-Most eldobod a fegyvert, és kinyitod a cellám ajtaját!-ismételte meg Madelyse, valamivel határozottabban, mint előző alkalommal.

A férfi pontosan neki háttal támaszkodott, majd lassan megfordult a kislány felé. A tekintete szigorú volt, a szeme pedig sötétvörösen izzott.
Madelyse szíve gyorsabban kezdett verni. Talán mégse kellett volna próbálkoznia? Hátralépett egyet, a határozottságot pedig kezdte benne elnyomni a kétely.

-Most eldobom a fegyvert, és kinyitom a cellád ajtaját-ismételte meg Madelyse előző mondatát, azzal az ajtó egy hangos reccsenés kíséretében kinyílt, a zabrak fegyvere pedig a földön hevert.

Madelyse gyorsan végigfuttatta a tekintetét rajta, majd rohanni kezdett. Nem is tudta hova fut, csak sietett, ahogy tudott. Nem volt valami nagy "rejtekhely" ahova vitték, mégis vigyáznia kellett. Ahogy kiért a folyosóról szinte saját magát kellett visszarántania a falhoz. Őrének társa éppen egy holocronon tárgyalt valakivel.

-Dehogy engedem! Ilyet még nem is hallottam, hogy valakiért ennyit adnának. Visszavisszük épségben és kifizetjük az adósságot. Ennyi összegből, még egy kaszinót is nyithatnék-horkantott fel a férfi.

Madelyse óvatosan kihajolva a fal mögül figyelte őt, majd amikor az lecsukta a holokronját, tovább rohant a folyosón. A felénél járhatott, de ekkor hátulról egy hangos kiáltást hallott.

-Mit keres ott az a fattyú!? Hozzátok vissza!!!

Madelyse futott tovább, azonban a folyosó végét egy nagy faajtó zárta le. A kislány ijedten pillantott hátra.

Kettő férfi sietett utána, akikkel szemben esélye sem lett volna. Egyszercsak megtorpant, a lába felszántotta a pinceszerű folyosó anyagos talaját. Ezzel a lendülettel a kezét az ajtó felé nyújtotta, mintha csak súlyt lökött volna. Az Erő-csapás nem kímélte az épületet. Fadarabok repültek szét a hatalmas, robbanásszerű lendülettől, ami szabad utat biztosított Mady számára.

A kislány amint kiért a szabad levegőre, nagyot szippantott belőle, s lelassított egy pillanatra, amíg eldöntötte, merre is tovább. Végül jobbra kanyarodott, s tovább rohant, egész amíg teljesen ki nem fulladt.

A szája már teljesen kiszáradt, a lábai sajogtak, a tüdeje pedig szúrt a futástól. Kezét az oldalához téve, kissé meghajolva fordult hátra, hogy megnézze követik-e még. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, s leült a földre. A teret a felette cirkáló járművek világították meg, Madelyse pedig lehunyta a szemét, és édesapjára gondolt.

Néhány perc elteltével felállt. Mennie kellett, nem maradhatott ott az utca kellős közepén. Lassan sétálva indult el valamiféle hajlékot keresni magának éjszakára.

***

-Kotródj innen!-morrant egy hang Madelysere.

A kislánynak kipattantak a szemei, és azonnal kimászott a takaróponyva aljából.

-Sajnálom-mondta összeszorult torokkal, s elindult a piactér felé, aminek a zajai hozzá is elértek.

Előző éjjel jobb hely hiányában Madelyse a vásártér melletti kis utcában húzta meg magát, ott, ahol a kipakoláshoz szükséges eszközöket tárolták. Végig vacogott, és túl éhes is volt már ahhoz, hogy rendesen alhasson. A ruhája piszkos volt, itt-ott szakadt is.
Remélte, hogy valamelyik árus szánalomból ad majd neki valami maradékot.

A piactéren nagy volt a nyüzsgés, legalább annyira, amennyire számított rá. Madelyse végignézett a kínálaton, de ettől csak összefutott a nyál a szájában. Végül odalépett az egyik árushoz.

-Nincs véletlenül valami, ami már nem kell magának?-kérdezte rekedt hangon.

-Dehogynem-nyújtott a nő a kislány felé egy kosarat, amiben gyümölcsök sorakoztak.

Madelyse hálát adott az égnek, és kivett egy szép körtét.

-Köszönöm-mosolyodott el hálásan

-És? Hol van a kredit?-kérdezte az eladónő számonkérően.

-Nálam...nincs pénz-fagyott a kislány arcára a mosoly. Azt hitte, végre valaki megszánta őt.

Az asszony mondott valamit, Madelyse pedig félve a háta mögé emelte egyik kezét, s a felsőrészét gyűrögette idegesen. Aztán valamit megérzett. A tömeg mintha szétvált volna mögötte. A tenyerében egyszercsak néhány érmét tapintott ki, amiket erősen megmarkolt, majd az árus kezébe adta. Idegesen elvette a körtét, majd megfordult.

Egy fekete köpenyt viselő alak haladt végig a tömegben, az emberek pedig öltudatlanul is félreálltak az útjából.

Madelyse azonnal utána iramodott. Előle már nem álltak félre, ezért lassabban tudott haladni, mint szerette volna, sőt egyszer majdnem el is ejtette a gyümölcsét.

Mire kiért a tömegből a férfi egyszerűen eltűnt a szeme elől. Madelyse legalább négyszer fordult körbe, de továbbra sem találta a titkos jótevőjét.

Ekkor a tömegből kihallott egy füttyszót. Olyasmi volt ez, amit csak az vehet észre ekkora zajban is, aki ismeri a hang gazdáját. Azonnal tudta ki az.

-Gyere már, kishaver!-szólt hátra a fütty tulajdonosa.

Madelyse megtorpant egy pillanatra. Elkerekedett szemekkel bámulta a férfit, majd megismételte ugyan azt a füttyszót amit az imént hallott.

A pilóta tekintete azonnal megtalálta őt. Néhány lépést tett felé, majd letérdelt. Mady futásnak eredt, s Poe karjaiba vetette magát. Ismét. Már átéltek egy hasolnó pillanatot egyszer, de ez mégis más volt. A kislány úgy szorította őt, mint még soha, már amennyi ereje maradt az elmúlt nap után. A pilóta megkönnyebbülten sóhajtott fel, s lassan felállt vele. Úgy érezte, mintha a sajátja volna, legalább annyira szerette Madelyset.

A kislány Poe vállára támasztotta fejét, s bágyadtan pillantott el a háta mögé. Meg mert volna rá esküdni, hogy ismét a feketeköpenyes alakot látta, aki megállt, felé fordult, és az apja arcát látta. A férfi csak állt, nem mozdult.

Majd lassan, egy lágyabb szellő kíséretében az alakja szertefoszlott, s eltűnt.