-Mi történt?-kérdezte Clint. Már nem volt lekötözve, az ágyán ült, a feje még sajgott. Félve tekintett Natashára.
-Loki megszökött...
-Tudom-szakította félbe a nőt.-A többiek?
Natasha hallgatott kicsit. Clint még csak nemrég tért magához és nem tudta, mennyit mondhat el neki.
-Natasha, kérlek. Tudnom kell.
A nő lassan bólintott.
-Thorról és Bruceról nincs hír, csak annyit tudunk, hogy mindketten lezuhantak. Tony és Steve a hajón vannak, nem sérültek meg különösebben, bár nem állnak szóba egymással. Fury jól van, állítólag van egy súlyosabb sérülése, de hamar felépül-sorolta, majd sóhajtott egyet.-És Phil meghalt.
Clint a hír hallatán először megdöbbent, majd kezeit ökölbe zárva, dühösen összeszorította szemeit.
-Mond, hogy nem én...
-Nem!-szólt közbe határozottan Natasha.-Loki ölte meg.
Sólyomszem továbbra sem nyugodott le, kezeit görcsösen zárta össze.
-De megmenthettem volna, ha...
-Clint!-szólt rá Natasha, megemelve a hangját.-Ne okold magadat! Semmi esélyed nem lett volna Lokival szemben, egyedül. Nem a te hibád, ezt te is tudod!
Sólyomszem idegesen nézett maga elé. Tudta. De nagyon bánta az ügynök halálát, és a rémségeket, amik történtek, míg tudata alatt volt. Nem, nem ő ezért a felelős. Kiengedte ökölbe zárt kezeit és Natashára nézett.
-Hol van most?

Loki a Stark Torony közelében sétált. Hogy miért? Erre igazság szerint ő is kíváncsi lett volna... Azt a kifogást mondta be magának, hogy szüksége van felderítésre, meg ilyesmik... Igazából, míg Dr. Selvig elvégzi az utolsó finomításokat az átjárón, úgy gondolta itt az ideje, hogy kicsit átgondolja a dolgokat.Minden tökéletesen a terv szerint haladt, már csak az kellett, hogy az átjáró kinyíljon és megjelenjenek a chitaurik. Ezek után kétféle szempont következett. Az egyik, hogy a chitaurik legyőzik a maradék szuperhősöket is, ezzel utat törve a sereg urának. Amit viszont ő szeretett volna, az az, hogy a szuperhősök összeálljanak, győzzenek, ő maga pedig visszakerüljön Asgardba. Kicsit sem érdekelte senki sorsa, senkinek az érdeke vagy az akarata... Sokkal nagyobb terve volt annál, mint a Földön való uralkodás. Utálta a midgariakat, de annyira söpredéknek tekintette őket, hogy foglalkozni sem akart velük. De szövetségese miatt, és a Nagy Terv végrehajtásának sikeréért, most ez kellett.
Szokásos zöld-fekete öltönyében volt, fel-alá sétált és gondolkodott, majd fogta magát és beült az egyik kávézóba. Hamar jött a pincér, jegyzetfüzettel a kezében.
-Mit óhajt, uram?-kérdezte, mire Loki unottan emelte fel a fejét. Nem ivott még semmilyen midgardi italt, ezért rendelt egy kávét, hátha megtudja mit is tud az a fekete lé.
-Szóval csak egyedül szeret kávézni?-pattant le Lokival szemben lévő székre egy ismerős alak. Loki meglepetten nézett a nőre.
-Maga követ engem?
Auróra nem válaszolt azonnal. Hosszú, szőke haja, kibontva omlott vállára, egy fehér pólót és egy kék farmernadrágot viselt.
-Ha nem vette volna észre, itt van a közelben a hotel, ahova megszálltam. Ez a kedvenc kávézóm-mondta, mire a férfi unottan nézett rá.
-Nem érdekel. Miért nem tud békén hagyni?
-Legalább bocsánatot kérhetnél-tekintett a férfira dühösen Auróra.
-Mégis miért?
-Meg akart ölni-mondta ridegen a nő.
-Többször is. Lehet újra megpróbálnám-forgatta a szemeit.-Egyáltalán mit keresett Németországban? Pont ott, ahová én is mentem...
Auróra sokáig habozott, mire elkezdte a magyarázkodást.
-A rendezvény, amit enyhén szólva megzavartál a barátnőm születésnapja volt. A barátja német származású, egy éve, hogy ott lakik nála.
Csendben ültek egymással szemben. Loki idegesen nézett fel a Stark Toronyra, pedig tudta, még sok ideje van.
-Miért nem elegendő érv számodra az, hogy egy gyilkos vagyok?-fordult Loki Aurórához.-Miért állsz szóba velem azok után amiket tettem?-kérdezte, bár a válasz nemigen érdekelte. Azt akarta, hogy békén hagyják.
-Láttad, hogy jön Amerika kapitány-mondta őszintén a nő.-Csak rám akartál ijeszteni. Loki, én tisztán emlékszem arra a pár percre gyermekkoromból, mikor láttalak. Barátságos voltál, szelíd és kedves. Te voltál számomra a hős, aki bebizonyította, hogy léteznek más bolygókról is élőlények és aki bebizonyította, hogy létezik a varázslat. Emlékszem a mesekönyvemre. Nagyon szerettem a mítoszokat, érdekesnek találtam őket. Mindig a jónak szurkoltam, hogy legyőzze a gonoszt, aki elnyeri méltó büntetését. Viszont a könyvben Loki mindent megúszott. Mindenből kimászott valahogyan és folytatta a csínyeket. Ez sosem tetszett, mert az ellenkezőjét tanították a szüleim. A gonosz mindig veszít... Ám az „űrlény", aki virágot varázsolt nekem azon a napon, egy jó ember volt. Nem tudsz, nem akarsz megölni, mert benned is teljesen tiszta a kép. Ezért nem félek tőled.
Loki idegesen felnevetett.
-Ugye nem gondolja, hogy komolyan igaza van?
-Tudom, hogy igazam van-mosolyodott el Ró.-De egy kérdésemre még nem válaszoltál: miért jöttél a Földre?
Loki végigmérte a lányt. Tényleg nem volt rajta egy cseppnyi félelem sem, sőt eltökélt volt, látszott rajta, hogy van egy célja és ez nem tetszett neki.
-Mit érdekli magát? Talán csak kiruccanok kicsit. Asgard nem mindig valami izgalmas hely.
-Ha egy isten lejön a Földre, nem hiszem, hogy szimpla nyaralásról lenne szó...
-Régen is sokszor voltam itt, Ró!-emelte fel a hangját Loki idegesen, mire Auróra csendben maradt.-És akkor is csak egy kis pihenésre vágytam.
-Változnak az idők...-mondta a nő halkan. Loki ránézett és komolyan beszélt.
-Hagyja ki magát ebből.
Ebben a pillanatban megjelent a pincér, kezében egy csészével.
-A kávéja, uram.
Loki gúnyosan elmosolyodott, elvette a csészét és egy húzásra kiitta.
-A nő fizeti-mondta, majd felállt a székéből. Még látta Auróra elképedt arcát, utána elhagyta a helységet és a Stark Torony felé vette az irányt.

Ahogy ment, egyre dühösebb lett. A kávé különös módon jólesett neki, ami csak még jobban bosszantotta. De ami leginkább idegesítette, hogy Aurórának tényleg igaza volt...Akárhányszor belenézett gyönyörű, zöld szemeibe ugyanaz az ártatlan kislány nézett vissza rá. Hogyan is bánthatná? Ahogy ment az utcán, figyelte az embereket. Rengetegen voltak, mindenki rohant, egymást lökdösték... Loki megértette őket. Az emberek a legjobb esetben sem élnek meg száz évet, nem csoda, hogy mindenhová ennyire sietnek. Ő, velük ellentétben türelmes volt, sétabotja lassan koppant a járdán.
Hirtelen az az érzése támadt, hogy valaki figyeli. Határozott léptekkel ment előre, majd befordult, egy látszólag elhagyatott sikátorba, ahol nem volt senki. Hamar meghallotta maga mögött az óvatos lépteket. Úgy hatan lehettek, nagy valószínűséggel, fegyverrel. Nem akart nagy jelenetet rendezni, ezért, csak akkor fordult meg, mikor úgy érezte már elég távol van a tömegtől.
Tényleg hatan voltak, fekete-kék egyenruhában, mindegyikőjük kezében pedig pisztoly feküdt. Mikor megfordult, mind a hatan ledermedtek és többen is kissé megremegtek.
-Fegyvert eldobni és kezeket fel!-kiáltott az egyikőjük, mire Loki elmosolyodott.
-Ez csak egy egyszerű sétabot-mondta, miközben ledobta a földre és felemelte két kezét. Támadói lassan közelítettek.
-Maga ölt meg nyolcvanhárom embert Németországban?-kérdezte egy másik egyenruhás.
-Fogalmam sincs-vont vállat Loki.-Nem számoltam.
-Kicsoda maga?
-Loki vagyok-mosolyodott el gúnyosan.-Asgardból-tette hozzá és a hat férfi pislogott párat, majd tettek még egy lépést, mire Loki úgy gondolta, már elég közel vannak.
-De ez már úgysem érdekeli magukat-mondta és egy hirtelen mozdulattal lehajolt a sétabotjáért.Az első pár lövés a feje fölött sült el. Loki megragadta a botot és a segítségével kigáncsolt két férfit. Felállt és a bot végével hasba vágott egy harmadikat, aki az ütés erőségétől összegörnyedve esett a földre. Loki félreugrott pár golyó elől, miközben leütötte az egyik rendőrt, aki megpróbált felállni. Elhajította a botot, ami belecsapódott egy másik férfi arcába, aki fájdalmában felordított. Loki kihasználta, hogy már csak ketten lőnek rá, és felkapta az egyik, ájult rendőr pisztolyát. Egyetlen, pontos lövéssel megölte azt a férfit, akit előbb arcon vágott, ám a következő pillanatban fájdalom hasított a vállába, a döbbenettől pedig elejtette a pisztolyt. Nem volt ideje megnézni a sebet, hanem gyorsan a botjáért nyúlt és leütötte az egyik tüzelő rendőrt.
Ketten maradtak. Loki lesújtott botjával, ám döbbenetére a rendőr villámgyors reflexszel elkapta és elhajította, majd újra az istenre szegezte a pisztolyt. Loki gyorsan összeszedte magát, és mielőtt lelőtték volna, oldalra vetődött és megpróbálta elérni egyetlen fegyverét, a sétabotot. Ám a rendőr is résen volt, megfordult és lenyomta a ravaszt. A golyó súrolta az oldalát, ám így is felszakadt az öltönye és egy hosszú vágást hagyott maga után. A rendőr annyit látott csupán, hogy Loki eléri a botot és egy kék fénycsík fut rajta végig, majd a következő pillanatban a tömeggyilkos különös öltözékben áll és a botja is megváltozott. Újra lőni akart, ám az isten gyorsabb volt és rászegezte a botot. Mindez után a rendőr hanyatt vágódva, félig ájultan hevert az úton. Loki odasietett hozzá és jogarára támaszkodva letérdelt a férfi mellé.
-Hogyan találtak rám?-kérdezte idegesen.-Ki mondta el, hogy itt vagyok?
A rendőr megpróbált válaszolni, de a sokktól nem hagyták el hangok a száját. Loki végignézett rajta és egy ismerős jelet fedezett fel a kabátján. Egy madarat ábrázolt.
-Szóval a S.H.I.E.L.D. máris tudja, hogy New Yorkban vagyok-gondolkozott hangosan.-Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsak-mondta és lenézett a haldokló férfira. -Megrövidíthetném a szenvedésedet, de meg akartál ölni-suttogta kíméletlenül, majd felállt és körbefordult. Ketten már halottak voltak, egy pedig eszméletlen. A vállára nézett, ami továbbra is nagyon sajgott és elborzadva látta, hogy mennyire eltalálták. Dühös volt... dühös Aurórára, ezekre az emberekre, a S.H.I.E.L.D.-re, a szuperhősökre...Szorosan fogta jogarát és egyesével végzett mindenkivel, kivéve azzal, aki meglőtte. Mindez után az öltönyében és a sétabotjával hagyta el az utcát, kissé megkönnyebbülve.