Loki alig kapott levegőt. Ahogy eltűnt Auróra, vállán és vádliján lévő lőtt seb újra vérezni kezdett, ő maga pedig mozdulni sem bírt.
-Loki?!-hallotta testvére kiáltását, és a következő pillanatban meglátta Thor elképedt arcát.
-Ezt nem hiszem el!-dünnyögte, miközben odarohant hozzá.-Két percre hagytalak egyedül és senki sem jött be az átkozott barlangba!-mérgelődött.
-Thor...
-Nem fogom bírni... Fandral és most te is...
-Figyelj, bátyám!-csattant fel Loki, mire a viharisten elnémult.-Én nem megyek vissza Asgardba.
-Tessék?
Thor meredten nézett mostohatestvérére.
-Én... nem mehetek Odin elé. Rosszabb lenne a helyzet mindenki számára.
-Miért? Nem te tehetsz erről az egészről.
Dehogynem, akarta rávágni, de nem tette. Maga sem tudta, hogy miért, de a midgardi nő teljes szívéből haragudott rá. Azt mondta, hogy ő tehet a szülei haláláról... de ott sem volt.
-Figyelmeztetnünk kell apánkat!-folytatta Thor.-A Ragnarök...
-Engem nem érdekel a világ sorsa-forgatta a szemeit Loki.
-Persze-bólintott Thor.-Csak a saját bőröd érdekel.
Loki nem válaszolt. Pár napja egyetértett volna testvére mondatával. Mindig is csak a saját bőre érdekelte. De túl sok minden változott és már nem volt önmaga. Kiszabadított valakit, elfogadta a segítséget, aggódott másokért... ő nem ilyen. Egyedül akart lenni. Mindenkitől távol.
-Rendben-mosolyodott el Thor szomorúan.-Megértettem. Nem fogok beleavatkozni a dolgaidba-mondta végül és felállt közben. Egy mozdulattal leszakította magáról a maradék köpenyét és a földre dobva visszasietett Fandralhoz.
Loki dermedten ült maga előtt. Most először fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen. Az sem könnyítette meg a helyzetét, hogy sebei folyamatosan véreztek és kénytelen volt a vörös köpennyel gátolni az elvérzést.
Auróra bántotta. Legyengítette. Átverte. Átverte a csínytevések istenét. Elérte, hogy Loki aggódjon valaki iránt.
Mert aggódott. Auróra megőrült. Egyszerűen nem volt eszénél. Eleve úgy találkozott vele, hogy öngyilkos akart lenni. Most meg puszta kézzel megölt vagy ötven képzett katonát.
Egyedül. Puszta kézzel. Vagy ötven képzett katonát. Ennek semmi értelme nem volt. Auróra egy ártatlan polgár volt New York egyik kis lakásában.
Vagyis ezt akarta elhitetni. De Loki már teljesen biztos volt benne, hogy ez szimpla hazugság.
Aurórát elkapta a Hydra. Külön helyre vitték, mindenkitől elzártan. Ráadásul egy szuper-katona és egy S.H.I.E.L.D. ügynök rohant megmenteni.
Megvolt a legelső lépése. Visszamenni a Hydra bázisra.
Vanaheimből volt egy átjáró Midgardba, ám közel sem volt egyszerű átkelni rajta.
Vagyis nem is az átkelés jelentette a gondot. Hanem az érkezés. Ugyanis az átjáró több száz méterrel a talaj felett nyílt meg. Éppen ezért senki sem használta.
Loki sóhajtott.
Az átjáró a Viendrae-szoros előtt volt. Évtizedekkel ezelőtt, egyszer használta már.
Feltápászkodott a törött kristályokról, mire minden ízületébe belecsapott a fájdalom. Nagyszerű. Isten volt, gyorsan gyógyult. De nem elég gyorsan, dünnyögte maga elé, miközben kisétált a barlangból, le sem nézve a tetemekre.
Több, mint ezer éve, de ő is így kaphatta a mágiáját, bár erre nem emlékszett. Régen történt és kicsi volt. Ezért tudta bevenni nevelőszülei több évtizedes hazugságát.
A barlangból kiérve hálát adott magának, amiért az erdőben kötötte ki egy fához éjfekete lovát. Nem vették észre, így ott várt rá.
Loki felült a hátára és könnyed ügetéssel tették meg a pár kilométert a szorosig.
Két, óriási hegy, közöttük egy apró völggyel. Gyönyörű volt. Az egész bolygó gyönyörű volt, még ha Loki észre sem vette a szépségét. Csak undorodni tudott ettől a helytől.
A mágiájára áldásként kellett volna tekintenie. Ajándékként, fegyverként. És így is tett. De mindemellett akárhányszor is felvillant a varázslatának zöld fénye, megcsapta az orrát a hazugság bűze. Az egész élete egy hazugság volt.
Ő maga csak egy kiutat keresett. Hogy önmaga tudjon lenni, hogy uralkodhasson az emberek felett. Uralkodni bármi áron. Nem akarta, hogy az emberek úgy nőjenek fel, mint ő. Hazugságban. A trónon mégis egy titkokkal teli király ült.
Loki leszállt lováról és belenézett az állat sötét szemeibe. Okos volt. Szívesen megtartaná, ha tehetné.
De csak határozottan megpaskolta az oldalát, a ló pedig eltűnt a fák között. Vágtatott haza.
Haza.
Loki egész életében úgy érezte, hogy nincs otthona. Szülei eldobták őt apróbb termetére hagyatkozva. Gyengének nézték, gyávának. Trónörökös volt. Jöttünheim trónörököse.
Azt a trónt viszont soha nem akarta elfoglalni. Sokkal inkább elpusztítani. Gyűlölettől és bosszúvágytól.
„Valaki tönkretette az életemet. És meg kell bosszulnom őt.
Ezt mondta neki Auróra. Őt, vagyis Lokit.
Lehet, hogy a nőnek ugyanolyan érzései vannak, mint neki?
Ki kellett derítenie, hogy ki is valójában Auróra Kills. Azonnal.
Mélyen beszívta a csodás, mégis Loki számára romlott levegőt és a sziklákhoz sétált. Hamar meg is találta az üreget, ami éppen akkora volt, hogy átfért rajta. Belépett és azonnal elnyelte a sötétség.
-Loki-szólt mögötte egy ismerős, kedves hang, mire összeszorult a szíve. Nem akart megfordulni.
-Hogy találtál rám?-kérdezte, miközben szigorúan csak a sötétségbe bámult.
-Ahogy Thor elmondta a történteket, tudtam, hogy itt leszel.
Tehát mostohatestvére tényleg nem húzta az időt. Mindent elmondott, ahogy Asgardba értek. Frigga is ugyanolyan jól ismerte az átjárókat, mint ő.
-Mit akarsz?
-A Ragnarök...
-Mi másról is lenne szó?-nevetett fel Loki erőltetőn.
-A testvéredről szeretnék beszélni...
-Mit kéne tudnom Thorról?-csattant fel dühösen.
-Nem Thorról van szó, Loki.
Az istenben megállt a levegő. Lassan megfordult és ránézett mostohaanyjára. Az illúziók mindig is túlságosan valóságosnak szoktak hatni. Frigga ritkán használta képességeit, bár nagyon ügyesen bánt velük. De soha nem szokta feleslegesen. Tehát tényleg sürgős oka lehetett annak, hogy megjelent előtte.
-A midgardi nő szövetségese a halál istennője, Hela. A nővéred.
Loki nem szólalt meg. Csak összehúzta a szemeit és meredten nézte mostohaanyját.
-Hela... nagyon veszélyes. Régebben együtt igázták le a világokat Odinnal. Míg Odin jobb belátásra nem tért és be nem záratta. Hela bosszúra vágyik. Bár ő a trón jogos örököse, nem szabad, hogy ő uralkodjon. Kitörne a káosz. Meg kell állítanunk, Loki. Nem kizárt, hogy ő hozza majd el Asgard és a világ bukását, ha kiszabadul. A nő miatt.
-Egy újabb hazugság, igaz?-suttogta Loki kísértetiesen.
-Fontos, hogy ezt tudd most-sóhajtott Frigga.
-Most. Mert rettenetesen nehéz lett volna elmondani évtizedekkel korábban, igaz?
-Loki... haza kell jönnöd. Segítened kell.
-Köszönöm szépen, de nem kérek belőle!
-Hela meg akarja ölni Odint. Le akarja igázni a világot. És már segítsége is van, ez semmit sem jelent neked?
-Nem.
Loki hangja félelmetes, csalódott és dühvel teli volt.
-Nem érdekel. Sem Odin, sem a világ, semmi. Csak az igazságot akarom. Mindig is azt akartam.
-Tudom. Megértem és elfogadom, hogy a történtek után ezt gondolod.
Csak nézték egymást. Frigga szemében aggodalom, Lokiéban pedig üresség csillogott.
-Mindig is a fiamként szerettelek. Azt hittem, azzal, hogy felnevellek abban a hitben, hogy az anyád vagyok, akkor tényleg így fogsz rám tekinteni. Hiba volt hazudni neked, életem egyik legnagyobb hibája. De nem tudom megváltoztatni a múltat és lásd, ostobaságom miatt most elveszítelek.
Egy könnycsepp folyt végig az arcán. Loki nem mutatott ki érzelmeket.
-Jó úton haladsz, ha Midgardra mész. Kérlek vigyázz magadra.
Loki nem mozdult.
-És hozd vissza a nőt, akit szeretsz.
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, sárgás fény kíséretében eltűnt. A nőt, akit szeretsz.
Az isten megfordult és csak ment egyenesen előre, míg... elfogyott a talaj a lába alól és elkezdett zuhanni.
Azonnal alakot váltott és ahogyan kinyitotta a szemét, meglátta a gyönyörű, kék eget.
Évtizedekkel ezelőtt repült utoljára. Minél kevesebbszer próbált állati alakot felvenni. Sokáig nagyon nehéz volt a hirtelen alkalmazkodás. Érzékei kicsit élesebbek lettek, pár végtagja eltűnt, néhány pedig megjelent. Tollak vagy szűrcsomók nőttek ki belőle egy pillanat alatt. Mindig is rettentően furcsa érzés volt az átváltozás.
Viszont muszáj volt neki, ha egyszerűen nem akar felkenődni egy ház tetejére, hogy a repedt cserepeken keresztül ne eső, hanem emberi vér folyjon le...
A legmegalázóbb az egészben, hogy galamb kellett, hogy legyen a városok miatt. Loki, a csínytevések istene, most egy koszos galambként repked Amerika felett. Nagyszerű.
Főleg, hogy a galambok nem a kitartásukról híresek. Így csak kitátotta a szárnyait és a szélre nehezedve ereszkedni kezdett. A Central Parkba akart jutni minél előbb.
Pár percen belül megpillantotta a felhőkarcolók között a nagy, fás részt. Leszállt egy közeli sikátorban és emberi képben, fekete öltönyben lépett ki az utcára. A nagy nyüzsgés közepette senkinek sem tűnt fel egy határozott léptekkel elsiető, mogorva férfi. Loki tudta az utat, tökéletesen megjegyezte.
A parkba érve a titkos ajtóhoz sétált, bement rajta és a lifthez érve beírta a számokat:  911216.
Ahogy a liftbe ért, egy pillanatra elgondolkozott a számok jelentőségén. Hogy vajon van-e valami értelmük. Egy dátum esetleg. 1991. december 16.
Elhessegette a gondolatot. Semmi értelme nem volt és nem is érdekelte.
Kinyílt az ajtó, ő pedig kilépett rajta.
A halottakat elhurcolták. Nem tudta, hogy vajon a S.H.I.E.L.D. vagy a Hydra győzött-e, így ez volt az első, amit ki akart derülni.
De a folyosók kihaltak voltak. Elfoglalt egy számítógépet, de nem értett hozzá. Csak beütötte a billentyűzetbe Auróra nevét.
Semmi.
Mindent kitöröltek.
De nem csak Auróráról, hanem mindenkiről. Itt semmit sem fog megtudni.
Gyorsan végigment még pár folyosón, de a többi is kihalt volt. De kellett lennie valaminek.
Szorosan a fal mellett ment és hosszasan nézte, de semmi szokatlant nem látott. Ahogy ment, beért a bázis középpontjába. Ahol két ember beszélgetett. Loki kinézett az ajtó mögül, és azonnal felfedezte a vörös koponya szimbólumot.
Két jól irányzott, gyors ütés. Ennyi kellett, a két férfi rögtön elájult. Nem ölte meg őket, azt akarta, hogy egy kicsit elaludjanak, míg körülnéz.
Ahogy felmérte a terepet, kezdett összeállni benne a kép. A két fél emberei megküzdöttek egymással és a S.H.I.E.L.D. nyert. Kiszabadította a foglyokat és elment. De kellett lennie valamilyen titkos dolognak, ami miatt megérte a Hydrának ez a csata elvesztése. Valami, ami miatt a S.H.I.E.L.D. úgy gondolja majd, hogy ez a hely teljesen üres és feleslegesnek tartsa majd, hogy idejöjjön.
Vagyis mégis kellett valahol lennie egy titkos ajtónak. Megnyitotta a számítógépet, újra beírta Auróra nevét. De megint semmi. Feleslegesen jött le ide.
Ahogy kilépett, még meglátott futólag egy mappát, különös elnevezéssel. De nem érdekelte, így inkább elindult kifelé.
Ki ad egy olyan nevet valakinek, hogy a tél katonája?
A S.H.I.E.L.D. központjába ment, amit szerencsére ismert már, börtöne miatt. Egy ügynök alakját vette fel és könnyedén besétált. Végigment a folyosókon, közben pedig kíváncsiságból benézett az egyik ismerős ablakon. Natasha és Clint beszélgettek.
Loki továbbment. Senki sem szólt utána és senki sem nézett rá hosszasan. Mindenki a saját dolgát végezte, ahogy ő maga is. A cellák felé ment, és ahogy odaért, hosszasan végignézett a foglyokon. Különböző emberek és lények voltak. Valaki ordított, valaki pedig magába zárkózva elfogadta a bezártságot és csendben ült.
A férfi is, akit keresett. Az a férfi, aki pár napja meglőtte őt. Jól sejtette, hogy nem halt meg, oldala be is volt kötve és furán ült. Mozdulni sem bírt. Loki felvette Nick Fury alakját és elhaladva az őrök mellett a rab elé sétált.
-Megint ki akar kérdezni, igaz? Hagyja, nem fogok beszélni-mondta. Hangjában feladás, mégis elszántság csüngött.
-Ha beszél, nem kap több kínzást.
-Nem azért lettem vezető, hogy kifecsegjek mindent egy kis kínzás miatt-mosolyodott el gúnyosan.
-Akkor egyezzünk meg valamiben. Maga elmond mindent, amit akarok, én pedig senkinek sem mondom el a tél katonáját.
Az információ megtette a hatását. A férfi remegni, fuldoklani kezdett és kidülledt szemekkel nézett az istenre.
-Maga... maga tudja...
-Nem az igazgató vagyok-rázta meg a fejét Loki halkabban és az őrök felé nézett.-De nincsen sok időm. Mondjon el mindent Auróra Killsről.
A rab felnevetett.
-Maga komolyan arról a senkiről akar velem beszélni, mikor annyi más információ birtokában állok?
-Nem érdekel, felőlem megtarthatja magának. Beszéljen.
-Kills rengetegszer keresztbe tett nekünk, így muszáj volt kiiktatnunk-kezdte el szórakozottan.-Az ügynökeim rá találtak és meglepetésszerűen támadták meg. Nem volt egyszerű, de sikerült kiütniük és behozniuk a bázisra.
-Miért volt külön helyen a többi fogolytól?
-Külön helyen? A többi fogoly kísérlet volt a tél katonájához. A S.H.I.E.L.D. nem tudja, de nem sikerült mindenkit megmenteniük. Killst viszont vallatni kezdtük.
-Ezért volt megkínozva.
-Igen. De nem mondott el semmit. Mielőtt kiszabadították volna, akkor akartuk megölni.
-De miért? Miért akarna a Hydra ilyet tenni?
-Kicsoda maga, hogy nem tudja?-nevetett fel újra a rab, de a hamis igazgató arcát látva elkomorodott.-Mert Auróra Kills a S.H.I.E.L.D. legjobb ügynöke.
Először a tény, hogy van egy eltitkolt, halálos nővére, most meg ez...
Nem mozdult. Mereven bámult bele a vörös szempárba. Az döbbentette meg leginkább, hogy nem lepte meg a hír.
Tudta. Mindig is tudta, már az elejétől kezdve. Csak soha nem merte volna bevallani magának. A találkozásuk, Németország, a kávézás, a búcsú... minden színjáték volt. De közben semmit sem értett. A harag és a bosszúvágya a csínytevés istene felé továbbra is alaptalan volt. Nem bírt megszólalni. Nem volt önmaga. Nem, lehetetlen, hogy így át tudták volna verni. Elveszítette az irányítást egy pillanat alatt. Csak állt és nézett maga elé. Túlságosan elfoglalták gondolatai, és mikor meghallotta a háta mögött a lépteket, már késő volt. Mire megfordult, már le is ütötték, ő pedig gyengén, tanácstalanul esett össze.