Egy gyéren bevilágított teremben voltunk. Bár általában egyedül dolgozom most többen is álltak a hátam mögött minden mozdulatomat figyelve. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ennyien nézik, hogyan csinálom a vallatásaimat.

A többiek odahaza már megszokták, hogy nem egy olyan nagy varázslat az, amit művelek. Még csak nem is látványos. Mert korábban járt olyan pletyka hogy ilyen nagy fényspirálok meg hasonlók, hagyják el a testemet, mikor aktiválom az erőmet. Ez más áldottaknál lehet, hogy így van. De én nem tartozok közéjük. Nekem ilyen „csendes áldásom" van. Egy idő után lecsengett és már nem érdekelte a többieket, hogy miként dolgozok.

Ellenben az itteniek kuriózumként tekintettek rám. Bár nekik is vannak szép számmal áldottjaik. De elvileg az, aki helyett csinálom most én a vallatós játékot az megsérült, vagy nincs is az országban. Nem tudom pontosan. Mert homályosan fogalmaztak a helyzetét illetően.

Lassan ébredezni kezdett a fiatal férfi, akit a következő „áldozatomnak" lehetett tekinteni. Rendesen elverték szerencsétlent, hiába mondtam, hogy óvatosabban bánjanak vele. Ugyanis ha eltörik az állkapcsát és nem fog tudni beszélni, akkor én sem szedhetek ki belőle semmilyen információt. Nagyot sóhajtottam és forgattam a szemeim, amíg közelebb sétáltam hozzá.

Tele volt sebekkel a teste és égési forradások tömkelege borítottál a karjait és az arcát is. Ijesztően nézett ki. Nem szívesen futottam volna vele össze egy sötét sikátorban.

Azokon kívül, amik eleve rajta voltak sok sérülés lepte el még pluszba, és nem olyan régi, úgy pár órával ezelőtti sérülések a borították a testét. Valószínűleg tartom azért került ilyen állapotba, mert nem lehetett egyszerűen elfogni.

(...)

Ez alkalommal nem Port Maffia katakombák hálójába rejtett vallató termében voltunk. Kivételes eset volt ugyanis, hogy egy szívességet cserébe a Tokiói Aka maffiának segítettünk be. Tulajdonképpen ők kérték ezt és Mori örömmel adott engem kölcsönbe. Természetesen erről az utolsó pillanatban értesített csupán. Jelenleg az ő saját bázisukon tartózkodunk.

Osamu-val pár órával korábban kaptuk az értesítést, hogy nagyon nagy szükségük lenne a segítségemre. Ugyanis az egyik bajtársuk eltűnt. Pontosabban elvitték. És ez a valaki nagyon fontos az itteni maffiafőnök számára. Vagyis nem tűrt halasztást hogy megtalálják mivel egy másik szervezet fogta őt el. Akiknek a vezetőjéből nem lehetett kinézni, hogy mit akarnak vele kezdeni. Meg kellett találni minél hamarabb. Hiszen a fiatal vezér kijelentette nem tűri, hogy bármi baja essék.

Látszott is rajta hogy hihetetlenül aggódik az eltűnt személy miatt. Ezek alapján tudtam jól, hogy a fiatal zöld hajú maffiavezér különleges érzelmeket táplál az elfogott személy iránt.

Éppen ezért nem kérdezősködöttem sokat Mori előtt hanem Dazai oldalán azonnal átmentünk a már szövetséges szervezethez. Kicsit ironikus volt, hogy anno Osamu rájuk uszította a rókákat és most mégis egy oldalon állunk. De jobb így mintha ellenségek maradtunk volna.

Helikopterrel érkeztünk meg. Amit ők biztosítottak nekünk. Mikor kiszálltunk hárman vártak ránk. Maga az itteni sötét szervezet feje illetve a két segítője az ő két oldalán.

A szőke hajú mikor meglátott engem elnevette magát. Nem értettem, de mikor kérdeztem tőle, hogy miért tett ilyet azt felelte, hogy nem sejtette, hogy egy lánynak a segítségét kérték. Ez nem esett jól És Osamu is megfogta a kezemet, hogy inkább ő tekeri le a fejét a vörös szeműnek. Viszont mikor felhúztam volna magamat azon, hogy már megint lenéz valaki nem hagytak szóhoz jutni. Mivel a másik oldalon álló fiatal odalépett a társához és nyakon vágta. Ez meglepett, de jól esett, hogy van köztük olyan, aki kordában tartja a másikat. Odasúgott neki valamit a fülébe. Nem értettem, de feltehetőleg valami olyat, hogy figyeljen a szájára, mert még a végén nem segítek és akkor annyi a kis barátjuknak.

Erre a szőke megköszörülte a torkát és bocsánatkérésképpen hozzátette, hogy

- „De hát végül is nálunk is van egy olyan lány, aki sokkal többet segített rajtunk, mint gondolná az ember. És akiről korábban azt hittük, hogy egy hét múlva vissza könyörgi magát az egyetemre."

Hallottam én is erről a lányról. Meglepő lenne folytatni azt, amit elkezdett a szőke, mert úgy kellene, hogy: „Ehhez képest szinte könyörög néha, hogy vegyék föl teljes értékű tagnak közéjük." De valamilyen okból kifolyólag a főnökük még mindig vonakodik teljesíteni a kérését. Annak ellenére is, hogy milyen gyengéden tekint rá.

Azok alapján, amiket meg tudtam érteni a pletykákból és a viselkedésből nem vontam vissza a korábbi gondolataimat. Mivel egyértelmű hogy a Tokiói maffiavezér szerelmes és pont a kedvesét kell megmenteni.

Osamu-val összenéztünk és egyből láttam a szemeiben, hogy ugyan arra gondol, mint én. Ők most hasonló helyzetben vannak, mint amiben voltunk már mi is. Éppen ezért nem várathatjuk meg őket tovább.

Bevezettek minket egy sötét helyiségbe. Felismertem a funkcióját még akkor is, ha nem hasonlított arra, amihez szoktam. Ez nem volt annyira véres, mint odahaza. De így is nagyon ijesztő volt a légkör. Plafonig érő csempével volt kirakva az egész terem, és több lefolyó is tarkította még a padlót. Innen lehetett tudni miért nem annyira véres a miénkhez képest. Mert ezt könnyedén lehet mosni.

Mondjuk nem csoda, hogy ha ennyire ügyelnek a tisztaságra. Hiszen a mi katakombákkal ellátott székhelyünkkel ellentétben, nekik nem egy hatalmas felhőkarcolóban van a központjuk, hanem egy földalatti, bázison, elrejtve a világ szeme elől. Itt figyelni kell az ilyesmire, hogy ne terjedjen olyan szag odalent, mint ami nálunk van.

(Így belegondolva meg kellene próbálni rábeszélni Mori-t egy nagytakarításra...)

(...)

A Földön térdelőnek a kezét hátra kötötték már korábban és addig, amíg aludt biztonsági okokból Osamu megérintette, hogy az erejét kikapcsolja. Mert a helyi főnök szerint van olyan ereje, ami miatt aggódniuk kellett. Hiszen képes elolvasztani magáról a láncait. Tűz elemű képessége van és rengetek bajtársukat sebesítette már meg. Sokakat súlyosan. Ezért tartották inkább ilyen ájult állapotba, mintsem, hogy ébren.

Az Aka maffia nem olyan régóta létezik. Ahogyan a velük szemben álló Szövetség is csak egy pár éve van jelen. Még nincs akkora emberkészletük, mint Mori-nak, hogy egy pár tucat halott mindig belefér. És „hősi halottnak" lehet őket tekinteni. Itt minden ember számít. Ezért is olyan fontos hogy visszaszerezzék azt az elraboltat.

Kinyitotta a szemét majd felnézett rám. Égszínkék íriszekkel találkoztam. Nem voltak olyan szépek ugyan, mint Chuuyának, viszont hasonlóan rikítóan kékek voltak. Csupán azért nem lehettek annyira szépek, mert hideg fény volt bennük. Egyáltalán nem láttam döbbenetet tekintetén. Csak nézett rám úgy, mint aki tudja, hogy bármelyik pillanatban kiszabadulhat, ha akar. Nem is kellene hozzá megerőltetnie magát. Egyetlen dolgot nem ért, hogy miért egy hozzám hasonló, gyengének tűnő lányt küldtek a megfigyelésére.

A többieket még nem láthatta, hisz a terem csak középről volt megvilágítva. A többiek, akik a falnál álltak, nem látszottak. Az ifjú maffiavezér odasétált mellém. Akitől a földön lévőnek a szája gúnyos, de mégis önfeledt vigyorra húzódott. Ekkor láttam megcsinálni valamit a tekintetében.

Megpróbált volna elszökni, hiszen megfeszültek a láncai. Talán végezni is akart a mellettem állóval azért volt öröm is a vigyorában. Viszont nem sikerült neki. Ez meglepte és letörölte a mosolyt az arcáról. Nem tudott arról, hogy van olyan ebben a maffiában, aki képes megszüntetni az erejét. Látszott rajta hogy kattog az agya. Nem sejtette, hogy Osamu besegített kicsit. És mivel őt nem látta így rám nézett. Mintha engem hibáztatott volna. A lényegen viszont nem változtathatott, nem szabadulhatott ki ebből a fogságból.

- Felesleges erőlködnöd... - mondtam hűvösen mikor tovább feszegette volna a láncait.

Nem nézett rám csupán csak egy pillanatra hogy észleljem azt a megvetést a kék szempárban. De onnantól folyamatosan az előtte álló vezért figyelte. Szinte nem is pislogott.

- Komolyan egy csajra kell támaszkodnod ahhoz, hogy itt tarts magadnál? Hová süllyedsz még?

- Fogd be! – mordult rá olyan hanggal, amire nem számítottam velem és Dazai-al sokkal kedvesebben beszélt - Ha nem Ő lenne a tét, magam verném ki a válaszokat belőled, a fogaiddal együtt!

- Ezek szerint tényleg én vagyok az egyetlen, aki elválaszt még attól, hogy a segítségére siess... - húzta fel a szemöldökét.

Ökölbe szorult a mellettem álló keze. Feszültsége egyre nőtt. Tudtam, ha nem fékezem, meg akkor biztosan megüti, de akkor mind a kettejüket le kell majd állítanom. Megérintettem a vállát, amitől összerezzent. Rám nézett.

- Engedelmeddel elkezdeném...

- Csak tessék Mrs. Dazai... - lépett hátra egyet.

Bólintottam kicsit, viszont teljesen elpirultam. Egyáltalán nem szoktam még meg, hogy így szólítanak. Már Osamu felesége vagyok... Szóval természetes hogy ilyesmi történik... viszont mindenki, akivel közelebbi kapcsolatban vagyok továbbra is simán a nevemen szólít... Ezért hirtelen érnek a pillanatok amikor Dazai feleségeként vagyok megnevezve.

A zavaromat az vitte el, hogy a vallatásra váró személy megint feszegetni kezdte a láncot.

- Alábecsülsz, hogyha azt hiszed-

- Elhallgass! - emeltem meg a hangomat és azonnal belefojtottam a szót

Egyből tányér nagyságúra kerekedtek a szemei mikor rádöbbent, hogy nem tudott több hangot kiejteni a száján. Szerintem eddig a pillanatig azt hitte, én tartom távol a képességétől. Most tudatosult benne, hogy előttem nincsenek titkai. Elmosolyodtam.

- Te vagy az, aki alábecsült engem. Most pedig válaszolni fogsz minden egyes kérdésünkre. Megértetted?

Bólintott nem is tehetett volna mást. De látszott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, hogy nem ő irányít.

- Válaszolj! Hova vitték?

Megfeszült a teste. Innen tudtam, hogy sikerült győzedelmeskednem felette. Elsötétedett a tekintete mielőtt válaszolt volna. Kicsit lentebb hajtotta a fejét és beszélt.

- Déli erdőben van egy elhagyatott kórház abba vittük.

- Hogy hova? - kérdezett volna, de felemeltem a kezemet fontosabb infókat kellett kiszednem belőle még azelőtt, hogy Dazai képességek eltűnt volna.

- Pontosan melyik részére?

- Az alagsori szinthez az elmegyógyintézet területére.

- Miért pont oda?

- Mert a kezes tökfej is ott van.

- Miért van szüksége rá?

- Passz. Azt mondta vigyük el neki. Beszélni akart vele.

- Még most is ott van?

- Igen...

- Baja esett?

- Nem annak gyökérnek élve és épségben kellett. Nem ártottunk neki.

Leengedtem a kezemet, hogy most már az Aka vezére is kérdezhet. Vagy hozzáfűzhet valamit. De ő csak egy nagyot sóhajtott. Felteszem megnyugodott kicsit, hogy a kedvese életben van, és nem bántják.

- Ez a szerencséd... - mondta - Hacsak egy hajszála is meggörbül, a fejeddel fizetsz érte!

A kékszemű mosolygott, ugyan de azon az őrült fajta vigyorgás módján. Erőlködött, hogy valamivel vissza vágjon. De némaságában nem tehet semmit. Hiszen nem engedtem neki, hogy megszólaljon.

- „Aludj" - gondoltam rá és ez elég volt ahhoz, hogy a feje előrebukjon és olyan mély álomba zuhanjon, minthogyha tarkón vágták volna egy szeles lapáttal.

A többiek is odajöttek hozzánk, megveregették a vállamat, hogy köszönik szépen a segítségemet. És kezet is fogtak velem. Az ifjú maffiavezér is megfogta a kezemet. Mélyen meghajolt előttem és még kezet is csókolt nekem hogy megköszönje.

Viszont nem tartott egy pillanatig sem míg Osamu odakapott és elrántott a közeléből. Egyből a karjai közé zárt és hideg pillantásokkal ostorozta a zöldhajút. Szinte hallottam, ahogy mondja: „Neked van sajátod tünés a nejem közeléből!"

Annyira édes ilyenkor, mikor féltékeny, minden apróságért képes így reagálni, de én nagyon élvezem. Nem szeretik, hogyha más férfiak léteznek a közelemben. Bár valakinek ez túlzás, de én imádom, hogy ennyire kisajátít magának, és ragaszkodik hozzám, meg félt engem.

(...)

Nem maradtunk sokáig, hiszen nem akartuk feltartani az ittenieket. Akik azonnal rohantak a barátjuk megmentésére. Hát igen, veszélyes mikor szervezetek háborúban állnak egymással. Volt már rá példa nálunk is nem is egyszer. De annyira örülök annak, hogy most békeidő van Yokohama felett.

(...)

Majd két év eltelt azóta, hogy Dazai Osamu megkérte a kezemet. Azon eset, ami miatt végül is Mori sikeresen beszervezett engem a maffia soraiba meg szinte el is felejtődött. Mondhatjuk régen volt, de igazából olyan jól végeztem a munkámat hogy szemet hunyt az eset felett.

Csupán egy hónapot vártunk még azután az eset után és összeházasodtunk Osamuval. Nem akartunk tovább húzni, nem is lett volna értelme. És egyébként is, hogyha később esküszünk, biztosan nem férek bele a menyasszonyi ruhámba.

Nem volt nagy esküvő. Csak azt hívtuk, meg aki tényleg számított nekünk. Igazából így belegondolva szinte Osamu több vendéget hozott, mint én. Hiszen a Maffiából neki több ismerőse volt, mint nekem olyan, akinek el mertem mondani, hogy maffiózó lesz a férjem.

A szüleim az utolsó pillanatig csúnyán néztek Dazai-ra. És csak reméltem, hogy nem szólalnak fel mikor elmondták a „Most szóljon vagy hallgasson örökké!" részét a szertartásnak. De mikor látták mennyire meghatódott az én szeretett Maffiózóm. Akkor végül is mosolyogva adtak hozzá.

Osamu Chuuyát kérte fel tanúnak. Tudtam, hogy így lesz, hiszen Dazai mondta nekem. De Chuuya arcát látni mikor feltette neki az ominózus kérdést az minden várakozást felülmúlt. A vörös még egy pár könnycseppet és ejtett. Amiket persze azonnal letagadott.

Nem sokszor láthatjuk őt még a társát sírni, de ebben az időben többször is elérzékenyültek. És nem csak az esküvőnk közben.

Dazai ott is itatta az egereket, amikor igent mondtam neki. Pár perccel ezután a hivatalos „Megcsókolhatjátok egymást!" kijelentésnél én is sírtam már.

(...)

Majd ahogy telt az idő megérkezett egy újabb nagy fordulópont az életünkbe. Pontosabban ez volt a fiú születése. Mamoru lett a neve a fiúknak. Pont azért, mert annyira védelmezett engem Osamu amióta csak megismertük egymást.

Osamu végig fogta a kezemet, míg bent voltunk a kórházban. Csak annyi időre engedett el, amíg ő is a karjában foghatta a picit. De annyira óvatos volt vele és félt, hogy nagyon sírni fog, ha távol van tőlem, ezért hamar visszaadta nekem.

Sosem fogott még pici gyereket sem a kezében előtte. Nem, hogy újszülöttet. Érthető volt, hogy ennyire félt, hogy kárt tesz benne. De miután elengedtek minket az orvosok, ő is gyakran kézbe vette a fiát. Amíg én pihentem ő ringatta. Szinte egyből belejött ahhoz képet mennyire pánikba esett az első alkalommal.

Szeretem nézni, ahogy a karjában, tartja azt az apró törékeny kis testet. Mint két tojás olyanok az apjával, annyira szépek mind a ketten.

Mamoru már lassan 2 éves és kezdi felfedezni a világot. Lassan két lábra is áll. Miközben szavakat is elkezdett már formálni. Annyira édes Osamu amikor próbálja rávenni, hogy azt, mondja neki, hogy apa.

Hiába mondtam neki, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy pont ez lesz az első szava. de Olyan makacs férjem van. A fejébe vette, hogy csak azért is az lesz. Mikor játszanak, egymással úgy érzem, nem lehetnék boldogabb

(...)

Chuuya lett a keresztapja. Pont, ahogyan kértem tőle. Osamu sem volt ellene tudtuk, hogy ő is vigyázni fogja a kicsinket. Mikor először adtam a kalapos kezébe Mamoru-t úgy reagált rá, mint az apja. Nagyon félt, még az erejét és aktiválta a pici felett, hogy akkor se essen semmi baja neki, ha valamit rosszul csinálna. Remegett a keze ezért is félt, hogy esetleg elejti. De mikor felnézett rá az az apró, barna szemű csöppség és felnevetett a kalapos sírva fakadt.

Azóta ő is belejött már abba, hogy vigyáz a gyermekünkre. Addig, amíg dolgozunk Osamuval mindig ő marad vele. Így van biztosítva, hogy mindig a lehető legnagyobb védelem vegye körül.

Jelenleg a fiúk fogadást rendeztek, hogy melyikkőjük tippeli meg jobban Mamoru első szavát. Hihetetlenek hogy még ebből is versenyt csinálnak. De amíg a picinek nincs, belőle baja addig nem ellenzem.

Bár lassan betölti, a második életévét még nem mutatja jeleit annak, hogy áldott lenne. Mori szerint szinte biztos, hogy az lesz. De ez még a jövő zenéje. Ha az lesz, akkor annak úgy kell lennie. Lehet bármilyen áldása érdekes körülmények között nő majd fel. Két maffiózó szülővel. És egy komplett Maffiával, akik figyelik, hogyan cseperedik az ifjabbik Dazai. Dazai Mamoru.

Vége!