nekem is elég különlegesnek mondható. Hiszen elég közeli ismerősömnek mondhatom a Port Maffia legnagyobb hatalmú végrehajtóját. Beleborzongtam a gondolatba, de valahogy ez is felpezsdítően, érdekesen hatott rám. Sosem voltam oda a rosszfiúkért, de Osamu más. Érte odáig meg vissza vagyok. Mert valami olyat indított el bennem, amit nem tudok még hová tenni. Egyértelműen vonzódok hozzá és többet akarok vele lenni!

Befejeztem közben az ellátását. Előkerestem friss steril gézt. Mázli, hogy anno az elsősegély vizsgán miatt vettem jó sokat, hogy kicsit gyakorolhassak vele. Most jól jött. Bekötöttem a frissen ellátott karját utána vizsgáltam meg jobban a testét. Sok kisebb nagyobb heg borította illetve egy nagyon nagy, ami keresztben átszelte a mellkasát. Biztosra vettem, hogy ezt egy másik áldott hagyta rajta. Beleremegtem, hogy megpróbáltam elképzelni miféle ellenségekkel küzdhet Dazai nap, mint nap. Volt bennem egy késztetés hogy megfogjam, végighúzzam ujjaimat rajta, adjak rá egy csókot. Óvatosan érintettem meg, bár elég réginek tűnt ahhoz, hogy ne okozzak vele kellemetlenséget Osamunak.

- Ne aggódj, kedves, azok már nem fájnak. - vette észre mennyire óvatos vagyok.

Ujjaimat a kezébe fogta és rátette a tenyeremet a sebhelyre. Engedte, hogy végigtapintsam a barázdákat, amiket sosem fog eltüntetni róla semmi. Egy ekkora seb bármit csinálsz is bármilyen szépen is lett volna összevarrva akkor is örök életre nyoma maradt volna. De ezen jól látszódott, hogy mivel nem volt annyira mély nem varrták olyan alaposan. Így még szélesebb.

- Ezeket hogy szerezted? - simítottam végig a bőrén, és néztem a szemébe.

- A nagy részét a végrehajtók munkák alatt... - vezette végig ő is a mutatóujját ezen a sebhelyen - De vannak olyanok is, amelyeket én okoztam magamnak...

Két csuklóját mutatta felém. Megfogtam a két kézfejét, hogy jobban meg tudjam nézni mit, akar nekem mutatni. Kicsit remegett a keze. Talán mert félt, hogy mit fogok szólni, ha rájövök mit tett magával. Megdöbbentem és egy pillanatra levert a víz. Olyan hidegnek éreztem magam körül a világot. De vissza tudtam lépni abból az ijedtségből. Felismertem milyen vágások ezek. Öngyilkossági kísérletek nyomai. Rengeteg apró vágás. Borotvapenge, kés, vagy más szúró eszköz okozta hegek. Megijedtem, ahogy felfogtam és aggódva nézte fel rá. Nem akartam elhinni, hogy ő ilyenekre képes. Hogy ilyen gyakran és ilyen kegyetlenül árt magának. Válaszokat akartam ezért néztem a szemébe, hogy cáfoljon rá a látottakra. De nem így volt. Megbánást és szégyent láttam karamell színű szemeiben. Akkor láttam, hogy a nyakán is vannak vágások, szúrások és kötél okozta nyomok is. Ott tudatosult bennem, hogy ezt nem lehet mással magyarázni. Osamu nagyon sokszor akart meghalni! Ez tény. Majdnem elájultam. Éreztem, hogy kicsúszik a testem az irányításom alól. Amikor elkezdtem megszédülni Osamu elkapott leültetett maga elé a csempére. Fogta a könyökömet. Úgy tartott, meg hogy ne ájuljak el.

- [Név]! –tette hideg tenyerét az arcomra, hogy kijózanítson a sokkos állapotból. – Kérlek szépen, ne csináld ezt! Nyugodj, meg! N-ne félj tőlem!

Hallottam a hangján is hogy megremegett az utolsó mondatánál. Dazai nem akarta, hogy rettegjek tőle. Kötődik hozzám. Félt, hogy megrémített és menekülni akarok tőle. Ahogy a szemébe néztem láttam, hogy így van. Olyan meggyötörten és szomorúan nézett rám. Mintha könyörögne azért, hogy engedjem neki megmagyarázni. Hogy ne kezdjek kiabálni. Ne küldjem el. Megdöbbentem. Nem is gondoltam ilyenekre. De Dazai egyértelműen félt attól, hogy elküldöm. és a reakcióimból egyből a legrosszabbra számított. Megint a kezét néztem, azt, amelyikkel még mindig engem tartott. Miközben a másikkal simogatta arcomat. Réginek tűntek a vágások. A legfrissebb is legalább fél éves, ha nem több. Ezek szerint amióta először találkoztunk nem tett magában kárt.

- Osamu... - suttogtam – Te ilyen sokszor akartál meghalni? - emeltem rá a szemeim

- Igen... - sütötte le a szemeit szégyenkezve - De ezek régi hegek! Mostanában nagyon lecsökkent a számuk és amióta megismertelek egyszer sem tettem! Esküszöm!

- Osamu? – úgy nézett rám, mint aki mindenáron meg akar győzni arról, hogy nem tett rosszat.

Még mindig ott csillogott az a félelem, ami korábban. És egy másik is megjelent mellette. Félelem attól, hogy nem hiszek majd neki. Nem tudom mit jelentek az előttem térdelő maffiózónak, de egyértelműen többet, mint azt korábban gondoltam.

- T-tudtam, hogy aggódnál miattam... - nézett félre ez kis pírral az orrán – E-ez is visszatartott a próbálkozástól... É-érted [Név]? Miattad nem akarom megölni magamat... és ez nekem is új... D-de...

- Ezt hogy érted? – egyszerűen nem tudtam hova tenni a szavait.

Lehajtotta a fejét, magához húzott és átölelt. Úgy suttogott tovább, hogy feje a vállamon pihent. Olyan megtörtnek éreztem. Még egy kicsit remegett is a teste, nem csak a hangja.

- Tudod... én mindig kerestem, hogy miért lenne érdemes élnem... Ha nem találom meg akkor haljak meg! Ez volt gyerekként is már az, amiben gondolkodtam... - elengedett, de nem nézett rám, csak fogta a kezemet és simogatta hüvelykujjával a kézfejemet - Aztán beléptem a maffiába. Ott a sok halálközeli élmény miatt nem tettem, remélve hogy valami majd csak megöl... de ha nem volt, akkor unalmamban újra meg újra végigcsináltam. Chuuya olyan sokszor mentek már meg, húzott ki a folyóból, hánytatott meg, ha begyógyszereztem magam, hogy megszámolni sem tudom. Sosem volt semmi, ami kielégített. Ami okot adott volna arra, hogy életben maradjak. De aztán jöttél Te!

Visszakapta rám a tekintetét. Olyan mélyen nézett a szemembe hogy magam is meglepődtem mennyire őszintén beszél velem. Éreztem, hogy most egy olyan Dazai Osamu-t látok, akit valószínűleg senki más nem. Egy álarc nélküli őszinte aggódó, félő, remegő, kedves végrehajtót.

- Én?

- Amióta nem láttál volt, hogy rám jött ez az őrültség... De már ha meg akartam tenni megjelentél előttem. Láttam magam előtt, ahogy sírsz mikor meg tudod, hogy én már nem vagyok. Fájt így elképzelni téged. Nem akartam... nem akarom, hogy szomorú legyél... Ez az érzés eluralkodott felettem és nem ugrottam le a hídról. Nem tudom, hogy hogyan és miért de... Te tartasz vissza engem a haláltól [Név]! Nem telt el olyan nap hogy ne gondoltam volna rád! [Név]... Hercegnőm... Hiányoztál!

Olyan nagyot dobbant bennem ez a pár szó. Hiányoztam annak a férfinak, aki iránt ilyen erős érzelmeim vannak! Majdnem sírtam, annyira boldog voltam.

- Én is folyton rajtad gondolkodtam Osamu! – én is megsimítottam az arcát, amitől élesen szívta be a levegőt - Aggódtam érted! Valahányszor a rendőrök szirénázva haladtak el mellettem. Féltem, hogy valami történt veled! Nem akartam, hogy elkapjanak! Osamu! Olyan hirtelen lettél fontos nekem, hogy megmagyarázni sem tudom én csak-

Egy csókkal csitított el. Hosszasan és szenvedélyesen falat ajkaimat. Elengedtem magamat. Átkaroltam a nyakát. Öleltem, ahogy ő is engem. Nyelveink úgy összegabalyodtak, hogy nem lehetett volna szétcsomózni. De nem is akartuk. Még levegőért sem. Kinek kell az most? És én csak azt vettem észre, hogy ledöntött az ágyamra. Nem tudom, hogy mikor kerültünk a hálóba, de nem is érdekelt csak az, hogy vele lehetek.

--------------------------------------------------------------------------

https://youtu.be/C_SbjfJdSvE

(Innentől már erre írtam. A szöveg nem lényeges. Mert nem tudok angolul... Csak a hangulata pont jó volt)

-------------------------------------------------------------

Tudtam ismét megajándékoz egy olyan éjszakával. Éreztem a mozdulatain, ahogy kicsomagolt a ruháimból hogy szeretne velem óvatos lenni, de olyan vágy volt most benne hogy alig bírta magát visszafogni. Ezt láttam a szemében is. Zihált a vágytól. Ilyen hangokat nem adott ki legutóbb. De most engem is hamar felizgatott, hogy így bánt velem. Bár elég volt az a szenvedélyes csókja is, hogy akarjam. Kívánjam, hogy maga alá parancsoljon és belenyomjon a matracba. Pillangók százait keltette újra életre a hasamban, mikor elmerült bennem. Ugyanolyan élmény volt, ahogy mozgott bennem és csókolt, úgy, mint aki már nagyon várta, hogy ismét velem szeretkezhessen. Szép szavakat súgott a fülembe, ha éppen nem csókolta, puszilta valamelyik testrészemet. Vagy esetleg harapott a bőrömbe olyan pontjaimon, amitől még inkább izgalomba jöttem. Figyelte, amikor még volt annyi lélekjelenléte, hogy ne látszódjon meg rajtam, vagy a ruha takarja el majd. De később inkább csak nem harapott. Mert tudta én is éreztem képtelen volt visszafogni magát. Amikor fokozta a tempót, megfeszült ívben a hátam. Aztán valahogyan sikerült belekapaszkodnom. De olyan élményt nyújtott, hogy csak a lepedőt téptem előtte. Amikor végre tudtam kapaszkodni a hátba. Akkor a bőrébe véstem a körmeimet. Nem fogta vissza magát. Egyszerűen élvezte a szexet. Mint aki tudja, hogy velem bármit tehet. Nem fogok összetörni. És az hogy most a kötésektől mentes, helyekkel tarkított bőréhez simult az én testem, még újabb élményt adott. Még inkább intenzívebb volt. Annyira élveztem. És... rájöttem. Szeretem. Ezt éreztem, amikor az utolsó lökéssel eljutott a csúcsra!

A hátam alá nyúlt és felültetett az ölébe húzott. Nem tudtam semmit sem tenni. Annyira remegtem még. De ő s zihált még. Nagy levegőket vett, ahogy magához ölelt. És lassan simogatta a hátamat.

- [Név]... - suttogott a fülembe, ahogy átölelt – Kérlek... legyél a szeretőm!

Kihagyott egyet az ütőm. Hinni akartam a fülemnek, mégsem ment. A férfi, akit szeretek, akibe képes voltam szerelembe esni arra kér, hogy legyek az, akivel, amikor teheti, szeretkezhet! Olyan hihetetlenül váratlanul ért! És ő kihasználta, hogy most ott pihegek a karjai között. Az orgazmus utórezgéseit érezve a testemben. És éppen csak tisztában lettem az érzéseimmel. Erre ilyet mond nekem. Az a pasi fog az őrületbe kergetni. Mégsem bánom. Válaszolni akartam neki valamit. Akármit. Pontosabban azt, hogy igen. Leszek. Szeretnék a szeretője lenni. De egyszerűen nem akart kijönni hang a torkomon.

- „Gyerünk már! [Név]! Mondj valamit!"

- [N-Név]? - kezdett el aggódni, és lassan eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

De ahogy találkozott a tekintetük éreztem, hogy talán mégis meg tudok szólalni. Ha mást nem is, de egy valamit ki tudok mondani.

- Szeretlek... - nyögtem ki az egyetlen szót, amit ki tudtam préselni magamból

- M-micsoda? - döbbent meg annyira, hogy még egyetlen be nem kötött gesztenyebarna szeme is akkorára tágult, mint egy tányér.

Ez akaratlanul is mosolygásra késztetett. És elég magabiztosságot adott, hogy tényleg elmondjam neki mire jöttem rá pár perccel ezelőtt.

- Szeretlek Dazai Osamu, és igen szeretnék a szeretőd lenni!

Elengedett, hogy a lepedőre ülhessek és hanyatt zuhant a párnák közé, de még mindig engem nézett, ahogy mellett ültem, valamennyire eltakaró magamat a takaróval

- M-mi az? – hozott zavarba, azzal a tekintettel.

- Te tényleg belém szerettél? - simította meg a karomat – Csak két alkalom volt. De képes voltál szerelembe esni? Pont belém?

- Igen... - pirultam el még inkább - De... nem tehetek róla... Gomenne...

Elfordítottam a fejemet, de abban a görnyedő pózban elég közel voltam, hogy Dazai megfogja az államat és maga felé fordítson megint. Mosolygott. Nem akart kinevetni. Nem tudtam beazonosítani mi az, amit gondol, hogy így néz rám.

- [Név]... nincs semmi, amiért bocsánatot kéne kérned! Csak váratlanul ért a vallomásod.

- Osamu?

Felült és megcsókolt. Lassan gyengéden. Nem mélyítette el. Még akart valamit mondani. Nekem viszont megint remegni kezdtek a végtagjaim attól, ahogyan csókolt, hozzám ért, megsimított, beszélt hozzám, már attól is, ahogyan rám nézett.

- Még soha senki nem mondta nekem azt, hogy szeret. Jólesett, hogy tőled hallottam ezt először.

Homlokát az enyémnek döntötte úgy beszélt hozzám tovább halkan, hogy csak mi ketten halljuk. Mintha titokban akart volna beszélni. Pedig csak ketten voltunk éjjel ezen a kései órán. Ahogy az orrunk összeért levegőjét kifújta az ajkaimra, közben összekulcsolta ujjainkat a lepedőn.

- Örülök, hogy megtaláltalak [Név]. Nem akarok másik lányt!

- Én sem akarok másik férfit keresni... Kérlek Dazai, hadd maradjak a közeledben!

- Ezt inkább nekem kellene kérnem kedvesem!

Nagyot dobbant bennem ez az egy szó. Dazai Osamu kedvesen lettem.

- „Ugye ez nem álom? Nem akarom, hogy álom legyen! Vagy hogyha ez mégis egy álom, akkor sose ébredjek fel belőle! Nem akarom, hogy más legyen a valóság. Őt akarom a páromnak! Nem érdekel, hogy maffiózó, vagy, hogy embereket öl. Csak az érdekel, hogy kedves velem és én beleszerettem! Szeretem őt"

Már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Úgy hozzá bújva sírtam örömömben, mert nem bírtam tovább. Olyan boldog voltam, mint korábban talán sohasem! Letörölte ujjaival arcomról a könnyeket. Majd megint rásimította a tenyerét a bőrömre.

- [Név], legyél az enyém! - suttogott ajkaimra

- Baka! Már a tiéd vagyok Osamu!

- Ebben az esetben nagyon szerencsésnek érzem magam édesem! És vigyázni fogok rád! Ígérem! Nem hagyom, hogy bántódásod essen miattam!

Kinyitottam a szemem, hogy lássam az arcát annak a férfinek, aki ilyeneket ígér meg nekem. Ha nem lett volna jobb szeme letakarva, csak egy átlagos pasi lett volna. De így az alvilág ura. Szinte... szeretnék így tekinteni rá. Elmosolyodtam a gondolatom, közben észrevettem, hogy az említett fásli már nem feszül annyira a fején

- Arigatou! - köszöntem meg az ígéretét - Kikötözött a szemed drágám...

A megszólításra már ő is kinyitotta a szemét és mivel meglepődött rajtam hátrébb billent tőlem ettől a lendülettel egy kör le is tekeredett róla. Megfogtam és teljesen lehúztam a fásliját. Dazai lassan nyitotta fel a másik szemét is. Nagyon meglepődtem, hogy teljesen épp volt. Semmi baja nem volt.

- Osamu?

- Most már mindent láttál belőlem kincsem... El bírsz ennyi titokkal egyedül? Nem lesz ez egy kicsit sok?

- Nem... - ráztam meg a fejemet - Most először érzem igazán a kedvesednek magam és megőrzöm az összes titkodat, amit megosztasz velem.

- [Név]... - csókolt meg szenvedélyesen

Innentől nincs visszaút! Nem a szeretője lettem. Hanem a kedvese! Az a világ második emberének párja! Ez lettem én! És Osamu mindent megmutatott magából. Láttam rajta, hogy kicsit félt. Vajon elriaszt-e engem ez a sok mindent. De természetesen nem! Az a bizalom, amivel rám néz megnyugtatott. Innen tudom, hogy amit ígért, nem fogja megszegni. Vele lehetek! Szerethetem!