Hirtelen megéreztem két kart, mi szorosan átfonja a testemet. Azonnal kipattantak a szemeim. Már két éve nem ölelt meg senki sem. Még anya sem. Nem engedtem senkinek sem, hogy hozzám érjen. Ő pedig csak úgy megölelt. Furcsa volt de nagyon jól esett. Nem öleltem vissza, de ez az egyetlen ölelés Jeong Guk-tól nagyon sokat jelentett, bármennyire nem akartam, hogy tetszen nekem a dolog. Igaz, hogy nem hallottam amit mondtam, de megpróbálhattam, nem?

Jungkook POV:

Muszáj voltam megölelni. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne zárjam a karjaim közé ezt a testet. Éreztem ahogy megfeszültek az izmai, majd egy mély levegôt vett. Nem ölelt vissza, de éreztem, hogy nincs ellenére a dolog. Biztos rég értek hozzá jó szándékkal... Hirtelen meghallottam a hangját és azt ahogy esetlenül próbál valamit kimondani, míg ki nem mondta.

- J...Jouong...Juong... Jungkook.- hagyta el száját egy édes hang.

Miket művel ez a gyerek? Az én nevemet próbálta kimondani? Jungkook... Tetszik ez a becézés. Lehet túl nehéz volt neki kimondani a nevemet, így ez csúszott ki helyette, de nem is érdekelt. Elmosolyodtam a kis próbálkozásán, majd kissé eltoltam magamtól.

- Nagyon aranyos volt.- mondtam neki, holott tudtam, hogy nem hallja, de mégis mintha megértette volna, kissé pironkodva fordította el rólam a tekintetét.

Gondolom zavarba jött attól, hogy megpróbálta kimondani a nevemet. A zsémbes természetének is van egy olyan fajtája ami aranyos. Ez az oldala az volt. Eltávolodtam tőle teljesen, majd a papírra ráírtam, hogy mostmár mennem kell. Mikor oda adtam neki, majd elkezdte olvasni a szemeiben véltem felfedezni egy kis szomorúságot, de nem törődtem vele különösebben, hiszen holnap úgy is látni fogom ezt a duzzogó hercegnőt.

Taehyung POV:

Mikor azt mondta, hogy mennie kell, kissé elkeseredtem. Alig volt itt két órát. Nem mondott mást, csak felállt, majd besétált, gondolom a cuccaiért. Lehajtott fejjel vártam, hogy elsétáljon mellettem, mi pár perc elteltével meg is történt. Nem nézett rám, el sem köszönt csak beszállt a fekete kocsijába, majd elhajtott. Elég nyers ez a pasi búcsúzkodás terén, de nem is számít. Ő nekem csak a tanárom.

Aki igen jól néz ki.

És megölelt.

Na mindegy. Nincs jelentősége. Felálltam, majd visszasétáltam anyához aki mosolyogva, csillogó szemekkel nézett engem a nappaliban. Csak sóhajtottam egyet, majd fel akartam menni a szobámba, de megfogta a karomat, így esélyem sem volt nyugton eltölteni a nap további részét.

- Kedves pasi.- mondta, mosolyogva, a szemeiben reménnyel megtelve.

- Az.- forgattam meg a szemeimet.

- Tetszel neki.- kuncogott.

- Félre érthető.- utaltam az imént elmutogatott mondatára.

- Úgy értem, úgy, hogy szívesen barátkozna veled, ha engeded.

- Nem, kösz. Kihagyom.- szedtem ki a karomat, majd felsiettem.

Barát... Már azt sem tudom, hogy az mit jelent. Egy barátom sem volt. Mármint igaz barátom. Aki mindig kiállt mellettem. Aki mindig segített nekem mindenben stb. Sosem volt senki közelebb hozzám, mint egy sima haver akivel csak szórakozni szoktál. Rá kellett jönnöm ebben a két évben, hogy senki sem szeretett igazán engem.

Leültem az ágyamra, majd a telefonomon kezdtem el játszani valami szarral. Unatkoztam. A napjaim eddig is szürkék voltak, viszont a mai napba egy apró színt fektetett Jeong Guk. Igazából hálás voltam neki azért amit kaptam tőle. Ha csak egy percre is, de azt éretem, hogy valaki törődik velem.

Szánalmas vagy Taehyung.

Mindenki csak sajnálni tud téged és csak ezért törődnek veled. Szerezned kéne magadnak egy siket csajt aztán élni vele az életedet és nem egy két órája megismert emberhez fűzni olyan gondolatokat amik amúgy lehetetlenek, hiszen te egy nyomorék vagy. Csoda, hogy még az anyád nem dobott ki azzal a nemes egyszerűséggel, hogy már 18 évesen ideje lenne újra szocializálódni végre.

Reménytelen vagy Tae...

Jungkook POV:

Amint haza értem, levágtam nagamat a kanapémra, majd elkezdtem gondolkodni. Egész haza úton Taehyungon járt az eszem. Nem akar kimenni a fejemből ez a kölyök. Főleg az nem ahogy kimondta a nevemet. Vagyis csak próbálta. És nem sikerült neki. De kit érdekel? A szándék volt a lényeg és nem az ahogy átadta. Igazából átfutott az agyamon, hogy itt a városban nem csak egy olyan iskola van ami siket és egyben süket gyerekeket is szívesen lát. Akkor miért nem iratta be oda az anyukája? Az igaz, hogy én egy olcsóbb megoldás vagyok, viszont ahogy elnéztem nincsenek anyagi hátrányban, hiszen a hátuk gyönyörű volt, Taehyung ruhái meg csöpögtek a drága márkáktól. Vagy lehet, hogy csak igényesen szeretnek élni. Viszont a legreálisabb válasz az az, hogy Taehyung nem akar emberek közé menni.

Miért ennyire távolság tartó?

Már a tekintetéből is sűlt a hidegség, mit senkiben sem szeret felfedezni egy normális ember. Főleg nem én. Magántanárként már volt pár gyerekkel dolgom, de sosem olyannal, mint Taehyung. Ő már személyileg is másabb volt sokkal, mint a többi gyerek.

Megtört...

Nem akartam vele foglalkozni tovább, ezért bekapcsoltam a TV-t és elkezdtem valami doramát nézni. Vártam már, hogy haza érjen a barátnőm és vele is meg tudjam osztani milyen szar napom volt. Mert az volt. Hogy miért? Mert szégyen szemre elvállaltam egy olyan munkát, amire nem is akartam igen mondani csak megsajnáltam egy szerencsétlen fiút. Egy fasz vagy Jeong Guk... Jungkook...

Aish istenem!!!!!!!

Taehyung POV:

Nem különösebben vártam az estét mert tudtam, hogy holnap is látni fogom Jeong Guk-ot. Minden másodperccel egyre közelebb kerülök hozzá. Nem akarom. Nem akarom láni azt a gyönyörű arcot. Nem akarom látni az ónix hajzuhatagát, mibe szívesen beletúrnék. Nem akartam látni az aranyos mosolyát, mi engem idegesít...

Nem akartam újra, hogy fájdalmat okozzak valakinek vagy ő nekem.