A férfinak döntenie kellett. Vagy a saját ösztöneiben bízva tüzel, és ha jól manőverezik, akkor talán sikeresen le tudja hagyni az ellenállókat, vagy pedig marad, ahogy a lánya kérte.

Kylo sosem volt elveszett ember. Régen nagyon szerette a szüleit, de amikor megtudta, hogy azért küldték Lukehoz, mert egy szörnyetegnek tartották, ez a bizalom semmivé lett. A helyét gyűlölet vette át, ami még csak felgyülemleni látszott. Az idős jedimester pedig csak rátett egy lapáttal, amikor megingott a hite a fiatal Benben. Kylo azóta senkiben sem tudott bízni. Nem is állt szándékában. De amikor Madelyse betoppant az életébe, minden megváltozott. Végre nem a bosszú vezérelte tovább a szívét, hanem a kislány iránti szeretete. Nem akart kockáztatni, és volt már köztük olyan erős ez a kapcsolat, hogy nem nyomta meg a gombot, nem lőtt. Egyszerűen nem tehette.
Az ellenállók tovább terelték őket, Kylo pedig hagyta.

Madelyse feltérdelt az ülésén, és oldalrahajolva súgta oda az apjának:

-Köszönöm.

A férfi nem válaszolt, de a szíve az aggodalom ellenére mosolygott, hacsak egy pillanatra is.

Hamarosan megérkeztek az Ellenállás bázisára. Kylo nem számított semmi jóra. Ha elhozták egyenesen a támaszpontra, biztosan nem hagyják életben.

-Ostobák...-gondolta magában.-Az ellenséget elhozni az annyi ideig rejtett kulcsfontosságú helyre?

Majd eszébe jutott amit a kislány kért tőle. Nem bánthatja őket! Micsoda gondolat! Ha ez pár éve merült volna fel benne, ügyet sem vetve rá, tömegmészárlást vitt volna véghez, egyedül.

Lassan megérkeztek, és leszálltak. Kylo oldalrahajolva utasította a kislányát.

-Te maradj bent, én megyek ki először!

-Nem lenne hasznosabb, ha én mennék? Hiszem engem ismernek, és akkor téged biztosan nem fognak bántani-válaszolta Madelyse szintén oldalról.

Kylo a két keze közé fogta finoman kislánya fejét és egy finom puszit adott a szőke hajára, majd az éjfekete tincsét füle mögé tűrte. A kislány reménnyel a szívében szállt ki a TIE vadászból.

Odakint az Ellenállás minden tagja kint állt, egyesek pedig térdeltek fegyverrel a kezükben, amiket az Első rendi gép felé tartottak. Madelyse a kezét feltartva lépett ki.

-Várjatok, ne lőjetek! Madelyse vagyok!-nézett körbe, s közben rengeteg felismerő tekintettel találkozott.

Az egyik férfi odaszaladt hozzá, és elhúzta onnan Madelyset.

-Mady, te jó ég! Hogy kerülsz ide!? Milyen nagy lettél! Most már nincs semmi baj, nem bánthat többet-szorította meg a férfi a karját.

-De Nolem, ő nem bántott engem! Engedj el, mert a többiek nem tudják! Hol van Organa tábornok?

-Figyelj kicsilány-guggolt le mellé a férfi de továbbra sem engedte el a karját.-Leia meghalt, és ő csak azt kapja, amit érdemel. Tudod te mennyi embert ölt már meg?-állt fel ismét, majd az eseményeket kezdte nézni.

Kylonak esélye sem volt kiszállni a TIE vadászból, máris négy ellenálló sietett oda, majd azonnal földre taszították. A férfi felállt, és megragadta a hozzá legközelebb álló lázadót, és fojtogatni kezdte. Aztán eszébe jutott a lánya arca. Megfogadta, hogy nem teszi.

Elengedte az ellenállót, majd az belelőtt a lábába kettőt a sugárpisztolyával. A férfi felordított és térdre rogyott. A fájdalom elviselhetetlenül égette. Az egyik pilóta belerúgott kettő hatalmasat, ezzel a harcost a földre kényszerítve. Ezután több jólirányzott rúgás is érte, amiknél fel-felnyögött, de nem tett semmit.
A tömeg mindeközben hangosan szidalmazta őt.

-Na mi történt a hatalmas Kylo Rennel?

-Elhagyott az Erőd?

-Nézd, már! Most nem élvezi annyira a fájdalmat!

-Rúgdald csak, ne hagyd abba!

Egyetlen hang kiabálta a teljesen ellenkezőjét. Madelyse hangosan zokogva próbálta kitépni a karját Nolem erős markából, s közben végig kiabált.

-Kérlek ne bántsátok!!! Ő az apám! Könyörgöm nektek!!!

Aztán eszébe jutott, amit Kylo tanított neki. Az összes délelőtti gyakorlás, amiket annyira utált, hirtelen hasznára vált. Egy gyors mozdulattal elhúzta a kezét a férfi előtt.

-Engedj el!

-Elengedlek-azzal úgy is tett.

A kislány azonnal utat tört magának az éljenző tömegben, és megállt az apját rugdosó férfiak előtt, majd feléjük nyújtotta a kezét. Azzal a lendülettel, ahogy Madelyse mozdult, odébbdobta mind a négy ellenállót, s továbbra is zokogva, letérdelt az apja mellé.

Kylo arca mellett a kő olyan volt, mintha vörös permetet fújtak volna rá. A férfi az egyik rúgás után vért köhögött fel. Amikor észrevette a lányát, nyelt egy nagyot.

-Apa!-Simogatta meg a kislány az arcát, majd ráborult, továbbra is zokogva.-Ne haragudj, az én hibám volt! Kérlek ne haragudj rám, nem tudtam! Nem tudtam!-ismételte meg hüppögve.

A harcos, fekete bőrkesztyűs kezét Madelyse hátára téve ölelte magához, a kevés megmaradó erejével.

A kislány egyszer csak ismét azt érezte, hogy nem ő az, aki irányítja a testét. Madelyset valaki megfogta, és elcipelte onnan. A kislány hiába rugkapált, nem eresztették el. Látta, ahogy apját is talpra rángatják, majd elviszik onnan. Ha akarta se tudta volna megvédeni magát.

A férfi valamennyivel a tömeg mögött tette le.

-Figyelj rám, és próbálj megnyugodni!

A kislány olyannyira kisírta a szemeit, hogy először fel sem ismerte, hogy ki beszél hozzá.

-Mad, én vagyok az!-guggolt le a kislánnyal szemben, majd egy kis könnycseppet letörölt az arcáról. A felismerés pillanatában a kislány azonnal a férfi nyakára borult és szorosan ölelte.