- Ölj meg !
- Nem ! -kiáltottam rá. Akkor még magam sem tudtam miért nem akartam elengedni őt. Miért féltem ennyire elhagyni őt. Pedig a gazdáim közül vele töltöttem a legkevesebb időt. Csak 11 év volt. 11 év ,amit sosa feledek el ,hisz Shila Ackerman mutatta meg nekem mit jelent embernek lenni. Mikor ő sem tartotta magát annak. Azt valotta ,hogy kettőnk közül ő az igazi szörnyteg.

- Miért akarod ? Miért kérsz tőlem ilyet ? -kiáltottam kétségbe esetten. Neki csak egy kesernyés mosoly jelent meg az arcán.
- Ezerötszáz év -mondta ,amire közbe akartam vágni ,hogy mennyi mindent tehetne ,hogy megtanulhatná igazán használni az erejét ,hogy egyszerűen csak élhetne ,de megállított. - Mi értelme van ennyi ideig élni ha látnom kell meghalni mindenkit akit szeretek ?
- Miért mondod ezt ?! -fakadtam ki és a torkomat folytogatni kezdte egy addig ismeretlen érzés.- Én itt leszek ! Én végig itt leszek ! Sose hagylak el....
- De pont ezt akarom kérni tőled ! - vette át az arcát egy nyugodt és békés mosoly.

Tudtam ,hogy már ezerszer végig gondolta. Tudtam ,hogy jól megfontolta a döntést. Tudtam ,hisz hozzá tartoztam. Tudtam ,ismertem a legelrejtettebb titkait is. Mégis meg akartam győzni.
- Shila...könyörgöm -motyogtam és a torkomban lévő gombócot egyre nehezebbn tudtam lenyelni. - Életben kell maradnod....
- Tévedsz -mosolygott rám kedvesen és akár meggyőző is lehetett volna ,ha nem láttam volna a gondolataiba és nem tudtam volna mennyire fél is valójában a halált.

- Mikor először találkoztunk -kezdte dallamos női hangon ,ami csak rá volt jelemző ,hogy ilyen boldogan és gyászosan tud beszélni egyszerre. - Azt mondtad ,hogy a démonok a leghatalmasabb teremtmények.
- Így van -bólintottam határozottan.
- Fel tudod oldani a titanok átkát ? -kérdezte fürkészően. Legszívesebben hazudtam volna. Nem ,dehogy is , az lehetetlen. De nem hazudtam. Nem tehettem meg vele szemben.
- Igen ,de nem csak úgy. Azok a démonok ,akik gazda testben élnek , a valamit valamiért elvet követik. Tehát életett életért. De van egy sokkal fontosabb törvényünk is -sóhajtottam egy nagyot. - Csak az élet válthatja meg a halált. És csakis a halál válthatja meg az életett - mondtam és a folytogató gombóc újra megjelent a torkomban.
- Akkor vedd el az életemet és old fel a titanok átkát -közölte egyszerűen.
- De.....
- Nincs de -intett csendre.- Megölsz szépen és utána a fiam lesz a gazdád. Tartsd őt életben. Fontosabb ő nekem ,mint az életem....
- Nem Shila , ez nem így működik -vágtam közbe.- A véreteknek....a véreteknek érintkeznie kell....nem..nem adhatsz neki így át....
- Ez már a démon vér varázslat igaz ? - nézett rám fürkészően.
- Ha át adsz neki -kezdtem és pár könnycsepp szökött a szemembe. - Sose leszel teljesen halott ,akor ő vissza hozhat a halálból. Látni fog téged mikor álmodik. Látni fogod őt ,de nem tudsz hozzá beszélni. Shila, ez egy túl nagy áldozat ! -fakatdtam ki.- Ha ezt megteszed az erőm meg oszlik....A tiéd lesz és a fiadé....Csak a vér vonal örökölhet.... Shila...könyörgöm -kapkodtam a levegőt.
- Asibara - mosolyodott el halványan.- Én kész vagyok -mondta halálos nyugalommal.

- Nem akarom -fakadtam ki és életemben először igazi könnyeiket sírtam. Ő csak megfogta a kezem és megsimogatta a hajamat. A sírásom lassan apadt ,de egyáltalán nem állt el. Ránézztem. Egyenesen bele abba a szépséges fekete szempárba és akkot megértettem a döntését. Túlzottan sok ember halt már meg ,aki fontos volt számára és nem tudta volna elviselni ,ha a fia és a szerelme is erre a sorsra jut.
- Kérlek Asibara -mondta és megszorította a kezemet ,de csak finoman.- Rin-nek már csak percei vannak - az arcára pedig fájdalamas kifejezés költözött. A félelem és rettegés járta át a szívét. Ugyan azt érezte ,mint amikor Rivaille haldoklott.
- Meg teszem -mondtam végül és még pár könnycsepp legördült az arcomon.
- Köszönöm Asibara -mosolygot kedvesen. Nyugodt volt és erős ,mint a szikla. Elhatározását pedig senki nem változtathatta meg. A mellkasára tettem a kezem.

- Még pár percig életben leszel míg teljesen el nem vérzel -mondtam neki és a szememből némán folytak a sós könnyek. - Megmondom Annie-nek , Ymir-nek és Eren-nek ,hogy mit tettél.
- Kérelk -nézett rám könnyfátyolos szemekkel. - Eren-nel én akarok beszélni -adta az utolsó kívánságát.
- Rendeben. A fiad démona leszek. Shila Ackerman -mondtam búcsúként.
- Köszönöm. Asibara -motyogta és lehunyta a szemeit. A tenyeremet a mellkasára tettem. Éreztem a szíve pumpálását. A szabájos ritmust ,ami képes megnyugtatni a gyermekét. Éreztem a forró és verejték cseppektől ázott bőrét ,ami puha volt ,mint a legfinomabb selyem. Az erei kidagatak ,amint hozzá értem. Nem akartam meg tenni ,de köteles voltam. Szorosan behunytam a szemem és lassan kifújtam a levegőt.
- Bocsáss meg ! -motyogtam majd lassan kiszipojoztam belőle az erőmet. A fekete köd (,ami én voltam az ő testében) eltünt belőle. A vére világosabb lett. A feje hátra esett , gyönyörű fehér haja hullámokként csapott szét körülötte. Teste erenyetten bukott a fehér földre. Akkor még felfoghatatlan volt számomra a tény. Megöltem
Megöltem őt ,aki számomra fontosabb volt ,mint az életem. A fehér tér körülöttem szűnni kezdett és egyre jobban távolodtam Shila-tól.
- Sajnálom -sikítottam és engedetem torkomat folytogató gombócnak.

***

Shila lassan szét nyitotta a szemét. Körülötte mindn narancsos fényben úszott. A Nap lemenőben volt a távoli dombok mögött. Shila-t a harc maradványai vették körül. Óriások tetemei és emberi holttestek. Mindenhol vér volt és terjengett a halálbűze. A házak romosak voltak és jó néhány már egyenlő lett a föld színével. Shila felnézett az égre. Fölötte az égen vad kacsák száltak el ,pont mint Shingosina bukásakor. Bár körülötte most nem volt pánik és hatalmas tömeg. Alig voltak emberek ,akik a halottakat takarítottak. Shila elmosolydott. Ez a mosoly kedves volt és nyugodta ,de keserűre festette a lány oly szép arcát. Pár kósza könnycsepp gördült le az arcán. Még repülni akart ,még szabad akart lenni ,de lemondott róla. Lemondott a számár oly fontos falak nélküli levegőröl ,hogy a családja élhessen.

- Nem akarok meg halni -motyogta életében először. Sose félt a halától ,de akkor ,amikor annyira közel volt hozzá remegni kezdett. Boldog volt ,de mégis keserű. Boldog ,hisz megszabadult az élet és halál terheitől. Bár a keserüsége sokkal erősebb volt. Erősebb ,hisz nem egy számára oly fontos valakinek kellet örökre búcsút intenie. Nyugodtan hunyta le a szemeit és ellazította minden izmát. Készen állt meghalni. Már rég kész volt rá. Tudta ,hogy az emberek holnaptól területek fognak hódítani az óriásoktól. Remélte ,sőt tudta ,hogy a szeretteinek boldog életük lesz. Tudta ,hogy a fia fel fog nőni. Millo meg egy gondolat zikázott a fejében ,ahogy a gyermekére gondolt. Millo érzés kavargott benne ,de ebből talán a legerősebb a féltés volt. Az élettől és a kegyetlen világtól való féltés ,de remélte ,hogy Eren segíteni fogja. Remélet ,sőt egészen biztos is volt benne.

Shila tizenkilenc évet élt ,ezért tizenkilenc sebből vérezett el. Három a mellkasán kettő-kettő a két oldalán és kettő a hasán. És még milloa apró sebb. Ömlött a testéből a vér ,de nem tudott mást tenni ,mint ,hogy elviselte. Lassan az utolsó csepp vére is a földre folyt. A testének minden porcikája ellazult és a szíve is megszűnt dobogni. Mellkasa nem emelkedett többé , a szíve sem dobbant. Vége volt. Meghalt. Mosolygva halt meg ,boldogan ,ahogy lement a Nap.

Ott álltam tőle néhány lépésre és néztem őt. Nem mozdultam. Nem voltam rá képes. Akkor életemben először síratam emberi könnyeket. Akkor éreztem először azt a mérhetetlen fájdalmat ,mikor elveszítjük egy szerettünket. Végül szorosan lehunytam a szemem és az ajkamba haraptam ,majd elindulat ,hogy teljesítsem a gazdám utolsó kívánságait.

Hello !
Ez a fejezet elégé ,hogy fogalmazzak. Érdekesre sikeredett. Bocsássátok meg ,de a Rivamika modern még nincs kész. 😅😅