2 héttel később

Már vagy két hét eltelt amióta hazajöttem. És azóta nem tudom elérni Walkert.

Jó tudom, az év közben egy-két napra elment a forgatásokra. De akkor mindig szólt. És az hogy két hétig távol legyen és ne is írjon az már gyanús.

Ma lesz a 7.esek ünnepsége. Az iskola 50. évét ünnepeljük. Szóval ők készültek egy műsorral.

Ma reggel elindultam a sulihoz. Megint, már vagy huszadjára írtam Walkernek hogy jöjjön suliba és a műsoron várom. Lehet hogy csak nekem nem volt netem, de még mindig nem nézte meg.

Az osztályteremben mindenkin ünneplő volt. Csak egyedül rajtam nem. Viszont bepakoltam.

Megkértem Reyna-t hogy kisérjen el átöltözni. Bementünk a mosdóba msjd ott átöltöztem.

- Még mindig nem ír vissza?- kérdezte.

- Nem. Nem tudom mi történhetett.

- Tudod, Leah-t és Aryon-t se látjuk mostanában. Tuti hogy valami forgatás.

- Lehet.

Kijöttem a mosdóból és bementünk az osztályterembe.

Mindenki nagyban beszélgetett. Annyit látok hogy Leo most nem a fiúkkal hülyül, hanem Calypso-val cseveg.

Meglátott engem majd mosolyogva intett Calypso-nak és odajött hozzám.

- Komolyan ezzel a libával beszélgetsz?- kérdeztem.

- Y/N tudom hogy mit gondoltok róla. De jófej hidd el. Csak azért volt olyan amilyen mert Drew-ékkal volt.

- Jó vicc, szinte már röhög a vakbelem- gúnyolódtam.

- Komolyan mondom.

Mikor ezt kimondta Calypso odajött hozzánk.

- Sziasztok! Szia Y/N! Figyu Leo most beszélhetnék egy kicsit négyszemközt Y/N-nel?

- Aha- felelte majd utána el is ment. Magyarul cserbenhagyott egy hisztigéppel.

- Mit szeretnél? Hogy ne barátkozzak Leoval? Nem te mondod meg nekem hogy mit csináljak!- mondtam.

Calypso meglepődött majd a megbántottság látszódott meg az arcán.

- Én, nem is...figyelj én nem ezt akartam mondani. Gondolom gyűlöltök engem is úgy ahogyan Drew-t és Rachel-t. Kérlek szépen adjatok nekem még egy esélyt! Leo változtatott meg. Igen, Leo Valdez az idióta Humor Herold! Ő változtatott meg! Szeretnék a barátotok lenni. Mostmár bánom hogy szekáltalak titeket az egész osztállyal együtt csak azért mert Drew azt mondta. Sajnálom. A másik dolog pedig az hogy...beleszerettem a haverodba- mosolygott esetlenül.

Ott álltam ledöbbenve. Örültem is neki meg nem is. Azért örültem neki mert Leo nem lenne magányos. És azért nem örültem neki mert ha Calypso még mindig olyan mint volt, kitudja mivé változtatja Leo-t.

- Y/N? Hallasz?- kérdezte gondolom már sokadszorra.

- Micsoda?

- Szóval csak azt szeretném kérni tóled hogy segítesz vele kapcs? Tudom hogy ez furcsa kérés lesz de te jobban ismered őt, mint én.

- Magyarul csak azért beszélgetsz velem mert Leo-ra pályázol.

- Nem. Hidd el hogy nem ő miatta! De ha nem hiszed el akkor semmi értelme sincs ennek- felelte majd látta hogy bejön a tanár és leültünk.

Óra közben Calypso szavai jártak az eszemben. Tényleg megváltozott? Mostanában tényleg nem szekál úgy bennünket.

Szünetben felálltam és odamentem Calypso-hoz.

-Segítek.

Felcsillant a szeme.

- Komolyan?

- Igen. Lehet hogy jófej vagy. Be is fogadunk. De ne légy olyan mint Drew és Rachel!

- Már nem is tudok olyan lenni.

Leültem mellé és elmondtam mindent amit Leo-ról tudni lehet.

- Szóval. Nagyon tehetséges a szerelésben és még szereti is! A kedvenc színe a piros. Az anyukája már sajnos nem él. Spanyol származású, de ezt szerintem már tudod. Szereti a sárkányokat. Nagyon jó humora van de gondolom ezt is tudod. A legjobb haverja Jason. Utálja Octavian-t. A kedvenc tanárja Héphaistus. Kb ennyi- fejeztem be a mondandómat.

- Hű ez jó sok infó! Azért köszi- ölelt meg.

- Szívesen. Akkor majd gyere velünk, oks?

- Okés.

💙💙💙

A sportcsarnok felé tartottunk. Én Annabeth-szel beszélgettem, a többiek pedig Calypso-val. Állítólag mostmár nagyon bírják őt.

Előttünk a 8.osok álltak. Viszont nem láttam közöttül a szőkés göndör hajú fiút. De még a másik két színészt sem.

- Nincs ott?- kérdezte Annabeth.

- Nincs.

Mire ezt kimondtam addigra már a sporiban voltunk. A hatalmas épület tele volt diákokkal és előadásra készülő hetedikesekkel.

Az alsó tagozat ült a bal oldalon, a felső pedig a jobb oldalon.

- Gyerekek kövessetek!- ordított felénk Athéné majd követtük őt.

A legalsó sobra ültünk. A bal oldalamon Hazel, a jobb oldalamon pedig Annabeth ült.

Elkezdődött a műsor. Elindult valamiféle zene majd a 7.esek elkezdték mondani a szövegüket.

Én egyáltalán nem a műsort figyeltem. A kíváncsian figyelő tömeg között kerestem a barátomat. De nem volt ott. Még mindig.

A tekintetemet viszont megragadta Nico. Szerelmesen figyelte azt ahogyan Will a hangszerén játszik és tökéletes hanglejtéssel a szövegeit mondja. Ilyenkor elszáll belőle a makacs kis zsémbes emofiú. Az ilyen pillanatokban jön elő a szinte már annak is mondható, kisgyermek énje. Mint aki a mesevilágban képzeli magát. De ez nem baj. Az ilyen oldalát csak nagyon ritkán lehet látni.

Vége lett a műsornak. Mindenki kiözönlött a sportcsarnokból. És mostmár haza lehetett menni.

Elköszöntem a barátnőimtől és ráírtam Leah-ra.

Én: Szia. Ti hol vagytok? Már egy jó ideje nem láttunk titeket a suliban.

Leah: ...

Én: Mi az?

Leah: Ennek asszem nem fogsz örülni...

Én: Ki vele.

Leah: Nem megyünk vissza a suliba...

Én: Vagyis?

Leah: Nem engedik hogy visszamenjünk. Új suliba mentünk. Azt mondták hogy túl messze van a ti sulitok. És egy sokkal közelebbit választottak nekünk. Múlt hét óta ott vagyunk...

Én: És Walker-t miért nem tudom elérni??!

Leah: Nem volt szíve szólni neked. Nem akarta összetörni a szíved...

Én: És azóta más lánnyal van vagy mi??

Leah: Dehogyis! Még mindig szeret téged! De neki is fájt hogy ott kellett hagynia téged...

Ekkor tört el bennem a mécses. Mivel már pont hazaértem, ledobtam a cuccomat és a forró kövér könnycseppeimet éreztem az arcomon.

Ez most komoly? Emiatt? Vagyis már soha többé nem láthatom? Mi van ha már más lánnyal van együtt! El kéne felejtenem...

Hosszú órákig csak sírtam. Anya próbált megvigasztalni, T/T-vel együtt. Utána feladták és csak hagytak sírni. Ezzel segítettek nekem a legjobban.

Hetek teltek el. De még mindig szomoró voltam. Mostmár tényleg el kéne felejtenem...