Svetlana

Az autó hangtalanul suhant az úton. Matteo a volánnál ült, az arcára kiült az a jeges közöny, amit akkor vett elő, amikor úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagy engem.

Én sem szólaltam meg. Csak az ablakon bámultam ki, de valójában nem láttam semmit. Az agyam egyre csak visszapergette az elmúlt órák eseményeit, újra és újra átéltem minden érintést, minden szót, minden kicseszett mozdulatot.

Matteo a szex után egyetlen szó nélkül hagyott ott.

Még mindig a testemben volt, a nyögéseink még alig simultak bele a levegőbe, amikor egyszerűen elhúzódott tőlem, mintha semmi sem történt volna. Felállt, lehajolt a nadrágjáért, és anélkül, hogy akár csak egy pillantást vetett volna rám, elindult a fürdőszoba felé.

Az ajtó becsukódott mögötte.

És én ott maradtam.

Csak feküdtem az ágyban, széttárt combokkal, a testemen még mindig érezve a nyers vadságát, a birtokló érintéseit, az ujjai nyomát a csípőmön. A puncim lüktetett, égett, még mindig az övé voltam, miközben ő már túl is lépett rajtam.

Kurvára gyűlöltem ezt az érzést.

De még jobban gyűlöltem, hogy még mindig akartam őt.

Ezért mentem el Lorianához...

Nem akartam egyedül maradni ezzel a nyomorult érzéssel.

Félretettem a haragot, a bizalmatlanságot, mindent, és azt mondtam neki, próbáljuk meg újra. Tegyük félre a múltat. Mindketten ebben a világban nőttünk fel. Egy ember élete mit sem számított, amikor körbeölelt minket a halál...Legyünk barátok.

És ő... beleegyezett.

De vajon tényleg így gondolta-e?

Nem tudtam.

De egyetlen dolog biztos volt. Nem akartam tovább egyedül lenni ebben a mérgezett világban. Kellett egy szövetséges...

Amikor visszaültem Matteo mellé az autóba, és elindultunk vissza a birtokra, a csend még mélyebb lett köztünk.

Egymás mellett ültünk, mint két rohadt idegen. Matteo azt hitte, hogy minden úgy megy tovább, ahogy mindig. Hogy én majd csendben maradok... azonban a terveim között nem ez szerepelt.

*********************************

A birtokra érve Matteo azonnal az irodája felé indult, mintha ott sem lennék. Mintha egy kibaszott árnyék lennék, akit észre sem kell vennie.

Én viszont egyetlen percet sem vesztegettem.

A hálószobába mentem, és egyenesen a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, egy pillanatig csak álltam a tükör előtt.

A bőröm csupa folt volt.

Karcolások, vágások, a vállamon még mindig ott volt a kötés, amely alatt az izom sajgott. Az érintésemre enyhe fájdalom futott végig rajtam, de ez volt a legkevesebb.

A legrosszabb az a rengeteg nyom volt, amit Matteo hagyott rajtam.

A nyakamon a fogai mély nyomokat martak a bőrömbe, a csípőmön az ujjai vörös foltokat hagytak. A combjaim belső fele tele volt halvány lila árnyalatokkal, a mellem érzékeny volt és fájt ott, ahol az ajkaival és a fogaival birtokolt.

És a puncim...

A puncim égett és lüktetett...

Minden lépésnél, minden egyes mozdulatnál emlékeztetett rá, hogy Matteo nem finomkodott velem. Hogy az övé voltam. Hogy nem hagyott bennem semmit érintetlenül.

A forró víz alá léptem, és hagytam, hogy végigcsorogjon a testemen.

A bőröm sajgott, amikor végigsimítottam magamon. Az ujjaim a vállamra siklottak, finoman érintettem meg a sérült részt, aztán lassan lefelé indultam, végigtapogatva az összes nyomot, amit Matteo hagyott rajtam.

Végül a kezem lejjebb csúszott.

Az érintésre megfeszült a testem, a lüktetés még mindig ott volt bennem, mélyen, elérhetetlenül, de én mégis megpróbáltam elérni. A csiklóm érzékenyen remegett az ujjaim alatt, és egy pillanatig elhittem, hogy képes leszek csillapítani ezt a mocskos, elcseszett éhséget.

De nem ment.

Akárhogy érintettem magam, akárhogy próbáltam elérni azt a rohadt kielégülést, amit a testem követelt, nem ment.

Mert Matteo nélkül soha nem lesz elég.

Kinyitottam a szemem.

A víz tovább folyt, a testem még mindig feszült volt, de az ujjaim már nem mozdultak.

Elzártam a csapot, kiléptem a zuhanyból, és hagytam, hogy a vágy ott lüktessen bennem, kielégítetlenül.

De már tudtam, hogyan fogom ezt levezetni.

A tükör elé álltam, és lassan elkezdtem készülődni.

A szemem köré fekete festéket húztam, a vonal élesen, tökéletesen ívelt a halántékom felé. A füstös hatás sötétebbé tette a tekintetemet, mélyebbé, kihívóbbá.

Azt akartam, hogy Matteo lásson.

Hogy észrevegyen.

A rúzs vörösen kúszott végig az ajkaimon, lassú, ráérős mozdulatokkal.

A fenékig érő hajamat szoros lófarokba fogtam, egyetlen tincset sem hagytam szabadon.

A tükörből egy másik nő nézett vissza rám. Egy nő, aki pontosan tudta, hogyan kell őrületbe kergetni azt a férfit, aki mindig el akarja nyomni őt.

Aztán kutatni kezdtem a gardróbban. Szinte biztos voltam benne, hogy nem Matteo válogatta össze ezeket a darabokat.
Legalábbis nem mindet.

Egy merész, piros ruhára esett a választásom.

Túl szűk. Túl rövid. Túl mocskos.

De most pontosan erre volt szükségem.

Egy utolsó, elégedett pillantást vetettem magamra a tükörben, majd határozott léptekkel elindultam Matteo irodája felé.

A bordó magassarkúm élesen kopogott a padlón, ahogy a férjem által tiltott helyiség felé tartottam. Az emberek lesütötték a szemüket, mintha pontosan tudták volna, hogy Matteo reakciója semmiképp sem lesz szép.

Hát nem is lesz...

Egyetlen mozdulattal kivágtam az ajtót, és beléptem.

Matteo azonnal rám nézett.

Pontosan úgy, ahogy akartam.

Az iroda hirtelen elnémult.

Kb tizenöt férfi ült a férjem körül, mindegyik komoly arccal figyelte az előtte heverő papírokat, szivarfüst keveredett a nehéz levegővel, és minden egyes tekintet rám szegeződött.

De csak egyetlen egy számított.

A pillanat, amikor rám nézett, éppen olyan volt, mint vártam.

Először csak végigmért.

Lassan.

A feketével kihúzott szemem, az élénk vörös ajkaim, a szoros copfba tűzött hajam...

Aztán a ruha.

A piros anyag alig takart valamit. Túl rövid volt, túl testhezálló, a vékony pántok szinte alig kapaszkodtak a vállamon. A bőröm, amit csak lehetett, fedetlenül hagytam, megmutatva az ujjai, a fogai nyomát, mintha azok egy kibaszott trófeák lennének a testemen.

A szeme megvillant.

Nem dühös volt.

Még nem.

Először csak figyelt, mérlegelt, mintha még maga sem tudná, hogy megfojtson vagy megdugjon.

Aztán lassan megszólalt..

- Ki mondta, hogy bejöhetsz?

A hangja mély volt, kimért. Érdektelen.

Pontosan azt a hangot használta, amit mindig, amikor azt hitte, hogy felettem áll.

Felvontam az egyik szemöldököm, és a lehető leglazábban nekidőltem az ajtófélfának.

- Nekem nem kell engedély. - Vontam meg a vállam. - A feleséged vagyok, és beszélni akarok veled. - A hangom egy pillanatra megugrott. Még tanulnom kell ezt a fajta viselkedést. Azonban a kinézetemnek hála, ez senkinek nem tűnt fel.

- Most dolgom van. Tűnj el.

A szavai jegesen csattantak, de engem nem érdekelt.

- Válaszokat akarok! – Mondtam keményen. - Leoniddal kapcsolatban. Mindent.

Éreztem a levegőben a feszültséget. A férfiak egymásra néztek, néhányan még az asztal mellett is kihúzták magukat, mintha egy kibaszott vadállatokat néző cirkuszban ülnének, és várták volna a show-t.

Matteo arca megvonaglott egy pillanatra, mintha valahol mélyen sejtené, hogy ebből baj lesz.

Aztán még egyszer, türelmesen, jeges hidegséggel megszólalt.

- Kifelé, Svetlana.

De én nem mozdultam.

Ehelyett körülnéztem a szobában, és rámosolyogtam az egyik férfira.

Egy magas, szőke fickóra, akit láttam már Matteo mellett. Nem volt rossz külsejű. De igazán érdekes sem. Viszont Matteo embere volt, és most nem is kellett több.

Egyetlen mozdulattal az ölébe ültem.

A terem megdermedt.

A férfi alattam mereven ült, mintha az élete múlt volna azon, hogy egyetlen mozdulatot se tegyen.

Én pedig hátradőltem, a kezemet finoman a mellkasára simítottam, és édes, szirupos hangon megszólaltam.

- Te tudsz nekem válaszokat adni?

A pillanat egy végtelen másodpercig nyúlt.

Aztán Matteo felállt.

A széke hátradőlt, és egyetlen lépéssel ott volt mellettem.

A mozdulata gyorsabb volt, mint vártam, a keze acélbilincsként szorított rám, egyetlen mozdulattal rántott fel a férfi öléből, és mielőtt egy szót is szólhattam volna, már a teste előtt álltam, az ujja az állam alá csúszott, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

És most már dühös volt. Végre!

A sötét íriszei olyan feketék voltak, hogy szinte elnyeltek, az állkapcsa megfeszült, és tudtam, hogy ha most nem lennének itt az emberei, talán már a falhoz szorított volna.

- Ha nem veled kellene foglalkoznom..- Sziszegte a fogai között, - Akkor éppen azon merengenék, hogy ki a fasz volt olyan nyomorult, hogy életben hagyta Leonidot.

A mellkasom vadul emelkedett-süllyedt. A szívem zakatolt.

De még mindig volt bennem elég düh.

Elmosolyodtam.

Az a fajta mosoly volt, ami tudtam, hogy őrületbe kergeti.

- Talán jobban kellene rám figyelned, Matteo - Suttogtam. - Akkor nem kellene más férfiak ölébe ülnöm, hogy figyeljenek rám.

- Nevetségesen gyerekes vagy! – Csattant fel.

A szeme még sötétebb lett. Egy pillanatra azt hittem, meg fog ölni.

Matteo szeme perzselően fúródott az enyémbe, és abban a pillanatban tudtam, hogy elértem, amit akartam.

Az arcán az a fajta kontrollált őrület villant át, amit mindig látni akartam tőle. Az a fajta düh, amelynél már nem a szavak, hanem a tettek beszélnek.

A keze az államon pihent, az ujjai erősen tartották a bőrömet, és éreztem a reszketést az érintésében. Nem azért, mert habozott. Matteo soha nem habozott. Azért, mert minden kibaszott porcikája arra készült, hogy megbüntessen.

- Ki.. - Sziszegte lassan, halkan, veszélyesen.. - Engedte meg neked, hogy ezt csináld?

A mosolyom még szélesebb lett.

- Nekem nem kell engedély, férjecske.. - Suttogtam, és láttam, ahogy az állkapcsa még inkább megfeszül. - De tudod, ha jobban figyelnél rám, talán nem kéne más figyelme..

A férfiak körülöttünk mozdulatlanul figyeltek.

Éreztem a feszültséget, a várakozást, hogy Matteo hogyan fog reagálni. És egy pillanatig talán én magam sem tudtam.

Aztán Matteo egyetlen mozdulattal megragadta a karomat, és kirángatott az irodából.

A magassarkúm kopogott a folyosón, ahogy próbáltam vele tartani a lépést, de Ő nem lassított.

A szorítása fájdalmas volt, és tudtam, hogy máskor talán küzdenék ellene, de most nem. Most akartam, hogy ezt tegye.

Akartam, hogy érezze a dühöt, amit benne keltettem.

Akartam, hogy elveszítse az önuralmát.

A hálószobánk ajtaja kivágódott, és Matteo olyan erővel lökött be, hogy szinte megbotlottam a padlón.

Amire feleszméltem, már bezárta az ajtót, és egyetlen pillanat alatt ott volt előttem.

- Azt hiszed, szórakozhatsz velem? - Mordult rám, a hangja mély volt, sötét, tele fenyegetéssel.

A hátam a falnak simult, de nem léptem el tőle.

A szemébe néztem, kihívóan, úgy, ahogy mindig is akartam.

- Nem tetszett a bemutatkozóm, Matteo? 

Egy másodperc alatt ott volt, a keze a torkomra siklott, de nem szorította meg, csak épp annyira érintett, hogy érezzem az irányítását.

- Ha ez egy kibaszott bemutatkozó volt, akkor azt hiszem, rossz közönség előtt játszottál, Piccola. - A hangja mély volt, vészjóslóan lágy, mintha egy ragadozó beszélne az áldozatához, mielőtt lecsapna rá.

A szívem vadul kalapált, de az arcomon nem hagytam, hogy meglátszódjon.

- Tényleg? - Vontam fel az egyik szemöldököm. - Pedig úgy tűnt, hogy mindenkinek tetszett a műsor.

Matteo nem válaszolt..

A csend hosszú volt, feszült. A testem reszketett, a szívem a torkomban dobogott, és Matteo éppen ezt várta.

Azt, hogy adjam meg magam.

De én nem adtam meg magam olyan könnyen.

Helyette lassan, nagyon lassan felemeltem a kezem, és végighúztam az ujjamat a mellkasán.

- Elveszítetted az önuralmad, Matteo? – Leheltem a szavakat, és éreztem, ahogy a légzése gyorsabb lesz.

- Én soha nem vesztem el az önuralmam. – Felelte dühösen, de a hangja már nem volt annyira biztos, mint az előbb.

- Nem? -  Mosolyogtam, és még egy lépést tettem felé. - Akkor miért vagy itt velem? Miért nem vitettél ki az egyik embereddel?

A válasz egy másodperc alatt jött.

Matteo ajkai az enyémre csapódtak, az érintése durva volt, birtokló, követelőző. A nyelve keményen tört utat, a kezeim a hajába markoltak, és az egész világ egy pillanatra megszűnt létezni.

Csak ő volt.

Csak Matteo.

És a dühünk, a szenvedélyünk, a kibaszott őrületünk, ami egymáshoz láncolt minket.

Egyikünk sem volt normális.

Egyikünk sem tudott megállni.

A ruha egy pillanat alatt szakadt szét rajtam, a vörös anyag a földre hullott, Matteo ujjai a bőrömbe vájtak, ahogy a csípőm után nyúlt, és felemelt, mintha semmi súlyom sem lenne.

A hátam az ajtónak csapódott, a combjaim Matteo dereka köré kulcsolódtak, és éreztem, hogy már most mennyire kemény.

Mennyire dühös.

Mennyire akar.

- Most megmutatom neked, hogy kinek az ölébe tartozol, Svetlana. - Morogta a számba, és a következő pillanatban belém döfött. – Úgy meg duglak...- Egy lökés. – Hogy elveszted a kibaszott eszedet. – Még egy mély lökés.

Felsikítottam.

De Matteo csak még mélyebbre nyomult, és egy kurva percre sem engedte el az irányítást.

Matteo kemény és követelőző volt, az érintése könyörtelen, az egész teste vibrált az uralkodó dühtől és vágytól. A hátam az ajtónak csapódott, a csípőm nekifeszült az övének, és éreztem, ahogy egyre mélyebbre fúródik belém, mintha ezzel is meg akarná mutatni, hogy az övé vagyok.

A sikoltásom tompa nyögéssé olvadt, ahogy a száját a számra tapasztotta, és birtokló csókot kényszerített rám. Nem volt benne gyengédség. Csak nyers vadság, követelőzés, mintha ezzel akarná belém égetni, hogy senki más nem érhet hozzám, hogy a testem és minden kibaszott remegésem egyedül neki szól.

A combjaim a dereka köré kulcsolódtak, a körmeim a hátába martak, és minden egyes lökésnél a vágy, a harag és az őrület egyre mélyebbre sodort.

- Hogy volt merszed más férfi ölébe ülni? - Sziszegte a fülembe, miközben a csípője vadul csattant az enyémhez.

A légzésem kapkodó volt, a testem pedig áruló módon remegett az érintése alatt.

- Talán, mert nem kaptam meg tőled azt, amit akartam.. - Ziháltam, és a szeme felizzott a szavaimra.

Hirtelen kirántotta belőlem magát, a testem megremegett a hirtelen veszteségtől, de mielőtt tiltakozhattam volna, már el is fordított, és a hasam az ajtónak préselte.

A kezei a csípőmre siklottak, az ujjaival erősen tartott, mintha össze akarna törni.

- Mert te azt hiszed, hogy neked bármi is jár, mi?- Sziszegte, miközben a lábaimat terpeszbe kényszerítette.

A puncim lüktetett, a testem ösztönösen kínálkozott fel neki, de Matteo nem adta meg azonnal, amit akartam.

Először az ujjai siklottak végig rajtam, felmérve, hogy mennyire mocskosan nedves vagyok érte.

- Szánalmas kis ribanc..- Jegyezte meg elégedetten, és éreztem, hogy mosolyog.

De mielőtt válaszolhattam volna, újra belém döfött.

Ezúttal még mélyebben.

Az ajkaim közül vad nyögés szakadt ki, a tenyerem a hideg ajtónak simult, és ahogy Matteo kegyetlen ritmusban kezdett mozogni bennem, a testem áruló módon reszketett az érintése alatt.

- Ezt akartad, ugye? - Vicsorogta a fülembe, miközben az egyik kezét a torkomra csúsztatta, és hátrahúzta a fejem, hogy a szám az övéhez simuljon. - Hogy emlékeztesselek rá, kié vagy.

A hangja reszelős volt, nyers, és minden egyes szava olyan mélyen mart belém, hogy a testem már nem tudott ellenállni.

A csípője ismét csattant, és én éreztem, hogy a lábaim elgyengülnek. A gyönyör egyre jobban magába szippantott. Minden idegszálam az ő érintéseire reagált, és tisztába voltam vele, hogy Matteo ezt pontosan tudja.

A kezeimet hátrarántotta, a csuklóimat az egyik kezével fogva tartotta a hátam mögött, miközben a másik keze a csiklómra siklott, és vadul dörzsölni kezdte.

A testem megrázkódott.

- Ne merj elélvezni. – Förmedt rám. A hangja mélyebb volt, sötétebb.

A combjaim remegtek, az ajkaim között fulladozó nyögés szakadt fel, a testem már túlságosan is feszült volt, túlságosan a határaimra lökött.

- Férjecske... - Nyögtem elhaló hangon, de ő még mindig nem kegyelmezett.

A csípője újra és újra csattant az enyémnek, az ujja pedig pontosan tudta, hogyan hajszoljon a kibaszott őrület szélére.

- Mit mondtam? - Mordult rám ismét, és a keze hirtelen megállt a csiklómon, csak hogy azonnal újra kezdje, de most lassabban, gyötrőbben.

A testem sikoltott a kielégülésért.

- Kérj elengedélyt. - Parancsolta sötéten.

A szemeim kipattantak, az ujjaim megfeszültek, és tudtam, hogy Matteo ezt pontosan így akarta.

- Nem... - Szűrtem a fogaim között, de az ujja még erősebben kezdett körözni rajtam, a csípője még mélyebben lökődött belém, és tudtam, hogy már nincs visszaút.

- Kérj. Engedélyt. - A szavai parancsként hasítottak a levegőbe.

A büszkeségem, ami nem volt túl sok, az utolsó szálon függött, de a testem már nem bírt tovább küzdeni.

- Kérlek... – Ziháltam. Az ujjaim görcsösen kapaszkodtak az ajtóba.

Matteo halkan felnevetett, a hangja sötét és elégedett volt.

- Jó kislány.

A csípője utoljára csattant, az ujja a csiklómon pontosan ott talált el, ahol kellett, és a testem felrobbant a kezei között.

Sikítottam.

A gyönyör úgy tépett szét, hogy egy pillanatra sem tudtam uralkodni magamon. A lábaim elgyengültek, a testem a karjában rázkódott, és ő végig élvezettel figyelte, ahogy elveszítem az irányítást.

A következő pillanatban megragadott, és a földre rántott magával.

A szőnyeg puha volt alattam, de Matteo nem adott időt arra, hogy észhez térjek. A testem még mindig remegett, amikor a csípőm alá csúsztatta a kezét, a farkát kihúzta belőlem, és mielőtt tiltakozhattam volna, a számra nyomta az ujjait.

A saját nedveim mocskos íze keveredett a nyelvemmel.

- Tisztíts meg, Piccola -  Morogta. A szeme sötéten villant meg.

A légzésem kapkodó volt, de engedelmesen engedtem be az ujjait az ajkaim közé.

Matteo halkan felmordult, a szája szélét egy elégedett mosolyra húzta...

Engedetlen voltam. Behatoltam oda, ahova nő soha nem léphet be. Beleültem az egyik embere ölébe...

Túlléptem egy határt.

És Matteo most megmutatta nekem, hogy az ilyen kihágásoknak következményei vannak.

Holnap valószínűleg lábra állni sem fogok tudni.