– Ha nem sietsz, itt hagyunk! – mondta Lucy évekkel később, mikor épp operába készültünk. Sok ilyen közös programunk volt, bár én inkább csak a társaságukért mentem. Azért néha jót tett nekem egy kis szocializáció, meg egy kis kimozdulás. Néha.

– Úgy sem mertek! – szóltam vissza.

– Fájó szívvel tennénk, de amilyen gyorsan sétálsz, úgyis játszi könnyedséggel utolérnél – drámázott. – De inkább készülődj gyorsabban.

– Könnyen beszélsz te. Nem neked kell valahogy ízlésesen feltűzni a hajadba ezt a fátylat, ami majd megvéd a ropogósra süléstől.

– A hintóban megigazítom neked, csak már gyere! Hosszú út áll előttünk.

Kicsit izgatott voltam. Általában Atlantába vagy Augustába mentünk, mivel ezek voltak a közelben, most viszont Savannah volt az úti cél. Nehezen szántuk rá magunkat, mert messze volt, és nem is volt hű de nagy, de Lucy szerint megérte. Ráadásul más programot is tervezett ott.

A licis zenetanárom régen azt mondta, hogy ha egyetemisták leszünk, legalább egyszer menjünk el operába. Vagy egy életre megszeressük, vagy pedig egy életre megutáljuk. De egyszer legalább menjünk el. Egyetemistaként nem voltam, és az után is kimaradt ez az életemből valahogy, így most bepótoltuk.

ᔓဂᔕ

Az előadás végére érve jobban elkezdtem kommentálni nekik a látottakat és hallottakat, mint bármi mást valaha, miközben kifelé sétáltunk az épületből. Én az ilyesfajta szórakozást alapból csak a filmek helyettesítéseként fogtam fel, amíg vártam, hogy valaki feltalálja a mozgóképet, és bőven tudjak válogatni olyan zsánerekben és támákban, amiket szeretek, de ennél még az a Passió előadás is jobb volt, amit a rabok adtak elő nekünk, mikor egyik egyetemi gyakorlaton börtönlátogatáson voltunk.

Az opera nem az én műfajom... Mondjuk a musical sem. Az egyikben énekesek próbálnak színészkedni, a másikban meg színészek próbálnak énekelni.

Az épület előtt vártam őket – elmentek egy kis ennivalóért –, mikor valaki leszólított:

– Nocsak, egy hozzám hasonló pont itt. Te is az Óvilágba tartasz?

Egy vámpír férfi volt az, de ez itt és most nem is jelentett problémát. Lucy és James is tudta, hogy hogyan kell viselkedjenek, hogy ne hozzanak kínos helyzetbe.

– Miért mennék oda?

– A királynőért. Hűséget fogadni neki. Egy kő alatt éltél eddig, hogy nem tudsz róla?

– Ritkán járok ki, legtöbbször nincs amiért. De kicsit mesélj erről a királynőről. Ki ő?

– Az, aki elég erős és hatalmas. Sokan a vámpírok lehetséges új uralkodójának mondják, de ő több annál.

– A vámpírok új uralkodója? Dracula óta nem volt ilyen, és az ő hatásköre is csak Európa egy részére terjedt ki. Ráadásul miért lenne ő több?

– Azért, mert Báthori grófnőnek isteni hatalma is van Sekhmet vére által.

Báthori grófnőnek.

– Mármint Báthori Erzsébet grófnőnek? – kérdeztem.

– Pontosan. Netán ismered?

– Nem... Csak hallottam róla. Régen Európában éltem.

– Amilyen híre volt, ez mondjuk nem is csoda... Ha gondolod, velem tarthatsz. El tudnám intézni.

Nincs az a pénz, hogy én szántszándékkal oda menjek, ahol ő van. Nem tudom, hogy reagálna arra, ha megtudná, hogy még mindig élek, de nem vagyok kíváncsi rá. Nagyon sok áldozatát átváltoztatta – ebben valami beteges hajlam is közrejátszhatott talán –, de sosem hagyta sokáig életben egyiket sem. A kreátor a sarjat minden probléma nélkül megölheti, míg az nem lesz a mi mércénkkel mérve felnőtt, ha mégsem találja méltónak a halhatatlanságra, mert nélküle úgyis ott lenne a jószágok soraiban, ő meg ezt tökéletesen ki is használta már a kezdetektől. Lehet, hogy én ehhez már túl idős vagyok, de akkor is. És nem akarok az ő befolyása alatt élni. Jó itt a világ másik felén, ide nem ér el a keze.

– Köszönöm, inkább kihagyom. Nem szeretem, ha mások felettem állnak, nem vagyok híve a behódolásnak.

– Pedig elkerülni nem tudod. Amint leveri a franciák kis forradalmát, terjeszkedni fog. Elsősorban Amerika irányába. Hallott a Saint-Domingue-i rabszolgalázadásról, és nem tetszik neki, hogy a világ két egymástól ennyire távol eső pontján ugyanazok történnek. Hogy az alsó rétegek feltörnek, ezzel elfoglalva azt a helyet, ami mást illetne meg. Az amerikai függetlenségi háborút kimenetele sem tetszett neki, csak míg az zajlott, fontosabb dologgal volt elfoglalva. Nem jobb, ha már az elején a bizalmasa vagy?

– Azért megpróbálkoznék az elkerüléssel.

– Te tudod. Ha esetleg meggondolod magad, még mindig szívesen látlak. Van rá úgy három órád, hogy eldöntsd. Azt hittem, hogy a déli államok összes vámpír előkelőségét ismerem, de úgy tűnik, tévedtem. Viszont szívesen megismernélek. Kívül és belül is akár – kacsintott. – Hosszú az út odáig.

Elköszöntünk egymástól, de én még mindig sokkban voltam.

Neki is csak egy dugópajtás kell... De ha Erzsébet tényleg olyan faszagyerekké avanzsál elő, mint mondja, sok jóra nem számíthatok. Sőt, konkrétan semmi jóra sem.

Miután a rossz hírek hozója elment, a két emberi barátom odajött hozzám.

– Valami baj van? – kérdezte James.

– Nem is kevés...

– Ennyire súlyos a helyzet?

– Európában az egyik vámpír grófnő királynőnek kiáltotta ki magát, és úgy tűnik, hogy birodalmat építene. És félek, hogy a keze még idáig is elér. Ráadásul ismerem is, és nem olyan kaliberű, mint amilyen Codrington volt. Annál sokkal rosszabb. Míg az Óvilágban éltem, direkt kerültem. Egyszer találkozni vele pont elég volt egy életre, főleg, hogy már akkor is meg akart ölni.

– Ha ennyire a bögyödben van, miért nem ölöd meg inkább te? Mielőtt ő tenné meg ezt veled.

– Megölni? Neked megszáradt az agyad?!

– Miért? Eddig olyan lazán vetted ezt, és annyi mindenkit megöltél már életed során. Én még élőben is láttam, hogy mire vagy képes. Neked biztos nem lenne annyira nehéz. Ő is csak egy vámpír. „Ami él és mozog, azt meg is lehet ölni. A megfelelő fegyverrel." Még te mondtad ezt nekem régen. Neked meg nem csak egy megfelelő fegyvered lenne rá, hanem több is.

Lassan egyre jobban hajlottam efelé a „terv" felé. Nem menekülhetek és bujkálhatok szó szerint örökké. Már nem az a gyenge lány vagyok, aki elfutott előle. Az óta eltelt szinte kétszáz év. Volt egy ingyenes és gyors fuvarom, amivel odamehettem. Elterveztem, hogy sunyin meggyilkolom, ha már eddig is szinte az egész létemet arra építettem, hogy vagy tovább álltam, vagy csak eltettem láb alól azt, aki problémát jelentett, majd hazajövök, és élem tovább a nyugis életemet. Ezeregy helyen tudott volna elvérezni ez a „terv", de még nekem sem akadt jobb ötletem, pedig legtöbbször érdekes, mégis hatásos megoldások származtak tőlem. Majd a hajóúton kidolgozom részletesebben. Időm lesz rá elég.

Profi voltam abban, hogy hogyan kell valakit megölni. Lehet, hogy Erzsébet a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléseiről volt híres – mert senkinek sem szánt gyors halált –, de mindig olyanokon élte ki ezt a szadista hajlamát, akik sokkal gyengébbek voltak nála, és esélyük sem volt ellene. Tankkal vadászott mókusokra.

Én viszont Apache helikopterrel fogom likvidálni azt a tankot.

– Elviszem azokat a cuccokat, amiket erre a hétre hoztam – fordultam a barátaim felé. – Minimum három hónap, mire visszajövök, addig remélem, meglesztek nélkülem. A birtokom igazgatását rátok bízom.

A kardom otthon volt, de a tőröket a lábaimra erősítve hordtam elővigyázatosságból, ha hosszabb útra indultam. Bár lehet jobban járok, ha csak a mágiára támaszkodok. Csendesen elmetszeni a torkát, biztos nem fogom tudni, de hátha. A lényeg, hogy kell találjak egy olyan időpontot, amikor egyedül van. Nagyon fontos, hogy senki se lásson meg, ahogy megölöm. Épp eleget futottam a vikingek elől, hogy tudjam, hogy vannak olyanok, akikhez jobb, ha minél kevesebb közöm van.

Vagy most biztosítom be az életemet még párszáz évre, vagy most baszom el végleg... Hm, pont mint az első napokban, mikor azon lehetőségekből választottam, hogy a csűrben maradjak, megpróbáljak meglépni, vagy hogy megmentsem Annát.

Sok, nem kicsit kétes kimenetelű cselekedetem volt már, ha a szükség úgy hozta – leginkább meggondolatlanságból, az időhiány és a stresszt miatt –, de mindegyik jól sült el. Reméltem, hogy ez is csak egy lesz közülük, és nem hagyom ott a fogamat.

ᔓဂᔕ

– Nagyra értékelem, amit értem tettél ezzel a fuvarral, de beavatnál egy kicsit jobban is, hogy miért indultunk ilyen hosszú útra? – érdeklődtem, ahogy a hajó egyik kabinjában ülve iszogattam az útitársammal.

– Erzsébet kezdi túlságosan szó szerint érteni, hogy egy vámpír bármit megszerezhet, amit akar. A pletykák szerint nemrég szárazra szívta a háború egyiptomi istennőjét, és az ő szava lesz a döntő nemsokára mindenhol, mert a hatalma megkérdőjelezhetetlen.

– Ez érdekes. Eddigi tudásom szerint a legtöbb istenként tisztelt személy egyszerűen egy nagy erejű valaki volt, aki legtöbbször csak csodálatra vagy figyelemre vágyott. És fontos az, hogy volt, mert már rég eltűntek a föld színéről mind. Legyen szó egyiptomi, kelta, sumér, skandináv, görög, perzsa, szláv, indiai, japán, azték, vagy bármilyen más istenről. Az ábrahámi vallások gyökere is valami hasonló, bár ott Istent nem csak egy személy adta.

Lehet, hogy valaki vagy valakik idővel mindig megelégelték ezeket az istenkomplexusos faszokat, és megölték őket, vagy egyszerűen csak elmaradt az utánpótlás valami miatt, ki tudja. Hogy emberek vagy mások voltak, esetleg ugyanúgy eredetileg emberként kezdték, mint a vámpírok, passz. A vérükben viszont sosem volt semmi érdekes, szóval nem értem, hogy ez a „megitta a vérét és megkapta az erejét" dolog honnan jött.

– Ezzel én is tisztában vagyok.

– Akkor miért indulsz el egy ilyen hosszú útra érte?

– Nem érte, hanem miatta. És azért, amit már régebb is mondtam neked. Uralkodni akar és vámpírkirálynő lesz, ha tetszik, ha nem. Már ha eddig nem az. És a befolyását kiterjesztené az egész világra. Meg gondolom tudod jól, hogy milyen, ha már hallottál róla?

– Pontosan mire gondolsz? Úgy száz évvel le vagyok maradva, ami az Európában történteket illetni. Mármint vámpír szemszögből.

– A férje halála után, annyira magába roskadt, hogy még vért inni is alig akart. Ráadásul közben el is ítélték valamiért, amit nem is ő csinált. Nem akart megszabadulni a ráncaitól, hogy fiatalabbnak tűnjön. És ezen kitalált cél eléréséért nem hogy fiatal, nemesi lányok vérét itta volna, de kifejezetten vigyázott arra, hogy otthon az emberek egyáltalán ne hulljanak körülötte. – Pedig tekintettel arra, hogy mi mágikusak vagyunk, és alapból véren élünk, az talán nem olyan nagy hülyeség, mint aminek elsőre tűnik. Lehet, hogy a haldokló VIII. Innocenzo pápán nem segített, mikor három tízéves fiú vérét itatták vele, de arra tudok kísérleti bizonyítékot a régi világomból, hogy egy fiatalabb patkány vérétől az idősebb is „megfiatalodott". – Pár nomád vérontását viszont rákenték, mert egyes embereknek érdekében állt megfosztani őt a vagyonától. Így meg jópár évtizedig alig lehetett hallani róla bármi hírt. De ezt gondolom te is tudod.

– Igen. Még a várának az egyik tornyába is bezárták. A vámpír szolgáit meg kivégezték. Nem?

– Pontosan, és évtizedekig állati véren tengődött, amibe még csak belegondolni is szörnyű. Megfenyegették a gyerekei biztonságával és sorsával, miután viszont az utolsó életben maradt fia meghalt, szinte úgy folytatta az életét, mint ahogy abbahagyta.

– Igen, még az is megvan. 1686-ig éltem ott, az meg 1650-ben volt. Mintha... Tovább?

– Akkor egész jól lemaradtál lényegről. Közel száz éve a fejébe vette, hogy nem csak sima emberi vér kell neki, hanem olyan, ami egy mágiahasználótól származik. Ez meg elég hamar átcsapott abba, hogy már más vámpírok vérét is elkezdte inni egészen azok haláláig. Vagyis egész pontosan csak a nomádokét. Biztos bosszúból.

Vámpír kannibalizmus, baszki. Nem mintha én nem csináltam volna néha, de akkor magának a gyilkolásnak más okai voltak.

– Nem mondom, hogy itt tökéletes minden, de Európától azért többet várnék. Senki sem tett ez ellen semmit?

– Nem. Annyi mágikus képessége van, hogy öngyilkos küldetés lett volna. Aki meg talán vállalta volna, épp egy másik díszpéldánnyal volt elfoglalva.

– Amúgy mégis mennyi az annyi? Mármint a mágikus ereje. És mik azok? – Ha tudom, hogy pontosan mivel állok szemben, az csak nekem segítség.

– Több tucat.

– Mennyi?! – Az még gombócból is sok... – Nekem nyolc van, és másokhoz képest már az is kurva sok.

– Tudom, épp ez a legfőbb baj vele. Bár lehet, hogy szeret ezzel kapcsolatban nagyot mondani. Konkrétumokat sajnos én sem tudok.

– Akinek több tucat ereje van, és még egy gazdag nemesi családba is született, az nem kétszáz év elteltével szánja rá magát egy kis királynősdire és istennősdire – jegyeztem meg.

– Az lehet. De szerencsére nem sokkal az után eltűnt, hogy a sajátjaival is szinte úgy bánt, mint az emberekkel, és csak egy éve bukkant fel újra. Elvileg Egyiptomban járt, ott meg még nagyobb erőre tett szert. Szóval tanácsos minél jobb viszonyt ápolni vele. Mert hogy a hatalmát idővel kiterjeszti az egész világra, az több, mint puszta feltételezés.

Baszki. Azt még Európában próbáltam megtudakolni, hogy azon a nőn kívül még ki láthatott engem abban tömlöcben régen. De bármelyik szolgája is volt, nem kellett attól féljek, hogy még felismer, mert mind meghalt. Ha viszont Erzsébet tényleg annyira félelmetes, mint ahogy most beállította, akkor azért jobban tettem volna, ha kicsit többször is átgondolom ezt az utat.

– Hej, a hajót ne gyújtsd fel! – szólt rám indulatosan az útitársam. A kezem alatt az asztal megéget.

– Bocsi. Többet nem fordul elő – feleltem, ahogy próbáltam másra gondolni, és kicsit megnyugodni.

– Az jó. És ne aggódj, én sem jókedvemből megyek fejet hajtani elé, és még bizonyára leszünk páran. De ilyet előtte azért ne csinálj. Meg ennek fényében lehet, hogy a szexuális ajánlatomat visszavonom. Nem tudtam, hogy ennyire hajlamos vagy kontrollt veszíteni. Nem szeretnélek megbántani, de rossz tapasztalatom van azzal, mikor ez orgazmus közben történik. És egyébként most miért varázsoltál hirtelen lepkéket a levegőbe?

– Segít elterelni a figyelmemet, ha ezekre az össze-vissza repülő fényhatásokra összpontosítok. Legalábbis valamennyire. Mert hidd el, ezt nem csak te érzed problémának.

– Érdekes megoldás. De miért épp lepkék?

– Mert szeretik a vért. Bár nem képesek megcsípni, de ha vérző felületre szállnak, boldogan megisszák azt a vörös folyadékot.

– Hm, ezt nem is tudtam. A műveltséged biztos fog tetszeni neki. A birtokosokat és az elitet gyűjti maga köré. A pórnépből kikerült nomádokkal nem foglalkozik, csak a felső körökkel.

– Igen, biztos... – nyugtáztam.

Nem tartottam igaznak azt az istennős dolgot Erzsébettel kapcsolatban, ahogyan a velem szemben ülő sem. Az egyetlen, ami naggyá tette, az a hatalma és a befolyása volt.

Ez mondjuk épp elég baj.

Elvileg különös figyelmet fordított arra is, hogy úgy tetszelegjen, mintha egyben a megváltónk is lenne. Mármint nem az egész vámpír fajnak, hanem leginkább az emberekkel együtt az előjogaikat egyre jobban elveszítő nemesebbeknek. Korban mondjuk az jobban kijött neki, mint az a Sekhmetes vonal bárhogyan, bár ez valószínűleg csak nekem tűnt fel. A hagyományos időszámítás szerint, amely Jézus születését vette a zéródik évnek, harminchárom éves volt, amikor keresztre feszítették. Erzsébet maradandó kora meg pont ennyi volt. Pusztán két évvel előttem lett halhatatlan, de kinézetileg egy jó évtizeddel idősebbnek tűnt.

Ott is meglátom az összefüggést, ahol nincs is. Bár jobb lenne, ha inkább azt látnám végre, ahogy vérben fagyva fekszik.

ᔓ ♡ ᔕ

ᔓ ♡ ᔕ

Néhány, a fejezetben elhangzott információ bővebb kifejtése:

A Lumière testvérek számos fényképészeti szabadalma mellett a legfontosabb a mozgókép rögzítésére és vászonra történő kivetítésére, valamint másolásra egyaránt alkalmas kinematográf elkészítése volt, mellyel 1895. december 28-án Párizsban végrehajthatták a világ első kereskedelmi célú vetítését, mely eseményt tekintik a mozi megteremtésének.

1492 júliusában a haldokló VIII. Innocenzo pápával három tízéves fiú vérét itatták. Állítólag azt remélték, hogy megfiatalítja az egyház idős fejedelmét. A három gyermek állítólag nem élte túl a kísérletet, és a pápa ugyanolyan beteg maradt, mint korábban.

Nádasdy Pál (Nádasdy Ferenc és Báthori Erzsébet fia) születési és halálozási dátumát illetően több variációt is találtam: 1597 – 1633, 1593 – 1633 és 1593 – 1650. Én az elsőt tartom valószínűbbnek, és az is fordul elő a legtöbb helyen, a regényben viszont az utolsót veszem alapul.

Noha a francia forradalom sok tekintetben korábban elkezdődött, a kezdődátumnak általánosan 1789. július 14-ét tekintjük, amikor a feldühödött párizsiak elfoglalták a Bastille börtönét.

Saint-Domingue 1697 és 1804 között francia gyarmat volt Hispaniola karibi szigetének nyugati részén, a mai Haiti területén. Az 1789 nyarán kitörő francia forradalom nagy hatással volt a gyarmat életére is. 1791. augusztus 22-én a sziget északi részén fellobbant az a rabszolgalázadás, amely aztán a haitii forradalomhoz vezetett.

A patkánykísérletes források: „Plasma from Young Rats Injected into Old Rats Induce Antiaging Effects" és „Reversal of Biological Age in Multiple Rat Organs by Young Porcine Plasma Fraction" ( https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/33161876/ és https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/37609328/ )

A birtokán visszavonultan élő Nádasdynét, akit már többen bepanaszoltak az udvarnál, 1610. december 29-én tartóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Eljárást indítottak ellene, amelynek során komornái és cselédei a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket egy héttel később lefejezték, vagy máglyán elégették, a gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet per és ítélet nélkül a csejtei várban befalazva tartották fogva. Itt is halt meg 54 évesen, 1614. augusztus 21-én. De nálam ugyebár nem. :)

A pillangók többnyire növényi nedvekkel táplálkoznak. Eső után gyakran látni őket pocsolyákra leszállni, ahonnan sókat, nitrogént, fehérjéket és aminosavakat nyernek ki. Viszont szeretik a vért és a könnyeket is.

Sekhmet ókori egyiptomi istennő. Kettős természete van: egyrészt harcias, pusztító, másrészt gyógyító, védelmező istennő. Szoláris jellegű istenség. Általában oroszlánfejű nőnek ábrázolták, ritkán teljesen oroszlán formában.