Jk pov

Lassan tíz perce nézi Hana csendben az aprócska tót. Szívesen hallanám a gondolatait, de nem teszek semmit sem azért, hogy tényleg halljam azokat. Így inkább megtöröm a csendet.
– Tudod nagyon sok helyen voltam már, és  mindenhol találtam ehhez hasonló nyugodt helyet, de egyik sem volt ennyire megnyugtató számomra mind ez a látvány.– Emlékszem mikor rátaláltam erre a helyre legalább száz évvel ezelőtt a tó vagy tízszer nagyobb volt. Első látásra tudtam, hogy ez az én helyem. Itt sosem gyötröttek a sötét gondolatok, a bosszúság, vagy a kétségbe esetség. Itt mindig  úgy érzem, mintha otthon lennék.
–Valóban gyönyörű hely köszönöm, hogy megmutattad.– mosolyog rám Hana.
– Hallottál már a történetéről? – Hana csak megrázza a fejet nemlegesen.
– Nem kérlek meséld el.–
– Mikor legelőször jártam itt az első alkalommal valamikor 1898-ban egy idős bácsi horgászott itt. Én pont itt álltam talán kicsit arrébb. Akkorjjában egyáltalán nem értettem az emberiséget, úgy gondoltam sok, tömérdek olyan dolgot tesznek aminek nincs értelme. Az az idős bácsi pedig kievezett a tó közepére és horgászni kezdett, vagy öt órát ült a csónakba, de nem fogott semmi így mikor a partra ért furdalt a kíváncsiság, hogy mégis miért csinálja, ha nem fog semmit sem. Megkérdeztem tőle mi értelme az egésznek ő pedig azt mondtam ez a tó varázs erővel bír, amit csak azt érthet aki bölcs. Képzelheted mennyire vicces volt ahogy az összesen hetven éves öregember pont nekem akar bölcse játszani, minden nap kijött én pedig minden nap néztem ahogy üres kézzel megy haza. Aztán megkérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani ezúttal, én pedig valamiért igent mondtam, nem tagadom megfordult a fejemben, hogy a vízbe folytom amiért úgy kezelt mint egy kamaszt holott messze idősebb vontam tőle. És akkor elmondta, hogy a tóban egy hal sincs, és a tó ereje az, hogy aki egyszer békét talál itt az többet nem tud szabadulni tőle. Azt is elmesélte, hogy ez a tó tényleg különleges, és az ő nagyapja azt mesélte neki mikor még kicsi volt, hogy ha éjjel az ördög órájában a tó közepére úszol, és lemerülsz a legmélyebb pontjára megnyílik neked a pokol, és aki képes lent maradni levegő nélkül az kívánhat egyet, amikor ezt elmesélte nevetségesnek gondoltam de valahogy mégis csak a tó mélyére kerültem azután, hogy nem jött többet, pedig már az is megfordult a fejembe, hogy szándékosan segített neki halat fogni.– Milyen régen is volt.
– Kedves ember lehetett, és miért nem jött többet?– 
– Nem tudom öreg volt talán meghalt, de azóta én is a fogja vagyok ennek a helynek.–
– Tehát ha le úszók a tó legmélyebb pontjára lehet egy kívánságom?– elnevetem magam.
– Most mit nevetsz neked sikerült?–
– Nem, nem sikerült semmi sem történt összesen hét órát töltöttem a tó alján, de semmi sem történt.–
–Lehet azért mert csak halandóval történik meg mármint csalás te halhatatlan vagy nincs szükséged levegőre, és mit akartál kívánni ha sikerült volna?–
– Azt, hogy ne keljen viselnem a billogot.– vonom meg a vállam. De most így vissza gondolva...
– Megkérdeztem, hogy miért viseled ennyire rosszul a billogot?– suttogja Hana a tót kémlelve, talán nem mert rám nézni.
– Nem csak az én fajtám létezik a démonok között. Ott van Taehyung aki teljes mértékben szabad, ő azt csinál amit akar, persze a vérébe van a velejéig romlottság, és gonoszság, kinek mi. Aztán vannak a kínzó démonok, tudod ők az alvilágban azaz a pokolban maradnak és a rossz leleteket kínozzák megbüntetik őket. Én is egy olyan akartam lenni, mikor lekerültem a pokolba megkérdezték tőlem, hogy kínoznak vagy én kínzok. És én azt mondtam én akarok kínozni, de csak mert rettegtem, de így lett kínoztam. Meg csak véget sem ért a lenti nap de már száműztek a földre, azt mondván kísértsem az embert, és érjem el, hogy lelkük piszkos legyen es a pokolba kerülhessenek. És persze ott van Yoongi ő nem démon. Ő egy bukott angyal. Nem is tudom már, hogy mi, hogy is kerültünk össze. Talán az első billog megtörése utána mikor végre vissza térhettem, és én naiv azt hittem ott is maradhatok, és szabad leszek mint a többség. De nem így lett ő pedig velem tartott, es ahogy őket néztem jobban frusztrált a szabadság gondolata mint valaha bármikor is.–
De ha elmondanám a teljes igazságot róla is beszélnem kellene. Arról, hogy ő miatta lettem egy száműzött démon és ahányszor megtörném a billogot felesleges lenne minden igyekezetem, a szerelmem amit iránta éreztem megpecsételte az örök életemet.
–Sajnálom.– búj hozzam.
– Ne sajnáld, már nem csinálnám máshogy mert az azt jelentené, hogy nem szerethetnélek. És azt pedig nem akarnám, ugyanis te vagy számomra a világ.– csókoltam homlokon.
– De ha nem szeretnél, akkor sikerülne megtörnöd a billogot, és szabad lehetnél.–
–Mégis meddig míg vissza nem térnek a pokolba ahol újabbat tűznének rám? Felesleges lenne én pedig már nem is akarom megtörni soha.–
– De ha nem mennél vissza talán ha várnál vele kicsit nem kapnál többet.–
– Hana nem akarom megtörni a billogot én csak téged akarlak.–
– Jungkook én csak egy ember vagyok, nem lehetek a tiéd örökre, egyszer le választanak egymástól a fentiek, vagy a lentiek, de egyszer meghalok.–
–Az meg messze van, de ha eljön az az idő, akkor veled halok én is mert nélküled már nem tudnám elképzelni az életet.– fogok az arcára majd megcsókolom.
– Egyébként szeretnéd tudni, hogy ki volt a kedvem halandóm rajtad kívül?– Hana nagy szemekkel néz rám.
–Igen ki! – Nem is érteni miért akarok róla mesélni neki...
– Linda, ő egy brit nő volt, oda voltam érte.–
–Hazug azt mondtad, hogy én vagyok az első!– elnevetem magam talán máshogy kellet volna fogalmaznom, de tényleg odáig voltam érte.
– Nem félre értesz ő csak a barátom volt, és nem a billog hozott össze minket, hanem Anglia, azon velük London.  Egy bárban találkoztam vele ő pedig hiszterikus állapotban követelt több mogyorót, és behúzott egy férfinak amiért hozza nyúlt.– elnevetem magam szinte előttem lebeg a pillanat ahogy mindenki döbbenten nézi Lindát aki a jobb öklét rázza szinte már sir a tulaj pedig őrjöng amiért kezet emelt rá egy nő. Vicces volt.
– Persze csak barátok...– Morogja Hana.
– Nem szép dolog féltékenynek lenni egy olyan nőre aki már nem él, és akit, hogy is mondjam jobban érdekeltek a nők mit a férfiak.–
– Jobban belegondolva Linda kábé az összes nőt akit akkorjjában akartam el szerette.. sőt.–
–Mesélj róla– Bök a vállamra izgatottan.
– Vörös hajú volt kék rikító szemekkel. Irigylésre méltó alakkal, Ja és a legfontosabb lehetetlen volt őt leinni, makacs volt, és erőszakos, ha valamit akart elérte azt bármi áron, ő volt a legjobb barátom, de mikor el váltunk egymástól azt mondta, reméli én is megtalálom a szerelmet, és bassza meg jobban hiányzik mint valaha... annyira nagyon szeretném, ha tudna rólad, ha ismerhetne, és elmondhatnám neki, hogy igaza volt mindenben, és a szerelem nem rossz dolog. És hogy én is végre érezhetem milyen is a szerelem.– Árulás ez a szó ismétlődött bennem, amiért Ruby és Linda hasonlóságát már nem említettem.

"1955.Február 22.Kedd. London

A Regent street földalatti Jazz bár ajtajában én jó magam és Yoongi szinte teljesen máshogy néztünk végig a bár belsején, és annak vendégein. A gondolataink hangosan csapzottak össze fejünk felett. London felett vörösben játszott egész álló nap az ég. Yoongi érzései színtiszta agresszió volt keverve haraggal, és aggódással. Az ilyen pillanatokban szerettem a legjobban mellette lenni. Kegyetlen, vérszomjas bosszú kavargott benne minden egyes alkalommal mikor az ég vörösben úszott. Megtorlást hagyott maga után bárhol is volt. Imádtam, és azért imádkoztam bárcsak örökké vörösben úszna az ég. Az emberek iránti haragja ilyenkor az enyémet is felülmúlta. Yoongi a rejtett szörnyeteg, az álarc ilyenkor lehullott, darabokra tört, és csak azután illeszthette össze, és vehette  újra magára, mikor már mindenki megbűnhődött vétkéért.  Ez volt Yoongi, egy rögzített, veszélyes mindent elsöprő erejű bomba. Az ökölbe szorított kezeire pillantottam majd hergelve haragját a boxok felé intettem  kobakommal. Az angyali bestia a bal oldalt sorakozó fekete bőr ülésű boxok  felé sandított amerre én magam is. A letolt nadrágú férfi mellett termet Yoongi, én pedig még mindig az ajtóból figyelve a műsort intettem a mellettem elsuhanó fehér inget viselő masnis pincérnek, hogy a legjobb skót whisky-ból kerek.
Csetintve egyet az ajtó mögöttem bezárult, és bárki is próbálna kinyitni az nem működne mostantól ide se be, se ki.
A pincér helyet kínált tudatlanul míg én elutasítva elvettem a tárcáról a skót italt, és tovább figyeltem Yoongi műsorát. A  letolt  nadrágú férfi farkasszemet nézett a szörny angyallal. Felkészülve a tömegmészárlásra a férfi mellé ültem az rám  nézve próbált segítséget kérni de én csak nevettem.
– Ne rá néz hanem rám!– Utasította Yoongi. Én felemelve mutató  ujjam várásra kertem. 
– Áruld el a legnagyobb bűnödet Mason.– Fordultam törzsemmel a zavarodott arcú férfi felé. Az üveges tekintettel nézett tovább rám, majd egyszer csak robotias hangon ki nyögte.
– Elütöttem egy embert a Frith street-en két ével ezelőtt, és nem segítettem neki.–  Yoongi felvonja a szemöldökét.
– Ennyi lenne? – Mason torkán akad a bűn. Látványosan küszköd, csak, hogy le nyelhesse erkölcstelen bűneit. Valószínűleg annyi bűnt követett el eddigi életében ez a férfi, hogy felsorolása hosszabb lenne, mint maga a Duna, mi a fekete tengerbe igyekszik.  A hangulatos jazz bár belsejében sejtelmes derengés szálingózott. A felismeréstől amit a bár, az emberek, és a hangulat adott, kívülálló hallgatónak éreztem magam. Majd Mason beszélni kezdett.
– Megöltem az apámat, hogy a hagyatéka az enyém legyen átírtam, hogy a bátyám semmit se kapjon a vagyonból, majd mikor a bátyám gyanakodni kezdett őt is megöltem.– a sarokban üldögélő nő felsikított. Kezét a vörös elkent szájához emelte. Az aprócska sikolyt senki sem hallotta a csevegő emberek, és a bárt beharangozó zene miatt. Masonnak talán még ennél is több bűne van de Yoonginak ennyi is elég volt ahhoz, hogy tudjam bűnösnek és kárhozottnak ítélte Masont.
– Néz a kezedre Mason!– Utasította Yoongi a még mindig letolt gatyájú férfit. Az megborzongva kezdte tanulmányozni tenyerét majd kézfejét.
– Nem gondolod, hogy mocskos a kezed?– Mason a kérdésre csak bólintva válaszolt.
– Egy szörny vagy nem ember isten azért teremtett benneteket, hogy szeressetek és becsüljetek egymást, de ti csak bűnt bűnre halmoztok, és ezért fivéreim ebben a pillanatban is harcolnak, megannyi angyal bukott el miattatok feleslegesen! Tudod Mason miért utállak titeket hangadókat? – Yoongi szemei szikrakat szórtak arca mereven tartotta érzelemmentes unott kifejezését, de tudtam annyi harag van benne, hogy a világ nem bírna el egymaga.
– Mert nem hagyjátok, hogy megbánjam vétkem amiért elfordultam Istentől.–
–A Sátán kényszerített rá..– Suttogta Mason elcsukló hangon. Yoongi melyen beszívta a levegőt megtöltve tüdejét füstös levegővel.
– Kinek képzeled magad, hogy fivéremre kennéd  saját bűnöd? Ennyire fontosnak hiszed magad, hogy azt hiszed testvérem a sátán rád szánna idejét!– Mason felnézett Yoongi komor elsötétült arcára.
– Azt parancsoltam a kezedet  nézd!– Szorította ökölbe kezét Yoongi, majd az asztalra csapott. A meg mindig sarokban üldögélő nő újfent elnyomott egy ki kívánkozó sikolyt. Szemei könnyekkel megtelve nézte az eseményeket. Mason a kezére meredve sziszegte fogai között a kérdést.
– Mi a fene vagy te ördögi teremtés – Yoongi a kérdés hallatán fel nevetett majd hátra dőlt a fekete bőr boxban.
– Szerinted mi vagyok ?– vonta fel szemöldökét az angyal
– Démon!– Yoongi újfent fel nevetett majd az asztal szélére könyökölve összekulcsolta kezeit.
– Ne sértegess!– Elhúztam a számát. Legszívesebben hozzászóltam volna a történethez, de jobbnak láttam kimaradni belőle, és túlságosan is hajtott a kíváncsiság a végkimenetele befejezésére.
– Angyal  vagyok Mason!– a letolt nadrágú csak felkapta fejet majd hitetlenkedve meredt Yoongira.
– Most pedig, hogy tudod mi vagyok emeld a bűnös kezedet amivel meg folytattad az apád a szádhoz!– Mason akarata ellenére is a szájához emelte kezét.
– Tedd a szádba az ujjad amivel ennek az ártatlan nőnek a bugyijába nyúltál akarata ellenére, és harapd le!– Mason ellenkezésképpen  megrázta fejét.
– Ez lehetetlen képtelen vagyok rá kérlek bocsáss meg nekem!– szorította össze szemeit. Az izgalmi állapotom növekedett alig vártam, hogy Yoongi brutalitása ki mutatkozzon, noha ezek után lehangoló a közelében maradni megért mindent az ehhez hasonló látvány mellette.
– Nem bocsáttok meg, most pedig harapd le az ujjad és edd meg!–
– De hiszen az angyalok minden bűnt el néznek, és meg bocsássák vétkeinket.– Könyörgött Mason. Kiábrándító pedig ha hallgatna rá lehet még túl is élne az estét pár végtag elvesztése ellenére. De ha így folytatja nem éli meg a holnapot, noha nekem ez csak szórakozás én már rég túl estem  volna az egészen tudom Yoongi szereti hosszúra nyújtani.
– Téves legenda az az eszme csere, hogy mi angyalok mindent el nézünk, az ilyen mocskos lelkek mind te büntetést érdemelnek! Miattatok tart ott a világ ahol kinek képzeled magad, hogy embert ölj saját akaratodból, ezzel megsértve apám alkotását? Egy senki vagy! Egy jelentéktelen ember aki nem érdemli az életet! Most pedig tedd amit parancsoltam és fogyaszt el az ujjaidat amire meg hívtalak, a vendégem vagy.– Dőlt újfent hatra Yoongi. Nevetve néztem végig ahogy Mason az ujjaira harap majd zokogva szenved azért, noha nem saját akaratából de megtette. Addig harapta az ujjait mire végre sikerült le harapni a ball kezén az összeset. A vére mindenütt ott volt, Yoongi jól  szórakozott én pedig élveztem a műsort, a körülöttünk lézengő emberek tudomást sem vettek a boxban történtekről. Én pedig a pult felé vettem az irányt megunva Yoongi zsarnokoskodását. Aztán megpillantottam őt a vörös hajkoronát, a hófehér ruhát, ahogy a bár széken üldögélt. Tagadhatatlan izgalom vette át a testem felett az irányítást. Ruby...
Harminc év telhetett el azóta, hogy utoljára láttam, noha pár évvel ezelőtt hallottam róla, hogy Kelet-Európában láttak utoljára. Noha természetemnek híven sosem értettem miért számol be nekem bárki is vele kapcsolatban.
De ahányszor össze találkoztam bárkivel a pokolból itt a földön Ruby kiemelt szerepet játszott a beszélgetésünkben bárkiről is legyen szó. Informáltak hollétéről, és arról is mit hallottak mit csinál. Akaratom ellenére is tetszett a gondolat, hogy Ruby itt van. Ebben a kótyagos pár napban ismétlően sokat jelent meg előttem, elszántságom ellenére, és belopta magát az elmémbe. Összeségében most nem utáltam annyira mind máskor, volt hozzá kedvem.
– Miféle kiszolgálás ez? Azt mondtam kérek még mogyorót! – A külső ellenére egy teljesen más hang társult az előttem üldögélő vörösnek. Ez sokkal vékonyabb, élettelibb hang volt mint Rubyé. Szótlanul mint egy szellem ültem a mellette levő bár székre. " Vajon az arca is olyan mint az övé?" A vörös hajú nő egy pillanatra felém fordult felvonta szemöldökét, majd pillanatok alatt fordult vissza a pultos felé.
Az óceán kék szemű nő alig hasonlított az ördögi bestiára. A csalódottságtól ami a mellkasomban szivárgott bosszús lettem. Akkor abban pillanatban eldöntöttem, hogy megölöm a nőt.
Ennek ellenére ő lett a legnagyobb cinkosom.. "

–Jungkook.– Hana édes hangja ébreszt vissza a jelenbe. Ez a nézés tudtam mit akar.
– Tudod miért vörös az ég?– néztem a vörösben játszó égboltra. Hana némán megrázza a fejet.
– Az angyalok véres harcot vívnak.– Yoongi neve egy pillanat állat suhan át az elmémben. Vele kellene lennem.
– Yoongi azt mesélte, ilyenkor mikor az ég vörösös pirosban játszik, az angyalok harcolnak egymás ellen, az emberiség miatt. Fellázadnak egymás ellen.– kérdezz bármiről csak ne róla.
Hana az ég felé emeli az arcát, ott bujkál a szája sarkában a kérdés.
– Jungkook nem is tudom hogyan kérdezzem, de...
– Vissza kéne már mennünk este meg jobban lehűl az idő.– Állok fel figyelmen kívül hagyva azt amit mond. Feláll mögöttem ballag, érzem ahogy a hátamat nézi, szinte lyukat képez ott ahol néz, éget, bizsereg. A gyomorom bukfencezik.
– Ki neked Ruby?– Talán ha úgy teszek mint ha nem hallanám akkor nem kérdezi többet. Tovább megyek már csak pár lépés az autóig. Pedig itt akartam vele maradni eszem ágában sincs elmenni. A csomagtartóban ott a pléd, a nasik, minden olyan szép lett volna. Ilyen az mikor menekülünk valami olyantól amitől félünk.
– Jungkook!– Hátra fordulok. Próbálok magamra erőltetni egy mosolyt, de ő csak áll ott és engem néz.
– Mi az ne állj ott mennyünk.–
– Ki neked Ruby?– Hátat fordítok neki és kinyitom a kocsi ajtaját mellem ér a kezemre fog.
– Ki ő?– Miért akarod tudni! Nem mondhatom el neki. Kérdezz bármiről csak ne róla, elmondok mindent, elmondom az összes bűnöm, az összes rossz tettem, csak őt ne kelljen. Lenezek a létünkre, majd ki rántom a kezem az övéből.
– Ahhoz neked semmi közöd! Most pedig szállj be.– Nem akartam ennyire hideg lenni. Hana leteszi a fejet bólint egy aprót, majd beszáll. Becsukom az ajtót, jóval hangosabban mint kellet volna. Most biztos utál. Durva voltam vele, rá csaptam az ajtót. Azt hiheti, hogy nem is szeretem, de ha megtudná ki Ruby többet nem hinne nekem. Körülnézek hisz kimondta a bűvös nevet. Semmi, csak mi ketten. Beülök a kocsiba rá nézek de ő az ablak felé fordítsa az arcát.
Be kapcsolom a rádiót, nevetséges mennyire csesztet a sors The weekend secrets számát játszák a rádióban. Felcsendül a szöveg
"It's a lie, a lie. I catch you every time. In your lust, your lust. Every time you close your eyes.
I hear the secrets that you keep. When you're talkin' in your sleep. I hear the secrets"
Inkább kikapcsolom, végre rám néz. Látom a szemében ezzel csak rontottam a dolgon.
Vissza kapcsolom, felnevet megrázza a fejét.
Ki érek a főútra, annyira szeretném a kezem a combjára tenni, annyira szeretném semmisé tenni a kérdését. Durva voltam helyre kéne hoznom. Talán ha adok neki egy kis időt nem fog  felőle kérdezni. Csendben maradok egész útig.
Egy szót sem szólunk és olyan erővel szorítom a kormányt amennyire csak tudom, és a sebesség korlátot is  jóval meghaladtam, de észbe kell kapnom ha fel borulunk csak nekem nem lesz semmi bajom. Ahányszor ez megtörténik Hana a nem létező féket nyomja a lábával. Ma is bebizonyosodott, hogy nem érdemlem meg.
Amint a haza előtt megállok fele fordulok rám sem néz csak kikapcsolja az övét, és kiszáll. Utána megyek a kocsinak nyomom és a feje melle tamaszkodva zárom kelepcébe.
– Mondj valamit kérlek.–  Rám néz.
– Mit mondjak?– át néz a vállam felett.
– Bármit.– Egy csókért hajolok, de elfordítja a fejet. Sóhajtok egyet.
– Minek, hogy újfent tuskó legyél velem?–
– Nem én ez nem így akartam.–
– Rendben akkor mond miért nem kérdezhetek rá ki az a Ruby?–
– Nem fair felhasználni azt, hogy hibáztam.–
– Nem is célom, csak mond meg ki ő.–
El lököm magam tőle nem fogja elengedni ezt a témát ma már nem.
– Mondtam semmi közöd hozza.– Felveszem újfent az arrogáns külsőm.
– Remek akkor ezt megbeszéltük!– kerül ki.
– Meg!– A szomorúság a az ereimben elkezd terjeszkedni. A hajamba túrok próbálom levezetni a düht azzal, hogy meghúzom, de semmit sem segít.
– Most komolyan?– Nézek után, ő hátra néz.
Ennyit arról, hogy soha többet nem bántom...